A hírek szerint elkezdődött a színész első nagyjátékfilmjének forgatása, amely az élőszereplést a mesterséges intelligencia elemeivel kombinálja. Nemrég kiderült a "hibrid“ műfajú film címe, de arra is fény derült, hogy az alkotással a rendező Lyonne a filmiparban egyre fontosabb témára hívná fel a figyelmet. Többek között A Narancs az új fekete, a
A rapper korábban barna börtönegyenruhát viselt a bírósági tárgyalásain, most viszont elhagyhatja azt - hogy mit viselhet, azt darabra és fazonra pontosan meghatározták.
Vannak apró trükkök, amelyekkel kontroll alatt tarthatjuk a kalóriabevitelt és a szükséges örömforrás nem jelenik meg a testsúlyban. Nassolási tippek profiktól. Használj tányért!Soha ne nassolj zacskóból vagy dobozból közvetlenül. A dietetikusok szerint így hajlamosak vagyunk sokkal többet enni, mint gondolnánk. Tegyél ki egy kisebb adagot
Sajtóértesülések szerint a Fidesz Budapest kivételével minden választókerületi elnökét lecserélte, és a párt egyik alapító tagja, Németh Zsolt sem indul jövőre. Másutt, például Borsodban is széles körű személycserék zajlanak, míg Érden kisebb belső ellenállást váltott ki, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök támogatottja, Kardosné Gyurkó Kat
Az Egyesült Államok Kongresszusa elsöprő többséggel megszavazta a Take It Down Act (Vedd le törvény) névre keresztelt, kétpárti támogatást élvező törvényt, amely súlyosabb büntetéseket ír elő a beleegyezés nélküli intim tartalmak – köztük a mesterséges intelligenciával készült deepfake képek és videók – terjesztéséért. A törvény most Donald Trump a
Az alvás, mely éjszakáról éjszakára végigkísér minket, valójában életünk szerves része, és annak minősége közvetlen hatással van általános egészségi állapotunkra. Egy nyugodt éjszakai pihenés nem csupán testünk regenerálódását segíti elő, hanem szervezetünk különböző rendszerei számára is nélkülözhetetlen, beleértve a szív- és érrendszert is. Sokan
A sport szeretete örök. A ma sikeres influenszer, modell és szépségkirálynő Mike Cintia korábban évekig kézilabdázott, az akkor indult Nemzeti Kézilabda Akadémia egyik első növendéke volt. Sok csapattársához hasonlóan ő is válogatott karrierről, olimpiáról álmodott, ám egy makacs térdsérülés miatt kénytelen volt abbahagyni a versenyszerű sportot. A
2025-ben már tizenötödik alkalommal hirdettek győzteseket Az Év Irodája versenyen. Ráadásul idén nem csak magyarországi, hanem külföldi irodák is versenybe szálltak. Az irodapiac folyamatos változásban van, ami újabb és újabb trendeket állít reflektorfénybe. A fenntarthatóság mellett a hibrid munkavégzés végleg beépült a munkakultúrába, miközben a
Azt hisszük, a változás óriási lépéseken múlik. De valójában a mindennapok csendes, szinte láthatatlan döntései formálnak át minket a legmélyebben. Így születik az új önmagunk, akit szeretünk, tisztelünk és becsülünk – lépésről lépésre.
A General Motors csökkentette 2025-ös nyereség-előrejelzését, arra hivatkozva, hogy a Donald Trump által kivetett vámok akár 5 milliárd dolláros terhet is jelenthetnek a vállalat számára - számol be a MarketWatch.
A legfőbb ügyésztől követel választ Magyar Péter arra, "az Állami Számvevőszék márciusi jelentése óta a Nemzeti Bank százmilliárdjainak ügyében miért nem került sor gyanúsításokra, őrizetbe vételre és letartóztatásra".
Habár egykor együtt tervezték leélni az életüket, Horváth Gréta és Meggyes Dávid 2022-ben a szakítás mellett döntött. A válásuknak nagy visszhangja volt, az édesanya pedig nem titkolta, hogy lelkileg padlóra került. Nemcsak őt, hanem a kisfiát is megviselte a szétválás, akinek bár nem Dávid volt az édesapja, sokáig éltek hármasban. A történtek után
A döntő erejű hangfelvételeken a felek nem ironizáltak, és nyelvi manipuláció sem történt, viszont titkos nyelv használatára vonatkozó példát találtak.
Amikor Tojoda Akio 2009-ben átvette a Toyota Motor Company irányítását, egyik első dolga volt, hogy meghirdette a Toyota visszaizgalmasítását: megígérte, hogy újra élvezetesen vezethető, lelkesítő autókat fognak gyártani. Nem a levegőbe beszélt: a Toyota GT86 (2012), a Toyota Yaris GRMN (2013), a Toyota GR Supra (2019), a Toyota GR Yaris (2020) és
Magyarország régóta büszkélkedhet világszínvonalú borvidékeivel és kiváló boraival, de jó ideje világelső az alkoholbetegek lakosságarányos számát illetően is. Miközben a villányi vagy a tokaji borokat a világ számos országában keresik, itthon a becslések szerint akár egymillióan is lehetnek olyanok, akik alkohol okozta egészségügyi és szociális pr
Elhunyt Inah Canabarro Lucas brazil apáca, akit a Guinness Rekordok Könyve szerint 2024 januárjától a világ legidősebb élő emberének tartottak. 116 éves volt. Bár 2021-ben megkapta a koronavírus elleni védőoltást, 2022-ben mégis megfertőződött, de sikeresen felépült, ezzel a világ legidősebb COVID–19 túlélőjévé vált. Ő volt a második apáca, aki a v
Az ESG jelentések kötelezővé válásával a fenntarthatóság már nem választás kérdése, hanem törvényi kötelezettség, így a nagyvállalatok egyre tudatosabban törekszenek arra, hogy mérhető eredményekkel és átfogó programokkal vívják ki a fogyasztók bizalmát. A K&H-nál mindez nem számít újdonságnak: a környezetvédelem és a társadalmi felelősségvállalás
Nagyot robbant a Donald Trump által április elején ledobott gazdaságpolitikai bomba, a tőkepiacok viselkedését azóta is nagy volatilitás jellemzi – írják a magyar portfóliómenedzserek az áprilisi ajánlóikban. Az alapkezelők vélekedése szerint az aktuális helyzetből elsősorban az alternatív befektetések profitálhatnak, többen is felülsúlyozzák az ab
A világ egyik vezető vetőmag előállítással és forgalmazással foglalkozó vállalata, a francia székhelyű Ragt, örömmel jelenti be a Deleplanque Csoport felvásárlásának lezárását.
A szexuális álmok egy rejtélyes és gyakorta alábecsült része a tudatalattinknak, amelyek sokkal mélyebb jelentésrétegeket hordoznak, mint azt elsőre gondolnánk. Az álmok világa különleges kapocs lehet a bennünk élő vágyak, érzelmek és elfojtott gondolataink között, melyek nemcsak a mindennapi életünkre, de személyiségünk rejtett zugaira is rávilágí