Szinte napra pontosan 21 évvel ezelőtt a cannes-i-filmfesztivál vörös szőnyegén olyan hírességek pózoltak széles mosollyal az arcukon, mint Jennifer Aniston, Brad Pitt, Diane Kruger vagy Orlando Bloom. Épp a Trója című, 2004-es film bemutatóját ünnepelték vidáman, ami a sztárpár, Jennifer és Brad első és egyben utolsó közös útja volt Cannes-ban fér
Hazánkban összesen 1242 helyen találunk Jókai utcát vagy teret, ezek a közterületek egymás mellé rakva 605 kilométert tennének ki, kelet-nyugati irányban végigvezetnének minket Magyarországon – tudtuk meg Hankó Balázs kulturális és innovációs minisztertől a Kertész Imre Intézetben. A Jókai 200 emlékév alkalmából szervezett, május 15-i sajtóeseménye
Képzeld el: a pünkösdi hétvége ígéretes kalandokat tartogat – napsütéses séták, pezsgőfürdő és meghitt percek kettesben. Klári és Benedek is így indultak útnak, ám váratlan vendég érkezett: egy makacs hólyaghurut.
Azt, hogy mitől válik egy film vagy színdarab igazán emlékezetessé, hajlamosak vagyunk kizárólag a történet számlájára írni – holott a valóság jóval összetettebb ennél. A fény, a hang, a színek, a zörejek például olyanok, akár a só a mesében – elsőre talán nem gondolnánk bele a fontosságukba, a hiányukkal viszont a teljes produkció az ízét veszti.
2001 óta már a Tissot a MotoGP időmérő partnere, ez pedig magával hozza egy teljesen egyedi, a motorsportnak dedikált darabot is. Mi több, kollekciót. 2004-ben mutatták be a MotoGP ihlette…
Kollár Kinga, a Tisza Párt európai parlamenti, egyúttal fővárosi képviselője gyáván megfutamodott, mert a Fővárosi Közgyűlés ülése után az ellene indított bizalomvesztési eljárásra sem ment el – olvasható Szentkirályi Alexandra pénteki Facebook bejegyzésében. A Fidesz-Kdnp fővárosi frakcióvezetője szerint ez azt jelenti, hogy a politikust "nem érde
A nyári időszak sokak számára a pihenésről, feltöltődésről és új élményekről szól. Ugyanakkor, amint melegszik az idő és a napos órák száma növekszik, sajnos előfordulhat, hogy a kapcsolatok nem várt fordulatot vesznek. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem ritka, hogy a nyár a szakítások szezonját is jelenti, amikor sok pár dönt úgy, hogy külön
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy az EU egy új, átfogó szankciós csomagon dolgozik Oroszországgal szemben. A cél a nyomásgyakorlás fokozása, mivel a Moszkva és Kijev közötti tárgyalások ismét kilátástalannak tűnnek – számolt be a Politico. Brüsszelben egy magyar vétótól tartanak az újabb korlátosáok esetében.
Bár a globális borfogyasztás csökkenő tendenciát mutat, egyes országok továbbra is jelentős szereplők maradnak mind a teljes fogyasztás, mind az egy főre jutó mennyiség tekintetében. A boriparnak alkalmazkodnia kell a változó fogyasztói szokásokhoz és a gazdasági kihívásokhoz, hogy fenntartható növekedést érjen el a jövőben.
A legnagyobb amerikai kriptotőzsde, a Coinbase súlyos adatvédelmi incidensről számolt be: a vállalat közlése szerint külföldi ügyfélszolgálati alkalmazottakat vesztegettek meg hackerek, hogy hozzáférjenek az ügyfelek személyes adataihoz. Az elkövetők 20 millió dolláros váltságdíjat követelnek a cég zsarolásával. Megvesztegetett dolgozók, kiszivárgo
A jól megválasztott nászajándék nemcsak örömet okoz, de valóban kísérheti a párt az első közös élményekben. Az esküvő nem csupán egy nap – hanem a közös élet kezdete. A jól
Az orosz Urals olaj júniusi szállítmányainak árengedményei enyhén növekedtek a májusi szintekhez képest az indiai kikötőkbe történő szállítások esetében.
Az ecuadori Harold Martin López nyerte a Tour de Hongrie harmadik szakaszát, a legjobb magyar Feldhoffer Bálint lett, aki hetedik helyen ért fel a Kékesre.
Húsvét hétfőn lehulltak a bilincsek, hiszen teljesen szabad ember lett a zenész. Galambos Lajost azóta nem köti semmi azzal kapcsolatban, hogy mit mondhat és kinek, ezért bátran mesél az őt ért sérelmekről.
Szeles, gomolyfelhős időjárás és elszórt záporok várnak ránk a hétvégén. A szombati mérsékelt csapadék után vasárnap már többfelé lehet zivatar, jégeső és viharos szél. A hőmérséklet 15–21 fok között alakul, jelentősebb felmelegedés csak a jövő hét közepén érkezhet.
Isztambulban zajlott az orosz–ukrán béketárgyalás a török diplomácia közvetítésével. A világ vezetői és a nemzetközi közvélemény is feszült figyelemmel kísérte az eseményeket, de a várakozások nem voltak eltúlzottak. Azt sejteni lehetett, hogy nagy előrelépés nem lesz a két ország kapcsolatában, de szimbolikus, első lépésként jó lett volna. Azonban
Brüsszel lehetővé tette silány minőségű, mérgezett ukrán mezőgazdasági termények behozatalát. Szijjártó Péter a francia mezőgazdasági miniszterrel tárgyalt.
Danny Auerswald telephelyvezető: "Az egymillió legyártott elektromos autó komoly teljesítmény a munkaerő részéről. Az elmúlt évek számos kihívása ellenére a csapat következetesen teljesített." Körülbelül öt és fél évnyi teljesen elektromos járműgyártás után a zwickaui járműgyár varázslatos mérföldkövet ért el: Ezen a héten legördült az egymill
Amikor egy új feladatot elsajátítunk, egy dalszöveget megjegyzünk, vagy tájékozódunk egy ismeretlen helyen, az agyunk nem csupán információt tárol – valódi szerkezeti változáson megy keresztül. Ez a folyamat az idegsejtek közötti kapcsolatok, a szinapszisok átrendeződésével jár, amit a tudomány szinaptikus plaszticitásként ismer. A Kaliforniai Egye
Elsőre könnyűnek tűnhet, de ne hagyd, hogy becsapjon! Ez a napi helyesírás kvíz megtréfálhat, mert 10 emberből 8 bizony elrontja. Te rájössz, melyik szó a hibás az alábbiak közül? Teszteld le magad! Rengeteg, tényleg nagyon sok kvíz vár rád nálunk, amikkel játékosan edzheted az agyad és a tudásod, egyszerűen csak nézz körül, és fedezz fel még több