A nagykárolyi születésű Kovács István vezeti a Bajnokok Ligája müncheni döntőjét május 31-én - jelentette be hétfőn a honlapján az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).
Az Európai Unió a következő három évben 500 millió eurót (több mint 200 milliárd forintot) fordít arra, hogy a kontinenst vonzóbbá tegye a kutatók számára. A kezdeményezést május elején jelentette
Egy válófélben lévő nő bosszút akart állni férjén: négymillió forintot fizetett azért, hogy bántalmazzák, majd hamis bizonyítékok alapján rács mögé juttassák – az ügyészség szerint kábítószerrel akarták megbuktatni a férfit.
Utazásaink során mindannyian más emlékeket gyűjtünk. Vannak, akik éttermekből elhozott szalvétákkal bővítik otthoni készletüket, mások hűtőmágneseket, bögréket vagy különféle szuveníreket visznek haza. És persze akadnak olyanok is, akik a természet kincseit keresik mindenhol: kavicsokat gyűjtenek a tengerpartról, patakok partjáról vagy akár homokos
Nyakunkon van a spárgaszezon, ilyenkor pedig érdemes is kihasználni az E- és B-vitaminban, valamint rostokban és kalciumban gazdag spárgát. Amennyiben a grillezett verziót már tökéletesen el tudjuk készíteni, akkor megpróbálhatjuk francia közvetítéssel a reggelinkbe is beiktatni: mutatjuk is, hogy lehet szuper spárgás quiche-t varázsolni az asztalr
Az aranyér ma már szinte népbetegségnek számít: a felnőtt lakosság közel fele élete során legalább egyszer találkozik ezzel a kellemetlen problémával. Bár sokan kényes témaként kezelik, fontos tudni, hogy az aranyér kialakulása szoros összefüggésben áll életmódunkkal – különösen az ülőmunkával, mozgáshiánnyal és helytelen táplálkozással.
Egy friss brit tanulmány szerint a szén-dioxid-kibocsátás jelentős csökkentése évente akár 250 ezer idő előtti halálesetet is megelőzhet Közép- és Nyugat-Európában 2050-ig.
Milyen tápanyagokra van szüksége a folyton termő szamócának? A szamóca vásárlása során azt az utasítást kaptam, hogy a töveket rendszeresen öntözni, tápoldatozni szükséges. Milyen tápoldattal kezeljem a növényeket?
Továbbra sem élénkül az építési kedv, a 2025 első negyedévi Ksh-adatok szerint az új lakások száma 2,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az új ingatlanok fele családi ház, jellemzően egyre távolabb Budapesttől. „Nagyon árérzékeny a vásárlói réteg, hiszen a többségnek nincs vagy kevés az önrésze, így nincs nagy mozgásterük”
Egy új kutatás szerint az Egyesült Államok 28 legnépesebb városa – köztük New York, Chicago és Dallas – aggasztó ütemben süllyed, ami komoly veszélyt jelenthet a helyi infrastruktúrára és a lakosságra is. A kutatók műholdas mérések alapján figyelmeztetnek: gyors beavatkozások híján a következmények beláthatatlanok lesznek.
Egy új kutatás szerint a napi 4-6 csésze kávét rendszeresen fogyasztóknál csökkenhet a csonttörékenység kockázata. A European Journal of Nutrition című szaklapban megjelent új tanulmány szerint a napi 4-6 vagy annál több csésze kávé fogyasztása összefüggésbe hozható a törékenység alacsonyabb kockázatával az idősebb felnőttek körében. Ez a legújabb
Bár a magyar konyhában hagyományosan liszt alapú rántással és habarással, esetleg kukoricakeményítővel sűrítjük az ételeket, ezeket ma már kevésbé ismert, de sokszor egészségesebb növényi alapú termékekkel is helyettesíthetjük. GuargumiBár sokan megijednek a nevében olvasható „gumi” kifejezéstől és az E412 számtól, ami jelöli, valójában egy
Tarol a Netflix előfizetők körében a Vince Vaughn és Susan Sarandon főszereplésével készült Nagyik, mára már a hazai nézők körében megszerezte az 1. helyet az aktuális top10-ben, de nem csak nálunk robbant be az élmezőnybe.
Bírósági végzéssel lehetetlenítették volna el, hogy prédikátorok az utcán imádkozhassanak. Más városban tanácsi rendeletre hivatkozva már évek óta vegzálják a keresztényeket.
A hét közepéig napról napra egy-egy fokot erősödik a nappali felmelegedés, a sokévi átlagot viszont így sem haladjuk meg az ország nagy részén, ráadásul az éjszakák továbbra is nagy területen lesznek csípősek. Aztán csütörtökön várhatóan hidegfront érkezik.
Egy gyorsétterem mindenkinek ismerős látvány. Pörgés, pattogó rendelések, mosolygós eladók a pult mögött. De belegondoltál már abba, milyen lehet a másik oldalon állni? A gyorséttermi eladó munkája több, mint hamburgereket kiadni vagy menüket bepötyögni a kasszába. Ez a munka egyszerre igényel figyelmet, gyorsaságot, türelmet és jó kommunikációs k
Szeretnénk folytatni az egyeztetéseket az ukránokkal – ezt mondta Szijjártó Péter, miután a magyar kormány visszalépett a hétfőre tervezett magyar-ukrán tárgyalásoktól. A Híradónknak nyilatkozó szakértő szerint egyedül az érintettek, vagyis a magyar kisebbség nem szólalt még meg az ügyben.
A Panerai legújabb órájával egy háromnapos katonai kiképzést is kapunk. 2019-ben indult a Panerai élményprogramja, ami limitált „Experience Edition” órákhoz biztosít a márka hangulatához és történelméhez passzoló programokat, ami általában…
Csak két párt állított jelölteket az Alkotmánybíróság megüresedett helyeire: a Fidesz és a Mi Hazánk, őket kedden hallgatja meg az igazságügyi bizottság. A két fideszes jelölt helye szinte biztos, Toroczkai László pedig azt állítja, nem egyeztettek a harmadik helyről a Fidesszel.
A főváros két tárgyalási forduló után végül nem támogatta a taxisok által kért tarifaemelést. A sofőrök szerint az árazás csak az egyik probléma, rengeteg az illegális versenytárs, a piacon pedig túlkínálat van. Taxisokkal beszélgettünk a mostani helyzetről.
Egy pozsonyi masszázsszalonban történt szexuális erőszak ügyében kér segítséget a rendőrség: egy ismeretlen férfi kényszerített együttlétre egy nőt, miközben erőszakkal és késsel fenyegette – a hatóság a nyilvánosságtól vár információkat az elkövető azonosításához.
A kriptopiac újabb izgalmas időszak előtt áll. A piac egyre optimistább, és több elemző is azt állítja: hamarosan visszatérhet az az időszak, amikor egy 40 százalékos napi emelkedés átlagos lesz. De vajon tényleg itt az új altcoin szezon? És ha igen, mennyiben különbözik ez a korábbiaktól? Közel az altcoin szezon? Egyre több technikai jel mutat
A sárgarépa, amelyet általában tápláló gyökérzöldségként ismerünk, nemcsak az ételeink ízesítésére és gazdagítására szolgál, hanem rendkívüli hatást gyakorolhat a haj egészségére is. A köztudatban a szép bőr és az éles látás megóvásának kapcsán szokott szerepelni ez az egyszerű gyökérzöldség, de kevesen tudják, hogy a hajápolásban is komoly szerepe
A Holdra tervezett GPS-szerű navigációs rendszert mutatott be a spanyol GMV technológiai fejlesztő cég. A rendszer célja, hogy a Hold-missziók olyan intuitívak legyenek, mint egy városi séta egy mobilos térképalkalmazással.
Sok család nem is tud róla, hogy komoly összegeket hagyott a NAV-nál az elmúlt években, pedig az elmaradt családi adókedvezmény visszaigénylése még most is lehetséges.
A fagyasztás mára teljesen a mindennapjaink részévé vált, és az egyik leghatékonyabb módja az ételek tartósításának. Időt, pénzt és ételt spórolhatunk vele, de nem mindegy, hogy hogyan és meddig tároljuk a fagyasztott ételeket.