A későbbi évszázadok során a római bazilikában őrzött keresztfából a mindenkori pápa engedélyével kisebb darabokat kaptak más templomok, illetve katolikus uralkodók is.
Az Európai Unió több tagországában is a nyugdíjasok kevesebb, mint a felét kapják az átlagbéreknek. Emiatt az idősek közül egyre többen vannak kitéve a szegénység kockázatának.
Lassan harminc éve, hogy feltalálták az IP-kamerát, mára pedig évi 1,8 milliárd dollár forgalmú videós megfigyelő-óriássá dagadt a svéd Axis. Budapesten járt a cég különc társalapítója, Martin Gren.
A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. új oktatási központot nyitott Tápiószelén, a Ceglédi Szakképzési Centrummal együttműködésben. A Ganz Oktatási Központ a közelmúltban már meg is kezdte működését a helyi gyár területén, ahol két korszerű tantermet alakítottak ki a szakmai képzésekhez. Az oktatás célja, hogy a résztvevők a Ganz t
Elképesztő története van a világ egyik legnépszerűbb péksüteményének. Habár magát a kenyeret a feljegyzések szerint már mintegy kilencezer éve, a neolitikus korban is fogyasztották (például Törökországban), a napjainkban alapvető pékárúnak
Barna medvét láttak Nógrád vármegyében, Kisecset község határában. Az önkormányzat fokozott elővigyázatosságot kér az arra járóktól. Medvét láttak túrázók Nógrád vármegyében, erről Kisecset önkormányzata számolt be a Facebook-oldalán. „A medve a Lúcska puszta felé vezető út mellett, a kőkereszt közelében tartózkodott” – írták. A település polgármes
Tavaly a fizetések 39 százalékát költöttük el a kiskereskedelemben, ami a – kiskereskedelmi forgalmat tekintve igen komoly visszaesést mutató – covid événél is alacsonyabb érték. Míg 2024-ben a reálbérek 9,2 százalékkal növekedtek, addig a kiskereskedelmi volumen csak 2,6 százalékkal, vagyis egyfajta átrendeződés látszik a fogyasztási szerkezetben.
Újabb rekordokat döntenek a lakásárak, bár áprilisban lassult a drágulás tempója a budapesti lakáspiacon, vidéken viszont felgyorsult. A magas árak miatt az adásvételek száma jelentősen visszaesett. A befektetők diktálnak a piacon, nehéz helyzetbe hozva azokat, akik első lakásukat vásárolnák meg Budapesten.
A jelek szerint az autógyárak és a beszállítók újra felfedezték a „melegvizet”. Azaz a kicsi motort, ami áramfejlesztőként működtetve eltünteti a villanyautóknál a csökkenő hatótáv miatti szorongást. Be fog válni?
Mrs. Dalloway nem adja könnyen magát: valódi elmélyülést igényel, és nem kínál instant katarzist két metrómegálló között, telefonon görgetve a szöveget. Ha viszont időt és teret biztosítunk az olvasásnak, csodás élményben lehet részünk – Woolf varázsereje ugyanis ma is hat.
Bár a mobilinternet-forgalom látványosan nő, és egyre több az online hívás, a hagyományos mobiltelefon-hálózat továbbra is vezeti a „népszerűségi listát”. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss mobilpiaci felmérése szerint az elmúlt év végén közel tízmillió mobil-előfizetés volt hazánkban, ezek 78 százalékával interneteztek és telefoná
Bár az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ezt elmulasztva mégis évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek. Tavaly 4 milliárd forinttal több adót kaptak vissza a pénztártagok, mint egy évvel korábban.Egyre közeledik a
Magyarországra is megérkezett a Wienerberger új falazórobotja, amely teljes kőművescsapatok munkáját láthatja el az építkezéseken. Az innovatív technológiai fejlesztés gyorsan, tökéletes pontossággal dolgozik, és megoldást kínál az építőipart sújtó jelentős
Feljelentem Orbán Viktor miniszterelnököt, mert újabb hazugságbeszédével két bűncselekményt is elkövetett - írta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Facebook-oldalán kedden.
Mennyire vagy jóban a régi szavainkkal? Habár az alábbi szavak nagyon ismerősen csengenek, mára kikoptak a köznyelvből. Olvasmányainkban többször találkozhatunk velük, de nem mindig tudjuk a pontos jelentésüket. Te kitalálod, hogy melyik a helyes megfejtés? Vigyázat, ezt a kvízünket ezúttal erősre húztuk.
Amikor a bőrápolási rutin túl soknak tűnik, sokan gondolkodnak bőrdetoxon. Ez általában annyit jelent, hogy pár napig elhagyjuk a szérumokat, hogy a bőrünk fellélegezzen egy kicsit. Most azonban a TikTokon ennél jóval extrémebb megközelítés terjed: az influenszerek egyáltalán nem mossák meg az arcukat, és semmilyen terméket nem használnak.Ez az úgy
Ha szívesen kipróbálnánk valami újat a koranyári, nyári napokon, akkor érdemes figyelmünket a Közel-Kelet konyhája felé fordítani, hiszen ha valakik, ők biztosan tudják, mi esik jól ilyen időjárásban. A halloumi fatteh például egy frissítő, de mégis laktató fogás, aminek számos változata létezik – mutatunk is egy könnyen elkészíthető receptet!
Amikor Szabados György aggodalmának adott hangot a "demokratikus berendezkedést" illetően, még nem láthatta mindazt, amiben ma élünk. Nem láthatta, de sejtette, nagyjából mi fog következni. Győrffy Ákos írása.
Magyarországra is megérkezett a Wienerberger új falazórobotja, amely teljes kőművescsapatok munkáját láthatja el az építkezéseken. Az innovatív technológiai fejlesztés gyorsan, tökéletes pontossággal dolgozik, és megoldást kínál az építőipart sújtó jelentős munkaerőhiányra. Az építőanyaggyártó magyar csapata azon dolgozik, hogy a robotot minél előb
A kora nyár ébredésével nemcsak a természet újul meg, hanem bennünk is felerősödik a vágy a frissességre és a feltöltődésre. Mi lehetne ideálisabb módja ennek, mint a testet és lelket egyaránt kényeztető wellness rituálék kombinációja? A jakuzzi lágy buborékjai és a jóga harmonikus mozdulatai tökéletes szimbiózist alkotnak ahhoz, hogy kipihenten, e
A gránátvörös-kékek továbbra is komoly bérproblémákkal küzdenek, s mivel Deco és a szakmai stáb szeretne erősíteni, a keret több mint egyharmadát árúba