Ha ezen az úton megy tovább Amerika, az gyászos jövőt vetít előre a transzatlanti szövetségre nézve. Egy nem nyilvános változatban állítólag az is szerepel, hogy Magyarországot, Ausztriát, Olaszországot és Lengyelországot le kéne választani az EU-ról.
A Federal Reserve legutóbbi kamatdöntése megfelelt a várakozásoknak: a piacok előre beárazták a lazító lépést, amely végül nem volt egyhangú - volt, aki nagyobb vágást szorgalmazott, mások pedig a kamattartás mellett érveltek.
Japán kutatók kimutatták, hogy a fúziós reaktorok plazmája nemcsak lassan "kikeveri", hanem trükkös passzokkal villámgyorsan szét is szórja a hőt – ezért tűnik úgy, mintha kijátszaná a fizika szabályait.
Bochkor Nóri filmen debütált, Horváth Csenge babát vár, Bonnie Blue-t pedig Balin tartóztatták le illegális pornóforgatás miatt – három nő, három sztori.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa e heti ülésén több mint 11 millió forint bírságot szabott ki a kormányközeli Rádió 1-re, míg az ugyancsak kormányközeli TV2-t több mint 2 millió forintos büntetés megfizetésére kötelezte. Eljárás indult továbbá a Tilos Rádió ellen.
2025 a mezőgazdaságban a kihívások éve volt: nem volt olyan hónap és nem volt olyan ágazat, amit ne érintett volna olyan kihívás, amire nem volt példa évtizedek óta. A súlyos aszály jelentősen átformálta a gazdák fajtaválasztással kapcsolatos döntéseit, a hónapról hónapra felbukkanó betegségek pedig megmutatták, hogy a járványvédelem immár létkérdé
Nem működhetett volna egy ilyen rémséges hely a magyar politikai elit tudta nélkül – mondta Magyar Péter a Szőlő utcai Javítóintézet ügyével kapcsolatban Balatonfüreden, a párt "frakcióülésén". A sajtótájékoztatón elhangzott: januárban hozzák nyilvánosságra a Tisza szakpolitikai programját, amelyben lesz szó környezetvédelemről, műemlékvédelemről é
A Gránit Bank nyerte az MBH Gondoskodás Egészség- és Önsegélyező Pénztár, valamint az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár számlavezetésére kiírt pályázatát, míg a Gránit Alapkezelő a vagyonkezelésre lett a befutó. A pénztártagok befizetéseiket már november 29-től már a Gránit Banknál vezetett új számlaszámokra utalják.
A független képviselő 4iG-s forrásokra hivatkozva arról is ír, hogy a cégcsoport vezetője, Jászai Gellért az RTL-re is ráteheti a kezét. A tranzakciót egy óriási állami üzletből finanszíroznák.
Friss kiállítással jelentkezik kissmiklos: megnyitotta kapuit a JUST Decoration 2.0 a belvárosi POP&ROLL-ban. Az art galéria évzáró kiállításán a kortárs vizuális kultúra ismert alkotója a design és képzőművészet határait feszegeti, miközben tükröt tart a társadalom elé és a modern magányról is mesél. Az ingyenes tárlattal párhuzamosan megnyílt Bud
Hosszú évek várakozása után végre megérkezett a Stranger Things utolsó évada. Az első négy rész alapján azonban vegyes érzéseim vannak, mivel a sorozat nem teljesen győzött meg.
A FruitVeB és a NAK közös szemináriumán gyakorlati megoldásokat mutattak be a hűtőtárolás és a csomagolás legújabb innovációira. A cél: csökkenteni a veszteséget, növelni a jövedelmezőséget.
Tegnap az amerikai jegybank a vártnak megfelelően kamatot vágott, további kamatcsökkentéseket jelzett előre, és az eszközvásárlásokat is növelné. Ezeknek mind örültek a befektetők, a hangulatot azonban elrontotta, hogy az Oracle a vártnál gyengébb számokat tett közzé, ami miatt újra előkerültek a mesterséges intelligencia buborék kipukkanásával kap
A tűz több volt egyszerű találmánynál: megváltoztatta az emberi test felépítését, az agy működését, a neurokémiai folyamatokat, és az érzelmi stabilitást is.
Kiszivárgott dokumentumok részletesen ismertetik a Trump-kormány tervét, amelynek célja az Európában befagyasztott orosz pénzeszközök feloldása és Moszkva visszavezetése a nemzetközi közösségbe.
Ha nem tudjátok eldönteni, hogy mit is főzzetek, akkor chill, mert mi segítünk! A tárkonyos csirkeraguleves melegsége igazi felüdülés egy zord napon, pláne, ha forrón tálaljátok. A zöldséges Stefánia-vagdalt ízletes sokszínűsége és a sós karamellás panna cotta édes csábítása együtt biztosítják a tökéletes gasztronómiai élményt, amiért mindenkinek é
Miért dönt úgy egy családi vállalat, hogy a globális trendek helyett a saját nemesítés rögös útját járja? Seiwerth Annával, a Lajtamag Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével beszélgettünk a támogatáspolitika piactorzító hatásairól, a vegyszerkivonások okozta technológiai kényszerpályáról és arról, miért a függetlenség a legdrágább, de legkifizetődőbb befek
A legtöbb diák életében eljön az a pillanat, amikor a tanár kérdez, a kéz megmozdulna, de mégis visszahúzódik. A szív gyorsabban ver, a gondolatok szétesnek, és mintha mindenki más hirtelen sokkal magabiztosabbnak tűnne. Ezt nevezi a pszichológia tanórai szorongásnak, amely a társas helyzetektől való félelem egyik speciális formája. Bár sok fiatal
Sokkal kevesebb család szorul rá a kamatstopra, mint ahogyan azt a kormány állítja. Az Orbán-kabinet 273 ezer család megsegítéséről beszél, a Magyar Nemzeti Bank viszont csak 21 ezer sérülékeny kamatstopos adóst azonosított a legfrissebb jelentésében. A gyermektelen babavárósok közül minden nyolcadik kerülhet bajba.
Az Egyesült Államok lefoglalta a Skipper nevű VLCC nyersolajszállító szupertankert Venezuela partjainál. Az washingtoni állítás szerint a szankcionált, 1,6 millió hordó olajat szállító tankerről az amerikai elnök azt mondta, hogy megtartják.
Tegnap az amerikai jegybank a vártnak megfelelően kamatot vágott, további kamatcsökkentéseket jelzett előre, és az eszközvásárlásokat is növelné. Ezeknek mind örültek a befektetők, a hangulatot azonban elrontotta, hogy az Oracle a vártnál gyengébb számokat tett közzé, ami miatt újra előkerültek a mesterséges intelligencia buborék kipukkanásával kap
Úgy tűnik, nem csak az Oroszország és Ukrajna közti ellenvéleményeket kell feloldani a tárgyalóasztalnál, az USA és az EU is mást képzel el. Mi történt? Az elmúlt hetekben a Trump-adminisztráció több olyan dokumentumot is átadott európai partnereinek, amelyben leírták, hogyan képzelik el Ukrajna háború utáni újjáépítését, valamint Oroszország jövőj
A kormány csütörtöki rendelete fizetési moratóriumot vezet be 2026. november 30-áig a mezőgazdasági hitel- és lízingtartozásokra a fagykárral, aszálykárral érintett gazdák, illetve sertéságazatban működő tenyésztők számára.
Ezrek vonultak utcára szerda este Bulgária-szerte a kisebbségi kormány ellen, mert szerintük a kabinet képtelen felszámolni az Európai Unió legszegényebb tagállamában burjánzó korrupciót.
Az RTL Híradó információi szerint megszökött egy bentlakó a Debreceni Javítóintézetből, nem sokkal azután, hogy a rendőrség átvette az intézmény irányítását.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a BorsodChem hosszú távú innovációs és képzési együttműködést indít, amelyben kutatók és ipari szakemberek közösen dolgoznak a gyártást hatékonyabbá tevő technológiai fejlesztéseken, miközben a hallgatók gyakorlatorientált képzési lehetőségekhez jutnak.
Jövőre akár 280 ezer forintos adóvisszatérítés is járhat a nyugdíjra takarékoskodóknak az idei megtakarításuk után. A Grantis szakértői felhívták a figyelmet, hogy az adójóváírás megszerzésére év végéig van lehetőség. Az ünnepek miatt érdemes még a következő két hétben lépni.
A D-vitamin nem csak a csontanyagcserében nélkülözhetetlen, hanem intenzíven vizsgálják a daganatos betegségekkel való összefüggését is. Az eddigi eredmények szerint nem igazolt, hogy az alacsony D-vitamin-szint összefüggne a prosztatarák kialakulásával, azonban annak agresszívebb, gyorsabban növekvő formájával igen.
A húsfogyasztással, állattartással kapcsolatban sok a tévhit, ezeket Tények ízekre szedve című kampányában, a tudományos tényeket és a fenntartható állattartást bemutatva oszlatja el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Kiss Norbi hétszeres Európa bajnok, Nagy Norbi Európa bajnok, Burkus Egon sokszoros magyar bajnok, a Swift Cup Europe promótere, Gilyén Krisztián kétszeres csapat Európa-bajnok és német bajnok, Patu és Szomszéd Lali a Swift Cup Europe és a Formula Renault egykori versenyzője, személyes jelenlétükkel és jó néhány süti megvásárlásával járultak hozzá
2025 az eddigieknél is furcsább év volt: míg a legtöbben már majdnem elfeledték a világjárvány okozta rettegést, most egy másik vírus küldi padlóra az embereket.
A hitelminősítő romló fiskális pályát, gyenge növekedési környezetet, bizonytalan szakpolitikai irányt és továbbra is rendezetlen EU-s kapcsolatokat lát Magyarország esetében.