Legalább félmillió forintba kerülne Ukrajna uniós tagsága minden magyar családnak évente – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán közzétette bejegyzésében a Fidesz–Kdnp kommunikációs igazgatója.
Az utóbbi időben alaposan megszaporodtak azok a szolgáltatók, akik irreálisan magas árakon végeznek duguláselhárítást a lakásokban. Az Europe Assistance a napokban közleményt is adott ki a kialakult helyzetről, de ha másodkézből akarunk hallani rémtörténeteket, ahhoz sem kell túl messzire menni. A legrosszabb pedig, hogy nem is olyan könnyű kiszűrn
Kérdésünk az Állami Számvevőszék közölte: vagyon elleni és gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja miatt tettek feljelentést ismeretlen tettes ellen. A terjedelmes ÁSZ-jelentésből úgy tűnik, több százmilliárdos közpénzvagyont égetett el a mára a fizetésképtelenség szélére sodródott MNB-alapítvány és annak vagyonkezelője.
Harry herceg felesége legújabb Netflix sorozatában egy bérelt kaliforniai villában oktatja a nézőket, hogy kell pereceket rakni egy zacskóból a másikba.
A tavasz beköszöntével a magyar mezőgazdaság számára egy új lehetőségekben gazdag szezon kezdődik, amely tele van lehetőségekkel és kihívásokkal. A vetési időszak megválasztása, a talaj előkészítése, a tápanyagellátási stratégiák kialakítása, valamint a vetés utáni gondozás kritikus szerepet játszik abban, hogy a termés minőségi és mennyiségi szemp
A sütik királya: meggyes lepény, amit nem lehet megunni Vannak receptek, amiket egyszer elkészítesz, és utána újra meg újra visszatérsz hozzájuk – ez a meggyes piskóta pontosan ilyen! Puha, könnyed tészta, zamatos meggydarabok, és az az ellenállhatatlan illat, ami betölti a konyhát… Egyszerű, gyors, és garantáltan sikert arat akár egy családi ebéd,
Megközelítőleg 155.000 gépjármű cserélt tulajdonost a Használtautó.hu felületén az idei év első két hónapjában, ami 4,2 százalékos növekedést jelent 2024
Dmitrij Medvegyev, a Biztonsági Tanács elnökhelyettese közölte, hogy egyelőre egyetlen nyugati vállalat sem nyújtott be hivatalos kérelmet az orosz piacra való visszatérésre, miután az ukrajnai háború és a szankciók miatt kivonultak onnan – írja a The Kyiv Independent.
Kulcsár Dávid káplán a budapesti repülőtéren megitta a szenteltvizet, mert nem vihette át a biztonsági ellenőrzésen. Az erről szóló posztja nagy port kavart, a káplán a vallásszabadság megsértéséről beszélt, a reptér szerint viszont minden rendben volt.
A tagállamok vezetői az unió versenyképességének javításáról, az Ukrajnával kapcsolatos fejleményekről, valamint a védelem területén tenni szükséges lépésekről tárgyalnak.
Négy brazil szervezet 176 millió dolláros alapot hoz létre a kisméretű kakaótermelők támogatására, amely kedvező feltételekkel nyújt hitelt a gazdálkodóknak 2030-ig - írta meg a Reuters.
Akár építkezésről, akár felújításról van szó, a megfelelő szakember kiválasztása nem egyszerű feladat. A Daibau platform segít megtalálni a legmegfelelőbb mestert, hogy a munkálatok zökkenőmentesen és sikeresen záruljanak.
A magyarok több, mint fele boldognak érzi magát. De vajon mi a boldogság igazi receptje? Kiderült a Kometa legfrissebb felméréséből, amelyet a március 20-i boldogság világnapja alkalmából tett közzé igen érdekes eredményre jutottak. A titok valójában egyszerűbb, mint gondolná. Mutatjuk, hogy miről is van szó.
A tavasz közeledtével egyre jobban vágyunk arra, hogy kertünk vagy teraszunk a nyugalom és a kikapcsolódás tökéletes helyszínévé váljon. Ha mi is szeretnénk újdonságot csempészni kültéri életünkbe, akkor március 28-30. között irány a GardenExpo, ahol testközelből fedezhetjük fel a 2025-ös év kert- és terasztrendjei, és kipróbálhatjuk a legmodernebb
Ismét széles közönséget vonzottA Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) filmes seregszemléje, a CINEMASCOPE 2025 az Uránia Nemzeti Filmszínházba. Az esemény nagy érdeklődés mellett zajlott, a vetítések során a közönség 13 kiemelkedő diplomafilmet tekinthetett meg, amelyek a fikciós és dokumentumfilmek széles skáláját ölelték fel. A filmünnepet Till
A Magyar Péter seggébe szorult influenszerek egyszerre rugdosnak engem azért, mert szerintük nem kritizálom eléggé a kormányt, és védelmezik bőszen mindeközben Magyar Pétert.
Mi a magyar egyetemisták sikerében vagyunk érdekeltek, mert a fiatalok sikere a nemzet sikere – hangsúlyozta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter az egyéves Pannónia Ösztöndíjprogram eddigi eredményeiről és jövőbeli terveiről tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. A tárcavezető elmondta: a mobilitási programban az el
A tavasz nem mindenkinek hoz megkönnyebbülést – főleg idén. Nézzük, mely csillagjegyeket gyengíthet le fizikálisan és mentálisan is az évszak indulása!
Lassan egy éve, hogy a Mere bejelentette, boltot nyit Magyarországon. A rendkívül alacsony árairól ismert orosz diszkontlánc boltnyitása azonban egyelőre nem jött össze és most furcsa hírek érkeztek az anyacég háza tájáról.