Itt a szezon tele vannak az utak A nyár a nagy kirándulások, utazások időszaka. Hogy miből lehet ezt tudni? Menetrend szerint elindultak az autópálya felújítások, hogy még nagyobb gyomrost vigyenek be az egyébként is telített gyorsforgalmi úthálózatnak. Az M3 mindig tele, hiszen fél Romániától kezdve a Balkántól át rajtunk keresztül autóznak nyugat
A "fajgyűlöletet és gyűlöletbeszédet terjesztő szélsőséges szervezetek" elleni fellépést kért a román állami intézmények részéről a vasárnapi államfőválasztást kiértékelő hétfői sajtótájékoztatóján Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere. A székelyföldi város elöljárója az MTI-nek küldött közleménye szerint arra kérte a román állami intézményeke
A szülők közötti kapcsolat és annak minősége vitathatatlanul fontos tényező a család stabilitásában. Azonban amikor egy gyermek súlyos problémákkal küzd, mint például az autizmus spektrumzavar vagy visszatérő egészségügyi problémák, akkor a szülők kapcsolatának kihívásokkal kell szembenéznie. Egy ilyen helyzetben a válás kockázata sajnos gyakran nö
Nem kis tétje lehet a magyar kormány és Kína gazdasági együttműködésének: bár az korábban is belátható volt, hogy az Egyesült Államok vezetésének lesz véleménye arról, hogy Magyarország tárt kapukkal várja a kínai befektetőket, most több amerikai felszólaló is elég világossá tette, hogy mire számíthatnak azok az országok amelyek alkukba bocsátkozna
Témák: Időszerű és helytálló volt a Gyulai Törvényszék bíróságain a 2024-es ítélkezési tevékenység – hangzott el az összbírói értekezlet előtti, pénteken tartott sajtótájékoztatón. Tavaly több területen országos viszonylatban is a legjobbként teljesítettek a békésiek. A grafikus báró – Schell József címmel nyílt időszaki kiállítás a Kohán Képtárban
Gulácsi Péter végleg lemondta a magyar válogatottságot. Az RB Leipzig 35 éves kapusa a jövőben nem lép pályára a magyar labdarúgó-válogatottban. Gulácsi Péter hétfőn a közösségi oldalain jelentette be döntését.
Ma már szinte mindenki a telefonjával indul a vécére elvégezni a dolgát, a legtöbben viszont bele sem gondolnak, hogy ezzel nagyon rosszat tesznek az egészségüknek.
A Rakuten Viber tovább bővíti üzleti üzenetküldési lehetőségeit két új interaktív megoldással: a Carousel és a List üzenetekkel. Ezek az újítások segítik a márkákat a kommunikáció egyszerűsítésében és az ügyfélélmény automatizálásában a Viber alkalmazáson belül.A Carousel üzenetek lehetővé teszik, hogy különböző iparágakban működő vállalkozások aká
A Journal of Research in Personality című tudományos folyóiratban megjelent, még 2021-ben végzett kutatás során a szakemberek egy olyan különleges kérdőívet dolgoztak ki, amely segíthet jobban megérteni, milyen személyisége van a cicánknak, méghozzá a pszichopátia háromfaktoros modellje alapján.Ez a modell három fő tulajdonságot vizsgál kedvencünkb
Ugye te is megdöbbennél, ha a kezedbe kerülne egy könyv, amiről kiderülne, hogy a borítója emberi bőrből készült? Pontosan ez történt nemrég egy suffolki múzeumban, amikor felfedeztek egy régi könyvet - számolt be róla a BBC. Kiderült, hogy a bőr William Corderé, egy férfié, akit 1828-ban végeztek ki egy brutális gyilkosság miatt. Az ügy akkoriban
Megkezdte működését a Digital Realty új, szolgáltató-semleges adatközpontja Krétán, amely lehetővé teszi a nemzetközi, regionális és helyi tenger alatti kábelek összekapcsolását, segítve ezzel a felhő- és távközlési szolgáltatókat, valamint a tartalomszolgáltató hálózatok (CDN-ek) üzemeltetőit a környező régiók jobb kiszolgálásában. A HER1 megvalós
A pizzát mindenki szereti, de csak kevesen vállalkoznak arra, hogy otthon elkészítsék. A házi pizzatészta elkészítése pedig nem bonyolult dolog, sőt hosszan sem kell dagasztani, mint mondjuk egy kenyeret.
Madonna alaposan meglepte rajongóit a közösségi oldalon: rövid, sötétbarna fürtökre váltott. Kiderült, a váltás nem véletlen, fiatal korában elhunyt édesanyja inspirálta. Az énekesnő elárulta, egész életében nagyon megsínylette anyukája halálát.
A tavasz végével és a nyár kezdetével itt az ideje átgondolni, hogyan tudjuk felturbózni ruhatárunkat néhány olyan alapdarabbal, amelyekkel stílusosak maradhatunk egész nyáron át. Amikor a kiegészítőkről van szó, a táskák különösen nagy szerepet játszanak abban, hogy egy-egy ruha hogyan is mutat a viselőjén. A jól megválasztott táska ugyanis nem cs
Oroszország kész együttműködni Ukrajnával egy jövőbeli békeszerződésről szóló memorandum kidolgozásában, amely egyebek között kitérhet a tűzszünet kérdésére is - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök az orosz sajtónak Szocsiban, miután telefonon beszélt amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal.
Ha a beteg már nem tud szilárd ételt enni, a brit szakács akkor is gondoskodik róla, hogy valami finomság kerüljön elé – például zselé vagy fagylalt. A főzés mellett az alkalmazkodás is fontos része a munkájának.
A nagy népszerűségnek örvendő forró levegős sütőkhöz sokféle hasznos kiegészítőt kapni a boltokban, amiket célszerű beszerezni, mert megkönnyítik a sütés-főzést. Lássuk, milyen air fryeres kiegészítőket kapni, mit és hol érdemes megvásárolni.
Donald Trump szerint Oroszország és Ukrajna azonnali tárgyalásokat kezd a háború lezárása felé vezető tűzszünetről. Putyin kijelentette: Moszkva kész együttműködni Kijevvel egy jövőbeni békemegállapodásról szóló memorandumról.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikái szerint 19 236,1 milliárd forintot tartottak 2025. első negyedévében a magyarok készpénzben és szabadon a bankszámlájukon. Minden magyarra több mint 2 millió forint lekötés nélküli pénz jut – írja közleményében a Bankmonitor.
A gulyás és a gulyásleves sokunk kedvence. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy amit megeszünk, milyen hatással van az egészségünkre. Szerencsére lehet egészségesen is elkészíteni őket.
A Fehér Ház közölte, hogy Trump egy második hívást is indított, amelyben Macron, Meloni, Stubb, Ursula von der Leyen és Zelenszkij is részt vett. Trump szerint a Vatikán kész helyet biztosítani később a béketárgyalások számára.
A tavalyi nagysikerű közös művészeti pályázatát követően idén is együttműködésre lép a Magyar Nemzeti Galéria és az LG Magyarország. A felek Az élet szép! Keretezd újra! című fotópályázata arra hívja fel a figyelmet, hogy a hétköznapi pillanatok is lehetnek olyan szépek és értékesek, mint egy galériában kiállított műalkotás. A versenyt az LG Life’s