A Coinbase történelmet írva elsőként képviselheti a kriptoszektort az S&P 500 indexben. A bejelentés nyomán a vállalat részvényeinek árfolyama tíz százalékot ugrott a tőzsdenyitás előtti kereskedésben. A részvény árfolyamának növekedése jól tükrözi, mekkora jelentősége van ennek a lépésnek a hagyományos pénzügyi világ és a kriptoszektor kapcsolatáb
A Széchenyi István Egyetem április 28-án jóváhagyta három műszaki tudományi karának szervezeti átalakítását, hogy jobban alkalmazkodjon az ipari és technológiai változásokhoz. Az átalakítás célja a mérnöki képzések összehangolása és a korszerű technológiákra való fókuszálás.
Bochkor Gáborban eléggé felment a pumpa a Retro Rádió élő adásában, és olyat mondott, amiben nem volt köszönet. A műsorban a férfiak és nők közötti különbség volt fókuszban, és arról beszélgettek, hogy mit irigyelnek a másik nemtől.
A Microsoft hivatalosan bejelentette, hogy elbocsátja dolgozóinak csaknem 3 százalékát. A technológiai óriás nem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan hány munkahely szűnik meg, de mintegy 6 ezer embert érinthet a döntés.
Kedd éjfélhez közeledve, Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője benyújtotta a parlamentnek "A közélet átláthatóságáról" című, sarkalatos törvényjavaslatot. A tervezet szigorú szabályokat írna elő a külföldről támogatott szervezetekre, jelentősen megnehezítve a működésüket. Ha a Szuverenitásvédelmi Hivatal úgy ítéli meg, hogy egy ilyen sze
Magyar Péter telefonlopásos ügyét annyira elsüllyesztette az Európai Parlament illetékes bizottsága, hogy más, később beérkezett ügyek tárgyalása és szavazása már be is előzte azt.
A Duna House legfrissebb adatai szerint a 2025 áprilisában Budapesten zárult adásvételek csaknem felében befektetési célból vásároltak ingatlant. Ez a tendencia új lendületet adhat a fővárosi piac szerkezetének és árazásának is.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy megkezdődtek a szakmai vizsgák az új szakképzési rendszerben – a részletekről ebben a cikkünkben olvashatsz. Szakmai vizsga: az új szakképzési rendszer mérföldköve A vizsgaidőszak most tovább folytatódik, és 2025. május 14-én számos ágazatban tartanak szakmai vizsgát. Az alábbi táblázatban összegyűjtöttük, miko
A Samsung Electronics 1,5 milliárd euróért felvásárolja a német FläktGroup vállalatot, hogy megerősítse pozícióját a fűtés, szellőzés és légkondicionálás (HVAC) piacán - jelentette a Cnbc.
A volt jegybankelnök videósorozatot indított a YouTube-on, hogy elmagyarázza az elmúlt 15 év gazdasági lépéseit és fejlődését. Az első videóban az Állami Számvevőszék vizsgálatára is reagált.
Megtudtuk, ki az a két, diplomáciai fedésben lévő ukrán diplomata, akiket az Ukrajnában kipattant kémügyre reagálva utasítottak ki Magyarországról. Egyikük energetikai, a másikuk egyházi ügyekre is fókuszált.
Ez az ultimate vegán desszert. Nem túl édes, szuper krémes és annyira csokis, hogy húúúúúúúú. Imádtam elkészíteni és enni is. Simán elmegy szülinapi tortának, úgyhogy mentsd el a receptet, és készítsd el egy családi, baráti szülinap alkalmával. Slay!
Lezárult Németországban az egykori német uralkodó dinasztia, a Hohenzollern család vagyona körül csaknem száz éve húzódó tulajdonjogi vita, a szóban forgó több ezer műtárgy továbbra is berlini és brandenburgi múzeumokban lesz kiállítva - jelentette be Wolfram Weimer kulturális államtitkár.
Mezőgazdasági és erdészeti gazdálkodás céljából vásárolna földeket Orbán Ráhel Somogy vármegye déli részén – állítja a miniszterelnök lányának cége. Mi történik? Mezőgazdasági és erdészeti gazdálkodás céljából vásárolna földeket Orbán Ráhel Somogy vármegye déli részén, és a beruházásban kifejezetten figyelnének a fenntarthatóságra és a regionális a
Bár a természetes körmök az utóbbi időben nagy divatnak számítanak, mint a szappanos, nude vagy japán manikűr, egy merészebb trend érkezik a nyárra.Ahogy Sophia Stylianou sztár manikűrös a brit Marie Claire-nek elmondta:"Határozottan észrevettem, hogy a tehénmintás körmök visszatérnek. A klasszikus fekete-fehér megjelenés még mindig bevált, de most
20 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az Unicum Ház, amely a Zwack család történetén és az Unicum legendáján kalauzolja végig az érdeklődőket. A IX. kerület szívében elhelyezkedő múzeum nemcsak a gyártás örökségét és a gyógynövénylikőr titkait őrzi: egyedülálló élményt, magával ragadó időutazást kínál a látogatóknak.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) tagországaiban a fogyasztói árak átlagos növekedése 2021 júliusa óta a legkisebb ütemű, 4,2 százalék volt idén márciusban éves összevetésben a februári 4,5 százalék után.
Az osztrák adatvédelmi szervezet, a NOYB jogi lépéseket helyezett kilátásba a Meta Platforms ellen, amennyiben a technológiai óriás felhasználja az európai felhasználók személyes adatait mesterséges intelligencia modelljei betanítására - számolt be a Reuters.
A SopronFest fő témája idén a boldogság, erről szól a legtöbb beszélgetés, ez a meghívott képzőművészek ihletője, számos koncert is ehhez kapcsolódik. A fesztivál a YouTube csatornáján pedig több részes filmmel jelentkezik. A "Neked mit jelent a boldogság?" című alkotás nem titkolt célja, hogy 15 példát, 15 történetet, 15 vallomást megismerve próbá
Vannak macskák, akik csendesebbek, mások viszont előszeretettel ébresztenek fel bennünket nyávogással, bármikor, amikor csak a kedvük tartja. Miért teszik mindezt? És mit próbál velünk ilyenkor közölni? Szakértő adta meg a választ.
Egyre többen használják "lelkizésre" is a ChatGPT-t, vagyis vitatják meg vele mentális problémáikat, anélkül, hogy szakemberrel konzultálnának. Mire alkalmas az AI és mire nem, ezen a téren? Mi az, amiben pótolhatatlan a pszichoterapeuta személye?