2025. december 13. szombat

dec. 13
21:54
Micsoda visszatérés: Sallai szezonbeli első bajnoki gólja után azonnal követelőzni kezdtek a szurkolók (Mandiner)
Megtört a jég a török élvonalban.
dec. 13
21:54
Németország katonákat küld Lengyelország keleti, Belarusszal és Oroszországgal közös határára (Telex)
A német védelmi minisztérium szerint a katonák elsősorban mérnöki munkákra fognak összpontosítani.
dec. 13
22:00
Ez a lány összejött egy teniszezővel, otthagyta az állását, és inkább teniszinfluenszer lett (Player)
Mit kell felvenni az Australian Openre? Mik a tenisz szabályai? Morgan elmondja. Most viszont képek jönnek róla, nem videók tőle.
dec. 13
22:00
"Nagyon megijedtünk" – fejbe rúgták, eszméletlenül terült el az Újpest játékosa, döbbent csend a stadionban (Mandiner)
Pedig a lila-fehérek hétgólos meccsen győzelmet ünnepelhettek.
dec. 13
22:12
Ágazatok Második hónapja erősödik az ipar (ProfitLine)
Az év utolsó negyedévének kezdetén a hazai ipar erősödést mutat, és immár második hónapja tart a növekedés. Októberben az ipari termelés volumene 0,5%-kal meghaladta az előző havit. Ugyanakkor az összkép továbbra sem kedvező, mivel éves összevetésben 2,7%-os visszaesés látható. A feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesett a termelés, a sz
dec. 13
22:12
Ezt hiányolják leginkább a benti cicák – te ne kövesd el ezt a hibát! (Háziállat)
A négy fal között is lehet boldog, tartalmas élete egy cicának – csak a gazdin múlik, mennyire ösztönző a környezet.
dec. 13
22:12
Fordulat közeleg: sorsdöntő találkozóra érkezik Zelenszkij Brüsszelbe (Mandiner)
Jelentős területi engedményekről is szó lehet Washington szerint.
dec. 13
22:18
Hatalmas a kontraszt: Ákos a szeretet és a béke nyelvén üzent az Aréna színpadáról (Mandiner)
Kijelentéseit óriási ováció fogadta.
dec. 13
22:24
Ponttalan és pontatlan – fájó pillanatok a Tüskecsarnokban (Infostart)
A magyar férfi jégkorong-válogatott 5-2-re kikapott a februári olimpiára készülő francia csapattól a budapesti Sárközy Tamás Emléktorna szombati második fordulójában, így továbbra is pont nélkül áll.
dec. 13
22:24
Ezért betegszik meg télen a kinti-benti kutya - ezt rontja el sok gazdi (Háziállat)
A te kutyád is szabadon jár-kel az udvar és a lakás között? Ez kényelmes megoldásnak tűnhet, télen azonban komoly kihívásokat rejt. A hirtelen hőmérséklet-változás, a hideg talaj és a nedvesség könnyen megterhelheti a kutya szervezetét.
dec. 13
22:24
Minden, amit érdemes tudni a hazai felsőoktatási intézményekről: Megjelent az Uniside 2026-os kiadványa (KKV Magazin)
Felelősségvállalás, tudatosság, humánum, érzelmi intelligencia, kognitív készségek. Csak néhány azon kulcsszavak közül, amelyek az Uniside legfrissebb rangsorkiadványában a középpontba kerültek. Az Uni in&out 2026 bookazinban a hazai felsőoktatási intézmények rangsorai mellett elemzéseket, beszámolókat és interjúkat is hozunk, ezekkel segítve a pál
dec. 13
22:30
Pénzkidobás vagy jó buli a céges karácsony? (KKV Magazin)
A magyarországi munkáltatók továbbra is kitartanak a céges karácsonyi szokások mellett: ahol korábban volt ünnepi esemény, ott döntő többségben idén is megrendezik, és mindössze a cégek elenyésző hányada hagyott fel ezzel a hagyománnyal. A munkavállalók közel harmada szerint ugyanakkor mindez felesleges pénzköltés – derül ki a Profession.hu friss,
dec. 13
22:36
Lebuktak: halálos lökést jelentene a Tisza Pártnak, ha erről beszélnének a magyarok karácsonykor (Mandiner)
Nagyon szeretné a Tisza Párt, hogy a magyarok karácsonykor ne a baloldali tervekről beszélgessenek az ünnepi asztalnál.
dec. 13
22:36
Soha életükben nem láttak még ilyen katasztrófát (Telex)
Bár a Spanyolországban és Portugáliában pusztító hatalmas erdőtüzek mostanra alábbhagytak, a helyiek még mindig az utóhatásokkal küzdenek: megfeketedett táj, ihatatlan ivóvíz, lerombolt otthonok, elpusztult állatok, több százmilliárd forintnyi kár.
dec. 13
22:48
Szoboszlai Dominik megsérült, edzője aggasztó részleteket közölt (SzMo)
A magyar középpályás a Brighton elleni győztes meccsen sérült meg. Bár a 70. percben kapott rúgás után még visszatért, a hajrában le kellett cserélni.
dec. 13
22:48
"Durván és cinikusan megsértik a nemzetközi normákat" – török célpontot tettek radarjukra az oroszok (Mandiner)
A támadás a nyílt tengeren történt.
dec. 13
23:00
Oroszország drámai lépésre készül az Oresnyik rakétával (Mandiner)
Az ukrán hírszerzés szerint a telepítés Európára nehezedő nyomást szolgálna.
dec. 13
23:06
Bencsik kimondta: a Szőlő utcaiak ügyének összemosása az állami gondozottakéval szemenszedett hazugság (Mandiner)
Az újságíró szerint érdekes lenne megkérdezni azokat az áldozatokat, akiket ezek a fiatalkorúak kiraboltak, megerőszakoltak.
dec. 13
23:06
"Engedjen, vonat alá akarok ugrani" – egy taxis mentette meg egy idős nő életét (Telex)
A nő egy zseblámpával, a vasúti átjáró közepén állt, mikor a sofőr észrevette.
dec. 13
23:06
Habfürdőző Epstein, szexjátékok, trumpos tök – rengeteg kép került elő az elítélt milliárdos hagyatékából (Telex)
Több képen egy fogorvosi szék látható, ez feltehetően Epstein virgin-szigeteki birtokán készült.
dec. 13
23:12
Az XRP megtorpan a 2,05 dolláros szint közelében, miközben a Digitap ($TAP) Visa-megállapodása a 2026-os év legjobb szabályozásbarát kriptós előértékesítésévé… (ProfitLine)
A Federal Reserve legutóbbi, 25 bázispontos kamatcsökkentése rövid időre javította a piaci hangulatot, azonban a frissített „dot plot” azt jelezte, hogy az infláció várhatóan 2028-ig a célérték felett marad – ez a fordulat azonnali visszahúzódásokat idézett elő a főbb altcoinok körében.
dec. 13
23:24
Drónok szerepe a növényvédelemben: Jogi háttér és gyakorlat 2025-ben (Magyar Mezőgazdaság)
Az elmúlt évtizedekben egyre jobban bővültek a drónok funkciói. A mezőgazdaságban a drónokat jelenleg permetező funkcióra használják, illetve a szántóföldön kívül fóliák, üvegházak festésére is alkalmasak.

2025. december 14. vasárnap

dec. 14
0:06
Ezek a közelgő szívinfarktus jelei – tünetek, amelyeket soha ne hagyjon figyelmen kívül (EgészségKalauz)
A szívinfarktus még mindig a vezető halálokok egyike, pedig az esetek jelentős része megelőzhető lenne időben felismert jelekkel. A probléma ott kezdődik, hogy a tünetek nem mindig drámaiak: sokaknál lassan, alattomosan épülnek fel, vagy olyan panaszokkal kezdődnek, amelyeket könnyű másnak tulajdonítani.
dec. 14
0:06
Csepregi Attila: A talajt nem dátum szerint, hanem állapot szerint kell művelni (Agrárszektor)
A klímaváltozás miatt a vetőmagválasztás ma már messze nem a régi rutin szerint történik. A kiszámíthatatlan csapadékeloszlás, a gyenge téli vízutánpótlás és a gyakori nyári aszályok minden korábbinál nagyobb kockázatot jelentenek a gazdáknak. Arról, hogy milyen szempontok alapján érdemes ma fajtát választani, és hogyan alakult át az agrotechnika s
dec. 14
0:06
Hadházy Ákos feljelenti a magát lebuktató Simonka Györgyöt (Kontroll.hu)
Hatalmas politikai csetepaté zajlik Orosházán a helyi Fidesz és Simonka György, valamint a Tisza Párt képviselőjelöltje között. A kommentháborúban olyan dolgok hangzottak el, amely könnyen kimeríti a hivatali visszaélés vagy a befolyással üzérkedés tényállását. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő meg is teszi a feljelentést a bukott fide
dec. 14
0:06
Csak a profik érnek el legalább 7 pontot ebben a műveltségi kvízben (Kvízguru)
Ez a műveltségi kvíz a profik terepe. Csak a legfelkészültebb játékosok érnek el legalább hét pontot a nyolcból. Ha szereted a kihívásokat és nem félsz a nehéz kérdésektől, akkor ez a kvíz neked való! A Kvízgurun minden kvíz egy új lehetőség a szellemi frissülésre. A rövid kérdések gondolkodásra késztetnek, miközben segítenek ébren tartani a kívánc
dec. 14
0:10
Ilyen, amikor a mellkasi fájdalmat valójában mozgásszervi probléma okozza (EgészségKalauz)
A mellkasi fájdalom az egyik legijesztőbb tünet, hiszen sokan azonnal szívproblémára gondolnak. Való igaz, hogy a mellkasban jelentkező fájdalmat mindig komolyan kell venni, de nem minden esetben szív eredetű.
dec. 14
0:10
Megmozdult a magyar mezőgéppiac: véget ért az elmúlt évek mélyrepülése? (Agrárszektor)
Egyre nyitottabbak magyar a gazdák a technológiai fejlesztésekre és a korszerű technikai eszközök alkalmazására. Emellett az évek óta gyengélkedő hazai géppiac is kezd erőre kapni: az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások 163,5 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket a 2025-ös év első három negyedévében, ami
dec. 14
0:10
„Ennek a hatalomnak vége van” – több ezren tüntettek a gyermekvédelem állapota miatt a Karmelita előtt (Kontroll.hu)
Több ezren vonultak Magyar Péter és a Tisza Párt felhívására a Karmelita és a Sándor palota elé, hogy az állami gyermekvédelmi intézményekben évek óta zajló visszaélések ellen tiltakozzanak. A demonstráció középpontjában a Szőlő utcai javítóintézet ügye és egy 2021-es gyermekvédelmi felmérés állt; Magyar Péter a beszédében a kormány és az államfő f
dec. 14
0:10
Napi kvíz – A kiváló eredményhez most 8 helyes válasz szükséges (Kvízguru)
A napi kvíz most igazi kihívást tartogat! A kiváló eredményhez mind a nyolc kérdésre helyesen kell válaszolnod. Tedd próbára a tudásodat és nézd meg, mennyire sikerül közel kerülnöd a hibátlan eredményhez! A Kvízguru kvízei segítenek abban, hogy a gondolkodás ne váljon rutinszerűvé. A kérdések más-más területeket érintenek, így folyamatosan mozgásb
dec. 14
0:12
Ez az a tárgy, ami bizonyítja, hogy Károly király még mindig szívén viseli fia, Harry herceg és Meghan Markle sorsát (Glamour)
Károly király még mindig nagyon kötődik fiához, Harry herceghez és menyéhez, Meghan Markle-höz attól függetlenül, hogy az elmúlt években mindössze egyszer találkoztak egymással. Ezt az alattvalók egy Clarence House-ban készült felvétel alapján szúrták ki.
dec. 14
0:12
D. Tóth Kriszta: Hogyan legyél jó vendég nálam (WMN)
D. Tóth Kriszta nem csak "vendéglátós" családban nőtt fel, ma már maga is tapasztalt vendéglátó. Tíz pontjából kiderül, hogyan készülj, ha véletlenül téged is meghív az otthonába.
dec. 14
0:12
Brutális magyar feliratot találtak Mexikóban, ami utána következett attól eláll a lélegzet is (Promotions)
Mexikóváros tüzes szívében egy váratlanul otthonos felirat okozott döbbenetet, de ami utána következett, az még a legedzettebb utazókat is térdre kényszeríti.
dec. 14
0:12
Milyen veszélyes betegségeket lehet kimutatni a vérből? (Magyar Hírlap)
Az orvosnak kell értelmeznie a laboratóriumi vizsgálatok eredményeit.
dec. 14
0:12
2025.12.14. Üzenet: Pápai Attila (Gyulatelevízió)
Ismerjük fel, hogy szükségünk van az Úr szavára!
dec. 14
0:14
Folyton fáradt, és gyakran puffad? Így jelez a vastagbélrák a korai szakaszban (EgészségKalauz)
A vastagbélrák alattomos betegség: kezdetben olyan hétköznapi panaszokkal jelentkezhet, mint a puffadás, a gázképződés vagy a fáradékonyság – ezért sokan hónapokig nem gondolnak komolyabb problémára.
dec. 14
0:14
Sötét korszak köszöntött Magyarországra: ezt nem sokan látták jönni (Agrárszektor)
Az idei őszön az ország legnagyobb részén kevesebbet sütött a nap az átlagnál. Napenergia-termelés szempontjából a Tiszántúlon volt a legrosszabb a helyzet - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.
dec. 14
0:14
Agykarbantartó kvíz – Magas lehet az Iq-d, ha legalább 5 pontot szerzel (Kvízguru)
Ez az agykarbantartó kvíz most is segít frissen tartani az elmédet. Ha legalább öt pontot szerzel, máris megmutattad, hogy magas az Iq-d és remek a koncentrációd. Tölts el pár percet ezzel a szellemi tornával, megéri! A Kvízguru kvízei jó eszközök a szellemi karbantartáshoz. A gondolkodás rendszeres használata segít megőrizni a frissességet és a fó
dec. 14
0:16
Az Ikrek horoszkóp olyan pénzügyi változást ígér 2026-ra, hogy a föld is beleremeg (Glamour)
Éves horoszkóp sorozatunkban jegyről-jegyre vesszük végig, kire mi vár 2026-ban karrier, szerelem és fejlődés téren. Mivel nagyon nehéz és sűrű időszakot élünk, nyilván kíváncsi vagy, megkönnyebbülést hoz-e a következő év, és ha igen, mikortól lesz könnyebb. Tarts velünk, hogy felkészülten várd 2026-ot – lássuk, mi vár rád, ha Ikrek vagy.
dec. 14
0:16
Régi idők karácsonya: Ilyen volt az ünnep Petőfi, Szendrey Júlia és Sissi korában (WMN)
Miért rombolták le Gödöllőn Sissi kislányának hóemberét? Hogyan udvarolt karácsonykor Petőfi? Hol vettél karácsonyfának való fenyőt Pest-Budán? Milyen csokoládét kaptak az árvalányok a királynétól? És Szendrey Júlia melyik könyvét ajánlgatták az újságok tökéletes karácsonyi ajándékként?
dec. 14
0:16
Nincs Zelenszkijnek B-terve (Magyar Hírlap)
Túl nagy a korrupció.
dec. 14
0:18
Gyakran fáj a feje? A fájdalomcsillapító is ronthat a helyzeten (EgészségKalauz)
Ha fáj a fejünk, automatikusan fájdalomcsillapítóhoz nyúlunk, ám ez hosszú távon nemcsak hatástalan lehet, hanem akár tovább is ronthatja a fejfájást.
dec. 14
0:18
Egyre több gazda használ ilyen szereket itthon: ez a jövő megoldása? (Agrárszektor)
Mind Európában, mind Magyarországon nagyot nőtt a mikrobiológiai készítmények piaca, mivel egyre erősebb igény jelentkezik a jó minőségű élelmiszerek iránt – mondta el Umenhoffer Péter, a Bio-Nat Kft. cégvezetője az Agrárszektornak. A szakember hozzátette, hogy ezek a termékek nem azok a csodaszerek, aminek sokan hiszik őket, de az tény, hogy renge
dec. 14
0:20
Mágikus erejű szokások decemberre, melyekkel 2026 életed legszerencsésebb éve lesz (Glamour)
Az élet legvarázslatosabb pillanatai egyáltalán nincsenek dátumokhoz kötve, viszont az évkör egyes időszakai és jeles napjai kimondottan kedveznek a "varázslatnak", vagyis annak, hogy a mágikusnak mondható cselekedeteink jóval erőteljesebbek, és ezáltal hatékonyabbak legyenek. A december különösen bővelkedik az efféle alkalmakban, és ilyenkor talán
dec. 14
0:20
Honnan származik a fahéj? (Magyar Hírlap)
Nem minden fahéj egyforma, ezért érdemes odafigyelni a "hamis" fajtákra.
dec. 14
0:22
Mit ehet, aki paleo étrendet követ az ünnepek alatt? 3 ünnepi recept (EgészségKalauz)
Tej-, glutén- és hozzáadott cukor-mentes - a paleo karácsonyi finomságok sok-sok ételallergiásnak, ételérzékenynek és cukorbetegnek is teljesebbé teszik az ünnepeket.
dec. 14
0:22
Madarak hurcolták be a halálos vírust: későn fújt riadót a hatóság? (Agrárszektor)
Mintegy 400 fehér gólya pusztult el madárinfluenzában Spanyolországban.
dec. 14
0:24
Ha másnak hazudik vagy füllent, biztosan meg fog csalni egyszer? Íme a szakember válasza (Glamour)
Belefutottál már olyan helyzetbe, amikor valaki "érted" hazudott, átment szabályokon miattad — és te belül azt gondoltad, ez a szeretet, vagy minimum a figyelmesség jele? Ugye, milyen fantasztikus ember? Hát nem igazán. Sajnos könnyű azt hinni, hogy ez csodás: "Hát igen, én ilyen különleges vagyok, hogy miattam elhagy dolgokat, másokon átlép."
dec. 14
0:24
Oroszország újabb súlyos légitámadást hajtott végre Ukrajna ellen (Magyar Hírlap)
Több mint egymillióan maradtak áram nélkül.
dec. 14
0:26
Nem csak a magas vérnyomás veszélyes: az alacsony értékekkel is gond lehet (EgészségKalauz)
A magas vérnyomás súlyos szövődményei közismertek, arról azonban kevesebb szó esik, hogy bizonyos helyzetekben az alacsony vérnyomás is komoly kockázatot jelenthet.

Keresés