A kormány által a laboratóriumi műhús tilalmáról szóló, az elmúlt napokban az Országgyűlés elé beterjesztett törvényjavaslat hatályát a Magyar Természetvédők Szövetsége (Mtsz) kiterjesztené a génmódosított élesztővel megtermelt, génmódosított szója hozzáadásával készített műhúsra is. Az ügyben levélben fordultak a kormányhoz és a frakcióvezetőkhöz
A torták és sütemények nem csak finom desszertek, hanem a személyisége tükörképei is lehetnek. Akár a csokoládé gazdag élvezetére, akár a vanília klasszikus egyszerűségére, akár egy citromos csavarra vágyunk, kedvenc édességünk meglepő és hasznos információkat árulhat el rólunk.
A magyar dolgozók jelentős többsége rendszeresen tapasztal stresszt mind munka-, mind pedig a szabadnapjaikon – derült ki az Affidea Magyarország friss kutatásából. A témával kapcsolatos kérdéseinkre dr. Hollósy-Vadász Gábor munkapszichológus válaszolt.
Évtizedes álmát váltotta valóra Endrei Judit. A legendás tévés azóta szeretett volna eljutni Indiába, hogy gimnazistaként meglátta a művészettörténeti könyvében a Tádzs Mahal épületének képét. A nagy utazás március elején végre összejött, és nem okozott csalódást.
Európa környezetileg leginkább fenntartható légitársasága, a Wizz Air nagy örömmel jelenti be, hogy mától négy új célállomásra is lehet jegyet foglalni Budapestről: Bilbaóba, Wrocławba, Gdanskba és Vilniusba júliustól közvetlen járatok indulnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. Az új útvonalak nem csupán a magyar utazóközönségnek kínálnak ked
Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke az Eurogroup múlt heti ülésén hangsúlyozta: az euró egyre fontosabb szerepre tesz szert a globális devizaáramlásban, ez pedig nem kis részben Donald Trump elhibázott gazdaságpolitikájának köszönhető.
Évente több millió közúti baleset történik világszerte, és ezek túlnyomó többségét – mintegy 94%-át – emberi hiba okozza. Vajon mi lenne, ha a járművek előre látnák a kockázatokat és gyorsabban reagálnának, mint akár a legjobb sofőrök? Egy magyar kutatólabor, a HUN-REN Sztaki SCL a világ vezető technológiai és mérnöki vállalataival együttműködésben
2022-ben startolt el, és hódította meg a kisképernyőt az Amazon Prime Video nagysikerű thrillersorozata, a Reacher, mely Lee Child azonos című regénysorozatának televíziós adaptációja, s a katonai rendőrség egykori őrnagyának akciódús, vérbő kalandjait tárja a nézők elé.
Március végén kezdi virágzását a füles fűz (Salix aurita), hazánk egy kis termetű, erősen elágazó védett fűzféléje. Láprétek, nedves talajú erdők és gyertyános-tölgyesek növénye, amely 1982 óta áll oltalom alatt: egyetlen példányának természetvédelmi értéke 50 000 forint.
Ahogy a tavaszi napfény áttör a felhőkön, úgy dereng fel bennünk is a megújulás vágya. A mai nap lehetőséget biztosít arra, hogy átgondoljuk, milyen irányba tartunk, és milyen lehetőségek nyílnak meg előttünk. A csillagok útmutatásai segítenek abban, hogy mélyebbre lássunk saját lelkünk kanyargó ösvényein. Kos napi horoszkóp A Mars erőteljes hatása
A kapcsolt vállalkozások transzferárainak vizsgálata évek óta kiemelt terület, azonban a NAV az idei évtől kezdve minden eddiginél több erőforrást mozgósít ennek ellenőrzésére. Márciustól ugyanis új szakértői szervezeti egységek jöttek létre a terület ellenőrzésére, sőt ezek az osztályok fogják végezni a globális minimumadóval összefüggő vizsgálato
A Győri Ítélőtábla jogerősen 12 év fegyházbüntetésre ítélt egy nőt, aki társtettesként, előre kitervelten, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, valamint személyi szabadság megsértésének bűntettében volt bűnös.
A csapatkapitány Harry Kane dicsérte, az angol média azonban egyelőre bírálja a labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányát, Thomas Tuchelt, akivel a csapat megnyerte az első két világbajnoki selejtezőjét.
A filmek után most egy videojátékhoz készített órát a Hamilton. Egy napon jelentették be a Death Stranding játék második részét és a Hamilton új limitált óráját, ami felbukkan majd a…
Ugye milyen nagyszerű lenne, ha megtermeszthetnénk kávénkat méghozzá abszolút fenntartható módon? Ez bizony lehetséges. Rengeteg hazai növényfaj alkalmas pótkávénak.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség minősített szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki az édesanyja felügyeletére bízott hétéves kislány sérelmére követett el szexuális erőszakot.
A pihentető alvás mindenki számára nélkülözhetetlen, ám mivel rengeteg alvássegítő eszköz és kiegészítő áll a rendelkezésünkre, lehet, hogy te is elbizonytalanodtál, mit válassz.
A hagyományos tisztítószerek olyan agresszív vegyi anyagokat (például klór, ammónia, foszfátok és formaldehid) tartalmaznak, amelyek irritálják a bőrt, a szemet, illetve a légutakat, és allergiás reakciókat is kiválthatnak.
2025 márciusától Kathrin Hocke veszi át a Robert Bosch Automotive Steering Kft. ügyvezető igazgatói pozícióját, felelve a maklári és egri telephelyek gyártási, termelési és kutatás-fejlesztési tevékenységéért. Kathrin Hocke Michael Zinket
Azokban a kismamákban, akik asztmával élnek, számos kérdés felmerülhet a kilenc hónap során: hogyan étkezzenek, szabad-e sportolniuk, és főként, hogy szedhetik-e az asztmagyógyszereiket, ha nem szeretnék veszélyeztetni a magzatot?
Közel öt hónap után is felfoghatatlan, hogy Hadas Kriszta már nincs közöttünk. A népszerű riporter, aki tavaly október 31-én tragikus hirtelenséggel hunyt el, szerdán ünnepelne, mégpedig az 54. születésnapját, amit feltehetően a szerető családja és barátai körében tett volna...
Vakteszten kóstolták a hazai sörkínálat tételeit, a végeredmény még a szakértő bírákat is meglepte. A beerporn.hu csapata vakteszten esett neki a hazai sörkínálat legkevesebbre tartott szegmensének, vagyis az olcsó söröknek.
Szerdától a nyolcaddöntőkkel folytatódik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája, a tét immár a nyolc közé jutás. A magyar szurkolók számára természetesen a Szeged - PSG izgalmasnak ígérkező összecsapása a favorit. A szegediek hat éve nem jutottak el a legjobb nyolc közé, most újra erre a bravúrra készülnek. A fantasztikus hangulatú PICK Arénában indul a
A Kamaszok című sorozattal a Netflix nemcsak új nézőket hódított meg, hanem történelmet is írt: ez lett az első olyan streamingsorozat, amely az Egyesült Királyság tévés toplistájának élére ugrott.
Tovább csökkent 2024-ben az állandó lakosok száma Magyarországon, de a változás mértéke településenként eltérő tempójú volt. A nagyvárosok esetében a lakások áremelkedése is hozzájárult a kiköltözések felerősödéséhez. ● Budapesten 2023-ban még stagnáltak az ingatlanárak és az állandó lakosságszám is nőtt, tavaly azonban már ismét drágultak a
A rizsporos parókák, a 18. század eleganciájának szimbólumai, valójában egy sötét titkot rejtettek. A felszín alatt ijesztő lakók tanyáztak, akik az arisztokrácia mindennapjait keserítették meg.