Elhunyt Izsák Jenő karikaturista. Még csak 20 éves volt, amikor már szerepeltek a munkái a magyar lapokban. A több évtizedes pályafutása során számos napi- és hetilapnál tevékenykedett alkotó, címlapszerkesztő március 12-én, életének 72. évében halt meg váratlan hirtelenséggel. A tragikus híreket családja osztotta meg kedden.
Miközben Vlagyimir Putyin és Donald Trump az orosz–ukrán háború jövőjéről tárgyalt a mai telefonos beszélgetésük során, Volodimir Zelenszkij ukrán és Alexander Stubb finn elnök Helsinkiben találkoztak, hogy a két ország közötti kapcsolatokat erősítésék. A találkozón megvitatták a Finnország által nyújtott segélyeket Ukrajna számára. De a háború bef
Nemcsak azért lehet különleges a csütörtöki török–magyar Nemzetek Ligája-osztályozó első felvonása (M4, 18), mert ez lesz futballválogatottunk jubileumi, 1000. találkozója, hanem azért is, mert húsz év után szerepelhet ismét a mieinknél egy testvérpár. Legutóbb 2005. május 31-én a Franciaország–Magyarország felkészülési mérkőzésen (2-1) Vincze Ottó
David Hasselhoffot most először fotózták le azóta, hogy exfelesége, Pamela Bach-Hasselhoff tragikusan elhunyt. A Baywatch sztárja, aki közel húsz évig volt házas a színésznővel, egy baseballsapkával próbálta elrejteni kilétét, de a lesifotósok még így is lencsevégre kapták őt. A tragédia láthatóan megviselte a világsztárt, akinek két közös lánya is
Elhallgatott téma, kigúnyolt nők vagy jól kezelhető, akár büszkén viselt változás? Egyre többször láthatjuk leírva azt az amúgy nyilvánvaló tényt, hogy az emberiség fele átmegy a menopauzán. Ez egy természetes folyamat, amely egy sor változást hoz a nők életében, a fizikai és lelki egészséget egyaránt érinti. 2025-öt írunk, itt az ideje, hogy nyílt
Újabb részletek derültek ki a február végén elhunyt Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa halála kapcsán. A Santa Fe-i hatóságok friss információkat hoztak nyilvánosságra, amelyek megkérdőjelezik az eddig ismert időrendet.
Lakossági jelzálogleveleket bocsát ki az MBH. Utoljára a 2008-as válság idején kínáltak hasonló hitelpapírokat a jelzálogbankok a kisbefektetőknek. A kötvényeknél is biztonságosabbnak tartott jelzáloglevelek három évre fix 7 százalékos kamatot fizetnek.
Történt már veled olyan, hogy a számítógéped vagy okostelefonod képernyőjén váratlan felugró ablakok jelentek meg, amelyek arra figyelmeztettek, hogy egy vírus megtámadta az eszközödet? Ha igen, akkor valószínűleg scareware-rel, azaz félelemkeltő programmal találkoztál, ami egy igen gyakori átverés. A félelem hatékony fegyver, és a hackerek tudják,
Divatba jöttek a színes zöldségek: lila burgonya, piros színű zöldpaprika, narancssárga édesburgonya, lila sárgarépa, bordó-zöld márványozott mángold levelek. Egyik szebben mutat a tányéron, mint a másik. Vajon csak szépek, vagy van más is, amiért érdemes színes zöldségeket enni?
Az árbevétel és az adózás utáni eredmény is csökkent 2024-ben az Audi Hungariánál, de 2025-re már derűlátó a vezetőség. A győri vállalat arra számít, a Trump által belengetett vámoknak biztosan lesz hatása rájuk is.
A Pride szerinte betilthatatlan, a reality műsorokban sok a manipuláció, a görögországi élete pedig komoly lemondásokkal és kihívásokkal jár. Interjú Steiner Kristóffal.
Repülőrajt, meglepetésinfláció, majd árstop helyett árrésstop! Mit szólnak a kereskedelmi láncok? Hát a kisboltok? Hidegzuhany a kereskedőknek? Lesz áremelkedés más termékeknél? Jó hír a nyugdíjasoknak? Török Réka riportja a Heti Naplóban.
A magyar iskolás gyerekek negyedének anyanyelvi tudása nem éri el a felsőfokként emlegetett C1-es szintet a PISA-felmérések szerint, ezért is értelmezik nehezebben az iskolai tankönyvek szövegeit és a felmérők feladatait. Dr. Horváth Péter László főiskolai docens szerint nagy sikerélményt jelentene a diákok számára, ha hozzáigazítanánk az informáci
Elindult a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa „Magyar Bor. Sokszínű, mint Te!” borpromóciós programja, ami a hazai borok, borvidékek és terroir sokszínűségét népszerűsíti. Az elmúlt évek során számos kampányt indított a Hegyközségek
Nagy Márton úgy tudja, az árrésstop hatására átlagosan 16 százalékkal csökkent az érintett élelmiszerek ára. Az árrésstop 30 termékkategória mintegy 1000 termékét érinti. A hétfő esti adatok alapján ezeknek az élelmiszereknek az ára átlagosan 16 százalékkal csökkent – közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján
A H7N9 törzs terjedése komoly figyelmeztetés arra, hogy a madárinfluenza elleni védekezést nem lehet félvállról venni. Az élelmiszerbiztonság és a közegészségügy szempontjából globális összefogásra van szükség a helyzet kezelésére.
Józsefváros néhány parkolóautómatáján a csalók az eredeti, fekete színű QR-kódokra piros színű, hamis matricákat ragasztottak. Amikor a gyanútlan felhasználó beolvassa ezeket a kódokat és megadja bankkártyaadatait, azok közvetlenül a csalókhoz kerülnek. Az OTP Bank Biztonsági Igazgatósága már két konkrét esetet is jelentett a Józsefvárosi G