Megérkezett a javaslat a Bankszövetségtől a bankautomaták telepítésével kapcsolatban. Településmérettől függően több ütemben helyeznének ki új ATM-eket a pénzintézetek. A Bankmonitor szakértői térképre tették azt, hogy melyik településeken jelenhetnek meg leghamarabb az új automaták.
A technológia világa folyamatosan változik, és a NEW technology magazin legújabb kiadása most is izgalmas tartalmakkal várja az innováció szerelmeseit. Olyan technológiai trendekről is szó esik, amelyek meghatározzák az ipar
A Forbes Women címlapján idén is az egyik legbefolyásosabb magyar nő szerepel: Varga Eszter. Nagyinterjú az újságárusoknál már különszámban, ajánló itt.
Az EP és a szakminiszterek tanácsa megállapodott a részletekben kedden, már csak a döntés ratifikációja van hátra. Reagál a hivatásos sofőrök hiányára és a mobilozásra is.
A jegybank új vezetője, Varga Mihály szigorú hangvételű üzenetekkel és romló inflációs előrejelzéssel kezdte elnökségét. Az alapkamat maradt 6,5%, de a piac már előre néz: lehet-e még idén lazítani, vagy elodázódik a kamatvágás? Stabil kamatszint, de borús kilátások A Magyar Nemzeti Bank március 26-i kamatdöntésén nem változtatott az irányadó kamat
Egyáltalán nem minden vágáshoz a kés a legalkalmasabb eszköz. A The Daily Meal beszámolója szerint a legtöbb professzionális konyhában az olyan kényes és puha alapanyagok feldarabolására, mint például a vaj,
Az Eisberg cégvezetője, Gazsi Zoltán arra szeretné felhasználni a közelmúltban szerzett ismertségét, hogy alapítványokat, egyesületeket, jótékonysági szervezeteket kössön össze, vezetőtársait pedig segítségnyújtásra ösztönözze. Az Emberszemlélet – életigenlő cégvezető című könyv szerzőjének végső célja egy befogadóbb és toleránsabb társadalom felép
Az érszűkület, vagyis az artériák szűkülete, egy alattomos betegség, amely lassan, de biztosan roncsolja az ereket, és számos szerv működését veszélyezteti. Bár a köztudatban leginkább a lábakban jelentkező tünetekkel azonosítják, az érszűkület a test bármely részén előfordulhat, és sokféle, nem csak a lábakat érintő tünetet okozhat. Az alábbiakban
A Pénzcentrum új cikksorozatában olyan Mi lenne, ha? kezdetű kérdésekre keressük a válaszokat, amelyek izgalmas, elgondolkodtató témákat feszegetnek, anélkül hogy túlságosan elrugaszkodnának a valóságtól. A sorozatban szakértők segítségével járunk körbe olyan kérdéseket, amelyek elsőre sokszor távolibbnak tűnnek számunkra, mint amit a valóság mutat
Vannak olyan, a háztartásokban népszerű termékek, amelyek ára több mint 40 százalékkal csökkent az árrésstop bevezetése óta. Összességében viszont több mint 300 árucikk drágább lett az elmúlt bő egy hétben. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ennek ellenére azt mondja, a szabályozás sikeres, és áprilisban 5 százalék alá eshet az élelmiszerinfláci
Politikai és gazdasági bizonytalanság jellemzi a világot napjainkban. Ennek megfelelően folytatódik az arany csendes emelkedése, nemrég új csúcsra ért a nemesfém árfolyama.
A portugál labdarúgó-válogatott vasárnap, a Nemzetek Ligája negyeddöntőjének visszavágóján 5-2-re győzte le Dániát, így biztossá vált, hogy Cristiano Ronaldóék a 2026-os labdarúgó-világbajnokság selejtezőjében a magyarokkal is megmérkőznek majd.
Ez a kevés film egyike, amely annak idején olyan erős benyomást tett rám, hogy mostanáig jól emlékeztem a képi világára és hangulatára, meg az idővel kapcsolatos eredeti koncepciójára. Azért néztem újra, mert valaki mondta, hogy nehogy megpróbáljam, mert szerinte nagyon rosszul öregedett. Nem vagyok különösebben szófogadó, úgyhogy az ellenkezőjét t
A mesterséges intelligencia (AI) ügynökök egyre több területen jelennek meg, céljuk pedig a mindennapi munka megkönnyítése. A Sintra AI, egy új platform, azt ígéri, hogy segít automatizálni a napi feladatokat, így csökkentve az adminisztratív terheket. Az elmúlt években az AI nemcsak a kutatásban, hanem az irodai munkákban is egyre nagyobb szerepet
Sportos és fenntartható újítással egészültek ki a repülőtér utasszolgáltatásai. A Budapest Airport márciusban energiatermelő szobabicikliket helyezett ki a repülőtér termináljaira, amelyek segítségével az utasok a kerékpár tekerése által előállított energiával tölthetik okoseszközeiket. Az USB-A és USB-C típusú csatlakozókkal ellátott biciklikhez a
Markle az Instagramon osztotta meg a videót, melyet férje készített, aki nincs jelen a platformon. Miután megosztotta azokat a fotókat, amelyeken egy barátjával kóstol egy banánsplitet, Meghan Markle egy videoklipet posztolt, amelyen egy alakzatban repülő madárraj látható. A Harry által készített videóhoz ezt írta: "Repülés a hétbe a családommal. (
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, januárban és februárban az előző év azonos időszakához képest hétszeresére nőtt a jelentett fertőző betegek száma.
A húsvét egy mozgó ünnep, tehát minden évben más napra esik. Mikor van húsvét? Mit ünneplünk húsvétkor? Mikor van a tavaszi szünet 2025-ben? Mikor van a tavaszi óraátállítás 2025-ben?
A japán gyökerekkel rendelkező Sencor kávéfőzője forradalmasítja a kávéfőzés élményét. A márka olyan készülékkel rukkolt elő, amely alapvetően egy 3 az 1-ben kapszulás kávéfőző. Legfontosabb előnye, hogy háromféle kapszulával is működik.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium reményei szerint a második negyedévében elfogadják a Vízparti Tervet, a Balaton-part jövőjét meghatározó kormányrendeletet. A több mint fél évtizede készülő jogszabály környezeti értékelésének társadalmi egyeztetése még folyamatban van, amivel kapcsolatban bárki megteheti az észrevételét az e-epites.hu-n – hív
Már egy gombaölő szer is kijuttatható Magyarországon pilóta nélküli légi járművel, mivel engedélyt kapott az Amistar Sun 325 SC gombaölő szer szántóföldi felhasználásra napraforgó kultúrában. Ezzel háromra emelkedett a drónnal alkalmazható szerek száma.
A tavasz idén ismét visszahozza a lágy, megnyugtató pasztellszíneket, amelyek nemcsak a kifutókat, de az utcákat is elárasztják. A pasztell árnyalatok a divat örök kedvencei, de 2025 tavaszán különösen nagy figyelmet kapnak. Az idei szezon trendjei azt mutatják, hogy a nőies, friss, mégis kifinomult tónusok dominálnak majd, amelyekben egyszerre van
Az Apple körül az utóbbi időszakban egyre feszültebb lett a helyzet, miután kiderült, hogy az iPhone 16 bevezetésével egy időben beharangozott Apple Intelligence még nem áll készen a teljes értékű használatra. Az Egyesült Államokban szövetségi pert indítottak a vállalat ellen a fogyasztók megtévesztése miatt.
Az első kérdés minden új ügyfélnél az, hogy hogyan zajlik egy kertfelmérés? Most összeszedtem pár olyan fontos gondolatot, ami miatt szerintem fontos az, hogy személyesen is lássuk a tervezendő kertet.
A kapcsolt vállalkozások transzferárainak vizsgálata évek óta kiemelt terület, azonban a Nav az idei évtől kezdve minden eddiginél több erőforrást mozgósít ennek ellenőrzésére. Márciustól ugyanis új szakértői szervezeti egységek jöttek létre a terület ellenőrzésére, sőt ezek az osztályok fogják végezni a globális minimumadóval összefüggő vizsgálato
A gyerekvédelem szó talán az egyik leginkább el-, fel- és kihasznált szavunk volt tavaly. Nagyon úgy tűnik, hogy ez idén sem lesz másként. A kegyelmi ügy óta olyan sok jelentéssel került ez a szó olyan sok szövegkörnyezetbe, hogy nehéz követni. És nehéz bírni – különösen a gyermekvédelemben dolgozó szakembereknek.