A hét második fele is bővelkedik izgalmakban, a Rákok kezdik elveszíteni a türelmüket, a Skorpiók kikapcsolódhatnak, de vajon neked mit üzennek a csillagok? Kattints a horoszkópodra és elolvashatod!
Áprilisban tart közgyűlést a PannErgy, most közzétették a napirendi pontokat, amik között saját részvény vásárlásról és alaptőke leszállításáról szóló döntés is szerepel.
Csütörtökön és pénteken napos, száraz idő várható, enyhe nappali hőmérséklettel, de hajnalban többfelé fagyhat. Szombaton változás érkezik: délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és több helyen eső, zápor is kialakulhat. Vasárnap is marad az erősen felhős idő, szórványos csapadékkal és megerősödő széllel. A hőmérséklet napközben 10 és 18 f
Jobb későn, mint soha - ez az állítás igaz például az egészségesebb életmódra váltásra is. Természetesen nagyon fontos, hogy minden életkorban változatosan étkezzünk és eleget mozogjunk, de vannak olyan életszakaszok, amikor fokozottan érdemes erre odafigyelni.
A hétvégén utcára vonuló emberek most már nemcsak a felelősök kézre kerítését és megbüntetését követelik, hanem a mindent átható korrupció és nepotizmus megszüntetését, valamint Aleksandar Vučić elnök távozását is. Ő – bár a tüntetés után elismerte, hogy változásra van szükség – még mindig görcsösen kapaszkodik pozíciójába.
Kiderült, hogy Jeff Baena filmrendező már hónapokkal halála előtt külön élt feleségétől, Aubrey Plaza színésznőtől. Baena holttestére január 3-án találtak rá Los Angeles-i otthonában
A Mewa bővíti kelet-európai jelenlétét: a cégcsoport leányvállalatot alapított és logisztikai centrumot hozott létre Kolozsvárott. Az új ügyfélszolgálati, logisztikai és raktári kapacitásokkal az egyre növekvő romániai ügyfélkört kívánják kiszolgálni. Az
Március 24-én érkezik az RTL vadonatúj gameshow-ja, az 5 Arany Gyűrű Gundel Takács Gábor vezetésével. A különlegesen látványos díszlet fő eleme egy padló, amelyen mozgó grafikák jelennek meg, ezen kell megtalálniuk a játékosoknak a megoldást, ami ott van, csak látni kell! De hogyan is készült ez a mágikus padló? Bányai Gábor, a műsor kreatív produc
Portugália csütörtökön 20 óra 45 perctől játszik Dániával a Nemzetek Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. Roberto Martínez szövetségi kapitányt kérdezték Brian Riemer, a dán válogatott szövetségi kapitányának nyilatkozatáról, miszerint Cristiano Ronaldo "már nem ugyanaz a játékos".
Lady Gaga nemrég rangos díjat vehetett át, amely egész eddigi karrierjét elismeri, ám beszédében egyértelművé tette, hogy pályafutása még korántsem ért véget.Hollywoodban régóta az a tévhit él, hogy a nők karrierje egy bizonyos életkor után véget ér. A társadalmi elvárások szerint a nők karrierje a harmincas vagy negyvenes éveikben leáldozik, ilyen
Az Európai Parlamentre (EP) a jelenlegi formájában semmi szükség, mert nem látja el jól a feladatát – mondta a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, volt köztársasági elnök a Károli Szabadegyetem szerda esti előadásán Budapesten. Áder Jánost Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora kérdezte mint politikust, közt
Az utóbbi évtizedekben egyre gyakrabban halljuk azt az üzenetet, hogy "egy nő mindent elérhet". És ez így is van, már abban az értelemben, hogy biológiai, fizikai akadálya nincs annak, hogy egy nő ugyanúgy megélhesse a szakmai sikereket és a családi örömöket, mint mondjuk a férfiak. A probléma inkább azzal van, ha az elméleti lehetőséghez a gyakorl
Stratégiai partnerséget kötött a CATL és a NIO, melynek keretében a két vállalat a világ legnagyobb akkumulátorcsere-hálózatát hozza létre. A kínai Ningtöben aláírt együttműködés célja az ipari technológiák szabványosításának, illetve
Több korábbi jogszabály módosult a napokban – derül ki a legfrissebb, 2025/30. számú Magyar Közlönyből. A rendelkezések a nukleáris biztonsággal, a számvevőszék működésével, az országgyűlés megválasztásával, bizottságainak létrehozásával, az ATM-ek országos lefedettségével, a vietnámi népcsoport Magyarországon honos népcsoport Magyarországon honos
A Nézőpont vezetője a New York Timesnak arról is beszélt, hogy a Fidesz náluk továbbra is vezet a Tisza előtt, de az előny törékeny a gazdaság állapota miatt.
Az Alzheimer-kór pusztító betegség, amely nagyjából 6,7 millió amerikait sújt, de a tudósok talán épp most találták meg a módját annak, hogy visszafordítsák a hatását egy olyan gyakori gyógynövény segítségével, amely sok hajhullás elleni termékben megtalálható.
Miután Koós Réka elvált a volt férjétől, nem gondolta volna, hogy talál maga mellé egy olyan társat, akire mindenben számíthat. A színésznő-énekesnő immár 11 éve alkot egy párt a jelenlegi kedvesével, Bálinttal, akivel egy munkának köszönhetően ismerkedett össze. Mint mondta, a volt kapcsolatából született lánya is jól kijön vele.
A németországi választási eredmények átrajzolják több politikus pályaívét is: a parlament elnöke egy volt CDU-miniszter lesz, a távozó külügyminiszter az ENSZ-ben lehet vezető, míg a kormányra készülő szociáldemokraták az utcára tehetik női társelnöküket.
Törökországban újabb politikai és gazdasági válság bontakozik ki, miután a hatóságok letartóztatták Recep Tayyip Erdoğan elnök egyik legjelentősebb ellenfelét, Ekrem İmamoğlut. A fejlemények hatására a török líra (TRY) rekordmélypontra süllyedt az amerikai dollárral szemben, miközben a kriptovaluták iránti kereslet hirtelen megugrott a helyi tőzsdé
A Daily Mail szerint a Kékek elsődleges célja egy sztárcsatár megszerzése, de az átigazoláshoz előbb játékoseladásokra lesz szükség, hogy megfeleljenek a pénzügyi
Intelligencia ide vagy oda, mindenki másban jó. De a horoszkóp szerint van 3 csillagjegy, aki intelligenciájával kiemelkedik a többi jegy közül. Te köztük vagy?
A Samsung bejelentette, hogy a One UI 7 hivatalos bevezetése április 7-én kezdődik. A frissítés új, merész megjelenéssel érkezik a felhasználói élmény fokozottabb személyre szabhatósága és irányítása érdekében. A One UI 7 új, mesterséges intelligencián alapuló kezelőfelületet vezet be, amely a felhasználóknak még természetesebb interakciókat tesz l
A magyar álláspontot a parlament rögzítette, Magyarország továbbra is támogatja, hogy Európa önállóan is képes legyen megvédeni a saját biztonságát – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő szerdán Brüsszelben, a Patrióták Európáért pártcsoport EU-csúcs előtti egyeztetésére érkezve, a belga fővárosban működő Magyarország Házban. A miniszterelnök hangs
Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben kijelentette, hogy Magyarország támogatja az európai védelmi képességek fejlesztését, de közös uniós hitelfelvétel nélkül. A budapesti Pride kapcsán elmondta, a szabálysértők bírságra számíthatnak letartóztatás helyett. A mai EU-csúcs másik jelentős témája Ukrajna uniós tagsága lesz, amelyet Magyarország hatá
Júniusig elkészül a Budapest és Eszék közötti utolsó autópályszakasz, és ezzel az észak-déli európai közlekedési folyosó, az úgynevezett korridor 5C teljes horvátországi szakasza kész lesz - írta a Vecernji List című horvát napilap.
Az amerikai jegybank (Fed) március 19-én bejelentette, hogy változatlanul hagyja az alapkamatot, ugyanakkor romló növekedési kilátásokat és magasabb inflációt vetített előre az idei és a következő évre. Bár a döntés nem okozott meglepetést a piacokon, Jerome Powell Fed-elnök sajtótájékoztatója mégis fontos üzeneteket hordozott. Milyen változtatások
"Minden statisztika és tapasztalat azt mondja, hogy ilyen hosszú idő után ez nem lehetséges" – mondta a mentőcsapat egyik tagja, aki kutyájával találta meg a férfit.
Kilenc hónap után végre hazatérhettek az űrben rekedt asztronauták, Sunita Williams és Butch Wilmore és tökéletesen látszik rajtuk, milyen károkat okoz a világűr az emberi testen.