2025. május 16. péntek

máj. 16
9:39
Most lett elege Jakab Péternek, keményen kiosztotta Magyar Pétert (Nyugati Fény)
Magyar Péter szerint fél lábbal is kibírjuk a választásokig hátralevő 11 hónapot.
máj. 16
9:39
Idén nyáron már nem indulnak napközis Erzsébet-táborok (Forbes)
Nem lesz lehetőség a táborok megszervezésére, ezért a pályázatokat sem írják ki. A napközis táborok menüpont már el is tűnt az Erzsébet-táborok weblapjáról. Mi történt? Idén nyáron nem lesz lehetőség napközis Erzsébet-táborok szervezésére, értesült a Népszava. A lap úgy tudja, a döntés hátterében az áll, hogy a kormány nem finanszírozza tovább a na
máj. 16
9:39
Diploma nélkül is várják a fiatalokat a munkahelyek (Mandiner)
A diploma nélküli elhelyezkedés elsősorban a kreatív szakmákban és a szervezői feladatokat igénylő területeken – például a marketing-menedzsmentben – vált elfogadottá.
máj. 16
9:42
Nagyot lépett előre Oszkó Péter cége (Menedzsment Fórum)
Hatalmas osztalékot fizet az OXO Holding egy sikeres akvizíció után. A cég neve is megváltozik: O3 Partnersnek fogják hívni.
máj. 16
9:42
Mi történt? Orbán Viktor kihagyta a pénteki rádióinterjút, helyette ezt posztolta: "Már csak kettőt kell aludni" (Blikk)
Tovább fokozza a feszültséget Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint már csak kettőt kell aludni a Harcosok Klubjáig, de hogy pontosan mire várunk, azt továbbra sem árulta el. Még a szokásos péntek reggeli rádióinterjújára sem ment el. Sajtóinformációk szerint vasárnap zárt körű eseményt tartanak Budapesten, amilyenre hazánkban még nem volt példa.
máj. 16
9:42
Értékes elismerésben részesült Gulyás Gergely (Infostart)
Ha béke lesz, akkor jól járunk, és ha az új amerikai adminisztrációval Magyarország mellett Európa is képes megtalálni a közös hangot, akkor azzal is jól járhatunk – hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Atlanti Tanács (MAT) tisztújító közgyűlésén.
máj. 16
9:42
Jól indul a nap az európai tőzsdéken (Portfolio)
Felemás volt a hangulat ma reggel az ázsiai tőzsdéken azt követően, hogy az irányadó amerikai indexek vegyesen zárták a csütörtöki kereskedést, az európai részvénypiacokon pedig mérsékelt emelkedésekkel indul a nap és a magyar tőzsde is felfelé vette az irányt. A befektetőket a héten a kereskedelmi háborús hírek kötötték le, valamint az orosz-ukrán
máj. 16
9:44
Több mint egymilliárdot kell fizetnie a végrehajtói karnak egy, még Schadl idején kötött szerződés miatt (Blikk)
A Magyar Bírósági Végrehajtói Karnak (MBVK) több mint 1,1 milliárd forintot és annak kamatait kell megfizetnie egy megszakított szoftverfejlesztési szerződés miatt, amelyet még a korrupcióval vádolt Schadl György elnöksége alatt kötöttek. A Sysdata PSE Kft. által indított perben a bíróság elmarasztalta a kart, mivel jogszerűtlenül tagadták meg a le
máj. 16
9:45
Az Espanyol pitiáner módon akarta tönkretenni a Barcelona bajnoki ünneplését (Player)
A városi rivális nem akarta, hogy az ő pályáján ünnepelje a Barcelona a bajnoki címét.
máj. 16
9:45
Hivatalos: a cukorbetegség egy új típusát azonosították tudósok (Hamu és Gyémánt)
A Nemzetközi Diabétesz Szövetség (IDF) nemrég hivatalosan is elismerte a cukorbetegség egy új formáját, az úgynevezett 5-ös típusú diabéteszt. Annak ellenére, hogy a név számozása rendezettnek tűnik, valójában több mint egy tucat különböző típusú cukorbetegség létezik – így a diabétesz osztályozása jóval bonyolultabb, mint ahogy elsőre tűnhet.
máj. 16
9:45
Netrisk: Évi hatezer forint a rollerek átlagos biztosítás díja (Növekedés)
Összesen 400 személysérüléses balesetet okoztak a motoros rollerrel közlekedők, de az összes kár ennél jóval magasabb lehet, igaz, pontos statisztika nincs erről - közölte a Netrisk a rollerszezon indulása apropóján. A rollerek egy részére kötelező biztosítást kötni, az átlagosan 6300 forint éves díj pedig jóval nagyobb kártól kímélheti meg a tulaj
máj. 16
9:45
Itt a rendkívüli gazdasági fordulat: Irányváltásról tett bejelentést Nagy Márton (Nyugati Fény)
Fontos dolgokról tájékoztatott az inflációs miniszter.
máj. 16
9:45
Saját szakállra adogatták el az új kormány emberei a bukott gambiai elnök luxusvagyonát (Telex)
Yahya Jammeh cirka nyolc éve bukott meg, addig tekintélyes vagyont harácsolt össze. A lefoglalt tárgyakat azonban magánszemélyek kezdték el eladogatni, botrány van Gambiában.
máj. 16
9:45
Vörös festék és blokád a Szuverenitásvédelmi Hivatalnál (Media1)
Vörös festékkel öntötte le és blokád alá vette a Szuverenitásvédelmi Hivatal Sánc utcai villáját a Momentum az Országgyűlés elé terjesztett tavaszi nagytakarítási törvény elleni tiltakozásképp.
máj. 16
9:45
Üzent a NAV az adóbevallásokról, ezt sürgősen meg kell lépned! (Most Hír)
Közeleg a határidő, és sokaknak lehet még teendője az adóbevallással.
máj. 16
9:45
Ezt tudja a Hyundai új, olcsó e-autója (Haszon.hu)
A dél-koreai gyártó – sokak meglepetésére – május elején bemutatta teljesen új elektromos járművét. Az Elexio nevű modell nem az ismerős Ioniq sorozat részeként érkezik, hanem a Hyundai és a kínai BAIC közös vállalkozásának, a Beijing Hyundai-nak a legfrissebb fejlesztése, amely kifejezetten a kínai piacot veszi célba. Az Elexio egy középka
máj. 16
9:48
Körözött fegyverkereskedőre csapott le a Tek a Nyugatiban (Blikk)
en elfogtak egy 25 éves német férfit, akit a hazájában antiszemita indíttatású bűncselekmények és tiltott fegyverkereskedelem miatt köröztek. A férfit a Nyugati pályaudvaron fogta el a Terrorelhárítási Központ, miután automata fegyver birtoklása miatt különösen veszélyesnek minősítették. Őrizetbe került, a Németországnak történő kiadatásáról később
máj. 16
9:48
Mémekké válnak a műalkotások (Kreatív Online)
A Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a Yettel idén újszerű, szoros együttműködés keretében hozza el a már korábbi években kedveltté vált Múzeum+ programsorozat estéit, illetve a Múzeumok Éjszakájára is önálló programot biztosít. A mobilszolgáltató új fejlesztéssel bizonyos műalkotásokból egy pillanat alatt mémeket varázsol.
máj. 16
9:48
Kis emelkedéssel kezdi a napot a BUX (Portfolio)
Enyhén pozitív hangulatban indul a nap az európai tőzsdéken, a magyar piacon is emelkedik a blue chipek többsége.
máj. 16
9:51
Megszünteti a Pécs – Málta és Debrecen – Málta járatait az Universal Air (Spabook)
Alig egy évvel azután, hogy ünnepélyes keretek között elindultak a Universal Air menetrend szerinti járatai Pécsről, a máltai bejegyzésű légitársaság 2025. május 15-én bejelentette: május 31-től megszűnteti minden menetrend szerinti…
máj. 16
9:51
Megkezdődtek a tárgyalások (Magyar Hírlap)
A hírek szerint végül Amerika is képviseli magát.
máj. 16
9:51
A magyar El Camino és a Kárpát-medence császára (Mandiner)
Új fogalom született a magyar belpolitikában és turisztikában.
máj. 16
9:51
Károly király már kétszer olyan gazdag, mint Erzsébet volt (Telex)
Egy év alatt 30 millió fonttal nőtt III. Károly király vagyona, amely mostanra 640 millió fontnál jár. Ezzel bőven lekörözte néhai anyját, és már a leggazdagabb britek között is szép helyet foglal el.
máj. 16
9:51
Milyen gyakori az emlődaganat terhesség alatt és után? (EgészségKalauz)
Terhességi emlőráknak nevezzük, amikor a terhesség alatt, illetve a szülést követő 1 éven belül kerül felfedezésre a betegség. Nagyságrendileg 3000-ből 1 esetben fordul elő.
máj. 16
9:54
15-20 százalékos gyümölcsár emelkedés várható (Piac és Profit)
Raskó György agrárközgazdász szerint fekete éve lesz a magyar gyümölcstermelőknek. Az idei fagyok hatalmas pusztítást végeztek az ültetvényeken.
máj. 16
9:54
Lázár János: ez nem a demokrácia lábbal tiprása, pont ellenkezőleg (Infostart)
A közélet átláthatóságáról című törvényjavaslatról, az Ukrajna EU-tagságáról indított szavazás tétjéről, valamint egészségügyi kérdésekről is beszélt dombóvári utcafórumán az építési és közlekedési miniszter.
máj. 16
9:54
Putyin menesztette parancsnokát (HírTV)
A szárazföldi erők főparancsnoka új feladatot kapott.
máj. 16
9:54
Megjött a bejelentés: így alakul holnaptól a benzin ára (Portfolio)
Szombaton tovább folytatódik az emelkedő tendencia a hazai üzemanyagáraknál - írja a holtankoljak.
máj. 16
9:57
Erzsébet rettegett Harrytől és Meghantól, félt egyedül találkozni velük (Femcafe)
Meglepő, mégis szomorú részletek derültek ki Ii. Erzsébet és Harry hercegék kapcsolatáról: egy királyi szakértő szerint a néhai uralkodó annyira tartott a sussexiektől, hogy soha nem volt hajlandó egyedül találkozni velük.
máj. 16
9:57
A kor csak egy szám – így találják meg újra önmagukat a nyugdíjas nők (Glamour)
"A nyugdíj? Nekem az csak egy papír. Dolgozni kell, amíg az ember bírja." Sok idős vallja ezeket a nézeteket, akik még mindig aktívan dolgoznak családi vállalkozásban vagy az előző munkahelyükön, ahonnan nyugdíjba vonultak. Egyre több idős magyar dönt úgy, hogy a nyugdíjkorhatár elérését követően sem hagyja ott a munkát, sőt, sokan még csak akkor k
máj. 16
9:57
A Chef Market felvásárolta a Culinarist (Igényesférfi.hu)
A Chef Market Zrt., Budapest és Pest megye piacvezető HoReCa nagykereskedője újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: megvásárolta a Culinaris Wholesale nagykereskedelmi üzletágát, valamint a Culinaris három kiskereskedelmi egységét is.
máj. 16
9:57
Jön a Xiaomi saját fejlesztésű mobilchipje (Mínuszos)
A kínai okostelefon- és elektromosautó-gyártó Xiaomi a tervek szerint május végén piacra dobja saját fejlesztésű, XringO1 nevű, fejlett mobilchipjét, amellyel prémium kategóriás eszközeinek egyre nagyobb részét kívánja ellátni. A bejelentést a Xiaomi vezérigazgatója, Lei Jun tette közzé Weibo-fiókján, további részleteket azonban nem közölt. Azonban
máj. 16
9:57
Elfogtak Budapesten egy lőfegyverekkel kereskedő német férfit (Demokrata)
A férfi antiszemita indíttatású, vagyon elleni bűncselekményt követett el hazájában.
máj. 16
9:57
A kormányfő leváltotta az elismert agrárállamtitkárt (Agrárágazat)
A kormány indoklás nélkül mentette fel Juhász Anikó helyettes államtitkárt, elismert agrárpolitikai szakembert.
máj. 16
9:57
Kedves Lánczi Tamás! (Mandiner)
Tudod, az én apám nem volt sem állampárti megmondóember sem rektor; nem intézett nekem jól fizető állásokat sem.
máj. 16
9:57
Átrendeződnek az évszakok: 50 nappal hosszabb a nyár, mint az 1970-es években (Helló Magyar)
Tudtad, hogy ma már 50 nappal hosszabb a nyár Magyarországon, mint a hetvenes években? Az évszakok átrendeződése az egészségünket és a mindennapjainkat is jelentősen befolyásolja.
máj. 16
9:57
A valaha felfedezett leghevesebb geomágneses vihar csapott le a Földre i. e. 12 350-ben (Telex)
Nem lett volna jó műholdnak lenni akkor!
máj. 16
9:57
Mesterséges intelligencia által generált reklámok jöhetnek a Netflixre 2026-tól (Telex)
A Netflix hirdetési üzletágának vezetője szerint a nézőket ugyanannyira érdekli egy-egy hirdetés, mint maga a műsor.
máj. 16
9:57
Vilmos új címet kap – ilyen még nem volt Károly uralkodása alatt (in.hu)
A királyi családban az egyének címei – és az azokhoz kapcsolódó szabályok és hagyományok – rendkívül fontosak. Míg egyes címek a királyi család hierarchiájában betöltött pozíciót jelzik és az öröklési sorrendet tükrözik, más címek inkább érzelmi jelentőségűek. II. Erzsébet királynő 2022-ben bekövetkezett halála után Vilmos herceg és Katalin megkapt
máj. 16
9:57
Évtizedek óta nem volt ilyen biztonságos ez a város, egyetlen intézkedés döntött (Roadster)
Egy éve vitákat kavart a döntés, most sem örül neki mindenki, de az eredmények magukért beszélnek.
máj. 16
9:57
Ezen a tulajdonságodon kell dolgoznod idén – csillagjegyed alapján (Bien)
Mindannyiunknak megvan a gyenge pontja, az a tulajdonsága, amit inkább elrejtene – vagy legalábbis nem venne róla tudomást. Az asztrológia szerint neked ezen a viselkedésmintádon kellene dolgoznod idén!
máj. 16
9:57
Megjelent a 2025-ös kémiaérettségi feladatsora és a hivatalos megoldókulcs! (Diplomátszerzek)
Május 15-én, csütörtökön 8 órakor kezdődött a kémiaérettségi. Az Oktatási Hivatal közzétette a feladatsorát és a hivatalos megoldókulcsot.
máj. 16
9:59
Öt érmet nyertek a magyar középiskolások a Mengyelejev Kémiai Diákolimpián (Telex)
Egy arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel tértek haza a magyar középiskolások a világ egyik legnehezebb kémiaversenyéről.
máj. 16
10:00
Újabb durva izraeli kegyetlenségre derült fény (Infostart)
A Gázai övezetben száz további halott vagy eltűnt palesztinról számoltak be az izraeli hadsereg (IDF) bombázásai nyomán.
máj. 16
10:00
Növeli részesedését a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. a 4iG távközlési cégében (Portfolio)
Megveszi a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-től a One Magyarország Zrt. és a V-Hálózat Távközlési Zrt. 29,5 százalékos részvénycsomagját a 4iG Távközlési Holding, a tranzakcióért cserébe a Corvinus növeli részesedését a 4iG távközlési vállalatában - derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
máj. 16
10:03
Még mindig nem elég drága? Szombaton még tovább emelik az üzemanyagárakat! (Autónavigátor)
Szombaton tovább folytatódik a hazai üzemanyagárak emelkedő tendenciája a Holtankoljak.hu értesülései szerint. A benzin nagykereskedelmi ára literenként bruttó 2 forinttal,
máj. 16
10:03
Így őrizd meg festett hajszíned intenzitását a lehető leghosszabb ideig úgy, hogy extra fényesek is maradjanak a tincseid (Glamour)
Aki nem a saját hajszínét viseli, pontosan tudja, hogy sokszor a festett haj fényét a legnehezebb megőrizni. Ezzel az egyszerű rutinnal elkerülheted, hogy a hajszíned fakóvá váljon - élvezd a frissen festett szín ragyogását akár 100 napon át!*
máj. 16
10:03
"Életem top 2 élménye" – Simon Márton az egyik legnagyobb kortárs költővel találkozott (Könyves Magazin)
És nem csak, hogy találkozott, együtt is olvasott fel a költővel Barcelonában.
máj. 16
10:03
Pottyondy Edina: A SzuverenitásGestapo szerint én is része vagyok a nemzetközi dezinformációs kampánynak (SzMo)
"Ez az »átláthatósági« törvénytervezet fasiszta tempó. Egészpályás kihátrálás Európából" - fogalmazott a humorista, aki szerint mindez "nem túl bíztató egy olyan embertől, aki éppen a Harcosok klubja című filmről nevezi el a trollhadseregét".
máj. 16
10:03
2100-ban ennyien fognak lakni Magyarországon, durva előrejelzés jött (Promotions)
Európa, benne hazánk is teljesen átalakulhat, már most látni a következményeket.

Keresés