Bár a magyarok nagy része szerint a karácsony nem a drága ajándékokról szól, sokan mégis kicsúsznak a tervezett keretből az utolsó napokban. A magyar családok karácsonyi költekezési szokásait vizsgáló friss kutatás szerint a válaszadók jelentős része nem zárkózik el attól sem, hogy hitelből vásároljon ajándékot.
Félidejéhez érkezett az Ökumenikus Segélyszervezet Adventi Adománygyűjtése. Már több százezren csatlakoztak az ország legnagyobb ünnepi összefogásához – számolt be az InfoRádiónak Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezető igazgatója.
A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) feloldja az orosz sakkozókkal szembeni összes korlátozást, egy másik szavazás eredményeként pedig arra mondott igent, hogy semleges zászló alatt versenyezhessenek.
Egy kutatás adatai alapján a szezonális affektív zavar – közismertebb nevén téli depresszió – a lakosság mintegy 5 százalékát érinti világszerte, és jellemzően a nők körében gyakoribb. A jelenség hátterében leginkább a rövidebb nappalok, a fényhiány és a megváltozott alvási ciklus áll. A szakértők szerint azonban nem csupán biológiai, hanem pszicho
Az év végi ünnepi időszak sokak számára jelent kihívást, amikor az ajándékozás öröme mellett a kiadások miatti aggodalom is jelen van. Ilyenkor kerülnek előtérbe a különböző finanszírozási megoldások, mint például az áruhitel vagy a személyi kölcsön. Ugyanakkor érdemes lehet egyet hátrébb lépni és átgondolni, hogy valóban szükség van-e a hitelre, é
Egy friss felmérés összegyűjtötte a világ legszebb tengerpartjait. Mutatjuk, mely partszakaszok vonzzák a legtöbb utazót, és hol várnak ránk a legvarázslatosabb élmények, a turisták véleménye szerint.
Három látássérült kolléga csatlakozik a Szerencsejáték Zrt. munkavállalóihoz, ez újabb mérföldkő az inkluzív munkahelyi kultúra megteremtésében. A társaság több mint 20 éve foglalkoztat mozgáskorlátozott, siket, nagyothalló, valamint tartós egészségkárosodás miatt megváltozott munkaképességű kollégákat, ez bővül most a látássérültekkel.
A háromszoros Oscar-díjas színészlegenda 2010-ben tűnt fel utoljára a filmvásznon, és bár az utóbbi években már a nyilvánosságtól is visszavonult, korántsem biztos, hogy többé nem látjuk színészkedni.
Rejtélyes kettős halál rázta meg Hollywoodot: Rob Reiner és felesége holttestére Los Angeles-i otthonukban találtak rá, a hatóságok emberölésként kezelik az ügyet, gyanúsított még nincs.
Szörnyű kettős gyilkosság rázta meg Hollywoodot. Rob Reiner színész-rendezőt és feleségét holtan találták Los Angeles-i otthonában, a sérüléseik alapján késsel végeztek velük.
Országszerte közel kétmillió fenyőfa kel el a következő napokban, a vásárlók ma már jellemzően minden fenyőfaj esetében magyar termelésből származó portékával találkozhatnak. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak), valamint a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének közös körképe szerint az idén a csapadékhiány és a rovarkártevők okoztak gondot
December 17-én, szerdán 18 órakor rendkívüli ülést tart az Országgyűlés a Szőlő utcai javítóintézetben történt gyermekbántalmazások ügyében. A Házbizottság hétfőn tette közzé az ülés napirendi javaslatát, a határozathozatalok legkorábban 19 óra 15 perckor kezdődhetnek.
Tíz éve érkezett az Atv-hez, újságíróként, riporterként, műsorvezetőként és rádiósként is bizonyított már azóta: Nemes Annát ma a legtöbben a Híradó műsorvezetőjeként ismerik, de néhány héten belül más műsorban is feltűnik. Január 5-től Anna is csatlakozik a Start csapatához, Stohl Luca, Köböl Anita, Bodacz Balázs és Szlazsánszky Ferenc mellé. Ne
A juttatást egy korábbi, éppen a kormány által hozott rendelet védi. Ezt pont az olyan, kényszerűen eltávolított katonáknak találták ki, mint amilyen ő is.
Az elmúlt években hozzászokhattunk ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia fejlődését látványos bejelentések, benchmark-versenyek és újabbnál újabb chatbotok határozzák meg. Most azonban valami mélyebb, strukturálisabb átalakulás zajlik a felszín alatt. Az agentikus mesterséges intelligencia – vagyis az önállóan cselekvő, döntéseket hozó, más rends
Hamarosan újra összejön a család, megkezdődnek a céges karácsonyi bulik és a baráti összejövetelek is. Habár a szeretet mindent körbejár, adódhatnak kínos pillanatok is az önfeledt szórakozás során.
A kormány a Jedlik Ányos Energetikai Programban több mint 580 milliárd forinttal támogatja elsősorban a hazai kis- és középvállalkozások versenyhelyzetének javítását.
Ha karácsony, akkor bejgli, és ha bejgli, akkor bizony a mák! Ez a karakteres, finom ízvilágú töltelék szinte minden ünnepi asztalon megtalálható, és nem véletlenül nem tudunk lemondani róla évről évre. A mák ugyanis nemcsak mennyei, hanem tele van értékes tápanyagokkal, amelyek jó hatással vannak a szervezet működésére. Olvass tovább, mert a tökél
Víz került benzin helyett több autó tankjába a Balatonkeresztúr melletti Shell-töltőállomáson; a vállalat vizsgálatot indított, az FS95-ös benzin kiadását azonnal leállította, és kompenzációt ígér az érintett autósoknak - közölte a Totalcar.
Az új MG modellekről mostanában nem sajtóközleményekből, vagy különböző bejelentésekből lehet értesülni, elég csak felütni az Euro NCAP törésteszteket összesítő
A JYSK jelentős előrelépést ért el tudományosan megalapozott vállalati klímacéljai megvalósításában: már valamennyi beszállítóját bevonta a Science Based Targets initiative (SBTi) által hitelesített célok kitűzésébe, és a vállalat kibocsátásának jelentős részét lefedő beszállítók 94%-a vállalta, hogy 2027/28-ra saját működésére is SBTi által jóváha
A New York Times kritikusai az év "rejtett gyöngyszemei" közé sorolták Tóth Krisztina 2022-ben megjelent, A majom szeme című regényének angol fordítását.
A két világ találkozása: a kriptoforradalom elérte a hagyományos brókereket is, az Interactive Brokers forradalmasítja a beutalást! Az IBKR lehetővé teszi a stabilcoin beutalást, ezzel lerövidítve az utat a kriptotárcától a befektetési számláig. Történelmi pillanatnak lehetünk tanúi a pénzügyek világában! Az Interactive Brokers stabilcoin utalással