Azt tudta, hogy a Mentőszolgálat segítségét csak sürgős szükség esetén kell kérni, így mentésirányítóknak nem említette a lefoglalt időpontot, helyette füllentett, és nagy fájdalmakra panaszkodott.
Van valami különös abban, ahogy az éjszaka csendje körbeölel. Mintha az agyunk is ekkor sóhajtana fel igazán, amikor végre elcsendesül a világ. De mi történik, ha ez a sóhaj elmarad? Ha az álom elhúzódik, megriad, vagy sosem érkezik meg? A válasz talán nem csak fáradtságban mérhető – hanem az agy biológiai öregedésében is. Egy friss
Gazdátlanul sodródott a Kis-Dunán a tragikus sorsú Hableány sétahajó testvére: a kötelékeit tépett, egykor szebb napokat látott vízi járművet a Kvassay-zsilipnél tudták megfogni. Csak a szél sodorta a Kis-Dunán azt az elszabadult hajót, amelyet a Dél-Pesti Vízi Polgárőr Egyesület emberei tudtak befogni a csepeli szakaszon, a Kvassay-zsilipnél. A ha
A földön túli élet kutatása szinte egyidős az emberiséggel, az idegen létformák iránt érzett kíváncsiság pedig egyre csak nőtt az elmúlt évtizedekben, köszönhetően az egyre fejlettebb eszközöknek. A New Atlas beszámolója szerint egy kutatócsoport nemrégiben egy elképesztően egyszerű, mégis rendkívül megbízható módszert fejlesztett ki arra, hogy meg
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1473-an lépték át Bács-Kiskun vármegyében. A szabálytalankodóknak legalább 50.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468.000 forint. Annak a három autóvezető, aki 50 helyett 97-tel, 102-vel és 104-gyel közlekedett, 140 ezer forin
Ismét fájhat kínai versenytársa miatt a Tesla-vezetők feje. Az elektromos autókat gyártó BYD tavalyi eladásai meghaladták a 100 milliárd dollárt. A cég egy városnyi méretű gyár építését tervezi.
A Monetáris Tanács első, Varga Mihály elnöksége alatt tartott kamatdöntő ülésén 6,50%-on tartotta az alapkamatot, a döntés megfelelt a mi várakozásunknak és az elemzői konszenzusnak is.
Mai moszkvai tárgyalásaink középpontjában a béke, az energiaellátás biztonsága és a gazdasági együttműködés fokozása szerepelnek - posztolta Szijjártó Péter, aki Hernádi Zsolt Mol-elnökkel utazott Moszkvába.
J. D. Vance alelnök és a csetbajnok Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó is a szigetre utazik a héten. Trump szerint grönlandiak hívták őket, a grönlandi kormány ezt tagadja.
Olvastam már pár méltató kritikát és véleményt Adam Wingard 2011-es You're Next című filmjéről, de csak a napokban volt szerencsém ahhoz, hogy jómagam is megtekintem eme produkciót. Mivel jelen filmünkre anno annak idején szép számmal érkeztek a kritikusok dicsérő megnyilvánulásaik, így akaratlanul is elkezdtem abban reménykedni, hogy talán ezúttal
Elhoztunk néhány könyvet, ha olyan olvasmányt keresnél, amit egy hétvége alatt ki is végzel! Vannak köztük borzongató, körömrágós sztorik, romantikus történetek, de olyan könyveket is hoztunk, amikből sokat tanulhatsz!
Ha azt hitted, hogy a 2000-es évek lakberendezési divatjai örökre feledésbe merültek, van egy meglepetésünk: néhány ikonikus trend újra hódít! Vajon te is készen állsz a nosztalgikus, mégis modern csavarra az otthonodban?
Az amerikai növekedés hirtelen a lassulás jeleit mutatja. Vajon recesszió van a láthatáron? Donald Trump kiszámíthatatlan politikája, többek között az a kijelentése, hogy egy recesszió nem aggasztaná, felerősítette az aggodalmakat a korábban eufórikusan viselkedő piacon, valamint az Usa-val kereskedelmi partnerségben álló magyar vállalatok körében.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szervezésében tüntetők gyűltek össze a Ferenciek terén kedd kora este. A résztvevők a gyülekezési törvény módosítása ellen demonstráltak, több fővárosi hidat is elfoglalva.
Erős gyerekkori élmény, hogy tégla meg fűrészpor száll a levegőben otthon. A nevelőapám munkabíró, kreatív ember volt fiatalon, most is az, pedig elmúlt nyolcvan. Folyton építkeztünk. Bármekkora is volt, amiben éltünk, kicsinek bizonyult. Tolta kifelé az élhető teret. Meg belopta a természetet a házba. Még nem ismertük a pergola hasznosságát. Üvegf
A menopauza egy olyan életszakasz, amely minden nő életében bekövetkezik, általában 45-55 éves kor között. Bár természetes folyamat, a hormonális változások számos kellemetlen tünetet okozhatnak, például hőhullámokat, hangulatingadozásokat, álmatlanságot és csökkent csontsűrűséget. Szerencsére számos természetes táplálékkiegészítő segíthet enyhíten
A Donald Trump családjához köthető World Liberty Financial (WLFI) bejelentete, hogy hamarosan elindítja saját stabilcoinját, az USD1-et, aminek ellenértékét teljes egészében amerikai állampapírok és egyéb készpénzzel egyenértékű eszközök fognak fedezni. A projekt célja, hogy a decentralizált pénzügyek (DeFi) rugalmasságát ötvözze a hagyományos pénz
Steiner Attila azért is tud majd a ‘26-os kampányban a Hegyvidéken "a botrányokról beszélni", "mert ő ott volt" testközelben, amikor még Magyarral közeli barátok voltak - mondja Kiszelly Zoltán. Vasali Zoltán szerint "Magyar Péter múltja és pedigréje" rengeteg lehetőséget szolgáltat a Fidesz kommunikációnak.
A talaj tápanyagpótlása az egyik legfontosabb kertészeti munka, amely meghatározza a növények egészségét, a termés mennyiségét és minőségét. Tavasszal, amikor a természet újjáéled, különösen fontos megfelelően előkészíteni a talajt, hogy ideális környezetet biztosítsunk a magvetéshez és a palántázáshoz. Ez a folyamat nem csupán a föld megmunkálását