2025. május 12. hétfő

máj. 12
4:57
Mérföldkőhöz érkezett a szakképzés – először vizsgáznak az új rendszer technikusai (Szakmát Szerzek)
Május 12-én kezdődnek a szakképzésben a szakmai vizsgák, amely a diákokok középfokú tanulmányainak lezárása. Az idei év különösen jelentős mérföldkő, hiszen most vizsgáznak először azok az ötéves technikumi képzésben tanuló fiatalok, akik már a 2020-ban bevezetett új szakképzési rendszer keretében kezdték meg tanulmányaikat. A 2020-ban bevezetett m
máj. 12
4:57
Két perc alatt lerohanta az Arsenalt a Liverpool, aztán jött a sokkoló fordulat – 2-2 a végeredmény (naphire.hu)
Döntetlennel zárult a Liverpool-Arsenal rangadó, Szoboszlai gólpasszt adott.
máj. 12
4:57
A piros asztal trükkel egy pillanat alatt luxus hatású lesz a nappalid, étkeződ (Bien)
A "piros asztal trükk", mára a luxus enteriőrök egyik leglátványosabb védjegyévé vált – pedig tulajdonképpen csak egyetlen bútoron kell változtatni hozzá.
máj. 12
4:57
Élő adásban ájult el a műsorvezető – A kollégája viselkedése megosztotta a nézőket (Médiapiac)
Döbbenetes jelenet játszódott le a Fox News egyik élő híradása során, amikor Camryn Kinsey műsorvezető hirtelen rosszul lett és elvesztette az eszméletét a kamerák előtt.
máj. 12
5:00
Ezért élnek tovább a rendszeres kávéfogyasztók – a tudomány válaszol (Agroinform)
Tudd meg, hogyan érdemes inni a kávét, hogy évekkel tovább élhess!
máj. 12
5:00
Hamarosan teljesen leáll az OTP fizetési szolgáltatása egy rövid időre (ATV)
Kiemelt fontosságú közleményt adott ki az OTP Bank a közelgő leállásról.
máj. 12
5:03
Öt éve nem látott aktivítás jellemzi a magyar iparjogvédelmi piacot (KKV Magazin)
Lendületesen emelkedtek a hazai bejelentési számok minden oltalmi formában a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Sztnh) jelentése szerint, így 2024 a magyar iparjogvédelem legaktívabb évének tekinthető az elmúlt öt év adatait nézve. A nemzeti úton benyújtott szabadalmi bejelentések száma közel 35%-kal, a használatiminta-oltalmaké 43%-kal, a
máj. 12
5:03
Furcsa, apró lárvákat találtam a kertben – mik lehetnek ezek? (Agrofórum)
Kertben, nemcsak növényen, hanem tárgyakon is találtam a képen látható nagy tömegben lévő furcsa, apró lényekből. Mik ezek? Károsak, vagy védjem őket?
máj. 12
5:03
5 alkalom, amikor egyetlen mozdulattal milliós műtárgyakat tettek tönkre (Hamu és Gyémánt)
"Kérjük, ne nyúljanak a kiállított tárgyakhoz!" – szinte minden múzeumban ez az első szabály, amit azonban nem mindenki tart be. Vannak, akik teljesen véletlen, míg mások puszta meggondolatlanságból tesznek tönkre évszázados, felbecsülhetetlen értékű műkincseket.
máj. 12
5:03
Egy egyszerű teszt elárulja, meddig élünk (Magyar Hírlap)
Mindössze tíz másodpercet vesz igénybe.
máj. 12
5:03
Ezért kéne rendszeresen fekete olívabogyót ennünk (in.hu)
Az egészséges nassolnivalók folyamatos keresése során a fekete olajbogyót gyakran figyelmen kívül hagyják. A spanyol pintxo azonban meglepően sok tápanyagot tartalmaz. "Az olajbogyó sokkal több, mint egy egyszerű snack – funkcionális élelmiszer, antioxidáns, gyulladáscsökkentő és kardioprotektív tulajdonságokkal" – magyarázza Yaraseth del Castillo
máj. 12
5:03
Több száz múmia található Vácon, de erről alig hallott valaki (Drive)
Amikor a múmia szót halljuk, egyből az ókor és az egyiptomi fáraók juthatnak az eszünkbe. Maga a mumifikálódás azonban a történelem során mindig jelen volt: ez ugyanis egy biológiai folyamat, amikor is a víz eltűnésével a holttest kiszárad, pergamenszerű állagot ölt. Hazánkban is fellelhetőek természetes úton konzerválódótt holttestek – Vácon példá
máj. 12
5:06
Kifogták a pontykirályt (Infostart)
22,4 kilogrammos halat akasztottak a Vadnai-tónál. A kapitális példányhoz a Vadna Park vezetése is gratulált.
máj. 12
5:09
A kormánybarát médiának dobott 441 milliárd forintos jutalomfalat már megakadhat az EU torkán (Telex)
A magyar kormány évek óta reklámnak álcázott állami hirdetésekkel tolja a neki kedves média szekerét. Az Európai Bizottsághoz benyújtott friss panasz szerint ez a módszer uniós jogot sért, és 441 milliárd forintot kellene visszautalni az államkasszába. A szervezeten nagy a nyomás, hogy ezzel a beadvánnyal már kezdjen is valamit.
máj. 12
5:09
A gusztustalanja! Így védd a növényeidet a meztelencsigáktól (Haszon.hu)
Egyre több magyar kertész szembesül a veteményeseket pusztító meztelencsigák tömeges megjelenésével. Bár nem minden csiga ellenség, a spanyol csupaszcsiga és néhány fajtársa akár több tízezer forint kárt is okozhatnak évente. Jó hír, hogy vegyszerek nélkül is hatékonyan felléphetünk ellenük. Ahogy május beköszönt, úgy indulnak portyára a cs
máj. 12
5:18
Tavaszi fáradtság? Legyen fitt és energikus a Dr. Steinberger gyümölcs- és zöldséglevekkel! (Vital)
Préselt, színezék- és tartósítószermentes gyümölcs és zöldséglevek Németországból!
máj. 12
5:21
Marad a hűvös idő, fagyhat is csütörtöktől (Infostart)
Jellemzően napos-gomolyfelhős, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten: egyes helyeken hajnalban akár 0 Celsius-fok körülire is lehűlhet a levegő, napközben 14-20 fok várható. Csütörtöktől többfelé kell esőre, záporra számítani - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
máj. 12
5:27
Elképesztő fotó: Ismeretlen családhoz csöngetett be Harry herceg angliai útján (ATV)
A kínos félreértést egy biztonsági kamera is rögzítette
máj. 12
5:27
Hírességek, akik 20 éves koruk előtt vállaltak gyermeket (Joy)
A gyerekvállalás sokak számára életük egyik legnagyobb és legfontosabb döntése, főleg napjainkban…
máj. 12
5:27
Újabb csapadékhullám ér el minket, ezen a napon jön az eső - részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
Újabb változás határán állunk, erre lehet majd számítani az időjárás forintján.
máj. 12
5:27
Megnevezték a legkárosabb tejterméket (Magyar Hírlap)
Szinte minden háztartás hűtőjében megtalálható.
máj. 12
5:27
Küzdjünk a krónikus gyulladás ellen növényi eredetű táplálékokkal! (Magyar Mezőgazdaság)
A gyulladás -legyen az akut vagy krónikus, külső, vagy belső- a szervezet védekező reakciói közé tartozik. A kutatók arra jutottak, hogy étkezéssel kapcsolatos döntéseinkkel ronthatunk, illetve javíthatunk is a helyzetünkön.
máj. 12
5:27
Mandulás sütemény málnás vajkrémmel (egy.hu)
Antal Csilla receptje
máj. 12
5:27
Donald Trump óriási bejelentésre készül, azt mondja, hamarosan véget érhet az orosz–ukrán háború vérfürdője (naphire.hu)
Donald Trump azt írta, hogy az orosz-ukrán háború terén "nagy hét előtt állunk", és szerinte egy teljesen új és sokkal jobb világ kapujában állunk.
máj. 12
5:27
Az AI akár a munkahelyek 70 százalékát is megszüntetheti (Fintech)
Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója egy szenátusi meghallgatáson elismerte: a mesterséges intelligencia akár a munkahelyek 70 százalékát is feleslegessé teheti.
máj. 12
5:27
A brokkoli 6 meglepő egészségügyi előnye, amit nem is gondoltál volna (Bien)
A brokkoli nem csupán egy egyszerű zöldség a tányérunkon, hanem valóságos tápanyagforrás, amelynek jótékony hatásait érdemes alaposabban megismerni. Gyakran alábecsülik ezt a bokros kis növényt, pedig számtalan módon hozzájárulhat az egészségünk javításához. Íme néhány meglepő előny, amelyeket nem hagyhatsz figyelmen kívül.
máj. 12
5:27
Ezzel a trükkel a legolcsóbb a kötelező: tízezreket spórolhatsz, teljesen legális (Hóvége)
Mik az autónál az üzembentartó jogai tulajdonossal szemben? Mik a kötelezettségei?
máj. 12
5:27
Sosem találná ki, melyik mobilböngésző gyűjti a legtöbb adatot! (ICT Global)
A Surfshark VPN-szolgáltató arra kereste a választ, melyik mobilböngésző gyűjti a legtöbb adatot a felhasználókról. A válasz felhasználók tömegei számára lehet meghökkentő.
máj. 12
5:27
A szőlő védelmében (Agrárszektor)
A szőlőültetvények egészsége és hozama számos tényezőtől függ, beleértve a környezeti hatásokat, valamint a kórokozók és kártevők jelenlétét.
máj. 12
5:30
Szemműtéten gondolkodik? Szikével vagy lézerrel? (Vital)
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a modern orvosi esztétika egyik leginnovatívabb eljárása azok körében, akik szeretnék visszanyerni fiatalos tekintetüket, illetve megszabadulnának a szemhéj megereszkedésével járó kellemetlenségektől. A napjaink legkorszerűbb technológiájának számító szén-dioxid-lézeres szemhéjplasztika egy olyan minimálisan inva
máj. 12
5:30
Kivételes csillagjegyek, akiknek a májusi telihold szerencsés időszakot tartogat (Éva Magazin)
Ahogy a tavasz energiái tetőzésüket érik, úgy ragyog fel az égbolton a májusi telihold, különleges energiákkal árasztva el a Földet. Az asztrológia ősi bölcsessége szerint ez az égi esemény nem csupán a Hold fényének csúcspontja, hanem egy olyan időszak is, amely bizonyos csillagjegyek számára kiemelkedő szerencsét és pozitív fordulatokat tartogat.
máj. 12
5:30
Inkontinencia - Igaz vagy hamis? (WebBeteg)
A tévhitek valószínűleg azért alakultak ki, mert az emberek ritkán beszélnek az inkontinenciáról. Cikkünkben tisztázzuk a félreértéseket.
máj. 12
5:30
Jönnek a fagyosszentek, de hozzák-e a formájukat? (Agroinform)
A délutánok lassan melegedésnek indulnak, no de a reggelek!
máj. 12
5:33
8 bunkóság, amit parkolás közben elkövethetsz (InStyle Men)
Sokszor előfordul, hogy hosszú percekig kell vadászni a megfelelő parkolóhelyre, pedig megkönnyíthetnénk egymás életét.
máj. 12
5:36
"A kamaszlányok fele érzi magát kevésbé szépnek a social media hatására" - Megérkezett a Testkép podcast 3. évada B. Nagy Réka énekesnővel és Fóris Szandra… (Éva Magazin)
A Testkép harmadik évadának nyitóepizódjában a közösségi média testképre gyakorolt hatásait vizsgáltuk szakértő vendégünkkel, Fóris Alexandrával és B. Nagy Réka énekesnővel.
máj. 12
5:39
Nemzetközi siker az I. Precíziós Szarvasgomba Termesztési Konferencia (Mezőhír)
A mezőgazdaság új korszakába lépett a szarvasgomba-termesztés – precíziós adatokkal és nemzetközi tapasztalattal.
máj. 12
5:39
Rendszeresen mos fogat, mégis fogínygyulladása van? Így előzheti meg a fogak elvesztését! (EgészségKalauz)
Rendszeres fogmosás és nem megfelelő méretű, helytelenül alkalmazott fogköztisztító használata mellett is kialakulhat fogínygyulladás és fogágybetegség.
máj. 12
5:42
Régen látták ezt a fura nevű halat a Dunában (Infostart)
Több mint húsz éve nem látott fajt azonosítottak a kutatók. A homoki küllőből nem is egy, hanem több példányt is találtak a kutatók elektromos kecével végzett halászat során.
máj. 12
5:45
Jennifer Aniston négy trükkje a fiatalos megjelenéshez (Magyar Hírlap)
Nincs ebben semmi bonyolult.
máj. 12
5:45
11 ódivatú ruhadarab, amihez még mindig túl sok nő ragaszkodik (InStyle)
Vajon te is?
máj. 12
5:51
"A marketing egy szakma, nem lehet ösztönből jól csinálni, nem érthet hozzá mindenki" (Digital Hungary)
A marketing és média szakma szerelemese, azt gondolja, hogy ő még abban a kiváltságos helyzetben szippantotta magába az alapokat, amikor egyszerre lehetett elsajátítani a fortélyokat és formálni a szakmát. És bár volt egy majdnem 10 éves kitérője, ugyanazzal a lelkesedéssel és tettvággyal tért vissza, hogy aztán nulláról felépítsen egy médiavásárlá
máj. 12
5:51
Egy magyar levest választottak a világ legjobbjának, de nem azt, amelyiket gondolnánk (Vince)
A híres gasztrooldal a világ legfinomabb leveseit rangsorolta, a lista helyén egy talán kevésbé elismert magyar recept végzett. A Food & Wine nemrég rangsorolta a világ legfinomabb nyári leveseit. Az
máj. 12
5:54
A saját fogával gyógyítható a páciens szeme? Kockázatos, de beválhat! (Infostart)
A különös és nem veszélytelen szemsebészeti eljárásról sok esetben az orvosok se hallottak még, holott Ausztráliában már több alkalommal is sikeresen végrehajtották a műtétet, Kanadában pedig most először.
máj. 12
5:54
Ezer sebből vérzik a magyar oktatási rendszer: súlyos, ami kiderült az idei érettségik után (Pénzcentrum)
A magyar Nemzeti alaptantervek az elmúlt években olyan mértékben túlterheltté váltak, hogy az azokban előírt tananyag a legtöbb iskolában gyakorlatilag megtaníthatatlan - véli Nahalka István oktatási szakértő. Szerinte ezzel szemben egy korszerű tantervnek nem előírnia kellene mindent, hanem lehetőséget adnia arra, hogy a pedagógusok a tanulók egyé
máj. 12
5:57
Világrendítő felfedezés a gízai Nagy Piramisnál, sokkolta a tudósokat is (ATV)
Egy japán felfedezés megdöbbentő dolgot mutatott ki a gízai Nagy Piramisnál. Évszázadok óta rosszul tudta a világ.
máj. 12
5:57
Retrokvíz: tudod a 90-es évek külföldi énekeseinek igazi nevét? (Player)
Világsztárnak nem nevezhetjük a kvízünkben szereplő összes énekest vagy rappert, de akik nem azok, Magyarországon akkor is ismertek és népszerűek voltak a kilencvenes években. A kérdés mindegyiküknél ugyanaz: mi a valódi nevük?
máj. 12
5:57
5 válasz, amivel megmentheted az állásinterjúd – Még akkor is, ha nem tudod a választ a kérdésre (Femcafe)
Vajon megengedheted magadnak, hogy egy állásinterjún egyszerűen azt mondd: "Nem tudom"?
máj. 12
5:57
Elképesztő technológia: a Stellantis új akkumulátora felülmúlja a Tesláét (NRGreport)
Az elektromos járművek (EV) legnagyobb kihívásai közé tartozik a hatótávolság, a töltési idő, a biztonság, a tömeg és a hideg időben való teljesítményromlás. Ezekre a problémákra kínálhat átfogó megoldást a Stellantis legújabb akkumulátortechnológiája, amelyet a bostoni székhelyű Factorial Energy nevű startuppal együttműködésben fejlesztettek ki.
máj. 12
5:57
Váratlanul állatok tömkelege jelent meg a Balatonban, óriási gerinces vadak (Promotions)
Nem ezekhez az állatokhoz szoktunk a Magyar Tengerben.
máj. 12
5:57
Terjed az AI alkalmazása, de nagy a bizalmatlanság (Mínuszos)
A mesterséges intelligencia (AI) egyre inkább a mindennapok részévé válik, azonban sokan továbbra is bizonytalanul viszonyulnak hozzá – állítja a KPMG és a Melbourne-i Egyetem legfrissebb nemzetközi felmérése. Bár a megkérdezettek jelentős része már rendszeresen használ AI-t, gyakran nem elég körültekintően teszik ezt, ami fokozza az anyagi és repu

Keresés