2025. május 19. hétfő

máj. 19
16:33
Az igazságügyi államtitkár szerint igazából az ukránpárti propaganda ellen lépne fel az ellehetetlenítési törvény (Telex)
Répássy Róbert a törvényjavaslatot kritizáló ellenzéki képviselőknek azt mondta: szerinte összeesküvés-elméleteket adtak elő a parlamentben.
máj. 19
16:33
Ismerős Arcok: nagykoncerttel nyitják az évet a Budapest Arénában (Hungarianpress)
Január 24-én este 19 órakor történelmi pillanathoz érkezik a magyar könnyűzenei élet egyik legismertebb zenekara: az Ismerős Arcok első ízben ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában. A több mint két évtizede aktív formáció számára ez lesz a karrierjük eddigi legnagyobb volumenű fellépése – egy igazi ünnep, ahol a zenekar és közönsége együ
máj. 19
16:39
Hétfőn is veri az országot a jég (Infostart)
Sokfelé hoztak magukkal jeget a zivatarok, több településen is fehérbe öltöztette az udvarokat a nagy mennyiségű lehullott jéggyöngy.
máj. 19
16:39
Kreml: Az isztambuli fejlemények alapján tárgyal majd Putyin és Trump (hirado.hu)
A tervek szerint Putyin közép-európai idő szerint 16 órakor beszél Trumppal.
máj. 19
16:39
Irán beintett Trumpnak, vajon mit lép most az amerikai elnök? (ATV)
Nem várható előrelépés az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokon, ha Washington továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Irán teljes mértékben feladja az urándúsítást – közölte hétfőn az iráni állami média Madzsid Taht-Ravancsi, iráni külügyminiszter-helyettes nyilatkozatára hivatkozva.
máj. 19
16:39
Bochkor Gábor kitálalt a piszkos anyagiakról: "Ha lehúznák itt a redőnyt, jó pár évig tudnék élni" (Ripost)
Bochkor Gábor nem titkolja: van némi félretett pénze.
máj. 19
16:39
Felpörgött a forint, lemossák a pályáról a dollárt (vg.hu)
Betett a Moody’s leminősítése a dollárnak.
máj. 19
16:39
Erdélyi magyar hegymászó halt meg a Himalájában (Telex)
Vágó Barna Zsolt a világ negyedik legmagasabb csúcsát akarta meghódítani.
máj. 19
16:39
Orbáni konzultációt indított Bödőcs Tibor a hatvanpusztai jegesmedve-szaunáról és a transzdenevérekről (Telex)
A humorista új Facebook-bejegyzésében Orbán Viktornak címezve kifigurázza a nemzeti konzultációkat és a kormányzati kommunikációt.
máj. 19
16:39
Tücsökből készült fagyi veri idén a balatoni lángost - itt a Ciripella (Sassy)
Nem az a legdurvább, hogy rovarokkal készült fagylalt lesz a magyar tenger 2025-ös slágere: hanem hogy népszerűsége már most felülmúlja még az alkotó képzeletét is!
máj. 19
16:39
Orecchiette tésztasaláta (Street Kitchen)
Ez a kiadós pesztós tészta mindenkit le fog venni a lábáról, hiszen van benne grillezett cukkini, ropogós chilis csicseriborsó és egy kis serrano sonka is. Ha vega vendégeket vársz, nyugodtan hagyd le róla a sonkát! ????
máj. 19
16:45
Ezt kéne Svájc után csinálnunk (Privátbankár)
Svájc ipari termelése 8,5 százalékkal, 2021 második negyedéve óta a leggyorsabb ütemben bővült az idei első negyedévben éves szinten, a negyedik negyedévben jegyzett 2,1 százalékos éves szintű növekedés után – derült ki a svájci statisztikai hivatal adataiból.
máj. 19
16:45
Izraeli terv: a Gázai övezet teljes lakosságát erővel telepítik majd át harmadik országba (HírTV)
Izrael új gázai offenzívájának elnevezése egyenesen a Bibliából ered – írta meg a Világgazdaság.
máj. 19
16:45
Szörnyű baleset: autó csapódott a kutyakozmetikába a XIX. kerületben (Metropol)
A balesetben az éppen zárásra készülő kutyakozmetikus is megsérült.
máj. 19
16:45
Fokozott ellenőrzést hirdetett a rendőrség: ezeket fogják kiemelten figyelni (Pénzcentrum)
Két napon keresztül ellenőrzi majd a rendőrség a motorosokat és a kerékpárosokat - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfőn a police.hu oldalon.
máj. 19
16:45
A hazai autógyártásban is forradalom zajlik a minőség-ellenőrzésben (autopro)
A járműgyártásban minden apró hiba számít – különösen akkor, ha több ezer autó legyártása múlik rajta.
máj. 19
16:45
Orbán Viktor gratulált Románia új, liberális elnökének, Nicușor Dannak (SzMo)
"Várom, hogy együtt dolgozhassunk Magyarország és Románia együttműködésének megerősítésén népeink javára" - írta Orbán.
máj. 19
16:45
Oroszország több mint száz drónnal támadta Ukrajnát (Demokrata)
Oroszország 112 különböző típusú drónnal támadta Ukrajnát hétfőre virradóan.
máj. 19
16:45
Örömtáncot lejtettek a román közgazdászok: hamar kiderült, hogy előre ittak a medve bőrére (Mandiner)
Nem, még mindig nem teljesít jobban a magyar gazdaságnál a román.
máj. 19
16:45
Az akkugyártás felelős a 0,4 százalékos gazdasági visszaesés több mint feléért (Telex)
A Telex egész napos élőműsorában Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője, és Weiler Vilmos, a Telex újságírója beszéltek többek között a magyar gazdaság kihívásairól, a hazai akkugyártásról és az árrésstopokról.
máj. 19
16:45
Bennem erősíti a magyarságtudatot, hogy pont a saját országomban próbálnak támadni – erős idézetek hétfői élő adásunk első részéből (Telex)
Egész napos élő műsorral jelentkezünk az adó 1% leadásának utolsó előtti napján, ebben a cikkünkben adásunk első részének legerősebb idézeteit szedtük össze.
máj. 19
16:45
Keményen beleszállt a Szuverenitásvédelmi Hivatalba az Oroszország-szakértő (naphire.hu)
Rácz András Oroszország-szakértő szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal és az úgynevezett ellehetetlenítési törvény működése orosz mintát követ: a cél az információs nyomásgyakorlás, ami a független média számára komoly veszélyt jelenthet – még ha ő személy szerint nem is tart tőle.
máj. 19
16:48
Hogy jön össze a kemény svéd karakter és az Electrolux új főzőlapja? A Publicis London bemutatja (Kreatív Online)
A svédek „kemény” és „gyakorlatias” természetét emeli ki az Electrolux SaphirMatt főzőlapjának új globális márkakampánya. Sok hóval, favágóval és vadlazaccal.
máj. 19
16:51
Rangos díjat nyert az ELTE kémikusa (Infostart)
Idén Mátyus Edit magyar kémikusnak ítélte oda az Osztrák Tudományos Akadémia (ÖAW) az Ignaz L. Lieben díjat - közölte az ELTE az MTI-vel hétfőn.
máj. 19
16:51
Bianca Censori és Kanye West újra együtt, rögtön nyilvánosan meztelenkedtek (BorsOnline)
Újra együtt látták a párt.
máj. 19
16:51
21. Európai Dísznövény és Kertművészeti Kiállítás és Vásár (Agrofórum)
A Károlyi József Alapítvány 21. alkalommal rendezi meg az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokat 2025. május 30. és június 1. között Fehérvárcsurgón, a Károlyi Kastély 50 hektáros parkjában.
máj. 19
16:51
Ezrek vesztik életüket a világ legveszélyesebb buszos utazása során (Hamu és Gyémánt)
Peru hegyein nap mint nap emberek ezrei kelnek át egy olyan útvonalon, ahol egyetlen hiba is végzetes lehet. A világ egyik legveszélyesebb buszútjaként számon tartott perui szakasz a sofőrök és az utasok életét egyaránt kockára teszi, mégis sokak számára ez az egyetlen lehetőség, hogy eljussanak az úti céljukhoz.
máj. 19
16:51
A revolutos egyenleged már a NAV is látja (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
máj. 19
16:51
Juhász Hajnalka: Ezer ember éjjel-nappal Ukrajna mihamarabbi csatlakozásán dolgozik (Demokrata)
Videó! A KDNP képviselője Ukrajna uniós csatlakozása ellen szólalt fel az Országgyűlésben.
máj. 19
16:51
Horror a tanyán: feldarabolt holttestével trágyázták a gazda földjét (AC News)
A nyolc hete eltűnt gazdát kegyetlenül feldarabolták és egy hígtrágyatartályba dobták, amelyet aztán a földeken szórtak szét.
máj. 19
16:51
Saiid és Co Lee mentorálja idén a tehetséges rappereket a Budapest Open Mic-ban (Telex)
A kereskedelmi műsoroktól eltérő hangnemet megütő tehetségkutató műsorba még várják a jelentkezőket.
máj. 19
16:51
Államvédelmi Hatóság feliratot ragasztott a Szuverenitásvédelmi Hivatalra a TizenX (Media1)
A Momentum TizenX ÁVH-ra nevezte át a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, amely hamarosan képessé válik bárkit tönkretenni, aki a Fidesz céltájába kerül, legyen az akár cég, alapítvány, magánszemély vagy egy médiaszolgáltatás.
máj. 19
16:51
Kdnp: Érdem- és nem ideológiai alapú uniós bővítésre van szükség (vasárnap.hu)
Az Mszp szájzártörvényként, a DK pedig nagytakarítási törvényként hivatkozott és kritizálta a közélet átláthatóságáról szóló fideszes törvényjavaslatot hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben, míg a Kdnp képviselője Ukrajna uniós csatlakozása ellen szólalt fel.   Mszp: a szájzártörvény bárkire ráhúzható Komjáthi Imre (Mszp) azt mondta, a közélet á
máj. 19
16:54
Bármelyik magyar polcán ott lapulhat egy ilyen kincs: milliókért kelt el ez a régi könyv (Pénzcentrum)
Több mint kétmillió forintért kelt el az Egri Csillagok 1909-ben megjelent, kétkötetes, dedikált példánya az Antikvárium.hu vasárnap este zárult aukcióján.
máj. 19
16:57
Feltehetően meghalt a Hamász egyik vezetője egy izraeli légicsapásban Gázában (hirado.hu)
Mohamed Szinvár halálát hivatalosan nem erősítették meg.
máj. 19
16:57
Jókorát újított áruházaiban a Spar (Azenpenzem)
Nem lesz többé elveszett bolyongás a boltban egy bizonyos terméket hajkurászva. Legalábbis ha elterjedtté válik a Spar már megvalósított megoldása. Az áruházlánc olyan elektronikus polccímkéket vezetett be, amelyekhez elég odaérinteni az okostelefont, és így megkeresni, hogy a kívánt cikk pontosan hol található.
máj. 19
16:57
Országos ellenőrzés: a kerékpárosok és a motorosok is készülhetnek (vg.hu)
A kerékpárosokat és a motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség.
máj. 19
16:57
Három hete az életéért küzd a családapa, ebbe a menyasszonya is belebetegedett (BorsOnline)
Szerelme olyan rosszul lett a hír hallatán, hogy szintén kórházba került.
máj. 19
16:57
Váratlan beismerés: Így visszakozik Orbán Viktor karrierje egyik legsúlyosabb hibája után (Nyugati Fény)
Kérdéses, hogy valaha sikerülni fog-e lemosni magáról ezt a magyar kormányfőnek.
máj. 19
16:57
A horgolt cipőtrend most mindent visz – így dobja fel a nyári szetted (Bien)
Ahogy melegszik az idő, alig várom, hogy végre hordhassam az egyik kedvenc nyári cipőtípusomat, a horgolt lábbelit. Ez a sokoldalú anyag már rég túllépett a strandtáskák világán, és most igazán sikkes újragondolást kapott. Nemcsak rendkívül könnyűek és légáteresztőek, de szinte bármivel remekül kombinálhatók a nyári ruhatáramból.
máj. 19
16:57
Jelentős növekedés tapasztalható az előző fordulóhoz képest – NB I-es nézőszámok (NB1)
A 32. fordulót pipálták ki a hétvégén az NB I-ben érdekelt csapatok. A nézőszámokat figyelembe véve a legtöbb drukkert a
máj. 19
17:00
Megható, miért válik meg antik tárgyától a Kincsvadászok eladója (Metropol)
Számtalan érzelmes, megható történettel találkoztak már a műtárgykereskedő-show sztárjai és nézői az elmúlt évadokban. De a Kincsvadászok mai eladójának története mindenkinek a szívéig hatol.
máj. 19
17:00
Arany harcsát fogtak Nógrád vármegyében (hirado.hu)
A legnagyobb kifogott színes példány már a 35 kilogrammot is meghaladta.
máj. 19
17:03
Nem volt ilyen a brexit óta (Infostart)
Keir Starmer brit miniszterelnök arra kérte hétfőn az Európai Unió tagországait, hogy haladéktalanul tegyék lehetővé a brit beutazóknak az elektronikus beléptető kapuk használatát a határátkelőhelyeken.
máj. 19
17:03
Beszédes számok érkeztek az állampapírokról – miért döntöttek így a magyarok? (Portfolio)
Múlt héten 66,7 milliárd forintot fektettek forintos lakossági állampapírba a befektetők az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint. A két legnagyobb összegű tőkebeáramlást a 6,5%-os kamatozású Fix Magyar Állampapír és a jelenleg 7,36%-os kamattal induló Bónusz Magyar Állampapír produkálta. A megelőző héthez képest 44 milliárd forinttal kisebb v
máj. 19
17:03
Béketárgyalás: Trump beszélt Zelenszkijjel, és megkezdte telefonhívását Putyinnal (vg.hu)
Az amerikai kormány kilátásba helyezte, hogy ha Moszkva nem hajlik a békére, az Egyesült Államok visszavonulhat.
máj. 19
17:03
Fidesz: Ruszin-Szendi Romulusz félretájékoztatta saját főnökét (Demokrata)
Videó! Kósa Lajos a legsúlyosabb függelemsértéssel vádolta a volt vezérkari főnököt.
máj. 19
17:03
Tristan Tate annyira elkeseredett Nicușor Dan győzelme miatt, hogy inkább elhagyná Romániát (Telex)
Andrew Tate testvére szerint Dan győzelme nagyon rossz hír Románia számára.
máj. 19
17:03
Ez zseniális! Itt van Bödőcs Tibor Orbán Viktornak készített konzultációja (naphire.hu)
Az ismert magyar humorista, író Bödőcs Tibor személyre szabott nemzeti konzultációt állított össze Orbán Viktornak.
máj. 19
17:03
Pokoli helyek, ahonnan nincs visszaút – 5 börtön, ahol a legelvetemültebb bűnözők raboskodtak (Drive)
A börtönök története szinte egyidős a civilizációval, a történelem során pedig számos olyan intézmény jött létre, amely különösen ismertté vált. Hírnevüket gyakran hírhedt rabok, veszélyes bűnözők vagy épp hírességek alapozták meg, más esetekben pedig a sikeres szökések írták be nevüket a köztudatba. Összegyűjtöttünk öt ikonikus történelmi börtönt,

Keresés