Mérsékelt emelkedéssel zárták a keddi kereskedést az európai részvénypiacok, a Stoxx600 0,1%-kal, a DAX 0,4%-kal került feljebb, míg a Ftse100 néhány pontos csökkenéssel fejezte be a napot.
Komoly csapkodást láthatunk mostanában a világ tőzsdéin, elsősorban az amerikai vámokkal kapcsolatos bejelentések és az inflációs adatok befolyásolják a hangulatot. Ma fontos makrogazdasági eseményre nem igazán lehet számítani, a piac szereplők már a holnapi euróövezeti és amerikai inflációs közlésekre várnak, de még Jerome Powell, az amerikai jegy
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálatai az szja-bevallás határidejének napján, május 20-án hosszabbított nyitvatartással, reggel 8 óra 30 perctől 18 óráig várják az ügyfeleket - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.
Katalin hercegné sok mindent megélt már a királyi családban, de arra a születésnapi ajándékra még ő sem számított, amit a néhai Ii. Erzsébettől kapott.
Az emberi kéz által formált világban, ahol a beton és aszfalt uralja a tájat, egy apró, de annál erőteljesebb mozgalom eresztett gyökeret, ez pedig a mikroerdők létrehozása. Ezek a parányi erdőségek, amelyek néha nem nagyobbak egy teniszpályánál, új reményt jelenthetnek a városi klímakatasztrófák, és a biológiai sokféleség hanyatlása ellen vívott h
A 2021-es év egyik legkellemesebb meglepetése volt a Senki, amely bebizonyította, hogy Bob Odenkirk nemcsak a drámában és a komédiában, de a véres akcióban is otthonosan mozog. Most pedig végre megérkezett a folytatás első hivatalos előzetese – és a hangulat legalább olyan feszült, mint az első részben.
A hírek szerint David és Victoria Beckham legidősebb fia egyre távolabb kerül korábbi londoni társaságától, mióta Los Angelesben él feleségével, Nicola Peltzcel. A régi barátokat sztárokre cserélték el.
A Samsung piacra dobta eddigi legvékonyabb csúcskategóriás okostelefonját, a továbbfejlesztett mesterséges intelligencia funkciókkal ellátott S25 Edge-et, megelőzve ezzel a prémium kategóriában versenyző Apple-t. A dél-koreai technológiai óriás legújabb készülékének bevezetése a hordozhatóbb okostelefonok iránti növekvő keresletet célozza meg, külö
A Fidesz új törvényjavaslata listázná a külföldről támogatott szervezeteket, brutális bírságot szabna ki rájuk, és vezetőiket vagyonnyilatkozatra kötelezné – sőt akár házkutatást, számítógépek átvizsgálását is lehetővé tenne. A Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője által éjszaka benyújtott törvénytervezet súlyosan fenyegeti a civileket é
Kibuktál a középiskolából? Hogy alakult az életed érettségi nélkül? Az alábbi történetekből kiderül, mennyire határozza meg életünket, ha nem végezzük el a középiskolát.
2025 márciusában az ipari termelés volumene az előző év azonos hónapjának szintjén maradt, míg munkanaphatástól megtisztítva 5,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – erősítette meg szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Továbbra is mindennaposak a kénszersorozások és a toborzótisztek erőszakos fellépései Ukrajnában. A döbbenetes részletekről Dunda György kárpátaljai tudósító számolt be a HírTV nézőinek.
Súlyos veszteséggel zárta legutóbbi pénzügyi évét a Nissan. A japán autógyártó 4,5 milliárd dolláros mínuszt jelentett, miközben gyengültek az amerikai és kínai eladásai, és bizonytalanok a vámháborús kilátások. A vállalat drasztikus leépítésekkel és gyártóegységek bezárásával reagál, átalakításba kezd, miután eladási gondokkal, vezetőváltással és
A fiatal énekesnek nem volt hova mennie, egy buszmegállóban aludt volna. Tóth Gabi azonban nem hagyta az út szélén: otthonába fogadta, és lelkileg is támogatja.
Ismét rekordokat döntöget az amerikai abortuszóriás: a most kiadott éves jelentésük szerint 2023 és 2024 között mintegy 2 milliárd dollár bevételt termeltek, miközben minden eddiginél több – összesen 402230 – abortuszt hajtottak végre. Az amerikai Planned Parenthood most tette közzé legfrissebb éves jelentését, amely azt mutatja, hogy ismét rekord
A nyolc állatkert részvételével megvalósuló kísérlet célja a magas patogenitású madárinfluenza elleni védelem biztosítása ritka, nagy értékű madárfajok számára. A március közepén lezárt első szakaszban mintegy 1 100 fogságban tartott madarat oltottak be, az ezt követő laboratóriumi vizsgálatok szerint a vakcina megfelelő védettséget nyújt a betegsé
2025-ben olyan évfolyam lép ki az amerikai egyetemekről, amely minden eddiginél magasabb fizetési elvárásokkal érkezik meg a munkaerőpiacra, írja a MarketWatch. A GOBankingRates felmérése szerint a 18-24 éves Z generációs válaszadók 27%-a évi 75 000 és 100 000 dollár (26 671 500 és 35 560 950 forint) közötti összegre vágyik a kényelmes megé
Augusztus 13-án mutatják be a Disney+ felületén az Alien: Föld (Alien: Earth) című vadonatúj sci-fi sorozatot, amely a legendás Alien-univerzum történetét viszi tovább, ezúttal a Földön.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United menedzsere, Ruben Amorim újra bebizonyította, hogy nemcsak a pályán vezető, hanem az öltözőben is példát
Tatárjárás kori tömegsírt tártak fel a régészek a Bács-Kiskun vármegyei Tázláron, melyből összekötözött végtagú, zsugorított helyzetben eltemetett áldozatok maradványai kerültek elő.
A Momentum elnöke, Tompos Márton szerint ha nem lesz közös fellépés, tiszta választásokra sem lehet számítani 2026-ban. Dobrev Klára szerint ez egy acsarkodó polgárháborús törvény.
Mexikó szigorítja a szarvasmarha-szállítást az ország déli részéről a csavarlégyfertőzés terjedésének megakadályozása érdekében, miután az Egyesült Államok felfüggesztette a mexikói szarvasmarha-importot.
Május 13-án, kedd reggel rendkívüli esemény rázta meg Szolnokot: kigyulladt a város ikonikus étterme. Az Evezős Csárda konyhájából induló tűz rövid idő alatt hatalmas pusztítást végzett. Az étterem tulajdonosa most megszólalt a tragédia kapcsán.
A kedvenc keresztnevek rangsora nem sokat változott, de a fiúknál megállíthatatlanul tör előre a Mohammed, különösen Berlinben, Hamburgban és Brémában.
A gránátvörös-kékek továbbra is komoly bérproblémákkal küzdenek, s mivel Deco és a szakmai stáb szeretne erősíteni, a keret több mint egyharmadát árúba
Minden eddiginél nagyobb mezőny gyűlt össze vasárnap az idén 11. alkalommal megrendezett Footgolf Csúcs Kupán Lakitelken, a Hungarikum Liget – Nimród Footgolf Parkjában. A viharos szél és az eső sem szegte kedvét a csapatoknak. Végül csak néhány századnyi pontkülönbség döntött a helyezésekről.
A magyar férfijégkorong-válogatott a három pontot szerző Hári János főszereplésével fantasztikus, 4-2-es sikert aratott Kazahsztán ellen a dán–svéd közös rendezésű elit-világbajnokság csoportkörének 3. fordulójában. A mieink ezzel megszereztékaz első győzelmüket az idei viadalon: az elitben a fehéroroszok elleni 2016-os, 5-2-es diadal után nyertek
Idén tavasszal is megrendezi hagyományos jótékonysági aukcióját az Utcáról Lakásba! Egyesület. A május 20-a és 30-a között megvalósuló online árverés keretében nagy nevek, ritkaságszámba menő darabjaira is lehet majd licitálni.
A Burberry átszervezést jelentett be, amely akár 1700 munkahely megszűnéséhez is vezethet világszerte, miközben a luxusmárka folytatja a megkezdett átalakítási programját - írta meg a CNBC.