Az EU vezetése nem válogat az eszközökben: kiszemelték a következő célpontot, akit "példátlan" következményekkel fenyegetnek, ha nem engedelmeskedik a háborús finanszírozás ügyében.
A Binance 2017-es indulása óta nemcsak a kriptopiac, hanem a szabályozói térkép is drámaian átrajzolódott. A tőzsde több alkalommal is új országokba helyezte át a működési fókuszát, miközben évekig kerülte annak egyértelmű kimondását, hol található a tényleges központja. A Protos összegzése szerint ez a „globális vándorlás” nem egyszerű véletlen, h
A Széchenyi István Egyetem pilótaképzése mostantól modulonként is elvégezhető, így rugalmasabb időbeosztást kínál. A képzés magyar és angol nyelven indul, és nem feltétel a felsőfokú végzettség a részismereti kurzusokhoz. A jelentkezési határidő 2026. január 12., a program pedig együttműködik a Wizz Air légitársasággal.
Sűrű köd ereszkedett az ország nagy részére, több térségben órákon át alig néhány száz méterre csökken a látótávolság. A Hungaromet több vármegyére is figyelmeztetést adott ki a tartós, sűrű köd miatt.
Egy katonai szakportál szerint egy belső dokumentum leplezi le a titkos tervet, amelyben hazánk is szerepel. A Fehér Ház tagad, a szóvivő elmondása szerint nem létezik alternatív verziója az áltuk kiadott hivatalos dokumentumnak.
Téli lapszámunk fő tematikája immár szokásos módon a #Képesvagyok, fontos társadalmi ügyek, összefogások, személyes és közös küzdelmek és sikerek, korlátok leküzdése, hétköznapi hősök, mentális egészség, női tabutémák kerülnek reflektorfénybe, valamint a címlapsztárjainknak fontos közös szívügye: a gyermekvédelem. Ki vigyáz rájuk, mit tehetünk és m
A kormánysajtó kameráinak kereszttüzében tartott kétnapos "frakcióülést" a Tisza, ahol politikai, jogi és kommunikációs felkészítést is kaptak a jelöltek. Három civil hátterű jelölt arról beszélt a Telexnek, hogy mit gondolnak a propaganda esetleges támadásairól, és hogyan állnak a kampánycsapatok összeállításával.
A rangos World Travel Awards idén is kihirdette a világ legjobb tengerparti úti céljait. A győztes ezúttal azonban nem a Seychelle-szigetekhez vagy Mauritiushoz hasonló távoli paradicsomok közül került ki, hanem egy sokkal elérhetőbb és megfizethetőbb országból.
Tragikus hirtelenséggel, 62 éves korában elhunyt dr. Kispál Mihály Csaba főorvos, aki onkológusként életét a gyógyításnak szentelte. Halála nagy veszteség Szentes és a térség egészségügyi közössége számára.
Megjelent a rendelet, amely alapján külterületi lakóingatlanokra is igénybe vehető lesz az Otthon Start Program 2026. január 1-jétől. A nagy kérdés most az, hány bank és melyik fog élni a jogszabályváltozás adta lehetőséggel saját kockázatvállalási hajlandóságának függvényében.
Egy távoli csillag az űrben olyan erővel fog felrobbanni, hogy a robbanás fényét várhatóan a Földről is szabad szemmel lehet majd látni – akár nappal is.
Az elnök annak apropóján beszélt, hogy elindult új programja, amelynek keretein belül dollármilliókért lehet majd amerikai vízumot venni. Mi történt? Hivatalosan is elstartolt Donald Trump aranykártya-programja, amely gyorsított eljárással kínál amerikai vízumot azoknak a gazdag külföldieknek, akik hajlandóak legalább 1 millió dollárt (jelenlegi ár
A karácsony közeledtével gyakran érezhetjük, hogy a készülődés nyomasztóvá válik. Az érzelmi intelligencia azonban segíthet abban, hogy az ünnep valóban örömteli legyen.
Nagyot esett az Oracle részvényárfolyama, miután a cég közzétette a legfrissebb számait, amikből kiderült, hogy a bevétel elmaradt a várakozásoktól, egyre többen aggódnak a cég AI-szerződésállománya és a vállalat növekvő adóssága miatt.
A lakáspiac aktuális kihívásaira és a finanszírozási termékek iránti növekvő keresletre reagál megújult termékével a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. Az új Otthontervező Lakásszámla egyszerre kínál rugalmas megtakarítási lehetőséget és kedvezményes hitelt, akár 35 %-os bónusszal (EBKM: 3,83-3,90%)1, vagy akár 3,5 %-os hitelkamattal (referencia THM Kamat
Az Engame Akadémia kutatása szerint a 2024-2025-ös tanévben már több mint 18 ezer magyar fiatal tanult külföldi egyetemeken. Az Aktív Fiatalok Magyarország kutatássorozat adatai szerint minden kilencedik magyar fiatal kezdi meg külföldön a felsőoktatási tanulmányait. Az InfoRádió Szabó Andrea szociológust kérdezte az okokról.
A FAO decemberi jelentése szerint a 2025/26-os szezonra a globális gabonatermelés elérte a 3003 millió tonnát. A bővülés fő hajtóereje a búza és rizs rekordtermése, különösen Argentína, India és Indonézia hozzájárulásával.
"Meddig lehet a pöcegödörben fuldoklást kecses szinkronúszásként eladni?" – teszi fel a kérdést a humorista Facebook-oldalán. Több lehetséges verziót is felvázol arról, hogyan reagálhat a kormány a botrányra.
Magyarországon eddig nem látott arányban használnak mesterséges intelligenciát a közép- és nagyvállalatok – derül ki a K&H innovációs index legfrissebb adataiból.
A HUN-REN Sztaki Rendszer- és Irányításelméleti Laboratóriumának csapata nyerte a NASA International Space Apps Challenge hazai fordulóját egy jövőbiztos titkosítási megoldással. Az ötlet egy műholdas optikai rendszer, amely akár 4000 km távolságra is képes összekötni földi pontokat kvantumfizikai alapú kulcsokkal.
Közben az Orbán Viktor egyik lányával együtt magánrepülőző Jászai Gellért 8 milliárdért vehetett céget Orbán Viktor másik lányának férjétől, Tiborcz Istvántól.
Budapest főpolgármestere a Facebookon posztolt erről, arra alapozva, hogy Szentkirályi Alexandra mit posztolt a Facebookon erről. Mi történt? "Akkor hát nem volt hiába a budapestiek kiállása, a kormány kifizeti Budapestnek az adósságát. Vittem is az erről szóló szerződést a minisztériumba" – írta ki szerdán Facebook-oldalára Karácsony Gergely, eg
Egyre több X és Y generációsnál diagnosztizálnak vakbélrákot, a jelenség okát azonban egyelőre a tudósok sem tudják biztosra megmondani. Az elmúlt évek kutatásai szerint a vakbélrák az esetek egyharmadában már az 50 év alattiaknál is előfordul, ami korábban nem volt jellemző.
Harsányi Levente nehéz időszakon ment át, tragédiák sorát szenvedte el rövid idő alatt. Most itt tart az élete. A celebvilágot, a magyar és külföldi hírességeket érintő érdekességekről, hírekről rendszeresen beszámolunk itt a Mosthir.hu-n. Legutóbb arról írtunk, hogy Tóth Gabi és párja, Papp Máté Bence hogyan készül a karácsonyra. Közvetlenül Kapcs
10 év telt el a Párizsi Klímaegyezmény elfogadása óta. Egy nemrég publikált nemzetközi összefoglaló alapján a Föld rendszereinek több mint kétharmada ma már kritikus állapotban van, miközben 2024 a történelem legmelegebb éve lett. A világ egyre közelebb sodródik a veszélyes "forró Föld" forgatókönyvhöz – egy olyan állapothoz, amelyben a klímarendsz
Dinamikus növekedést hozott az idei Black November a MediaMarktnál. A friss adatok alapján a magyar vásárlók egyre tudatosabban időzítenek erre az időszakra, így az idén a piac általános trendjével ellentétben kiugró számban fogytak a televíziók és jelentősen nőtt az átlagos kosárérték. A kampányidőszak másik nagy nyertesei a biztonságot nyújtó kie