Ilyen se volt még, a főpolgármester Vitézy Dávid javaslatát akadályozná meg a végső fegyverével. Az alapján a Budapest Közművekbe olvadna be a tavaly nyáron létrehozott ügynökség. A Fidesz megszüntetné az egészet.
A női vállalkozások aránya tendenciózusan elmarad a férfiak által irányított cégekétől, állapítja meg a Visa támogatásával készült jelentés, amelyet a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem a Global Entrepreneurship Monitor (GEM), a világ legnagyobb vállalkozáskutatásának részeként készített. A férfiak vállalkozási aktivitása – korosztálytól és vállal
A horvát statisztikai hivatal friss adatai szerint a turizmus közvetlen részesedése az ország GDP-jéből mindössze 11,32 százalék, ami jelentősen elmarad a korábban széles körben elfogadott 20 százalékos becsléstől - közölte a Croatia Week.
A kínai elektromosautó-gyártó vállalat fokozza külföldi terjeszkedését, megduplázza Kínán kívüli eladásait és saját beruházással helyi gyártóüzemek létesítésével kívánja megkerülni a vámkorlátozásokat - jelentette be Vang Csuan-fu (Wang Chuanfu), a BYD konszern alapító-vezérigazgatója.
A Ripple Labs és az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) négy év után megállapodásra jutott a régóta húzódó jogi ügyben, amely során a hatóság azzal vádolta a céget, hogy az XRP kriptovaluta értékesítése révén be nem jegyzett értékpapírokat kínált a nyilvánosságnak. A megállapodás értelmében a Ripple az eredetileg kiszabott 125 millió dol
Tihany önkormányzata elfogadta 1,2 milliárd forintos költségvetését, amely stabil működést biztosít, de nagyobb fejlesztésekre nem nyújt lehetőséget. A település vezetése a bevételek növelését tűzte ki célul, mivel jelenleg nincs felhalmozott tartaléka - számolt be a Hírbalaton.
Jelentősen megélénkítette a flottazöldítési támogatás iránti érdeklődést a március végén lejáró benyújtási határidő. Keddről szerdára több mérföldkövet is túllépett: az igényelt járművek száma 7000 fölé nőtt, a személyautók száma meghaladta az 5500-at, a kisteherautókból pedig már 1500-nál többet vásárolnának a cégek - közölte a Facebookon szerdán
Az év eleji adatok alapján már látszik, hogy az infláció réme visszatért közénk. A januárban és februárban mért éves áremelkedés mértéke 5,5% illetve 5,6% volt. Az ismert adatok és a piaci trend hatására a jegybank is megemelte az idei évre várt áremelkedési szintet 4,5-5,1 százalékra. Ilyen drágulás mellett azonban a nyugdíjasok részére novemberbe
„Ha az ember segíteni akarással, szeretettel végzi a munkáját, és igaz, amit mond vagy tanácsol, akkor mindenki elégedett és boldog” – vallja Fehérné Mérey Ildikó kézilabda-szakedző, a testnevelés-tudományok doktora, a Hungarofit mérési rendszer kidolgozója.
Benyújtották a csed, a gyed és az örökbefogadói díj adómentességéről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek fideszes és KDNP-s képviselők március 26-án – közölte az MTI.
2025. április 1-jétől újabb körzetekben lesz lehetőség a háztartási méretű kiserőműveknek (HMKE) hálózati betáplálására - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
A kínai TCL Technology Group Corp bejelentette, hogy a TCL NXTPAPER 11 Plus tablet már Európában is elérhetővé vált. A diákok, szakemberek és kreatív felhasználók számára tervezett tablet fejlett, papírszerű kijelzőt kapott. Az új NXTPAPER 4.0 technológiával és mesterséges intelligencián (AI) alapuló funkciókkal rendelkező tablet ráadásul védi a sz
Donald Trump januári beiktatása óta sorra jelenti be a különböző vámintézkedéseket, majd módosítja vagy épp visszavonja azokat. Felrajzoltuk egy idővonalra a teljes vámkáoszt.
A Stellantis-csoport egyik leggyengébben teljesítő márkája, a Maserati új stratégiával próbálja megfordítani az értékesítési mutatóit: a személyre szabott szolgáltatások bővítésével és átfogó átalakítási tervekkel igyekszik visszaszerezni korábbi piaci pozícióját.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában bejelentette, hogy az amerikai-orosz megállapodás egyértelműen elrendeli a Magyarországot érő energia-infrastruktúra támadások tilalmát. Ez egybevág hazánk nemzeti érdekeivel, és jelentősen csökkenti az ellátásbiztonság kockázatait.
Március 29-én egy teljes napon keresztül rangos zongoraművészek és fiatal tehetségek játszanak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kihelyezett zongorákon. A Piano Day kezdeményezéshez 2025-ben először csatlakozik a Budapest Airport, a…
A következő napok időjárását egy tőlünk délnyugatra kiépülő mediterrán ciklon határozza meg. Napról-napra közelebb kerül a Kárpát-medencéhez, ezáltal felhősebbre, csapadékosabbra fordul az idő.
Szlovákia a száj- és körömfájás megbetegedés terjedésével összefüggésben, a betegségre fogékony állatokat szállító teherforgalom elől lezárja az összes kishatár-átkelőt a szlovák-magyar határon, a nagy határátkelőknél pedig fertőtlenítő kapukat állítanak fel - derült ki a szlovák közlekedésügyi tárca és a belügyminisztérium közléséből.
Tegnap több, mint 71 millió úgynevezett oldalletöltést mért a Gemius. A napi Top 50-es listát közöljük. Az első helyre az Index „futott” be, de használtautós portál újra a második helyre kvalifikálta magát, és a – nyilván a változó időjárás miatt – a harmadik az Időkép lett.
A miniszterelnök szerint 2025 a kistelepülések éve lesz. Jön a falusi boltok és kocsmák támogatása, felújítják a templomokat, de ATM-ek telepítésébe is kezdenek.
2025. március 26-án átadták a 2024. évi innovációs teljesítményeket elismerő Magyar Innovációs Nagydíjat és további 6 ágazati díjat. A Nagydíjat a Cloud Network Technology Kft. kapta, amely nemzetközi szinten is kiemelkedő informatikai tesztelési rendszerrel került a rangos mezőny élére.
Március 26-ától hatályba léptek a Vidéki Otthonfelújítási Program módosításai, amelynek köszönhetően már az 5000 fő alatti kistelepüléseken élő nyugdíjasok is igényelhetik a támogatást otthonaik korszerűsítésére.
A hírt Mark Rutte NATO-főtitkár megerősítette, ám a litván hatóságok szerint nem találták meg a holttesteket. A katonák járművére egy mocsaras területen, a víz alatt találtak rá.
„Ha az ember segíteni akarással, szeretettel végzi a munkáját, és igaz, amit mond vagy tanácsol, akkor mindenki elégedett és boldog” – vallja Fehérné Mérey Ildikó kézilabda-szakedző, a testnevelés-tudományok doktora, a Hungarofit mérési rendszer kidolgozója. Ez a cikk eredetileg a 2025-ös UNI in&out kiadványban jelent meg. Mit gondol, milyen fiatal
Az OTP Bank egyes vezetőinek nevével visszaélve, magántelefonszámaik lemásolásával hívnak ügyfeleket telefonos csalók, hogy pénzt szerezzenek tőlük - tájékoztatta a pénzintézet szerdán az MTI-t.
Ismered a magyar élővilágot, téged is csodálattal tölt el a hazai fauna sokszínűsége? Tudod, milyen védett állatok, rovarok élnek Magyarország erdeiben, mezőin? Melyek a legritkább, fokozottan védett fajok és milyen hihetetlenül magas eszmei értéket tulajdonítanak nekik a természetvédők? Ha te is nagy természetjáró vagy és szívügyed az állatvédelem
Utoljára tizennégy éve jelent meg rendes Bleach-játék. Most a Rebirth of Souls kiköszörülte ezt a csorbát, méghozzá az unásig ismételgetett animejátékos sémák nélkül.
Amennyiben hatalmas történelemrajongó vagy, akkor ez a kvíz egyértelműen neked szól, ugyanis olyan történelmi szereplőket gyűjtöttünk össze, amelyeket csak a legnagyobb szakértők képesek felismerni. Vajon te közéjük tartozol? Teszteld velünk tudásodat!
A klasszikus amerikai fogások közül kétségtelenül a hamburger és a hot dog lett a legnépszerűbb a világon, ám az utóbbinak létezik egy "testvére" is, az úgynevezett corn dog, amivel pillanatok alatt egy falat Amerikát varázsolhatunk az asztalra. Recept.