Az orosz elnök régóta próbálja aláásni Volodimir Zelenszkij legitimitását, akinek 2024 májusában tényleg lejárt a mandátuma, a háborús helyzet miatt viszont nem írtak ki új választásokat.
A Bosnyák téri kistemplom a XX. század elején épült, hogy a zuglói katolikus hívek számára helyet biztosítson a szentmisék megtartásához. A templom létrehozásának előzményei a környék rohamos fejlődéséhez köthetők, hiszen Zugló ekkoriban kezdett sűrűn lakott városrésszé válni, ahol egyre nagyobb igény mutatkozott egy állandó egyházi épület iránt. K
Amikor a húsvéti ünnepi asztal dekorálására kerül sor, az apró részletek kidolgozása különösen fontos lehet. A textilszalvéták egyedi hajtogatásával nemcsak a teríték kreatív megjelenéséről gondoskodhatsz, hanem a vendégeid ámulatát is könnyedén elnyerheted. Az alábbiakban olyan inspiráló hajtogatási ötleteket mutatunk be, amelyek tökéletesen illes
Az elmúlt napokban több millió magyar mobilfelhasználó kapott csalóktól SMS-üzenetet, amelyben arra hívják fel a figyelmet, hogy megérkezett a csomag, amely átvehető, és a csomag útját egy linken lehet nyomon követni. A Telenor arra kéri ügyfeleit, semmiképp ne kattintsanak az SMS-ben szereplő linkre, ne töltsék le az applikációt és lehetőség szeri
Az agrárágazat generációváltása sürgető feladat Magyarországon, mivel a gazdálkodók jelentős része elöregedett. Jelenleg minden harmadik gazda 65 év feletti, míg a 35 év alatti gazdák aránya alig 5%. Szigeti Tamás, a Vidék-és Térségfejlesztési Támogato Egység szakértője lapunknak elmondta, hogy az elmúlt időszakban számos fontos lépés történt, péld
Nemcsak Magyarországon, hanem szerte Európában komoly problémát jelent a vidéki térségek népességének drasztikus csökkenése. Hazánkban az országhatárokhoz közeli, illetve a belső periféria népessége esik leginkább. A kormány már korábban is hozott olyan intézkedéseket, amelyekkel igyekeztek megtartani a kistelepülések népességét, ám sok tekintetben
A brit uralkodó kórházba került a rákkezelés mellékhatásai miatt. Károly király pénteki programjait lemondták, orvosai elővigyázatossági intézkedést javasoltak.
Március végéig kell érni a 70 százalékos tagdíjfizetési arányt a Horizont Magánnyugdíjpénztárnak ahhoz, hogy elkerülje a kényszerű végelszámolást. Több mint 40 ezer tag 261 milliárd forintja a tét. Az átlagos reálhozam ismét milliós nagyságrendű.
A magaságyások korát éljük. Elvégre sokkal kényelmesebb, ha nem kell a földig hajolnunk kertészkedés közben. Azonban az ágyások feltöltéséhez rengeteg földre van szükség. Mutatunk 6 anyagot, amivel csökkenthetjük ezt a mennyiséget!
A fiatalok első lakáshoz jutását segíti az a maximum 5 %-os éves kamatozású hitellehetőség, amely április 1-től érhető el a bankok kínálatában. A konstrukció különlegessége, hogy a pénzintézetek nem számolnak fel folyósítási és hitelbírálati díjat sem. A maximális négyzetméterár azonban szűkíti az elérhető lakások körét. A jövő héttől, egés
Újra van módja a vállalkozásoknak a KKV-k innovációs képességének támogatása című, az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló GINOP Plusz pályázati felhívásra jelentkezni. Az elmúlt évek legnagyobb, 75 milliárd forintos keretösszegű KKV innovációs program célja a mikro- és kisvállalkozások innovációs folyamatainak erősítése - írja a Nemzeti
A második világháború során, 1945. március 25-én bátor hajósok elsüllyesztették a Kelén és a Tünde hajót, ezzel lehetővé téve azok megmentését, majd ezt követően a gyors helyreállításukat. Március 29-én, szombaton 10 órától ünnepélyes megemlékezés keretében elevenítik fel a 80 éve történt eseményt Révfülöp Hajóállomáson, amelyet követően lehetőség
Gondoltad volna, hogy a törölköződ lehet a legnagyobb baktériumgyűjtő a fürdőszobádban? Pedig van egy intő jel, amit ha észreveszel rajta, azonnal ideje megszabadulni tőle!
A múlt héten stagnált a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján.
A tavasz nemcsak virágokat hoz, hanem változásokat is – ilyen a március végi óraátállítás, amely sokunk számára örömteli, hiszen hosszabb nappalokkal, több fénnyel ajándékoz meg. Idén március 30-án, hajnali 2 órakor ismét előre állítjuk az órát, és ezzel belépünk a nyári időszámításba. Ám bár a természet egyre élettelibbé válik, testünk és idegrend
Nálunk Magyarországon különösen fontos a Suzuki, hiszen már generációk óta része a hétköznapjainknak, szinte minden családban jelen van valahogy. Ezért is érdekes, milyen lesz a jövő Suzukija: elektromos, modern, mégis hű a márka értékeihez.
Nincs újabb száj- és körömfájásos fertőzésgóc Szlovákiában, ezért nem kellett életbe léptetni további óvintézkedéseket. "A négy fertőzött szarvasmarhatelep közül az egyik, a bakai gazdaság állományának leölése befejeződött, most a lúcsi telep következik" – jelentette ki a központi válságstáb ülése után a szlovák belügyminiszter. A magyarok lakta cs
Gondolod, hogy mindent tudsz a világról, ami körülvesz? Ezek az egyszerűnek tűnő kérdések talán komolyabb kihívást jelentenek, mint elsőre hinnéd, de az is lehet, hogy visszajönnek az iskoláséveid, és csípőből kirázod a válaszokat.
A globális gazdasági bizonytalanság és az inflációs kockázatok következtében a befektetési célú arany iránti kereslet az elmúlt években dinamikusan növekedett. Ennek a trendnek megfelelően bővíti prémium befektetési aranykínálatát a hazai pénzügyi- és gyorskölcsön piac egyik meghatározó tagja.
Napok óta bugyborékol a magyar közéletben a prájdolás. Aki véletlenül a szexuális devianciában tobzódó emberek magyar honlapjára téved, bőséggel szerezhet meg róluk érdekes információkat.
Az USA 2024-es és 2025-ös kifizetéseit felfüggesztették a nemzetközi szervezeteknek nyújtott befizetések felülvizsgálatáig, nem tudni, ezt mikor indítják újra.
Várható olvasási idő: 2 percKözölte azt is, hogy a támogatási kérelmeket a Magyar Államkincstárhoz kell benyújtani, elektronikusan, személyesen vagy postai úton.
Lassan közeledik a kisvállalati adó bevallásának határideje, ezért érdemes áttekinteni, milyen módon használható fel a következő években a tárgyévi veszteség, illetőleg a korábbi évek vesztesége hogyan vehető figyelembe, tekintettel arra az esetre is, ha a tárgyévben új beruházás valósul meg.
2025-ben a férfi és női jégkorong válogatottunk is az elit világbajnokságon szerepel majd áprilisban és májusban. Mindkét tornát kizárólag a Sport Tv közvetíti Magyarországon. Április 9-én veszi kezdetét az A csoportos női jégkorong-világbajnokság a csehországi Ceske Budejovicében. A magyar női válogatott egy év szünet után ismét az elitben szere
A tudósok új megfigyeléseket tettek a Simp 0136 nevű, szabadon lebegő bolygótömegről, amely 20 fényévnyire található a Földtől. Az objektum egy titokzatos bolygó, amely nem kering egyetlen csillag körül sem, ami különleges lehetőséget biztosít a kutatók számára a légköri jelenségek vizsgálatára.