Krízis krízis hátán: a hazai kkv-k nagyobbik része számára messze nem hurráoptimizmusban telnek a mindennapok. Ezért kíséri hatalmas érdeklődés az olyan rendezvényeket, ahol vezető szakértők naprakész információkat osztanak meg a helyi üzleti közösség képviselőivel, amelyek segíthetnek abban, hogy a cégek megerősödve kerüljenek ki a nehéz időszakbó
A TikTok idén már a második egymást követő évben volt a legértékesebb márka Kínában a Brand Finance China 500 összeállítása szerint. A közösségi hálózat márkaértéke egy év alatt 26 százalékkal, 105,8 milliárd dollárra nőtt.
A Merkantil Bank Liga zárófordulójában két ősi rivális, a Vasas és a Budapest Honvéd csap össze Angyalföldön. A feljutásért harcoló Vasas a belépők értékesítésére vonatkozó közleményében arra kéri a vendégszurkolókat, hogy a biztonsági szempontból kiemelt mérkőzésre ne vásároljanak jegyet hazai szektorokba, mert ha így tesznek, "a biztonsági szolgá
Harry herceg és felesége, Meghan Markle egy héten belül két izgalmas randiprogramot is beiktattak: nemrégiben Beyoncé koncertjén buliztak, most pedig James Taylor koncertjén jártak. A fanok pedig a friss fotók láttán csak egy dologra tudtak gondolni: Harry elképesztően stílusosan néz ki a képeken.
Nézz tükörbe és vizsgáld meg, milyen is a nyakad! Hosszú? Rövid? Esetleg átlagos hosszúságú? Tudd meg ebből a személyiségtesztből, mit árul el rólad a nyakad hossza!
Feng Fauit kínai Szecsuán tartomány Ganzi Prefektúrájának kormányzója az Agrárminisztérium közreműködését kérte abban, hogy a magyar szőlész-borász mérnökök és szakemberek részt vehessenek a tartományi fejlesztési projektekben.
Az asztrológia évezredek óta foglalkoztatja az embereket, és noha sokan szkeptikusak a csillagok hatalmával kapcsolatban, a személyre szabott tanácsok páratlan lehetőséget kínálnak arra, hogy mélyebben megértsük önmagunkat.
Belehúzott a streaming szolgáltató: egy nap alatt 6 Netflix sorozat új évada lett berendelve. A lépésnek köszönhetően nemcsak a Bridgerton család két új etapja készülhet el.
Nagyon egyszerűen elkészíthető, és mégis kitűnő fogás ez a töltött gomba, ami akár egy könnyű vacsora is lehet, de körettel egy kiadósabb ebéd is. A kéksajtkrémmel töltött gomba kulináris élmény, amit bárki megoszthat a szeretteivel!
Árpa Attila tizenegy esztendőn át volt Tomán Szabina férje, de a közismert médiaszemélyiség azt mondja, ma már csak akkor beszél az üzletasszonnyal, ha a közös gyermekükről van szó.
A változékony, időnként még nagyon is hűvös májusi időjárás néhol nem várt meglepetéseket tartogathat nemcsak a szántóföldi kultúrák termesztőinek, hanem a kertészeti kultúrák termesztésében érdekelt gazdálkodóknak is.
A magyar állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. adásvételi szerződést kötött a 4iG Nyrt. csoportba tartozó 4iG Távközlési Holding Zrt.-vel, aminek eredményeképpen egyszerűsödik a One Magyarország Zrt. tulajdonosi szerkezete: a 4iG Távközlési Holdinghoz, a többségi tulajdonoshoz kerül a Corvinus tulajdonában álló
Május 20-án, éjfélkor lejár a személyi jövedelemadó bevallás BENYÚJTÁSI határidő. A NAV Békés Vármegyei Igazgatósága rendkívüli nyitvatartással segíti az utolsó pillanatokban intézkedő adózókat. Az eddig beérkezett csaknem kétmillió szja-bevallás ellenére még sokaknak lehet teendője a május 20-ai benyújtási határidőig – tájékoztatott Bárdos Diána
Ma reggel Isztambulban már többoldalú egyeztetések zajlottak ukrán, amerikai, brit, német és francia biztonsági vezetők részvételével, megelőzve a közvetlen orosz–ukrán tárgyalásokat. A későbbre tervezett orosz–ukrán találkozón amerikai és török tisztviselők is jelen lesznek, amelyen Marco Rubio külügyminiszter várhatóan is részt vesz. Közben Donal
A TikTok idén már a második egymást követő évben volt a legértékesebb márka Kínában a Brand Finance China 500 összeállítása szerint. A TikTok/Douyin közösségi hálózat márkaértéke egy év alatt 26 százalékkal, 105,8 milliárd dollárra nőtt.
Ma négy magyar nagyvárosban, Budapesten, Pécsen, Miskolcon és Szegeden Civilizáció koalíció tagszervezetei szerveztek akciót a demokrácia, a nyilvánosság és a társadalmi részvétel védelmében. Az elhangzott beszédek közös üzenete: Érted lettünk – Veled vagyunk – Miattad maradunk. Bejelentették azt is, hogy a civil szervezetek és a független média k
A magyar autósok számára a 2025‑ös év igazi hullámvasúttal indult: az itthoni adóemelések és a gyengélkedő forint megnyomta a kutakon a literenkénti árakat.
Az orosz–ukrán béketárgyalásokat péntekre tehetik át – közölte Isztambulból a TASZSZ állami hírügynökség csütörtök délután. Ugyanakkor Moszkvában a Kreml szóvivője, Peszkov közölte, hogy nem szerepel a közeljövő terveiben Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök találkozója.
A külföldre utazó középkorúak túlnyomó többsége köt valamilyen utazási biztosítást, ezen belül a baleset vagy megbetegedés esetén igénybe vehető segítséget tartják a leghasznosabbnak. Az is látszik, hogy az utazók vevők a digitális megoldásokra – olvasható a K&H sajtóközleményében.
Mivel a törvényjavaslat nem fogalmaz világosan, kire, mire, milyen magatartásra vonatkozik, felkészülni is nehéz rá. Közben a dermesztő hatását is szem előtt kell tartani.
Ledolgozta csaknem 20 százalékpontos hátrányát, és néhány tized százalékponttal meg is előzi ellenfelét a román elnökválasztás hétvégi, döntő fordulójában Nicusor Dan független jelölt az utolsó, pénteken közzétett közvéleménykutatási eredmény szerint, előnye azonban kisebb, mint a felmérés hibahatára.
Van egy iskolás tagja a Forma–1 idei mezőnyének, és a hazai futamára szervezett egy amolyan osztálykirándulást. Andrea Kimi Antonelli duplán is otthon érezheti magát Imolában.
Az orvosok sürgős egészségügyi figyelmeztetést adtak ki a zuhanyzás közbeni vizeléssel kapcsolatban. Egyikük a TikTokon hívja fel a figyelmet a rossz szokás akár visszafordíthatatlan egészségügyi veszélyeire.