2025. május 12. hétfő

máj. 12
10:45
Katonai parádé Moszkvában, kínos, de kikerülhetetlen pillanatokkal (Promotions)
Harcok Ukrajnában, terrorkészültség Moszkvában, megosztottság és feszültség a nemzetközi politikában – különös körülmények között tartották meg május 9-én a győzelem napi parádét az orosz fővárosban.
máj. 12
10:45
Stuttgartban is díjazták a Kék Pelikant (MMonline)
Elnyerte a legjobb mozifilm díját Németország elsőszámú animációs fesztiválján a Csáki László animációs dokumentumfilmje, a Kék Pelikan. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, valós eseményeket feldolgozó humoros, nosztalgikus történet a szabadságról és három jóbarátról szól, akik a 90-es években egy kék indigópapír segítségével hamisítottak
máj. 12
10:45
Kövér László: békét, demokráciát és jólétet akarunk Európában! (Demokrata)
Ehelyett napjainkban az Európai Unió a szemünk láttára a háború, diktatúra és elszegényedés valóságává kezd válni – tette hozzá.
máj. 12
10:45
Medvével találták szembe magukat a túrázók (Magyar Nemzet)
Nem ez volt idén az első medveészlelés Nógrád vármegyében.
máj. 12
10:45
Micsoda elismerés: miközben a szurkolók szégyenről beszélnek, Gulácsi ismét bekerült a forduló válogatottjába (Mandiner)
Az idényben már hatodik alkalommal került be a hét álomcsapatába az RB Leipzig magyar kapusa.
máj. 12
10:45
Ganxsta Zolee: Ha azt mondják, magyar rap, akkor a Ganxsta mindenkinek eszébe jut (kultura.hu)
A Sex Action dobosaként ismerte meg az ország, majd a Ganxsta Zolee és a Kartel frontembereként nagy szerepet vállalt a hiphop hazai elterjedésében. Hogy hogyan lett Zana Zoltánból Ganxsta Zolee, és hogy mennyire hasonlít magánemberként a rapsztárra, elmeséli a Hajógyár Életút című sorozatában.
máj. 12
10:47
Meghátráltak a biztosítók a kormánnyal szemben: idén nem lesz áremelés a lakásbiztosítások terén (vg.hu)
A biztosítók önként vállalták az árak korlátozását.
máj. 12
10:47
Köszönet Pottyondy Edinának! (Demokrata)
Láttunk már karón varjút, és láttunk már karóbahúzó románt is.
máj. 12
10:47
Bűnbak, keserűség és megbánás – a BL-döntős Inter így ért az éllovas Napoli nyakára (Magyar Nemzet)
A Napoli pontvesztése nyílttá tette a bajnoki harcot a Serie A-ban.
máj. 12
10:48
Markó Béla: Orbán Viktor hibázott (Menedzsment Fórum)
Nyilatkozata árt az erdélyi magyaroknak.
máj. 12
10:48
Brutális baleset az M5-ösön: elaludt a sofőr, fékezés nélkül csapódott egy kamionba (BorsOnline)
Az ütközés Kiskunfélegyháza közelében történt.
máj. 12
10:49
Szafariautóra van szüksége Oroszországnak, avagy mi mindenre jó egy mentőautó (Magyar Nemzet)
Az Universal NN nevű karosszériaépítő három év tesztüzemet követően már sorozatban kínálja az Uaz Profi pickup alapján épített szafariautót.
máj. 12
10:51
Összeesett egy idős férfi, azonnal kirabolták (Magyar Nemzet)
Eltűnt a pénz.
máj. 12
10:51
Most van gáz: Eltérítették Orbánék az EU-s nagyprojekt pénzeit, több tízmilliárdnyi modern villamos veszhet oda (Nyugati Fény)
Bajban a BKK.
máj. 12
10:51
Mindenkinek, de nekik mindenképpen érdemes átnézni az szja-bevallást (Magyar Nemzet)
A bevallási tervezettel lehet teendő.
máj. 12
10:51
A nemzetközi média jelene és jövője egy konferencia szemüvegén keresztül (Digital Hungary)
Az elmúlt napokat Krakkóban töltöttem, a Word Media Congress 2025-ön – elsőbálozóként. Bár évek óta dolgozunk együtt a hazai média több szereplőjével is, ez a rendezvény eddig nem került fel a radarunkra. De szerencsére a külföldi üzletfejlesztésért felelős kollégánk idén felhívta rá a figyelmet. Több mint 1000 felsővezető a média széles palettájár
máj. 12
10:51
Félelmetesen őszinte kutatási eredmény: Hiába a modern technika, a sofőrök képtelenek letenni a telefont (Most Hír)
A mobiltelefonok régóta jelentős figyelemelterelő forrást jelentenek a járművezetők számára világszerte. Annak ellenére, hogy új technológiák születtek a kéz nélküli használatra, valamint szigorúbb büntetések léptek életbe, még mindig túl sokan nézik a képernyőjüket vezetés közben.
máj. 12
10:51
Pénzhoroszkóp: ez a 3 csillagjegy nagyot fog kasszírozni a következő 2 hétben (ÉrdekesMagazin)
Mérleg A jövő hét a Mérlegek számára igazi kaszinó hét lesz, mivel akkora összegekre tehetnek szert, hogy tíz egész család minimum három évig jól tudna belőle lakni! Ez a remek hír alapjaiban is megrengeti a nyugodt hétköznapjaikat, de még a szomszédjaik, távoli rokonaik, illetve a rosszakaróik is a bőrükön fogják érezni a változást. A nagy
máj. 12
10:51
Döbbenetes hírek jöttek a magyar kajsziról: ilyen már rég volt itthon (Agrárszektor)
A kajszi egy potenciálisan jó exportpozíciókkal rendelkező gyümölcsfajunk: 2018 előtt évi 4-5 ezer tonnát exportáltunk, az utóbbi években azonban - a kiszámíthatatlan termés, illetve árualap miatt - jellemzően 1-2 ezer tonna a kivitt mennyiség. Az import ezzel párhuzamosan emelkedett, a korábbi évek 0,5-1,0 ezer tonnás mennyisége 1-2 ezer tonnára n
máj. 12
10:51
Magyar válogatott: Marco Rossi fiával bővülhet a stáb (NB1)
Pár napja dőlt el, hogy Marco Rossi 2030 nyaráig maradhat a magyar válogatott szövetségi kapitánya. A jelek szerint a nemzeti
máj. 12
10:53
Óriási a botrány a spanyoloknál: a Real Madridnak szurkolt a bíró az el Clásicón? (Magyar Nemzet)
Kiszivárgott a bíró és a VAR-szoba közötti kínos beszélgetés.
máj. 12
10:54
Pénzügyi vállalkozásra csaptak le (Piac és Profit)
Az MNB a jogszabályi előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését. A felügyelet 14,6 millió forint bírságot is kirótt a pénzügyi vállalkozásra a fedezetértékelés, kockázatvállalás, ügyfél- és ügyletminősítés, céltartalékképzé
máj. 12
10:54
Mennyi pénzt illik ballagásra adni? Íme az illemszabályok és tippek (Mindmegette)
Mindig nagy dilemma, hogy mennyi pénzt illik adni a ballagáson a végzős diáknak. Segítünk dönteni, hogy mekkora összeg kerüljön a borítékba, vagy milyen ajándékot érdemes helyette adni.
máj. 12
10:54
Új korszak jön a Volánnál (Infostart)
Ezer új autóbusszal válik még korszerűbbé és versenyképesebbé a MÁV-csoport Volán flottája, miután újabb 869 darab autóbusz beszerzésére jelent meg közbeszerzési ajánlati felhívás.
máj. 12
10:54
Enyhülő feszültségek mentén emelkedtek a hozamok az Atlanti-óceán mindkét partján (ProfitLine)
A múlt hét elején a Fed-re, illetve a vámháború fejleményeire figyelt a piac. A hét elején még kissé csökkentek a hozamok, szerdán pedig a Fed a vártnak megfelelően idén harmadszor sem változtatott az alapkamat 4,25% és 4,50% közötti célsávján, miután Trump elnök vámpolitikája emeli az amúgy is magas inflációt, lassítja a gazdasági növekedést és ma
máj. 12
10:54
Budapesti iparűzési adó 2025: így történik a helyi iparűzési adó befizetése, bevallása (Pénzcentrum)
Közeleg a KIVA és a HIPA bevallás határideje, éppen ezért fontos, hogy mihamarabb rendezzük vállalkozói adóügyeinket. Járjunk utána, mennyi az iparűzési adó Budapesten, azaz hány százalék a Fővárosi Önkormányzat iparűzési adó mértéke! A Budapest iparűzési adó tudnivalók mellett azt is eláruljuk, hogyan történik az iparűzési adó bevallás, az iparűzé
máj. 12
10:54
Nukleáris fegyverek kerülhetnek Magyarország szomszédjába (Portfolio)
Ausztria friss vezetése nincs könnyű költségvetési helyzetben, így úgy néz ki továbbra is a biztonsági kiadásokon igyekszik spórolni, hogy elkerülje költségvetési deficitjének további növelését. Kérdés, hogy a nyugati érdekszféra meddig nézi jó szemmel, hogy a világ egyik legélhetőbb országa úgy is elvárja a nukleáris védőernyő kiterjesztését, hogy
máj. 12
10:55
Trump lépése bejött, itt a megegyezés (Magyar Nemzet)
A felek folytatják a tárgyalásokat a hosszú távú megoldás érdekében.
máj. 12
10:57
Itt a megállapodás: Amerika és Kína 90 napra felfüggeszti a kölcsönös büntetővámokat (444.hu)
Saját meglepetésükre arra jutottak, hogy vannak közös érdekeik.
máj. 12
10:57
Jön az idei második F1-es triplahétvége: a szezont meghatározó hetek következnek (m4sport.hu)
Még csak május közepe van, de már az F1-es év második triplahétvégje következik. Hogy ez a tempó jó-e vagy sem, arról megoszlanak a vélemények, a következő három hét mindenesetre az erőviszonyok szempontjából is tartogathat érdekes fejleményeket.
máj. 12
10:57
Egyre több fiatal tervez külföldi nyaralást (vg.hu)
Az anyagi helyzet jelentősen befolyásolja az utazási lehetőségeket.
máj. 12
10:57
Gulácsi a forduló álomcsapatában (Igényesférfi.hu)
Gulácsi Péter nevével kezdődik a Kicker című német szaklap heti álomcsapata a labdarúgó Bundesliga 33. fordulóját követően.
máj. 12
10:57
Elveszítheti otthonát a Duchenne-szindrómás Krisztián (BorsOnline)
Az ág is húzza a családot.
máj. 12
10:57
Egy sürgősségi orvos felesége válaszol: ezt a gyógyszert jobb, ha nem szeded be másnaposságra (Life)
Fáj a fejed, háborog a gyomrod? Úgy gondolod, gyorsan bekapsz egy gyógyszert alvás előtt? Egy sürgősségi orvos felesége most elmondja, miért ne tedd ezt a májaddal.
máj. 12
10:57
Amber Heardnek ikrei születtek (Magyar Hírlap)
A reflektorfénytől távol, Madridban neveli gyermekeit.
máj. 12
10:57
Üdvözli a kormány a biztosítók önkéntes vállalásait (Magyar Nemzet)
A családok védelme érdekében a kormány minden esetben fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben.
máj. 12
10:57
49 fehér afrikánernek adott menedékjogot Trump (Telex)
Ők Johannesburgból repülnek Washingtonba, mivel az amerikai kormány szerint a fekete pretoriai vezetés üldözi őket.
máj. 12
10:57
Tusk szerint orosz megrendelésre gyújtották fel tavaly az egyik varsói vásárcsarnokot, ezért bezáratják a krakkói konzulátust (vasárnap.hu)
Az orosz titkosszolgálatok álltak a Marywilska utcai varsói vásárcsarnok tavalyi felgyújtása hátterében – közölte Donald Tusk lengyel kormányfő vasárnap késő este az X-en. A történtek nyomán bezáratják a krakkói orosz konzulátust. "Már biztosan tudjuk, hogy a Marywilska utcai nagy tűzvész az orosz titkosszolgálatok megrendelésére történt gyújtogatá
máj. 12
10:57
Amikor a piramisok épültek éltek még mamutok. 5 hihetetlen történelmi tény (Bien)
Te is voltál már úgy, hogy valamilyen helyi legenda vagy történelmi infó teljesen felforgatta azt, amit egy adott helyről gondoltál?
máj. 12
10:57
Miért haragszik Pongrác, Szervác és Bonifác? (kultura.hu)
Pongrác kánikulában subában megfagyott, Szervác a Tisza közepén víz nélkül megfulladt, Bonifácot pedig agyoncsipkedték a szúnyogok – ezért haragusznak ránk, emberekre, és évről évre visszajönnek, hogy bosszantsanak bennünket – tartja a néphit Topolyán. A fagyosszentek egy hét lehűlést hoznak évszázadok óta májusban – nemcsak a Kárpát-medencében, de
máj. 12
10:59
Már hét közben bajnok lehet a Barcelona (Magyar Hírlap)
A katalán csapat vasárnap legyőzte ősi riválisát, a Real Madridot.
máj. 12
11:00
Óriási fordulat a vámháborúban: szinte teljesen eltűnnek az amerikai-kínai vámok (HírTV)
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter ismerteti a részleteket a hétvégi tárgyalásokon elért eredményekről. Az amerikai–kínai vámok 90 napra óriásit zuhannak.
máj. 12
11:00
Nagyszabású fejlesztés indul a Batúz-tanyán (Alternatív Energia)
A természetvédelem és a fenntartható gazdálkodás szempontjából új fejezet kezdődik a Batúz-tanyán.
máj. 12
11:00
Felejtsd el a drága csodaszereket – ezek az egyszerű trükkök évekkel hosszabbíthatják meg az életed (Agroinform)
Ezek a tudományosan alátámasztott módszerek évekkel meghosszabbíthatják az életed.
máj. 12
11:00
Rácz András szerint egyetlen logikus magyarázat van arra, miért gyűjtött a magyar hírszerzés információkat az ukrán légvédelemről (444.hu)
Az ilyen információ az oroszoknak értékes.
máj. 12
11:02
Emelkedik az egyik üzemanyagtípus ára, mutatjuk, mennyivel! (Agroinform)
Így változnak az árak keddtől.
máj. 12
11:02
Orbán ügynökpártokról, puccsról és a háború elvesztéséről beszélt egy uniós konferencián (444.hu)
Orbán szerint Ukrajnával együtt a háborút is felvennénk az EU-ba.
máj. 12
11:03
Megvan a Real Madrid új edzője (Player)
Tavaly még maradni akart Leverkusenben, most viszont átveszi korábbi klubját Xabi Alonso.
máj. 12
11:03
Mámor a tőzsdéken, kilőttek a részvények az amerikai-kínai egyezségre - a Richter viszont földbe állt (vg.hu)
A tőzsdéket a vámháború enyhülése repíti.
máj. 12
11:03
Évekig egy nős férfi szeretője volt – mindent bevallott a magyar sztáranyuka (Life)
"Nem vállalnám újra a megalázó szerepet" – vallotta be Görög Zita, aki először beszélt nyíltan arról, hogy éveken át szeretője volt egy nős férfinak. A háromgyermekes sztáranyuka ma már kiegyensúlyozott házasságban él, de múltja nem volt mindig egyszerű.

Keresés