XIV. Leó pápa hétfőn tartotta első sajtóaudienciáját, ahol hatezer újságírót fogadott a Vatikánban. A jó hangulatú eseményen humorosan nyitott, majd komoly témákra tért át: a média felelősségéről, a szólásszabadságról és a béketeremtésről beszélt. Külön kiállt az üldözött újságírók mellett, ezzel ovációt kiváltva a hallgatóságából. Tudósítónk, Gara
Kijev és Brüsszel összjátéka mindinkább szembetűnő, ehhez pedig Magyarországról is komoly segítséget kapnak. Még meg sem száradt a tinta a legutóbbi, a kormány bukásáért dolgozó külső erők munkáját firtató cikkünkön máris újabb bizonyítékát láthatjuk annak, hogy milyen erők, mit hajlandóak megtenni azért, hogy 2026-ban kormányváltás jöjjön Magyaro
Egy, az AWS számára készült felmérés szerint a cégek majdnem fele generatív mesterséges intelligencia megoldásokra költi tech-büdzséjének nagy részét idén. Ezzel szemben csak a cégek harmadánál számít prioritásnak a kiberbiztonság.
A Pest vármegyei Kóka határában, a Gödöllői-dombság délkeleti peremén gazdálkodik Dobos Gábor, aki gyerekkora óta elkötelezett a mezőgazdaság iránt. Az 550 hektáron folyó szántóföldi termelésben a tavalyi év számos kihívást hozott, úgy mint a kukorica-toxin szint mérés és a nyomott árak. A jelenlegi helyzetben, amikor a költségek magasak, az árak p
A kormány új családtámogatási intézkedései – köztük a két- és háromgyermekes anyák szja-mentessége – jelentős segítséget jelentenek a családoknak, de komoly terhet rónak a költségvetésre. A GKI számításai szerint 2026-ban már 655 milliárd forint bevételkiesést okozhatnak, ami megnehezíti a hiánycélok tartását. Összefoglalójukból kiderül, milyen gaz
Bendarzsevszkij Antonnal, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatójával elemeztük ki, hogy a találkozónak milyen jelentősége van a háború befejezése szempontjából.
Egy talán elfeledett történet, ami Matolcsy György jegybankelnöki kinevezése után 9 hónappal kezdődött, és 9 évvel később Matolcsy Ádámnál fejeződött be. A közvagyon kiszervezésének újabb remek példáját, az V. kerületi ingatlan sztoriját mutatjuk be.
Paul Craig Roberts egy konzervatív amerikai, és mint ilyen, nagy ellensége a mélyállamnak, a háttérhatalomnak, amellyel munkája során nyilván találkozott is. Épp ezért támogatója volt Donald Trumpnak.
A komposztálódás a lehető legjobb dolog, ami a konyhai és kerti hulladékainkkal történhet. Bármikor elkezdhetjük, de annál jobb, minél hamarabb tesszük!
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) összehangolt akciót hajtott végre a Magyar Honvédség több létesítményében: úgy tudni, iratokat és informatikai eszközöket foglaltak le, amelyek a tartalékkos állománnyal kapcsolatos adatokat is tartalmazhatnak.
Május elején a Xiaomi kénytelen volt visszavonni az SU7 Ultra elektromos szedánra kiadott 1.7.0-s szoftverfrissítést, miután az jelentős felháborodást váltott ki a vásárlók körében, írja a Hvg.hu a CarNewsChina értesülései alapján. A Xiaomi-frissítés drasztikusan, 1548 lóerőről körülbelül 900 lóerőre korlátozta az autó teljesítményét hétköz
Számos kártevő jelent meg a közelmúltban Magyarországon, ezek közül a dióburok-fúrólégy komoly károkat tud okozni - nyilatkozta az InfoRádió által megkérdezett szakértő. Szabó Gergő összeállítása.
A vállalkozások gyakran bérelnek jellemzően üzleti megfontolásból különböző sportkomplexumokban (futballstadionokban) kialakított úgynevezett skybox helyiségeket. Az említett szolgáltatás többnyire komplex, tehát több szolgáltatási elemet takar, így magában foglalja egyrészt magának a helyiségnek a bérleti díját, a szerződésben megállapított létszá
A klub már megkapta az engedélyt az előzetes terepfelmérések megkezdésére. Az első napra csupán néhány alapjelölés lerakását tervezték, hogy a geodéták munkához
A váll az egyik legflexibilisebb ízület a testben, amelyben csontok, izmok és más képletek teszik lehetővé az összetett mozgásokat és erőkifejtést. Ugyanakkor az itt létrejövő problémák kezelése gyakran nem könnyű, ezért is fontos hangsúlyozni a modern regeneratív medicina jelentőségét.
Olaszországban az elmúlt években nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy valamilyen módon egyensúlyozzák a nagyvárosok turistaforgalmát a kevés látogatót vonzó vidéki falvakéval. Azoknak pedig, akik hajlandók Itália félreesőbb településeit is felfedezni, finoman szólva is bőven akad miből válogatni: ilyen például a Pisa közelében megbújó Lari, ami egy
Az idei költségvetés áprilisi állapota alapján (már négy hónap alatt az éves hiány 71 százalékát elértük) jól látható, hogy a költségvetés számai idén nem tarthatók. Ennek elismerése az is, hogy az ezévi hiányt 4,1 százalékra emelte fel a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A Coinbase (COIN), az Egyesült Államok legnagyobb kriptotőzsdéje az S&P 500 tagja lesz. A COIN részvények a Discover Financial Services helyét veszik át az indexben, a változtatásra napokon belül (a május 19. előtti piacnyitásig) sor kerül. A Coinbase ezzel az első, tisztán kriptoszolgáltatásokat nyújtó cégként kerül be az 500 legnagyobb amerikai t
A Kelet-Ukrajna felett 2014-ben lelőtt utasszállító ügyében a szervezet szerint az oroszok nem teljesítették a nemzetközi légi jogból fakadó kötelezettségeiket.
Tragikus baleset történt az elsüllyedt Bayesian jacht mentőakciójának korai szakaszában, amikor egy speciális búvár életét vesztette a víz alatti munkálatok során. A 39 éves Rob Cornelis Maria Huijben május 9-ei halálának okát egyelőre nem közölték. Az incidens idején a búvárcsapat lángvágóval dolgozott, hogy leszedje az 56 méteres jacht baumját a
Több mint 150 filmben szerepelt az elmúlt hat évtizedben, és még mindig nem lassít: Jackie Chan kijelentette, hogy nem tervezi visszavonulását, sőt – Tom Cruise-hoz hasonlóan – továbbra is maga végzi majd el a kaszkadőrmutatványait.
A kutatók felfedezték, hogy minden élőlény, így az ember is, alacsony energiájú fotonokat bocsát ki, amelyek egy sejtelmes ragyogásként körülveszik őket. Egy kanadai kutatás szerint ez a fényhatás azonnal megszűnik, amint valaki elhalálozik.
Nem csak az édesség árt a fogaidnak – egyes hétköznapi italok és egészségesnek hitt ételek is rombolják a fogzománcot. Mutatjuk mit érdemes elkerülni, ha meg akarod őrizni a mosolyod.
A város képviselő-testülete elvi támogatását adta egy projektcég létrehozásához. A fejlesztéssel az elektromos hajókra és a kishajókra koncentrálnának.