A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai az iskolaszüneti munkanapi menetrend szerint közlekednek szombaton - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
Gyakori, hogy egy ingatlanon haszonélvezeti joga van valakinek, ami sok szempontból megköti a tulajdonos kezét. Példásul akkor, ha eladná az ingatlanját. Kaphatsz lakáshitelt haszonélvezettel terhelt ingatlanra, vagyis nem kizáró ok, hogy lakáshitelt vegyél fel ebben a helyzetben. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerin
A vésztői cég állítólag tiszta technológiával dolgozik, az önkormányzat támogatja is a beruházást, de a szakemberek többet szeretnének tudni a leendő gyárról.
A hazai lízingpiac 2025 első hónapjaiban látszólag stabil teljesítményt nyújtott, a felszín alatt azonban finom elmozdulások rajzolódnak ki. Miközben az új finanszírozás összege alig változott az előző évhez képest, a szerződésszám csökkent, ami jelzi, hogy sok szereplő még kivár – közölte a Magyar Lízingszövetség. A szövetség főtitkára, Kőszegi Lá
Pottyondy Edina élesen bírálja az átláthatósági törvénytervezetet, ami szerinte a szabadságjogok korlátozását, a civilek és ellenzékiek megfélemlítését szolgálja.
Ha béke lesz, akkor jól járunk, és ha az új amerikai adminisztrációval Magyarország mellett Európa is képes megtalálni a közös hangot, akkor azzal is jól járhatunk – mondta Gulyás Gergely a Magyar Atlanti Tanács rendezvényén.
A Toyota elektromosítással kapcsolatos törekvései évek óta piacvezetők. Elég csak a Priusra gondolni, de az Auristól egészen a RAV4-ig fel lehetne emlegetni a modelleket, mindegyik megbízhatónak bizonyult az évek során. Ugyanilyen a közkedvelt családi autó, a Corolla is, ami Európában 2022 óta csak hibrid hajtással elérhető. Most, egy évvel az új g
Donald Trump kedvenc sportja, a golf akár súlyos egészségügyi veszélyeket is rejthet. A kutatások alapján azok, akik közel élnek golfpályákhoz, jelentősen nagyobb eséllyel kaphatják meg a Parkinson-kórt – egy figyelmeztetés, amely Trumpot is érintheti.
A német AdStrive ügynökség többségi tulajdonának megvásárlásával lép a DACH piacra a magyar Intren csoport. A digitális ügynökség a befektetésnek köszönhetően a berlini csapattal kiegészülve lokális jelenléttel erősíti a magyar vállalkozásokat abban, hogy Nyugat-Európában is sikeresen értékesítsék szolgáltatásaikat.
Május 12-e Florence Nightingale, a modern nővérképzés, valamint a betegellátás reformjának elindítójának születésnapja, amely egyben az ápolók nemzetközi napja. Ebből az alkalomból rendeztek programot csütörtök délután a Békés Vármegyei Központi Kórház Réthy Pál Tagkórházban. Becsei László főigazgató főorvos kiemelte, ezen a napon különleges alka
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországaiban 4,9 százalékra emelkedett a munkanélküliség márciusban a történelmi mélypontnak számító februári 4,8 százalékról. A ráta 2022 áprilisa óta nem haladta meg az 5 százalékot az OECD-ben.
Az első önéletrajz, az első motivációs levél, és a bizonytalanság: mit írjak, hova küldjem, mit is akarok egyáltalán? Ha úgy érzed, vakon tapogatózol a munkaerőpiacon, nem vagy egyedül. Fazekas Éva, Jobangellel összegyűjtöttük, hogyan indulj el tudatosan, hogyan kerüld el a leggyakoribb hibákat, és hogyan tedd vonzóvá magad és az önéletrajzod, akko
Megveszi a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-től a One Magyarország Zrt. és a V-Hálózat Távközlési Zrt. 29,5 százalékos részvénycsomagját a 4iG Távközlési Holding, a tranzakcióért cserébe a Corvinus növeli részesedését a 4iG távközlési vállalatában - derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
A párt szerint a nagytakarítási törvény ellehetetlenítheti a független sajtót és civil szervezeteket. "Itt ma nem lesz hazaárulás, uraim!" - mondta Stummer János országgyűlési képviselő.
Nem csak a miniszterelnök lánya, hanem Tiborcz István édesanyja is éppen Somogy megyében kezdett földeket vásárolni. Mi történt? A 444.hu ellátogatott Orbán Ráhel újonnan vásárolt, dél-somogyi földjeihez. Kiderült, hogy a miniszterelnök lánya által megvett földterületeket évtizedek óta egy Drawa nevű cég művelte. A Drawa 2024-ben került a Tiborcz I
Krízis krízis hátán: a hazai kkv-k nagyobbik része számára messze nem hurráoptimizmusban telnek a mindennapok. Ezért kíséri hatalmas érdeklődés az olyan rendezvényeket, ahol vezető szakértők naprakész információkat osztanak meg a helyi üzleti közösség képviselőivel, amelyek segíthetnek abban, hogy a cégek megerősödve kerüljenek ki a nehéz időszakbó
A TikTok idén már a második egymást követő évben volt a legértékesebb márka Kínában a Brand Finance China 500 összeállítása szerint. A közösségi hálózat márkaértéke egy év alatt 26 százalékkal, 105,8 milliárd dollárra nőtt.
Harry herceg és felesége, Meghan Markle egy héten belül két izgalmas randiprogramot is beiktattak: nemrégiben Beyoncé koncertjén buliztak, most pedig James Taylor koncertjén jártak. A fanok pedig a friss fotók láttán csak egy dologra tudtak gondolni: Harry elképesztően stílusosan néz ki a képeken.
Feng Fauit kínai Szecsuán tartomány Ganzi Prefektúrájának kormányzója az Agrárminisztérium közreműködését kérte abban, hogy a magyar szőlész-borász mérnökök és szakemberek részt vehessenek a tartományi fejlesztési projektekben.
Az asztrológia évezredek óta foglalkoztatja az embereket, és noha sokan szkeptikusak a csillagok hatalmával kapcsolatban, a személyre szabott tanácsok páratlan lehetőséget kínálnak arra, hogy mélyebben megértsük önmagunkat.
Belehúzott a streaming szolgáltató: egy nap alatt 6 Netflix sorozat új évada lett berendelve. A lépésnek köszönhetően nemcsak a Bridgerton család két új etapja készülhet el.
Árpa Attila tizenegy esztendőn át volt Tomán Szabina férje, de a közismert médiaszemélyiség azt mondja, ma már csak akkor beszél az üzletasszonnyal, ha a közös gyermekükről van szó.
A változékony, időnként még nagyon is hűvös májusi időjárás néhol nem várt meglepetéseket tartogathat nemcsak a szántóföldi kultúrák termesztőinek, hanem a kertészeti kultúrák termesztésében érdekelt gazdálkodóknak is.
A magyar állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. adásvételi szerződést kötött a 4iG Nyrt. csoportba tartozó 4iG Távközlési Holding Zrt.-vel, aminek eredményeképpen egyszerűsödik a One Magyarország Zrt. tulajdonosi szerkezete: a 4iG Távközlési Holdinghoz, a többségi tulajdonoshoz kerül a Corvinus tulajdonában álló
Május 20-án, éjfélkor lejár a személyi jövedelemadó bevallás BENYÚJTÁSI határidő. A NAV Békés Vármegyei Igazgatósága rendkívüli nyitvatartással segíti az utolsó pillanatokban intézkedő adózókat. Az eddig beérkezett csaknem kétmillió szja-bevallás ellenére még sokaknak lehet teendője a május 20-ai benyújtási határidőig – tájékoztatott Bárdos Diána