Az elnökválasztás finisében már a magyar közösség kegyeiért is harcolnak a jelöltek. A tét: szabadság vagy visszatérés a sötét múltba, mondja Nicușor Dan.
Bár hivatalos magyar neve még nincs, az Ameles spallanzaniáról már sokat tudnak a kutatók: ugyan nem jelent veszélyt a mezőgazdaságra, de a rovarfajok táplálékláncára hatással lehet. A dél-európai eredetű rovart gyakran törpe imádkozó sáskának vagy európai törpesáskának is hívják, és ez immár a harmadik imádkozósáska-faj Magyarországon – n
Sárkány Zalán a 10 ezer méter után szombaton 1500 méteren sem talált legyőzőre az úszók Veszprémben rendezett hosszútávú medencés országos bajnokságán.
Biztosan ismerős az érzés, amikor egy régóta várt videoklipet, interjút, vagy éppen riportot nézel a YouTube-on, ám azt rengetegszer félbeszakítja egy-egy reklám. Habár a jelenség már önmagában is idegesítő, a platform hamarosan azt is befolyásolni fogja, hogy az adott videónak melyik pontján legyen hirdetés, elsősorban mesterséges intelligencia se
A Lyft amerikai rideshare-szolgáltató terjeszkedik Európába is, megvásárolják a BMW és Mercedes-Benz tulajdonában álló FreeNow platformot. A 175 millió eurós üzlet célja, hogy az Egyesült Államokban igen népszerű és az Uber olcsóbb alternatívájaként ismert cég Európában is megvesse a lábát. A Lyft már jó ideje igyekszik bejutni a kontinensre, ahol
Túl van a megpróbáltatásokon és új lendületet vett az élete. Dávid Petra azt mondja, jobban érzi magát, mint valaha – ám nem titkolja, vágyik egy társra, aki mellett igazán nőnek érezheti magát.
Így lesz gyönyörű, hatalmas virágú a hortenziád: ezt ne felejtsd el elvégezni még ma Nem csak a kertet teszi sokkal szebbé a minden színben pompázó virágsereg, de még az emberek szívét is nyugalommal, harmóniával tölti meg, hogyha rájuk pillant. A kerti virágok közül a hortenziát emelnénk ki, mint a legszebbek egyike, de nem csak a
Amikor a Deadpool készítője nekiáll egy animációs sci-fi/horror/fantasy antológiát készíteni, arra azért oda kell figyelni! A Netflix pedig adott egy rakat pénzt szinkronszínészekre és remek grafikusokra is.
A történelem során számos furcsa és egészségtelen dolgot csináltunk csak azért, hogy szebbek legyünk. Ott van például a klasszikus: bekenjük magunkat babaolajjal, majd kifekszünk a napra órákra. Ma már a legtöbben csak a fejüket fogják ettől, hiszen köztudott, hogy a napozás – főleg fényvédelem nélkül – elég kockázatos dolog. De pontosan mennyire r
A Balaton-régió mobilitási feltételeinek javítása nagy mértékben megkönnyíti a térségben élők életét, és turisztikai szempontból is óriási jelentőségű – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter A Balaton mobilitása című konferencián szombaton, Balatonfüreden. Navracsics Tibor az üdülőrégió fenntartható térségi mobilitási tervének bemu
Már 21 halottja van az Egyesült Államok több tagállamában pusztító tornádóknak. Kentuckyban a hatóságok "tömeges halálos áldozatokkal járó eseménynek" minősítették a szélsőséges időjárást.
Nagy harc volt a pozíciókért a Tour de Hongrie szombati szakaszán, amely nehezebb volt, mint amire előzetesen számítani lehetett - nyilatkozta az M4 Sportnak a magyar körverseny 4. etapja után az összetettben legjobb magyarként álló Feldhoffer Bálint.
Megsemmisítette az Alkotmánybíróság, és alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a gyermekvédelmi törvény egyik pontját. A rendelkezés megtiltotta volna a végkielégítés kifizetését azoknak a gyermekvédelmi dolgozóknak, akik nem felelnek meg az életvitel-ellenőrzésnek. A testület az általános alkalmazási tilalmát is elrendelte.
A Tour de Hongrie történetének második leggyorsabb szakaszát, 47,47 km/h-val teljesítette a mezőny. A 154 kilométer végén a holland Dylan Groenewegen nyerte a sprintet.
Bosszantó, amikor a kert hívatlan vendégei lerágják a gondosan elültetett palánták termését, de szerencsére védekezhetsz ellenük. Érdemes már most bevetni a praktikákat, mielőtt túlságosan elszaporodna a meztelencsiga a kertben.
A generatív mesterséges intelligencia ma már nemcsak képeket hoz létre, hanem felismeri és újraalkotja a vizuális stílusokat – gyakran tömegesen, az alkotók tudta és hozzájárulása nélkül. A japán animáció mestere, Mijazaki Hajao talán sosem gondolta volna, hogy művészi világa egyszer algoritmusok által generált mémként hódítja meg a közösségi médiá
2024 olyan év volt, amely alapjaiban rengette meg a hazai gyermekvédelmi rendszert. A Hintalovon Alapítvány által most nyilvánosságra hozott Gyermekjogi Jelentés átfogó képet ad arról, milyen kihívásokkal néztek szembe a gyerekek, a szakemberek és a döntéshozók. A dokumentum rávilágít arra is, mennyire sürgető a rendszerszintű változás.
A színésznő legújabb hajszíne egyetlen pillanat alatt letarolta a divatvilágot: természetes, nőies, és pontosan azt a frissességet hozza, amire most mindannyian vágyunk. Vajon a "bronde" lesz 2025 nyarának legmenőbb hajtrendje?