Mai vendégünk Sós Péter János kommunikációs szakember, aki a kommunikációs asztalnak mind a négy oldalán ült már, volt újságíró-szerkesztő-főszerkesztő, megbízó, ügynökségi vezető és egyetemi oktató is. "Az én mániám, hogy most egy teljesen új korszakba érkeztünk, ahol minden más, mint 10 évvel ezelőtt" -mondta beszélgetésünk előtt. Ennek szellem
Molnár Petra biológia szakos tanárként végzett, majd Londonba költözve fogászati higiénikusként dolgozott, ám 2024-ben magával ragadta az AI világa. Ma az AI Cinelab alapítójaként londoni producerekkel és filmrendezőkkel dolgozik együtt.
A Lightyear befektetési platform több mint 1300 új eszközt tett elérhetővé felhasználói számára, köztük három hadiipari ETF-et és számos egyéb, keresett részvényt. A vállalat emellett mesterséges intelligencia-alapú funkciókkal is bővítette szolgáltatásait, hogy a befektetők még könnyebben és hatékonyabban nyomon követhessék portfóliójuk teljesítmé
Ha léteznek kifejezetten női átkok, akkor a vásárlás biztosan ezek egyike. Néha a legtudatosabb női vásárlóknak is nehéz nemet mondani egy gyönyörű táskára, cipőre, vagy ruhára. Az impulzív vásárlásra, viszont a gatyánk is rámehet, ezért előtte jó, ha inkább érzelmileg tesszük helyre magunkat.
A mobiltelefonokba integrált bankkártya-elfogadás eddig jobbára az androidos tulajdonosok kvázi kiváltsága volt. Ezen a helyzeten változtatott a napokban a Global Payments és a SumUp is.
Jávor Benedek után újabb zöldpolitikus kapott mentőövet Karácsonytól, Gál J. Zoltán pedig már nem a legjobban fizetett tanácsadó, pedig az ő bére is növekedett.
Csekkoltuk, mennyivel lesznek olcsóbbak az árrésstop bevezetésével a Lidl, az Aldi, a Spar, a Tesco és a Penny tejtermékei és húsárui. Van, aminek egészen brutálisan, 59 százalékkal esett az ára, de olyan termék is akad, ami az árréstop ellenére éppen drágult.
10-ből 9 ember megőrül ezért az az új tócsniért, az igazi ínyencek már csak így készítik Egy újabb AirFryerben elkészíthető, isteni finom ételt hoztunk nektek! A mindenki által kedvelt, és szeretett tócsniról van szó, ami garantáltan nem fog az olajban tocsogni, és finom, roppanós lesz, mint ahogyan azt a szüleink is sütötték. Most megmutatjuk nekt
A Google AI Overviews funkciója egyre nagyobb teret nyer a keresőóriás rendszerében, de vajon milyen hatással van a kiadók forgalmára? Míg a vállalat szerint az AI Overviews segíti az információkeresést és több kattintást generál a weboldalak számára, független elemzések ennek az ellenkezőjét mutatják.
Harmadszor is ömlik be az állampapírpénz, potom bő 500 milliárd forint biztosan a helyét keresi, de annak is érdemes elgondolkodnia a váltáson, akinek csak kamatot vált a menőből bénára váltó PMÁP-ja. Új dilemmák is felmerültek az elmúlt hónapban. Ács világa.
Április 1-től a segítő kutyák mellett minden eb díjmentesen utazhat a társaság autóbusz-, trolibusz- és villamosjáratain, az új szolgáltatás bevezetéséről márciusi ülésén dönt a város közgyűlése - jelentette be a város polgármestere.
A gerincünk nem csak a tartásban és az állásban, de szinte minden mozgásunkban érintett, ezért, ha bármilyen probléma merül fel és nem funkcionál egészségesen, az gyakorlatilag a teljes egészségünkre negatívan hat. Ennek ellenére sokan sokáig élnek a hátfájdalommal, a gerincproblémákkal, holott dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Fájdalomközpont sebésze
Az egyik legegészségesebb fehérjeforrás, alacsony a zsírtartalma és magas a fehérjetartalma, ráadásul könnyen emészthető. A nyúlhús az egyik legegészségesebb fehérjeforrás, alacsony a zsírtartalma és magas a fehérjetartalma, ráadásul könnyen emészthető.
Az apaság egy különleges utazás, tele kihívásokkal és örömökkel. Különösen igaz ez a lányos apákra, akiknek egyedülálló lehetősége nyílik arra, hogy meghatározó szerepet töltsenek be lányuk életében. Az apa-lánya kapcsolat egy olyan kötelék, amely mélyen befolyásolja a lány önbizalmát, önértékelését és jövőbeli kapcsolatait, különös tekintettel a p
A világhírű színészt nemrég a Daytona Bike Week nevű floridai motoros rendezvényen szúrták ki, ahol személyesen tesztelte a Harley-Davidson új, 110 ezer dolláros kétkerekű csodáját, a CVO Road Glide RR-t.
2025-ben a digitális környezetünk épp olyan – ha nem még – meghatározó(bb) a mindennapjaink tekintetében, mint a lakásunk elrendezése vagy az utcánk lokációja, mégis hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni a jelentőségét. Pedig Sipka Bence környezetpszichológus szerint az érzelmi stabilitásunk, a monotonitástűrő képességünk, a társas kapcsolatain
A SUSE a múlt héten rendezte meg éves SUSECON konferenciáját, ahol legfontosabb újdonságain keresztül mutatta be, hogyan képzeli el a vállalati informatika jövőjét. A linuxos társaság éves SUSECON konferenciájának középpontjában a rugalmasság, a biztonság és a szabad választás áll: a vállalatok a mesterséges intelligenciától (AI) kezdve a konténere
A légtisztító megoldásokat fejlesztő brit Donaldson BOFA piacra dob egy új, mobil füstelszívó rendszert, amely csuklós karok segítségével képes kiszűrni a nagy teljesítményű lézeres folyamatok, forrasztások és szerves oldószerek által