Eddig az új barátságok megkötésekor arra figyeltünk, hogy kedvesnek tűnjön, akivel találkozunk, és egy hullámhosszon legyünk vele. A tudomány szerint azonban most egy másik részletre kell hagyatkoznunk.
Emlékszem, mekkora szám volt gyerekkoromban, amikor a családunkhoz is megérkezett az első számítógép. Mázlink volt, mert édesanyám informatikát (is) tanított – a munkájához kapta a készüléket.
Szerencsére belföldön is számtalan lehetőségünk van felfedezni a szebbnél szebb és izgalmas helyszíneket. Ha azonban úgy döntünk, hogy az elvonuláshoz kicsit messzebbre utaznánk, összegyűjtöttünk néhány európai várost, ahol garantált a romantikus hangulat.
Januárban több új műsorral is erősített az RTL, amelyek jókora nézői bázist vonzottak a képernyők elé. A Pokoli rokonok című napi sorozat eddig 84 részt élt meg a csatornán, de a pénteki, 85. epizóddal lezárul az első évad, vagyis a széria lekerül a képernyőről. A Cápák között is búcsúzik vasárnap.
Howard Lutnick miniszter arra bátorítja a kriptos cégeket, hogy telepedjenek le az Egyesült Államokban. Állítása szerint a Trump-kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy tárt karokkal fogadja ezeket a vállalkozásokat, különösen azután, hogy a Biden-kormány ellenségesen viszonyult hozzájuk. Az utóbbi hetekben megszaporodtak az amerikai kormány
A miniszterelnök egyetlen, 2025-re kitűzött célját sem akarja feladni. Közben olyasmivel magyarázza a magyar gazdaság újabb visszaesését, ami egyszerűen nem igaz.
A Tisza Párt elnöke részletesen felsorolta, hogy szerinte mi mindenben nem mondott igazat a miniszterelnök a péntek reggeli, Kossuth rádiós szereplése során.
Sokan nem ismerik a cicegét, pedig így készül a magyarok kedvenc filléres burgonyaétele A hagyományos régi magyar konyha egyik legismertebb és legrégebbi étele a cicege, amit régen a szegények fogyasztottak és sokan lepcsánka, cicedli vagy a mai ember már tócsni néven ismeri. Számtalan különféle megnevezésével találkozhatunk, ami tájegységenként el
Egy bátor civil segítségével elfogott férfi nemcsak hogy lejárt műszakis autóval és vezetési tilalommal közlekedett, de kábítószer tesztje is pozitív lett.
Victoria Beckham csütörtök este egy videó osztott meg férje 50. születésnapjának előestéjén. A videón David Beckham előszülinapi buliján készült, és az látható rajta, ahogy a sztárpár kedvenc számára táncol. Az elegáns buli a végére kissé eldurvult — és az igazi születésnapi parti még el sem kezdődött.
Peking viszont azt mondja, ezt az amerikaiak kezdték, a tárgyalásokhoz el kell törölni a vámokat. De elemzők szerint azért a kínai kormány hajlandónak mutatkozik a tárgyalásra.
Szent Flórián katonatisztek leszármazottja volt, maga is szolgált a római légióban. A Diocletianus császár által halálra ítélt keresztény vértanú a tűzoltók és a serfőzők védőszentje.
Oroszlán Az Oroszlánok számára május első hetében az álom valóra válhat és sikert hozhat, ehhez viszont az kell, hogy észrevegyék az égi jeleket. A helyzetük kimondottan rózsás ugyanis nagyon jól végzik a munkájukat amiért megfelelő elbírálásban részesülnek. Ebből aztán anyagi téren is jelentősen profitálnak és végre egy régi álmukat is elkezdhetik
A dugulás az otthonok egyik leggyakoribb, legbosszantóbb problémája, ami gyorsan súlyosabb helyzetté válhat, ha nem kezeljük időben. Ezt az öt lépést érdemes azonnal megtenni, ha dugulást észlelsz. A duguláselhárítás olyan dolog, amit nem szabad félvállról venni. Az időnek fontos a szerepe, időben kell lépni, időben kell megoldani a problémát, ne v
"Új fejezetet nyit a Ringier Sports Media Group (Rsmg) európai hálózatához tartozó Sportal.hu digitális sport platform, és a cégcsoporton belül független sportmédia-platformként működik tovább. Ez a stratégiai lépés erősíti a platform szerkesztőségi fókuszát és működési önállóságát, és hangsúlyozza a márka azon törekvését, hogy újradefiniálja a dig
Emberek tízmilliói izgulhatnak a héten, ugyanis a 19 európai országban elérhető Eurojackpot lottójátékon már 114 millió euró, azaz 46 milliárd forint a tét. Tavaly négy olyan szerencsés játékos volt, aki a maximális főnyereményt, vagyis 120 millió eurót nyert. Magyar játékos utoljára 2022-ben ért el telitalálatot, akkor ez közel 31 milliárd forinto
A Szeged a negyeddöntőben búcsúzott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mert bár 30–29-re nyert a címvédő Barcelona otthonában a csütörtöki visszavágón, összességében 56–54-re alulmaradt a párharcban.
Tavasszal egyre több finom zöldség jelenik meg a boltok polcain, ahol érdemes a csírákat is szemügyre venned, és bepakolnod a kosaradba, ugyanis ezek a tápanyagban gazdag növények is számos ponton támogathatják az egészségedet. Mutatjuk, melyek a legfinomabb és legértékesebb növényi csírák, amelyeket mindenképpen próbálj ki idén tavasszal, és építs
Az autós gyorsasági világbajnokság szervezője és a helyi rendezők közötti megállapodás idén, az október 24. és 26. között sorra kerülő versenyhétvége után járt volna le, ezt hosszabbították meg - közölte az F1 jogtulajdonosa. A Forma-1 mezőnye tíz évvel ezelőtt tért vissza a közép-amerikai országba, és azóta mindig telt ház előtt zajlanak a futamok