Kamionsofőr mentette meg egy hároméves kisfiú életét az amerikai Nebraska államban. A gyermekre a hajnali órákban, szakadó esőben találtak egy forgalmas út közepén Papillion városában. A sofőr a fedélzeti kamerán vette észre, majd értesítette a rendőrséget. A hatóságok később közölték: a kisfiú biztonságban van, és sikerült megtalálni a szüleit.
Az XRP visszacsúszott az 1,85 dolláros szint közelébe, mivel a szélesebb piaci nyomás volatilis mozgásokat okoz a vezető tokeneknél december közepére. Az élő árfolyamadatok szerint az XRP az 1,80 dolláros tartomány közepén mozgott, napközbeni kilengésekkel, miután elvesztette a 2 dolláros szintet – egy olyan pszichológiai határt, amelyet a keresked
Nem az orosz elnök dönt az ukrajnai választásokról – jelentette ki szombaton Kijevben újságíróknak Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Vlagyimir Putyin pénteki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Oroszország kész megfontolni, hogy az ukrajnai választások napján tartózkodjon a mélységi csapásoktól, ha megtartják a voksol
A főpolgármester megelégelte, hogy nem érkezik a közlekedésre szánt 12 milliárdos támogatás. Szerinte Budapest akár már jövő januárban csődbe mehet, ha a kormány nem rendezi tartozását. A pénz nélkül akár a közszolgáltatások is leállhatnak jövőre.
Az ukrán és a lengyel médiában keringő képek szerint Karol Nawrocki lengyel elnök átadott Volodimir Zelenszkijnek egy kényes történelmi eseményt feldolgozó tanulmányt.
Az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal nőtt az Európai Unióban az építőipari termelés volumene 2025. októberben, az egy évvel korábbit pedig 1,3 százalékkal haladta meg – tájékoztatott az Eurostat.
Az ökölvívás ünnepeként is felfoghatták szombaton a szurkolók azt, hogy a Hell Boxing Kings (HBK) rendezvényét megtartották a Papp László Sportarénában. Az egész estés rendezvényen látványos csatákat élvezhettek a nézők (Bacskai Balázs kiütéssel aratott diadala a román Gabriel Podasca ellen különösen emlékezetes) de az egyik legkülönlegesebb csata
Az év utolsó nagy politikai összecsapását rendezték szombaton Szegeden, ahol a Tisza Párt és a Fidesz is nagygyűlést tartott. A Tisza politikusai reggel vonattal indultak el Magyar Péter „Út a győzelembe!” elnevezésű országjárásának mai állomására.
A szabadság nem adottság, hanem felelősség, amelyet minden nemzedéknek újra és újra meg kell védenie. Egy széttöredezett, válságokkal terhelt világban Európa előtt ma nemcsak stratégiai, hanem erkölcsi döntések is állnak. Az Európai Parlament 2025 végi ülésszaka világossá tette: a demokrácia jövője azon múlik, hajlandóak vagyunk-e megszólalni akkor
A Fidesz hiába próbálta közelebb hozni a miniszterelnököt az emberekhez, a számok nem nekik kedveznek. A párhuzamos kampányok során több helyszínen is éles harc indult a közbeszéd uralásáért.
Kétezer adás után szombat reggel búcsúzott a TheVR reggeli podcastja, a Happy Hour. Jani és Pisti tíz éven át készítette az online műsort, amelyben főleg közéleti témákról, technológiáról, videójátékokról beszélgettek. Az utolsó adás szombat reggel ment le.
A kormány nemzetpolitikai céljaira szánt pénzből fizették ki a tavaly alapított céget. Honlapjukat épp a botrány kirobbanása környékén hozták létre, előtte nem is létezett.
Istenes Bence újabb mérföldkőhöz érkezett: első profi ökölvívó-mérkőzését is győzelemmel zárta a Hell Boxing Kings gálán. A tapasztalt szerb bokszoló, Nebojsa Glisic egyhangú pontozással kikapott a Papp László Budapest Sportarénéban az RTL műsorvezetője ellen. Így Istenes Bence ünnepelhet, gratulálunk a győzelemhez!
A talaj nem csupán ültetési közeg: hatalmas szerepe van a szénmegkötésben, a biodiverzitás fenntartásában és a mezőgazdaság fenntarthatóságában. A klímavédelem jövője a talajstratégiában rejlik.
Nemzetközi rendőri akcióban több mint 30 000 élő állatot foglaltak le. A művelet a vadon élő állatok és erdők megsértésére irányuló bűncselekmények elleni globális küzdelem része.
A nemzetközi klímakonferenciák egyre gyakrabban szolgálnak gazdasági és geopolitikai célokat. Kína stratégiája új kérdéseket vet fel a globális klímapolitika hitelességéről.
Erdei Zsolt újra a ringben – néhány hónapja még aligha hitte volna bárki, hogy mindez megtörténhet! A korábban az amatőrök és a profik között is világbajnoki címig jutó bokszoló 51 esztendősen eldöntötte, újra kesztyűt húz, méghozzá egy nála jóval fiatalabb, nagyobb és erősebb rivális ellen, a Hell Boxing Kings nevű rendezvényen, a Papp László Buda
"Örülök, hogy túléltem ezt a hat menetet, nem volt egyszerű" – mondta Erdei "Madár" Zsolt a Papp László Budapest Sportarénában vívott mérkőzése után. Erdei Zsolt 11 év kihagyás után tért vissza a ringbe, ahol a nála fiatalabb, MMA- és kempo világbajnok Végh Attilával csapott össze, akinek ezzel gyerekkori álma vált valóra. A történelmi visszatérés
Egyikük az ügyészség szerint beárult az igazgatónál egy molesztálás miatt panaszt tevő intézetis fiút, a másik szexuális bűncselekményekre utaló nyomokat próbált meg eltüntetni. A nevelési egység vezetőjét és a növendékügyi vezetőt is meggyanúsították a Szőlő utcában történtek miatt. Mindketten Juhász Péter Pál régi bizalmasai, és a volt igazgató m
Az elvált szülők gyerekei gyakran örömmel újságolják, hogy két helyen kapnak ajándékot, de ezekből a beszámolókból hiányoznak azok a szülők, akik szenteste egyedül maradnak a feldíszített fenyőfával. Most azokra fókuszálunk, akik a válásukat követően nem tudnak annyi időt tölteni a gyerekeikkel, amennyit szeretnének.
Zseniális krimibe burkolva az anyasággal járó nehézségeket és a házasságon belüli egyenlőtlenségeket feszegeti az All Her Fault című sorozat. A gyerekrablásos sztoriban mindenki, még a nyomozó is gyanús.
Meleg étel, pelenka, számlák, egy rövid pihenés: semmi extra, mégis brutális összeg. A decemberi költségvetés újra bebizonyítja, mennyire vékony ma a határ a megélés és a szorongás között. Maurer-Nagy Kinga a gyed-kihívás után nem engedte el a számolást: decemberben azt mutatja meg, mennyit költ egy teljesen átlagos, ötfős magyar család az év legdr
Túlnyomóan borult, párás, éjszaka akár nagyobb területen - kiemelten a Nyugat-Dunántúlon és a délkeleti, keleti megyékben - tartósabban ködös idő várható a hétvége folyamán. Fagy csak elvétve fordul elő, marad az évszakhoz képest enyhe időjárás.
Ez a műveltségi kvíz igazi kihívás, de ha legalább 4/8-ra válaszolsz helyesen, már büszke lehetsz magadra. A legtöbb játékost legyűri ez a kihívás, de ha sikerül átlagon felüli teljesítményt nyújtanod, megmutattad, hogy valóban jól felkészültél! A Kvízguru vegyes kvízei segítenek abban, hogy a tanulás és a fejlődés természetes része legyen a napodn
Ahogy közeledik a karácsony, a brit királyi család ismét reflektorfénybe kerül, hiszen az ünnepi időszak náluk sem múlik el meghitt pillanatok és szívhez szóló üzenetek nélkül.
A Bél-kő a Bükki Nemzeti Parkhoz szervesen kapcsolódó, országos jelentőségű védett természeti terület. Különlegessége, hogy egyedül itt fordulnak elő gyakorlatilag egy méteren belül szubmediterrán és jégkorszaki maradványfajok. E rendkívüli természeti értékek megőrzése érdekében a területen 100 millió forint értékben átfogó fejlesztés veszi kezdeté
Csak a profik tudják elérni a 6 helyes választ a nyolcból ebben a napi kvízben. A kérdések változatosak, és a sikerhez alapos tudás kell. Ha sikerül, megmutattad, hogy a tudásod nemcsak széleskörű, hanem gyors és pontos is! A Kvízguru kvízei segítenek abban, hogy naponta egy kicsit fejleszd a memóriád. A rendszeres kvízkitöltés hozzáad valamit a […
A Berlinhez közeli Beelitz városi parkban 2025. december 19-től ismét megnyílik a Fények Varázslata, amely Brandenburg egyik legkülönlegesebb téli eseménye. A rendezvény lenyűgöző fényinstallációival, látványos programjaival és különleges hangulatával minden korosztály számára felejthetetlen élményt kínál. A természet és az építészet harmóniájában