Carlos Sainz az utóbbi hétvégéken végre formába lendült, miért nem sikerül ugyanez Lewis Hamiltonnak? – fogalmazták meg a kérdést a közelmúltban. Elődjét nem lepik meg a brit ferraris nehézségei.
Bár általában halogatjuk a felesleges dolgaink kidobását, ha egyszer belekezdünk, még élvezhetjük is. Nemcsak a zsáknyi eladományozandó holmik nyújtanak majd szép látványt, de egyúttal visszaszerezzük az értékes szekrényhelyet is, és jobban elférünk majd otthonunkban.Mégis, a megfelelő idő – és az elegendő motiváció – ritkán jön a lomtalanítás megk
Washington és Moszkva egyezkedik, Zelenszkij pozíciója inog, Trump véget vetne a háborúnak. De a valódi döntések nem Kijevben születnek – hanem háttértárgyalásokon és hatalmi alkukban.
Az együtt alvásnak és a külön alvásnak is van története, egyik sem volt mindig egyértelmű a történelem során. A sleep divorce, azaz a külön alvás nem feltétlnül jelenti egy kapcsolatvégét, sőt, gyakran épp ellenkezőleg, megmenti a párkapcsolatot.
Az amerikai pénzügyminiszter szerint a kötvénypiac jelzése alapján a Fednek kamatot kellene csökkentenie, mivel a kétéves államkötvények hozama már a jegybanki alapkamat alatt van.
A Veszprém a negyeddöntőben búcsúzott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel házigazdaként 28-27-re kikapott a német SC Magdeburgtól a párharc csütörtöki visszavágóján.
Kilenc perccel a vége előtt néggyel vezetett, végül egyetlen góllal kikapott a Veszprém a Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének hazai visszavágóján. A bakonyiak sorozatban harmadszor maradnak le a négyes döntőről, a németek zsinórban harmadszor utazhatnak Kölnbe.
Egyre gyakrabban érik el Magyarországot a Szaharából származó porviharok. Ezek az alacsony porkoncentrációjuk miatt egyelőre nem okoznak kárt a mezőgazdaságban és az egészségre sem ártalmasak, de ez nem biztos, hogy így is marad.
Az egyik népszerű gyümölcs rendszeres fogyasztása hatékonyabb lehet a magas vérnyomás ellen, mint a sóbevitel csökkentése - állítja az egyik friss tanulmány.
A kutatók a korábban már felvetett kilencedik bolygót keresték, de ha beigazolódna, hogy bolygót találtak, az nem ez a bizonyos kilencedik, hanem egy teljesen másik lehet.
A One Veszprém HC egy utolsó pillanatokban kapott góllal 28–27-re alulmaradt a Magdeburggal szemben a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, s mivel a párharc első mérkőzése döntetlen lett, így 54–53-as összesítéssel búcsúzott a sorozattól.
Sokkal jobb hangulat volt, mindenki szabad volt, nem utálták az emberek annyira egymást – mondta egy férfi. Egy nő pedig arról mesélt, hogyan találkozott Gagarinnal.
A kukorica termesztése talán az őszi búzáéhoz hasonlóan növényvédelmi szempontból viszonylag könnyűnek tűnik. Az esetlegesen korábbról már rezisztenciával rendelkező, nehezen irtható gyomnövények elleni küzdelem kivételével a kukoricát aránylag kevés olyan kórokozó és állati károsító támadja, amelyek reális veszélyt jelentenek a termés döntő hányad
Ezek a nagyszerű fitnesztrendek segítenek a testi és lelki megújulásban tavasszal. Természetesen a listába bekerült a reformer pilates is, amely évről évre egyre népszerűbb Magyarországon. A reformer pilates segít, hogy kipihend a fáradalmakat Miről is van szó pontosan? A pilatesnek van egy speciális változata, amelyet a reformer gépen végeznek. Ez
A Nathaniel MG és a Swansea City együtt ünnepelték a 102 éves Francis Greene-t, azaz Francis bácsit, aki az egész életében hűséges volt szeretett csapatához.
A múlt héten stagnált a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) csütörtökön a honlapján.
A Polaris Market Research friss tanulmánya szerint a globális halal élelmiszerpiac a következő tíz évben évi 9,4%-os átlagos növekedési ütemmel bővül, és 2034-re elérheti a 6,8 billió dolláros értéket.
A női életút különleges és sokszor kihívásokkal teli. Amikor az ember eléri a negyvenedik életévét, számos tapasztalattal és emlékkel gazdagodik, ugyanakkor még mindig rengeteget fedezhet fel önmagában és a világban. Az ebben az életszakaszban megszerzett bölcsesség sok szempontból megváltoztathatja az életfelfogásodat. Nézzünk hát ött ilyen felism
Régóta vártunk erre a pillanatra, de miközben izgatottan válogatnánk a nyárias darabok között, gyorsan szembesülünk vele: a ruhatárunk nem biztos, hogy készen áll a szezonra.
Jóval többen voltak, mint tavaly, és meghirdették, hogy nem fognak össze semmilyen párttal. A pártelnök szerint az EU-s pénzeket haza kell hozni, de nem úgy, hogy megfelelünk az EU elvárásainak.
Xavier Pascual Fuertes vezetőedző szerint a Veszprém jobbat érdemelt volna a német Magdeburggal szembeni 28-27-es vereségnél, amellyel a negyeddöntőben búcsúzott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, csütörtökön.
A bajai dzsúdósport emblematikus alakja 85 éves korában hunyt el. Nemrégiben a bajai dzsúdóklub is az ő nevét vette fel, ezzel tisztelegve életműve előtt.