2025. december 1. hétfő

dec. 1
21:21
Bajban a sportszakember-képzés (Magyar Hírlap)
Szakmai nap a siker érdekében.
dec. 1
21:21
"A Tisza Párt politikusai ne veszélyeztessék a magyar emberek biztonságát!" (Demokrata)
Menczer Tamás azt mondta, választókerületében Bujdosó Andrea lesz az ellenfele, akinek pártja bevándorláspárti.
dec. 1
21:21
Lázár János nagyot ment a mai Lázárinfón, kormányfői ambícióiról is beszélt (Magyar Nemzet)
Mindenki meneküljön a Tisza-reformoktól, szégyen és gyalázat a nyugdíjak megadóztatása – fakadt ki a miniszter.
dec. 1
21:21
A főváros nem hajlandó elismerni a fizetésképtelenségét, de azért segítséget vár a kormánytól és persze tüntetés is volt (Pesti Srácok)
A főváros felszólítja a kormányt, hogy tárgyaljon a főpolgármesterrel Budapest működtetése érdekében
dec. 1
21:23
Hankó Balázs: Kiállunk a béke és a biztonság mellett, nemet mondunk a háborúra (Demokrata)
Az európai államok sorra jelentik be a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését.
dec. 1
21:27
Négyórás ismeretség után feleségül is vette a nőt – egy hónap alatt kiforgatta a vagyonából (SzMo)
A férfi egy vakrandin ismerkedett meg a nővel, akit kilenc különböző házasságközvetítő is ajánlott neki. A nászéjszaka után az asszony már hozzá sem ért, csak a pénzét kérte.
dec. 1
21:27
15 ok a tudomány szerint, amiért többet kéne csókolóznod – Íme a csókolózás jótékony hatásai (Life)
Tudtad, hogy a csók nem csak a párkapcsolatodat erősítheti? Fedezd fel, miért érdemes gyakran átélni a csókolózás varázsát!
dec. 1
21:27
Világhírű színésszel találkozott Kálloy Molnár Péter – így emlékezett vissza utolsó interjújában (Mandiner)
Februárban adta utolsó interjúját a hétfőn elhunyt művész.
dec. 1
21:27
Embert gázolt a Hév is (Magyar Nemzet)
A Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében dolgoznak a tűzoltók.
dec. 1
21:27
Faji sajátosságok haszonállataink világában (Magyar Mezőgazdaság)
Haszonállataink rengeteg olyan tulajdonsággal rendelkeznek, ami miatt hasonlítanak egymásra. Ám vannak olyan jellemvonások, melyek csupán egyetlen fajra jellemzők.
dec. 1
21:29
Halálos orosz rakétazápor zúdult Ukrajnára (Magyar Nemzet)
Több régióból is jelentős károkról érkeztek jelentések.
dec. 1
21:30
Orbán a volt munkatársáról: emberek közé nem szabad engedni (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök hétfő este a Facebookon azt írta, nyilvánosságra került a tiszás megszorító csomag, amely szerinte 600 oldalból áll, hat aláírás szerepel rajta, és "50 százalék baloldali megszorítás, 50 százalék brüsszeli ukáz".
dec. 1
21:33
Zelenszkij beszélt az ukrán elnöki hivatal új vezetőjéről (Magyar Hírlap)
Jermak utódját keresik.
dec. 1
21:33
Kárpátaljai művészek jótékonysági tárlata nyílt meg a Pesti Vigadóban (Demokrata)
A Tenni című kiállításon huszonkét kárpátaljai művész munkái láthatók december 17-ig.
dec. 1
21:36
Mérgezés kutyáknál: ezek a jelek árulják el elsőként, hogy baj van (Háziállat)
A kutya élete perceken is múlhat, éppen ezért nagyon fontos időben felismerni a mérgezés tünetetit!
dec. 1
21:39
Egy középkorú férfi a HÉV-gázolás áldozata (Magyar Hírlap)
A gázolás miatt ritkábban járnak a gödöllői és a csömöri HÉV-szerelvények.
dec. 1
21:39
Az orosz elnöknek jelentést tettek Pokrovszk és Vovcsanszk elfoglalásáról (Demokrata)
Az orosz elnök hétfő este felkereste az Ukrajnában karcoló orosz erők egyik parancsnokságát.
dec. 1
21:39
A főváros felszólítja a kormányt, hogy tárgyaljon a főpolgármesterre (Demokrata)
Szentkirályi Alexandra szerint a főpolgármester politikai színpadként tekint a főváros helyzetére.
dec. 1
21:39
"Ez egy hatalmi küzdelem volt" – Schiffer András sarokba állította Fleck Zoltánt és Polyák Gábort Orbán Balázs doktorijának kapcsán (Mandiner)
Bemutatták, hogyan működik a véleménydiktatúra az ELTE-n.
dec. 1
21:39
A legjobb téli úti célok – ahol a helyszíneknek lelke van (Utazási Élmények)
A december nemcsak az ünnepek hónapja, hanem az utazásoké is. Ilyenkor Európa és a világ városai különleges hangulatban pompáznak: fények, illatok, téli tájak és napsütéses menekülőhelyek várnak. Összegyűjtöttük a legjobb decemberi úti célokat – praktikus szemmel, valódi élményekkel.
dec. 1
21:39
Curtis elárulta, mi adott neki második esélyt (Médiapiac)
Másfél évtized alatt megjárta a szakma csúcsait és mélypontjait is Curtis, aki a Petőfi Rádió Kultúrfitnesz című műsorában őszintén beszélt arról, hogyan fordult vele nagyot az élet.
dec. 1
21:41
Jótékonyság a menhelyes állatokért (Magyar Hírlap)
Legyen mit ennei a megunt kedvenceknek is!.
dec. 1
21:41
Macron: Befejeződött az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kidolgozása (Demokrata)
Emmanuel Macron Volodimir Zelenszkijjel tartott közös sajtótájékoztatót.
dec. 1
21:41
Hankó Balázs: Magyarország Európa legcsaládbarátabb országa (Demokrata)
Mi a családokat támogatjuk, nem a migrációt, húzta alá a miniszter.
dec. 1
21:42
Heidi Klum sokkoló féreghajtó kúrájáról vallott: "Fogalmam sincs, kijött-e bármi" (BorsOnline)
Az 52 éves szupermodell és férje egy parazita- és féreghajtó kúrát csinált végig együtt az elmúlt hetekben. Heidi Klum most beszámolt az eredményekről.
dec. 1
21:45
Beismerő vallomás: a budapesti taxis elismerte, hogy megvert két nőt (Metropol)
A taxis úgy megütötte az egyik nőt, hogy az nem bírt felállni a földről.
dec. 1
21:45
Felelős AI-használat az ingatlanpiacon (MMonline)
Új korszak kezdődik az ingatlanszakmai digitalizációban és a Royal Institution of Chartered Surveyors (RICS) közzétette legújabb globális szabványát. Az előírás támogatja a mesterséges intelligencia (AI) lehetőségeinek kiaknázását, ugyanakkor az emberi szakértelmet és az átláthatóságot helyezi a középpontba. Az AI használatáról az ingatlanszektorba
dec. 1
21:45
Meghalt Sághi István (Magyar Nemzet)
77 évesen kórházban hunyt el.
dec. 1
21:51
A közszolgáltatások leállításával fenyegetőzött Karácsony Gergely, miközben tüntetők vonultak Orbán Viktor hivatala elé (hirado.hu)
A hétfő esti ülésen felszólították a kormányt, hogy folytasson tárgyalást a főpolgármesterrel.
dec. 1
21:51
Harcok az afgán határon (Magyar Hírlap)
Kínaiak haltak meg a támadásokban.
dec. 1
21:51
Egy tragikusan rövid karrier: Kálloy Molnár Péter élete képekben (Mandiner)
A színész évtizedeken át volt a magyar film- és színházi élet kiemelkedő szereplője.
dec. 1
21:51
A Föld szénelnyelői gyengülnek és ez gyorsíthatja a felmelegedést (PlanetZ)
A természetes szénelnyelők egyre gyengébben működnek a melegedés és az extrém időjárás miatt. A folyamat gyorsíthatja a felmelegedést, és több klímamodell optimista feltételezését is felülírja.
dec. 1
21:54
Fotókon a Megasztár győztesének legjobb pillanatai: Lengyel Johanna rengeteget változott a válogató óta (BorsOnline)
A Megasztár győztese fiatal lányból dögös énekesnő lett.
dec. 1
21:57
Zcash irányítási vita: Vitalik Buterin a „token szavazás sötét keze” ellen emelte fel szavát (ProfitLine)
Egy rutinszerű újraválasztás körüli vita váratlanul felforrósította a hangulatot a Zcash közösségében – sőt, az ügy odáig fajult, hogy Vitalik Buterin is közbelépett. A kérdés: maradjon-e a bizottsági alapú irányítás, vagy álljon át a projekt a token alapú szavazásra? Az egyik oldal decentralizációt, a másik meggondolatlan döntéshozatalt lát. De mi
dec. 1
21:57
Nyélgázon dübörgött a pénzmosoda (Magyar Hírlap)
Irány a hűvös cella.
dec. 1
21:57
"Szeretem ezt az országot" – tárt karokkal várták Romániában a Magyarországról érkező játékost (Mandiner)
A korábbi újpesti már alá is írta új szerződését Bukarestben.
dec. 1
22:00
114 éves korában elhunyt a világ ötödik legidősebb nője Oroszországban (hirado.hu)
A nő hivatalosan is bekerült a világ öt legidősebb embere közé.
dec. 1
22:00
Bevállalta: a 60 éves Elizabeth Hurley pucéran köszöntötte szülinapos barátnőjét (Ripost)
Elizabeth Hurley 60 évesen szebb, mint valaha.
dec. 1
22:03
TOP 10 novemberi kvíz: lássuk, kifognak-e rajtad legjobb tévéműsoros, történelmi és irodalmi kvízeink! (Pénzcentrum)
A Pénzcentrumon minden nap új kvíz jelenik meg a lehető legváltozatosabb témákban, ezekből minden hónapban kiválogatjuk az olvasóink kedvenceit. Novemberben a tévé- és kvízműsoros kvízeink, az örökzöld gasztro-, történelem-, és irodalomkvízek voltak a legnépszerűbbek, de sok más témában is szívesen próbára tették tudásukat az olvasóink. Mutatjuk, m
dec. 1
22:03
Havas lesz a karácsonyunk? (Agroinform)
Megtudhatod, milyen időjárást jósolnak a meteorológusok karácsonyra, de azt is, hogy milyen ünnepnapok várhatók decemberben, amelyeket érdemes megismerni!
dec. 1
22:03
Újabb orosz-kínai közeledés (Magyar Hírlap)
Vízummentes belépés.
dec. 1
22:03
Újabb, mintegy 5000 otthon startos lakás építése indulhat meg pár hónapon belül (Demokrata)
A most kihirdetett projektek közül 8 budapesti, 3 pedig vidéki helyszínhez kapcsolódik.
dec. 1
22:03
Halála napján játszott volna benne: ez volt Kálloy Molnár Péter kedvenc darabja (Mandiner)
Már korábban lehetett tudni, hogy a december 1-jei előadás elmarad.
dec. 1
22:03
Két nőt is kiütött egy taxis, elkapták a rendőrök (Magyar Nemzet)
A férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.
dec. 1
22:03
Kiderült Kálloy Molnár Péter halálának oka (PlanetZ)
Kálloy Molnár Péter haláláról új részletek derültek ki: hetek óta kezelték, állapota ingadozott, és szerettei is reménykedtek a felépülésében. Családja most megszólalt arról, mi történt az utóbbi hónapokban, és hogyan zajlott a küzdelme.
dec. 1
22:05
A Nato vezetője megelőző csapásokat is kilátásba helyezett Oroszországgal szemben (Magyar Nemzet)
A szövetségen belül komoly viták zajlanak arról, meddig lehet elmenni.
dec. 1
22:05
Hat utca újult meg Sándorfalván, részben szegedi pénzből (PlanetZ)
A munka több mint 70 millió forint volt. Így Sándorfalva az első település a vármegyében, ahol lezárult egy beruházás a Versenyképes Járások Program keretében.
dec. 1
22:07
Danko a Beneš-dekrétumokat a jogrendszer sérthetetlen részének tartja, Gubík racionális vitát sürget az ügyben (PlanetZ)
Danko határozottan elutasított minden olyan törekvést, amely a dekrétumokhoz nyúlna.
dec. 1
22:09
Bóka János: Nem lehet érdemben tárgyalni az új költségvetési kerettervről (Demokrata)
Magyarország nem fér hozzá a neki járó forrásokhoz, erről beszélt a miniszter.
dec. 1
22:09
Nagy volt az aggodalom: kiderült, miért került kórházba Donald Trump (Mandiner)
Közleményt adott ki a Fehér Ház.

Keresés