Az ékszerek mostantól nemcsak a nyakadban és a csuklódon hódítanak, hanem a legújabb manikűrtrendben is, ahol a kreativitásnak és a csillogásnak semmi sem szab határt.
A Sziget alapítója a Dellában mesélt arról, hogy a Tisza Párt indulásakor Magyar Péter tőle kért színpadtechnikát. Azt is elárulta, fontolgatja, hogy idén először elmegy a Pride-ra.
Egy lépéssel közelebb kerültek a céljaikhoz a fiatalság titkát kutató tudósok. Spanyol kutatók egy olyan eljárást fejlesztettek ki, amelynek során egy injekcióval nemcsak az életét hosszabbíthatják meg egy embernek, de meg is fiatalíthatják a bátor, hosszú életre és örök fiatalságra vágyó jelentkezőt. A fiatalság forrása már nem csak álom.
Miért érzi úgy 77 évesen, hogy már nem igazán kell? Hogy van most, néhány hónappal azután, hogy nagyon megijesztett mindenkit, amikor rosszul lett a színpadon? Hány elégedett pillanatot tud felidézni páratlanul hosszú pályájáról? Mi az, ami még képes felvillanyozni őt? Mi lett a hollywoodi álmaival? Miért haragszik a kritikusokra és mennyire gondol
A reggeli a nap legfontosabb étkezése – tartják sokan, és igazuk is lehet, főleg, ha a nap egy olyan finomsággal indul, mint a franciák ikonikus sós pitéje, a quiche. A klasszikus alapot szinte bármivel variálhatjuk, de ha szeretnénk, hogy a nap első étkezése ne csak laktató, de vitaminban gazdag is legyen, érdemes kipróbálni a spárgával készült vá
Független szerkesztőségek rendkívüli élő műsorral reagáltak a Fidesz által benyújtott, nevében átláthatóságot szolgáló, valójában a kormánytól független sajtót és civil szervezeteket megbélyegző törvényjavaslatra. Adásunkban újságírókkal, elemzőkkel beszéltünk arról, hogyha életbe lép a törvény, miért és hogyan lehetetlenülhetnek el a kormánnyal kr
A hirado.hu hírháttérműsorában szóba került Kapu Tibor új magyar űrhajós közeljövőbeli küldetése, napjaink Hold-missziója és egy lehetséges Mars-utazás is.
A WRC idei ötödik versenyét, a Portugál Rallyt május 15-18. között rendezik Matosinhos környékén. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a világbajnokság idei második murvás versenyéről.
Független szerkesztőségek rendkívüli élő műsorral reagálnak a Fidesz által benyújtott, nevében átláthatóságot szolgáló, valójában a kormánytól független sajtót és civil szervezeteket megbélyegző törvényjavaslatra. Adásunkban újságírókkal, elemzőkkel beszélünk arról, hogyha életbe lép a törvény, miért és hogyan lehetetlenülhetnek el a kormánnyal kri
Aki nem a közélet befolyásolására, az ország szuverenitásának sérelmére végzi a tevékenységét külföldi pénzből, annak nincs izgulni valója – üzente Kocsis Máté.
Ha a Mazda MX-5 vásárlók azt hitték, hogy hamarosan átvehetik az új autójukat, akkor lehet, hogy csalódniuk kell. A japán cég ugyanis a napokban erősítette meg, hogy teljesen leállította a 2025-ös MX-5 Roadster szállítását egy lehetséges vezérlőmodul-probléma miatt, így az értékesítés még várhatóan hetekig nem indul újra. "Jelenleg egy lehetséges
Drámai hangvételű állásfoglalást tett közzé a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) a május 13-án, éjfél előtt benyújtott törvényjavaslat kapcsán, mivel az szerintük súlyosan veszélyezteti a független magyar sajtó működését és létezését. Az újságírói szervezet arra buzdít minden állampolgárt, hogy tiltakozzon a sajtószabadság korlátozása ell
Szerda délután átadta lemondását a köztársasági elnöknek Polt Péter. Sulyok Tamás a közösségi oldalán mondott köszönetet a legfőbb ügyésznek eddigi munkájáért.
Kiss-Benedek József szerint kizárt, hogy a volt vezérkari főnök ukrán kém lenne. A szakértő szerint ha ez igaz lenne, az a magyar nemzetbiztonság totális bukása lenne.
Érdekesebbnél érdekesebb témákkal újra itt a Gólvonal, az RTL exkluzív focis kibeszélő műsora, amelyet ingyen, de reklámokkal nézhetsz itt, az RTL.hu-n és reklámok nélkül az RTL+ Premiumon. A legújabb adásban Nagy Viktor műsorvezető két vendége Mészáros Ábel (BL-közvetítéseink egyik szakértője), illetve Szathmári Attila (BL-közvetítéseink egyik kom
A nagy hírügynökségek a jövő évi választásokkal hozták összefüggésbe a törvénytervezetet, amin Orbán Viktor és pártja soha nem látott kihívással néz szembe.
2025 első negyedévében is folytatódott az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak taglétszám-növekedése, az öngondoskodók és a munkáltatók pedig szintén tovább növelték befizetéseiket. A nyugdíjkasszák vagyongyarapodását visszafogták a lakhatási célú kifizetések; a Pénztárszövetség várakozásai szerint pedig az év során összesen 150–200 milliárd fori
A HelloSafe nevű portál idén is elkészítette a listát, melyben a világ legnépszerűbb desztinációit rangsorolja olyan szempontok alapján, mint a megfizethetőség, biztonság, valamint az éghajlati adottságok. Az idei első helyezett hazánktól délre, nem is olyan távol helyezkedik el. A mediterrán hangulatú, aprócska ország elsősorban változatos tájaiva
A gulyásleves talán Magyarország legismertebb fogása, ám meglepő módon egy friss rangsorban mégsem ez nyerte el a világ legjobb levese címet. A neves Food & Wine gasztroportál összeállításában a világ minden pontjáról értékeltek leveseket, így különösen megtisztelő, hogy egy magyar étel kapta az aranyérmet.
Ötmilliárd forintos keretösszegű pályázat segítheti a társasházakat és lakásszövetkezeteket a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében. A 100 százalékos vissza nem térítendő támogatás jóvoltából összesen akár 200 ezer háztartásban valósulhatnak meg költségcsökkenést eredményező beruházások. Az okosmérővel felszerelt társasházak lakó