2025. december 1. hétfő

dec. 1
17:39
Hátborzongató üzenetet küldött az influenszer, mielőtt eltűnt (Demokrata)
Holttestét egy bőröndben találták meg egy szlovéniai erdőben.
dec. 1
17:39
"Nem ért meglepetésként" – furcsa kijelentést tett Slot Kerkez Milossal kapcsolatban (Mandiner)
Kisebb pihenő várhat a magyar válogatott labdarúgóra.
dec. 1
17:39
Hamilton virágnyelven elmondta, hogy a Ferrarinak el kellene már kezdeni hallgatni rá? (Racing)
Lewis Hamilton a szenvedős katari hétvége után azt mondta, semmi ok nincs arra, hogy miért ne állhatnának neki foglalkozni a javaslataival.
dec. 1
17:39
Takács Péter lehet a Fidesz jelöltje 2026-ban Pápán (Telex)
Az egészségügyi államtitkárt kinevezték a helyi választókerület fideszes elnökének, ami általában azt szokta jelenteni, hogy ő indul majd a választáson.
dec. 1
17:39
Megint gond van egy romániai gyártó termékeivel (Haszon.hu)
Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt halászati termékeket hívott vissza a METRO Kereskedelmi Kft., mivel az általa forgalmazott élelmiszerekben Listeria monocytogenes baktérium jelenlétét mutatta ki a hatósági ellenőrzés. A termékek Romániában készültek, két hete már voltak hasonló gondok az onnan származó élelmiszerekkel.
dec. 1
17:39
Nocsak! A bolognai egyetem nem hajlandó katonáknak filozófiát oktatni (Pesti Srácok)
Giorgia Meloni miniszterelnök hétfőn közleményben ítélte el a bolognai tudományegyetem döntését, miszerint az oktatási intézmény nem engedélyezte, hogy kurzusain felsőoktatási tanulmányokat végző katonák is részt vegyenek.
dec. 1
17:42
Palkovics László: Humanoid robotok fejlesztésére jön létre kutatócsoport a HUN-REN Sztaki-ban (hirado.hu)
A humanoid robotok piaca robbanásszerű növekedés előtt áll a kormánybiztos szerint.
dec. 1
17:42
Már utasokat szállítanak Budapest legújabb elektromos buszai (autopro)
December első napján forgalomba állt öt darab BYD B12 az Arrivánál.
dec. 1
17:45
Megjött az első jele annak, hogy az év vége sem lesz fenékig tejfel a magyar gazdaságban (Menedzsment Fórum)
Továbbra is szenved a magyar export, októberben is csökkent az árucikkek kivitele. A német gazdasági függést nem tudjuk levetkőzni, miközben a belső iparszerkezettel is gondok vannak. Egyre valószínűbb, hogy a kormányzat által várt idei fél százalékos GDP-növekedést sem tudjuk elérni. Öröm az ürömben, hogy legalább a külkereskedelmi többletünk kita
dec. 1
17:45
Ezúttal Kijevben csaptak le az emberrablók (Magyar Hírlap)
A toborzók töretlenül folytatják a munkát.
dec. 1
17:45
Már a Medián is azt méri: többen várják a Fidesz győzelmét, mint a Tiszáét (Magyar Nemzet)
Fenntarthatatlan a Tisza Párt előnyének meséje.
dec. 1
17:45
Nagyon örülnék, ha az Index által nyilvánosságra hozott dolgozat fontos kérdéseiről érdemi társadalmi vita folyna (Mandiner)
Akár miniszterelnök-jelöltek között is.
dec. 1
17:45
Az egyik leggazdagabb magyar cégével lép partnerségre a ma debütáló streamingóriás (Forbes)
Új streaming platform indult hétfőn Magyarországon: debütál a Canal+, ami végülis nem is annyira új, a Direct One helyét vette át. Mi történt? A csatorna Forbes.hu-nak is eljuttatott közleményében kifejti: a Canal+ december elsején elindította streamingszolgáltatását Magyarországon, és ezzel a Direct One műholdas és online TV márka átadja helyét az
dec. 1
17:45
"Nem fogunk letérdelni, hogy visszadják a pénzünket" – rendkívüli közgyűlést tartottak a kelenföldi buszgarázsban (Telex)
Az ülést azután hívta össze Karácsony, hogy a kormány azt kérte, a közgyűlés mondja ki a város fizetőképtelenségét. Végül egy erről szóló korábbi, módosítókkal kiegészített határozatot erősítettek meg. A Tisza nem jött el az ülésre, mert "nem hajtanak fejet a zsarolás előtt".
dec. 1
17:48
Alonso a megpördülésről: Furcsa az autó, talán szellem költözött bele (m4sport.hu)
Értékes pontokat mentett, pedig az Aston Martin produkált "paranormális" dolgokat a hétvégén.
dec. 1
17:51
Világháborút robbantana ki Brüsszel (Magyar Hírlap)
Az Európai Unió nem unta meg a vérrontás pénzelését.
dec. 1
17:51
Meghalt Kálloy Molnár Péter (Magyar Nemzet)
A színművész 55 éves volt.
dec. 1
17:51
A háború és a népirtás elöl menekülő szudániak egyre nagyobb számban érkezhetnek meg Európába – Marsai Viktor a Vasárnapnak (vasárnap.hu)
Humanitárius katasztrófa fenyegeti Dárfúrt az Al Faserban elkövetett mészárlások után – állította legújabb Fókuszpont-elemzésében a Migrációkutató Intézet. A muszlim többségű országban élő keresztényeket is sújtó háború a kontinensünket is elérő migrációs hullámmal járhat. Több millió szudáni hagyta el hazáját, s közülük ma már sokan gondolják úgy,
dec. 1
17:51
Felfoghatatlan! Mindössze ötvenöt évesen elhunyt Kálloy Molnár Péter (Pesti Srácok)
A család azt közölte, rövid lefolyású betegség után halt meg a színész.
dec. 1
17:53
Orbán Viktor a háborúpárti Brüsszel útjában van (Magyar Nemzet)
Menczer Tamás elmondta, mire készül Brüsszel.
dec. 1
17:54
Megható dolgot tett Vilmos herceg, őt is megérintette a találkozó (Ripost)
A herceg magánlátogatást tett.
dec. 1
17:54
Meghalt Kálloy Molnár Péter színművész (Könyves Magazin)
Rövid lefolyású betegségben, 55 évesen hétfőn elhunyt Kálloy Molnár Péter színész, rendező, író, zenész – tájékoztatta a család az Mti-t.
dec. 1
17:54
A TV2 lett a novemberi nézettségi verseny győztese (Márkamonitor)
A kiélezett, őszi főszezonos nézettségi versenyben ismét taroltak a Tv2 csatornái. A nézők első számú választása mindkét kiemelt korcsoportban (A18-59, A4+) a Tv2, a legnézettebb csatornaportfólió pedig a Tv2 Csoport maradt novemberben is, akár a teljes napot, akár a főműsoridőt vizsgáljuk. Ezzel a teljesítménnyel a fő kereskedelmi korcsoportban má
dec. 1
17:55
Kétmillió euró a pénzszállítóból: terror a reggeli forgalomban (Magyar Nemzet)
Drámai és szervezett támadás rázta meg ma reggel Olaszországot.
dec. 1
17:57
Új tulajdonosi struktúrával erősödik a MiND Klinika (ProfitLine)
A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt. hétfőn sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá, amelynek értelmében többségi tulajdonosa lett a MiND Klinika Zrt.-nek. A szerződő felek szoros üzleti és partneri együttműködésben folytatják tevékenységüket - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
dec. 1
17:57
Előre látta a 2008-as tőzsdei összeomlást, most ismét fontos üzenetet küldött a sztárbefektető (Portfolio)
Michael Burry, a befektetési világ ismert alakja, élesen bírálta a Tesla értékeltségét, miután korábban már a Nvidia és a Palantir ellen is felszólalt - jelentette a Business Insider.
dec. 1
17:57
Riadót fújt az MNB: durva csalási dömping közeleg, erre minden bankszámlatulaj nagyon figyeljen oda (Pénzcentrum)
Az ünnepek alatti kibercsalási kockázatok csökkentését támogatja a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Navigátor Karácsony kiberbűnözők nélkül című lakossági ismeretterjesztő kampánya. A csalók minden eddiginél kifinomultabb módszereket alkalmaznak: megtévesztő kommunikációt vagy akár hamis webshopokat is felhasználhatják arra, hogy megszerezzék banki ada
dec. 1
17:57
Aranyos vagy veszélyes? – Amit a vörös rókáról tényleg tudni érdemes (Agroinform)
Mit jelent a róka a természetvédelem számára? Mennyire veszélyes az emberre? Tényleg „megmenteni” kell, vagy inkább szabályozni az állományát?
dec. 1
17:57
Egy meg nem értett zseni vagy, ha ebből a 7 tulajdonságból néhány igaz rád (Life)
Összeszedtük a meg nem értett zsenik 7 gyakori jellemvonását.
dec. 1
17:57
Számok bizonyítják: tovább növelte előnyét Orbán Viktor Magyar Péterrel szemben (Mandiner)
Fordulatokat is hozott a like-bajnokság.
dec. 1
17:57
Pénzérmére került Kapu Tibor, nem is kevés névértéken (Magyar Nemzet)
Jó okkal hozta meg döntését a Magyar Nemzeti Bank.
dec. 1
17:57
Mi történik a szülőkkel, ha daganatos lesz a gyerek? – a pszichológus válaszol (AC News)
Pszichológus válaszol: hogyan dolgozzák fel a szülők a diagnózist, és mi tartja össze a családot egy ilyen súlyos krízis közepén?
dec. 1
17:57
Ide soha ne akaszd a törölközőt, valóságos baktériumtenyészet lesz belőle! (ÉrdekesMagazin)
A vizes törölközőkön, ha elfelejtjük kiteregetni őket, nagyon hamar megjelenhetnek a penészgombák, s a kellemetlen illatoktól is nagyon nehéz lesz megszabadulni. Ezzel csak az a baj, hogy nem feltétlenül mosószerrel, vagy öblítővel kell kezelni, hanem egy teljesen más módszerrel.
dec. 1
17:57
Itt az igazság: tényleg veszélyben lehetnek ezek a termelők? (Agrárszektor)
A Budapesthez közeli Inárcson 2025. november 19-21. között immár 19. alkalommal került megrendezésre a Nemzetközi Termelői Szervezetek Konferenciája (Icop; International Conference of Producer Organisations), hagyományosan egy háromnapos program keretében. A rendezvényt az osztrák Gfa Consulting Gmbh és hazai partnere, a FruitVeB szervezte.
dec. 1
18:00
Elöl ferencvárosi, hátul kisvárdai fölény a Fizz Liga a Hét csapatában (m4sport.hu)
A Góóól!2 és az m4sport.hu minden héten kiválasztja a Hét csapatát a Fizz Ligában: a 15. fordulóban három-három kisvárdai és ferencvárosi, valamint két-két zalaegerszegi és győri, illetőleg egy debreceni játékos alkotja a legjobb tizenegyet.
dec. 1
18:00
Ha ilyen színű a kocsid, akkor az vonzani fogja a madárürüléket (Femcafe)
Érdekes felmérést készítettek, amiben megnézték, hogy a madarak milyen színű autókra ürítenek a legszívesebben.
dec. 1
18:03
Az AP szerint a Clair Obscur 2025 legjobb videójátéka (Mínuszos)
Az év legjobban várt híre a Nintendo új konzoljának, a Switch 2-nek a megjelenése volt,
dec. 1
18:03
Ukrajna volt miniszterelnöke elárulta hány milliárd dollárt loptak el (Magyar Hírlap)
Az alapoknak a 15-30 százalékát sikkasztják el Ukrajnában.
dec. 1
18:03
Az orosz külügyminiszter kőkemény üzenetet küldött a Nyugatnak (Demokrata)
"Szerintem mindenki számára nyilvánvaló, hogy Európa már kivonta magát a tárgyalásokból" – jelentette ki Szergej Lavrov
dec. 1
18:03
Latorcai Csaba: A baloldal vitte csődbe a fővárost (Demokrata)
Karácsony Gergelynek ma a lemondásával kellene sétálgatnia, mondta az államtitkár.
dec. 1
18:03
Zelenszkijnek a magyarok pénzéből nem lesz aranybudija – Füge lesz neked, Volodimir, érted? Füge! (Mandiner)
Manfred Weber és Magyar Péter rendületlenül azért küzdenek, hogy kifosszák az embereket.
dec. 1
18:03
Újranyitott a legendás Apostolok étterem: élő zene mellett kóstolhatod a magyar gasztronómia csúcsát – képek, videó (Helló Magyar)
Patinás étterem, Krúdy kedvenc helye, modern köntösben, élő zenével és hagyományos magyar fogásokkal:
dec. 1
18:03
Elon Musk szerint eltűnik a pénz, és az energia lesz az új valuta (BitcoinBázis)
Elon Musk egy friss beszélgetésben olyan jövőképet vázolt fel, amelyben a hagyományos pénz fokozatosan elveszíti a jelentőségét, és az energia válik a valódi értékmérővé. A milliárdos szerint, ha a mesterséges intelligencia és a robotika elég fejletté válik ahhoz, hogy szinte minden emberi szükségletet kielégítsen, akkor már nem lesz szükségünk pén
dec. 1
18:03
Karácsonyi ajándék ötletek ovis kislányoknak – Csillogó örömmel fogadják majd! (Bien)
Amikor közeledik a karácsony, a szülők gyakran esnek kétségbe, hogy milyen ajándékot válasszanak gyermekeiknek. Az óvodás korú kislányok ajándékválasztását sok szempontból befolyásolja a játékok biztonságossága, fejlesztő értéke és legfőképpen az, hogy mennyire képes örömet okozni a kicsiknek. Összegyűjtöttünk néhány ajándékötletet, amely biztosan
dec. 1
18:03
Válságban az olasz nagyváros, rengeteget keres a maffia a turistákból (Drive)
Egyre nagyobb a lakhatási feszültség Nápolyban. A helyiek szerint az óváros az elmúlt években egy hatalmas vidámparkká vált, és egyre több tulajdonos mondja fel az albérleti szerződéseket azért, hogy ingatlanjaikat Airbnb-ként hasznosítsák. Egy helyi turisztikai szakember úgy véli, számos belvárosi lakás a maffia kezében van, a nápolyiak pedig a ba
dec. 1
18:03
Évente 205 ezer tonna élelmiszer vész kárba, cél a drasztikus csökkentés 2030-ig (Zöld Trend)
Magyarország élen jár az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelemben.
dec. 1
18:06
Veszélyes baktériummal szennyezett élelmiszert kellett visszahívni az üzletekből - ez a teendőd, ha te is vásároltál belőle (Femcafe)
Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt halászati termékeket hívott vissza a Metro Kereskedelmi Kft., mivel az általa forgalmazott termékekben hatósági ellenőrzés során Listeria monocytogenes baktérium jelenlétét mutatták ki – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) hétfőn az Mti-vel.
dec. 1
18:09
Fontos hírt közölt a 4iG: beléptek a kézifegyver-fejlesztés piacára (Portfolio)
A 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt. megvásárolta a magyar kézifegyver-fejlesztéssel foglalkozó Gestament. A csongrádi központú védelmi ipari vállalat Gestamen Arms márkanév alatt kizárólag magyar tervezésű, NATO-kompatibilis kézifegyvereket fejleszt.
dec. 1
18:09
Itt tudod élőben követni a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését a kelenföldi buszgarázsból (SzMo)
Az ülés után az ellenzéki képviselők a Clark Ádám tér érintésével a Karmelita Kolostorhoz vonulnak, hogy elvigyék a határozatot Orbán Viktor miniszterelnök irodájához.
dec. 1
18:09
Lázár János szerint a Nyíregyházi Állatpark igazgatója Gyurcsány és Horn szekerét tolta korábban (Telex)
Baloldalinak és alkalmatlannak tartja Gajdos Lászlót, a Tisza Párt nyíregyházi képviselőjelöltjét, és szerinte a Tisza Párt vezetéséből többen is drogoznak.

Keresés