2025. december 20. szombat

dec. 20
22:30
Visszaesésben és növekedésben is az "uniós élmezőnyben" vannak az októberi magyar építőipari adatok (Üzletem)
Az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal nőtt az Európai Unióban az építőipari termelés volumene 2025. októberben, az egy évvel korábbit pedig 1,3 százalékkal haladta meg – tájékoztatott az Eurostat.
dec. 20
22:36
A magyar kultúra keresztény, határokon átívelő és a néphagyományokon alapszik (Demokrata)
A Republic együttes összeköti a teljes Kárpát-medencét, hiszen egykori énekese, Bódi László "Cipő" Kárpátalján született – mondta Hankó Balázs.
dec. 20
22:36
"Inkább ez, mint hogy kiszámíthatatlan legyen" – Kerkezt és Szoboszlait is dicsérik a Liverpool újabb sikere után (Mandiner)
Mindkét magyarral elégedettek.
dec. 20
22:36
Hatóság: Megszakította a repülési tervet, vészjelzést viszont nem adott le Biffle gépe a tragédia előtt (Racingline)
credit: Wbtv News Az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Tanács (Ntsb) megkezdte annak a hét emberéletet követelt...
dec. 20
22:42
Istenes Bence csodát tett a ringben, megnyerte első profimeccsét (Blikk)
Az ökölvívás ünnepeként is felfoghatták szombaton a szurkolók azt, hogy a Hell Boxing Kings (HBK) rendezvényét megtartották a Papp László Sportarénában. Az egész estés rendezvényen látványos csatákat élvezhettek a nézők (Bacskai Balázs kiütéssel aratott diadala a román Gabriel Podasca ellen különösen emlékezetes) de az egyik legkülönlegesebb csata
dec. 20
22:42
Nem vicc: Magyar Péter szerint már a szemünknek sem hihetünk – megint képes volt leírni egy hatalmas böszmeséget (Mandiner)
Illusztrációt mondjuk nem is keresett a bejegyzéshez.
dec. 20
22:48
Magyar Péter Szegeden: „Itt nem kicsit kell megverni a Fideszt, hanem nagyon!” (Kontroll.hu)
Az év utolsó nagy politikai összecsapását rendezték szombaton Szegeden, ahol a Tisza Párt és a Fidesz is nagygyűlést tartott. A Tisza politikusai reggel vonattal indultak el Magyar Péter „Út a győzelembe!” elnevezésű országjárásának mai állomására.
dec. 20
22:54
Amikor a hallgatás már nem volt opció, a szerb diákok aktivistává váltak, és Szaharov-díj-jelölést kaptak érte (Glamour)
A szabadság nem adottság, hanem felelősség, amelyet minden nemzedéknek újra és újra meg kell védenie. Egy széttöredezett, válságokkal terhelt világban Európa előtt ma nemcsak stratégiai, hanem erkölcsi döntések is állnak. Az Európai Parlament 2025 végi ülésszaka világossá tette: a demokrácia jövője azon múlik, hajlandóak vagyunk-e megszólalni akkor
dec. 20
22:54
Ranschburg Zoltán: A Fidesz számára "decemberben már nagyon kellemetlen", hogy hátrányban van vagy stagnál (SzMo)
A Fidesz hiába próbálta közelebb hozni a miniszterelnököt az emberekhez, a számok nem nekik kedveznek. A párhuzamos kampányok során több helyszínen is éles harc indult a közbeszéd uralásáért.
dec. 20
23:00
Most már biztos: elindul a választáson a Fidesz-jelölt, akivel még az ellenzéki felmérések is óvatosan bánnak (Mandiner)
A jelölt személyéről szombaton döntött a szombathelyi Fidesz.
dec. 20
23:12
Vége: megszűnik az ország egyik legnépszerűbb reggeli műsora, a Happy Hour (Blikk)
Kétezer adás után szombat reggel búcsúzott a TheVR reggeli podcastja, a Happy Hour. Jani és Pisti tíz éven át készítette az online műsort, amelyben főleg közéleti témákról, technológiáról, videójátékokról beszélgettek. Az utolsó adás szombat reggel ment le.
dec. 20
23:12
Ursula von der Leyen és a német kancellár vereségéről ír a nemzetközi sajtó (HírTV)
Súlyos vereséget szenvedett a német kancellár - erről írt a brüsszeli uniós csúcstalálkozó után a Politico.
dec. 20
23:12
Államtitkári ajánlásra, két nap alatt kapott 300 millió forintot a Tisza-tüntetés fotóját kikezdő kutatóközpont (SzMo)
A kormány nemzetpolitikai céljaira szánt pénzből fizették ki a tavaly alapított céget. Honlapjukat épp a botrány kirobbanása környékén hozták létre, előtte nem is létezett.
dec. 20
23:12
Istenes Bence első profi meccse: "Sok profi odaadná ezért a fél karját" (rtl.hu)
Istenes Bence újabb mérföldkőhöz érkezett: első profi ökölvívó-mérkőzését is győzelemmel zárta a Hell Boxing Kings gálán. A tapasztalt szerb bokszoló, Nebojsa Glisic egyhangú pontozással kikapott a Papp László Budapest Sportarénéban az RTL műsorvezetője ellen. Így Istenes Bence ünnepelhet, gratulálunk a győzelemhez!
dec. 20
23:12
A föld alatt rejlő megoldás: miért kulcs a talaj a klímavédelemben? (PlanetZ)
A talaj nem csupán ültetési közeg: hatalmas szerepe van a szénmegkötésben, a biodiverzitás fenntartásában és a mezőgazdaság fenntarthatóságában. A klímavédelem jövője a talajstratégiában rejlik.
dec. 20
23:18
30 000 élő állat lefoglalva: nemzetközi akció a vadon élő állatok csempészete ellen (PlanetZ)
Nemzetközi rendőri akcióban több mint 30 000 élő állatot foglaltak le. A művelet a vadon élő állatok és erdők megsértésére irányuló bűncselekmények elleni globális küzdelem része.
dec. 20
23:24
Amikor a klímapolitika geopolitikai eszközzé válik (PlanetZ)
A nemzetközi klímakonferenciák egyre gyakrabban szolgálnak gazdasági és geopolitikai célokat. Kína stratégiája új kérdéseket vet fel a globális klímapolitika hitelességéről.
dec. 20
23:36
"Örülök, hogy túléltem ezt a hat menetet" – Erdei Zsolt elmondta, milyen volt a ringben 51 évesen bokszolni (Blikk)
Erdei Zsolt újra a ringben – néhány hónapja még aligha hitte volna bárki, hogy mindez megtörténhet! A korábban az amatőrök és a profik között is világbajnoki címig jutó bokszoló 51 esztendősen eldöntötte, újra kesztyűt húz, méghozzá egy nála jóval fiatalabb, nagyobb és erősebb rivális ellen, a Hell Boxing Kings nevű rendezvényen, a Papp László Buda

2025. december 21. vasárnap

dec. 21
0:06
Erdei Zsolt történelmi mérkőzést vívott a Papp László Budapest Sportarénában (rtl.hu)
"Örülök, hogy túléltem ezt a hat menetet, nem volt egyszerű" – mondta Erdei "Madár" Zsolt a Papp László Budapest Sportarénában vívott mérkőzése után. Erdei Zsolt 11 év kihagyás után tért vissza a ringbe, ahol a nála fiatalabb, MMA- és kempo világbajnok Végh Attilával csapott össze, akinek ezzel gyerekkori álma vált valóra. A történelmi visszatérés
dec. 21
0:12
Így díszítsd fel idén a karácsonyfát, hogy szeretetet, szerencsét és gazdagságot hozzon számodra 2026-ban (Blikk)
A karácsonyfa több, mint egyszerű dekoráció – egy olyan szimbólum, ami segít bevonzani mindazt, amit az új évben szeretnél.
dec. 21
0:12
Nyolc hátborzongató karácsonyi hiedelem a világ minden tájáról (Player)
Van néhány karácsonyi legenda, amelyekkel simán trauzmatizálni lehetne a gyerekeket. Toplistába szedtük a legparábbakat.
dec. 21
0:12
Utastájékoztató kijelzőket helyeztek ki a kelenföldi peronoknál (Magyar Hírlap)
Még tesztelik, hogy minden rendben működik-e.
dec. 21
0:12
Orbán Viktor a Gondosóra-használóknak is elküldte karácsonyi üdvözletét (Telex)
Az emailben a bajban lévő időseknek segítő Gondosóra előnyeit is ecsetelik.
dec. 21
0:12
A gazdák is dühösek a drasztikusan emelendő útdíj miatt (Telex)
A MOSZ gazdaszövetség szerint 5 milliárd forint plusz terhet jelenthet az ágazatnak, ha a tervek szerint emelik az útdíjakat jövőre.
dec. 21
0:12
Hét elefántot gázolt el egy vonat Indiában (Telex)
A mozdonyvezető vészfékezett, de nem tudta elkerülni az ütközést.
dec. 21
0:12
Juhász Péter Pál jobb és bal keze: mit kell tudni a Szőlő utcai ügy új gyanúsítottjairól? (Telex)
Egyikük az ügyészség szerint beárult az igazgatónál egy molesztálás miatt panaszt tevő intézetis fiút, a másik szexuális bűncselekményekre utaló nyomokat próbált meg eltüntetni. A nevelési egység vezetőjét és a növendékügyi vezetőt is meggyanúsították a Szőlő utcában történtek miatt. Mindketten Juhász Péter Pál régi bizalmasai, és a volt igazgató m
dec. 21
0:12
2–0-ra verte a Puskás Akadémiát, a Győr az NB I. őszi bajnoka (Telex)
Már az első percben vezetett a hazai csapat, a második gólt a hajrában lőtték.
dec. 21
0:12
Felborult karácsonyfa – ünnep válás után, a gyerekek nélkül (Telex)
Az elvált szülők gyerekei gyakran örömmel újságolják, hogy két helyen kapnak ajándékot, de ezekből a beszámolókból hiányoznak azok a szülők, akik szenteste egyedül maradnak a feldíszített fenyőfával. Most azokra fókuszálunk, akik a válásukat követően nem tudnak annyi időt tölteni a gyerekeikkel, amennyit szeretnének.
dec. 21
0:12
Még azt is az anya nyakába varrják, ha elrabolják a gyerekét (Telex)
Zseniális krimibe burkolva az anyasággal járó nehézségeket és a házasságon belüli egyenlőtlenségeket feszegeti az All Her Fault című sorozat. A gyerekrablásos sztoriban mindenki, még a nyomozó is gyanús.
dec. 21
0:12
2025.12.21. Üzenet: Tapodi Krisztián (Gyulatelevízió)
Emeljük Istenhez szívünket!
dec. 21
0:12
Decemberi kihívás: mennyit költ egy ötfős család? (Hóvége)
Meleg étel, pelenka, számlák, egy rövid pihenés: semmi extra, mégis brutális összeg. A decemberi költségvetés újra bebizonyítja, mennyire vékony ma a határ a megélés és a szorongás között. Maurer-Nagy Kinga a gyed-kihívás után nem engedte el a számolást: decemberben azt mutatja meg, mennyit költ egy teljesen átlagos, ötfős magyar család az év legdr
dec. 21
0:12
A magyarok nagy része nem látja mostanában a napot (Agrárszektor)
Túlnyomóan borult, párás, éjszaka akár nagyobb területen - kiemelten a Nyugat-Dunántúlon és a délkeleti, keleti megyékben - tartósabban ködös idő várható a hétvége folyamán. Fagy csak elvétve fordul elő, marad az évszakhoz képest enyhe időjárás.
dec. 21
0:12
Műveltségi kvíz: 4/8 már szép eredmény, a legtöbb játékost legyűri ez a kihívás (Kvízguru)
Ez a műveltségi kvíz igazi kihívás, de ha legalább 4/8-ra válaszolsz helyesen, már büszke lehetsz magadra. A legtöbb játékost legyűri ez a kihívás, de ha sikerül átlagon felüli teljesítményt nyújtanod, megmutattad, hogy valóban jól felkészültél! A Kvízguru vegyes kvízei segítenek abban, hogy a tanulás és a fejlődés természetes része legyen a napodn
dec. 21
0:16
Hatalmasat nőttek és mennyire gyönyörűek: megmutatta gyermekeit Meghan Markle és Harry herceg (Blikk)
Ahogy közeledik a karácsony, a brit királyi család ismét reflektorfénybe kerül, hiszen az ünnepi időszak náluk sem múlik el meghitt pillanatok és szívhez szóló üzenetek nélkül.
dec. 21
0:16
Magyarország a példa arra, hogy megállítható az illegális migráció (Magyar Hírlap)
Bakondi György közölte: a nyugat-európai nagyvárosok finoman fogalmazva "nem a biztonság fő letéteményesei".
dec. 21
0:16
RTL: 300 millió forintot kapott a cég, ami kikezdte a Tisza-gyűlésről készített fotót (Telex)
A Mesterséges Intelligencia Kutatóközpont még az év elején kapta meg a tekintélyes összeget államtitkári ajánlásra.
dec. 21
0:16
Venezuelai tankert foglaltak el az amerikaiak (Telex)
A Centuries heteken belül a második olajszállító, amit megszáll az amerikai parti őrség.
dec. 21
0:16
Nincs ötös a lottón, újévkor rekordnyereményt, hétmilliárd forintot lehet elvinni (Telex)
Jövő szombaton nincs húzás, utána rekordnyeremény jön.
dec. 21
0:16
Kínkeserves Liverpool-győzelem, Szoboszlai csapata már az ötödik (Telex)
A Tottenhamnek kilenc emberrel is voltak helyzetek, de 2-1-re veszített.
dec. 21
0:16
Van-e nyomkövető az autóban? Így derítheted ki, hogy kémkednek-e utánad (Hóvége)
Ha nyomkövetőt raktak az autóba, annak egyértelmű jelei vannak.
dec. 21
0:16
Elképesztő, mit terveznek a magyarok egyik kedvenc kirándulóhelyénél (Agrárszektor)
A Bél-kő a Bükki Nemzeti Parkhoz szervesen kapcsolódó, országos jelentőségű védett természeti terület. Különlegessége, hogy egyedül itt fordulnak elő gyakorlatilag egy méteren belül szubmediterrán és jégkorszaki maradványfajok. E rendkívüli természeti értékek megőrzése érdekében a területen 100 millió forint értékben átfogó fejlesztés veszi kezdeté
dec. 21
0:16
Csak a profik adnak a 8-ból legalább 6 kérdésre helyes választ ebben a napi kvízben (Kvízguru)
Csak a profik tudják elérni a 6 helyes választ a nyolcból ebben a napi kvízben. A kérdések változatosak, és a sikerhez alapos tudás kell. Ha sikerül, megmutattad, hogy a tudásod nemcsak széleskörű, hanem gyors és pontos is! A Kvízguru kvízei segítenek abban, hogy naponta egy kicsit fejleszd a memóriád. A rendszeres kvízkitöltés hozzáad valamit a […
dec. 21
0:20
1 órára Berlintől Brandenburg legszebb fényinstallációi ma kezdődnek: Polar Lights Express, Hamupipőke hintó, ragyogó vattacukor és egy nagy zseblámpa koncert! (Blikk)
A Berlinhez közeli Beelitz városi parkban 2025. december 19-től ismét megnyílik a Fények Varázslata, amely Brandenburg egyik legkülönlegesebb téli eseménye. A rendezvény lenyűgöző fényinstallációival, látványos programjaival és különleges hangulatával minden korosztály számára felejthetetlen élményt kínál. A természet és az építészet harmóniájában
dec. 21
0:20
A magyar kultúra keresztény, határokon átívelő és a néphagyományokon alapszik (Magyar Hírlap)
Hankó Balázs szólt arról is, hogy Mogyoród idén ünnepli 35 éves testvérvárosi kapcsolatát a székelyföldi Mádéfalvával.
dec. 21
0:20
Nincs ötös a lottón, újévkor rekordnyereményt, hét milliárd forintot lehet elvinni (Telex)
Jövő szombaton nincs húzás, utána rekordnyeremény jön.
dec. 21
0:20
15 százalékot spórolhat a jegyén, ha így veszi meg: új kedvezmény váltotta a régit (Hóvége)
Közvetlenül az indulás előtt is felhasználható. csak egy dolog kell hozzá.
dec. 21
0:20
Hiába szűntek meg a vámok, továbbra is drága a kávé (Agrárszektor)
Az amerikai kávéfogyasztók hiába reménykednek a Trump által visszavont vámok miatti árcsökkenésben, a kávé kiskereskedelmi árai várhatóan továbbra is magasak maradnak - tudósított a Reuters.
dec. 21
0:20
Versfelismerő kvíz: Vajon Te felismered, melyik versből idéztük ezeket a sorokat? (Kvízguru)
A magyar költészetben sok olyan vers született, amely az emlékezés csendes fájdalmát és az elmúlás tapasztalatát ragadja meg. Ezekben a sorokban gyakran nem a drámai kitörések dominálnak, hanem a lassú felismerés: az idő múlik, az emlékek halványulnak, mégis nyomot hagynak bennünk. A most olvasható idézet egy visszatekintő, belső monológ hangján sz
dec. 21
0:24
Már elkezdték árulni a 2 millió forintért kapható új autót. Ezt lehet tudni róla (Blikk)
Csehországban már kapható a világ egyik legolcsóbb négyüléses autója. Néhány hátrány ellenére lenyűgöző a fogyasztása és egy funkciója.
dec. 21
0:24
Emberelőnyben nehezen nyert a Liverpool (Magyar Hírlap)
A magyar válogatott csapatkapitánya végigjátszotta a találkozót.

Keresés