Az első randi nagyon izgalmas, de egyben stresszes is tud lenni. Hogyan indítsd el a beszélgetést, és milyen kérdésekkel érheted el, hogy a találkozó ne csak kellemes, hanem felejthetetlen is legyen? Mondjuk a válaszokat!
Katalin hercegné hagyományos karácsonyi koncertjén alaposan meglepte a rajongókat, hogy mekkorát nőttek a royal-csemeték, mióta utoljára láttuk őket. De Sarolta hercegnő ezentúl még azzal is elbűvölt minket, hogy pont úgy viselte a haját, mint ahogy korábban az édesanyja.
A háború nem csupán országok vagy hatalmak harca, nem csupán azoké, akik katonaként önként vagy önkénytelenül saját életüket kockáztatják, hanem civil embereké, nőké és gyerekeké. Ma, amikor még világunkban szintén dúlnak rémes összecsapások, a telefonoknak és az internetnek köszönhetően ezt szinte élő adásban tudjuk követni. De az előző évszázadba
A Jobb később, mint soha! 11. részében Csuja Imre összetűzésbe keveredik egy fagyiárussal: "Szivatsz, komolyan? Az én kajámmal ne szórakozzon senki!" – mondta Csuja Imre, majd a földön landolt a fagyija.
A magyar turizmus 11 hónap alatt értel el a 2024-es csúcs éves forgalmát! A tavalyi rekordév után idén már december 2-ára túllépte a szálláshelyeken regisztrált vendégek száma a 18 226…
Elfogadta az Országgyűlés szerdán a 14. havi nyugdíj bevezetéséről szóló jogszabályt; a juttatást fokozatosan vezetik be, a nyugdíjasok 2026 februárjában a teljes összeg egynegyedét kapják meg.
A PwC Magyarország új debreceni irodájának megnyitója nemcsak a vállalat, de Debrecen és a Kelet-magyarországi régió gazdasági fejlődésének szempontjából is mérföldkő. A Forest Center Debrecen irodaházban az ünnepélyes megnyitót egy nagyszabású üzleti konferencia kísérte, ahol a térség meghatározó gazdasági szereplői - Debrecen város és a Debreceni
Vince Gilligan, a legendás Breaking Bad és Better Call Saul sorozatok megálmodója, vakmerő és rendkívül sajátos hangulatú sci-fi szatírát készített. A Pluribus elején egy titokzatos vírus az emberiség nagy részét megmagyarázhatatlanul boldog és személytelen közösséggé változtatja, akiknek nincsenek többé önálló gondolataik, sem bármiféle életcéljuk
A WTS Klient Gazdasági Tanácsadó Kft. korábbi Business Automation üzletága a jövőben Digitális megoldások néven működik tovább, kibővített, a digitális transzformációt támogató szolgáltatási csomaggal. A megújult üzletág a meglévő portfólió mellett már saját fejlesztésű, automatizált áfabevallási megoldást is kínál, valamint informatikai és adózási
A munkahelyi ünnepi hangulat sok helyen kényszerré válik: egy friss felmérés szerint a dolgozók nagy része komoly pénzügyi és érzelmi nyomást érez a céges ajándékozás miatt. A friss adatok szerint a dolgozók fele érzi anyagilag és mentálisan is megterhelőnek ezt a hagyományt, amely így épp a lényeget veszíti el: a kapcsolódás örömét.
Új lendületet kapott az amerikaiak körében a magyarországi turizmus: míg a járvány előtt mintegy hétszázezer amerikai érkezett Budapestre közvetlen járattal, idén már körülbelül kétszázezerrel kevesebben látogatnak hazánkba, ami így is erősödést jelent.
A novemberi adatok szerint tovább esik a dízelek iránti érdeklődés, miközben nő a kereslet az elektromos és hibrid autókra. A kínálat is javult: több, fiatalabb és kevesebbet futott jármű jelent meg a használtautó-piacon.
Régivágású ez az Edox Sportsman Chronograph Automatic Fangio Limited Edition 01132-3G-BEAN (igen, ez az óra teljes neve), vastag, 7750-alapú szerkezettel, vastag „párnatokkal”, Milanese-szíjjal, drága részletekkel és hozzájuk illő áron. Avagy:
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint újra növekszik a szifilisz és a hepatitisz előfordulása Magyarországon, a veszélyeztetettek többsége pedig az AIDS-szűrésekre sem jár el. A betegség jellemzően a fiatalok körében terjed, és világszerte emelkedő tendenciát mutat.
A wellness ma már nem egyszerű kényeztetés – sokaknak újraindító élmény, amely segít visszanyerni a testi-lelki harmóniát. De mitől lesz valóban pihentető egy wellness-szálloda? Milyen szolgáltatások és környezeti elemek teszik teljessé a kikapcsolódást?
A Stego márka egy ismert német gyártó, amely az ipari automatizálási rendszerek megvalósításához elengedhetetlen termékekre specializálódott. Ezek bevált, hatékony fűtési, világítási és szellőztetési komponensek, amelyek közvetlenül a TME raktáraiból vásárolhatók meg.
A beton a modern társadalmak alapanyaga, ám előállítása a globális kibocsátások egyik legnagyobb forrása. Hogyan válhat egy nélkülözhetetlen építőanyag a fenntarthatósági átmenet kulcsszereplőjévé? A beton hatalma A beton az a láthatatlan infrastruktúra, amelyen a modern élet nyugszik. Utak, hidak, lakóépületek, kikötők, alagutak, ipari létesítmény
Egy új kutatás szerint egyszerre több, egymást erősítő tényező vezethetett a sokszor csak hobbitként emlegetett Homo floresiensis kihalásához mintegy 50 ezer évvel ezelőtt. A mindössze egyméteres ősi emberfaj maradványait 2004-ben fedezték fel az indonéziai Flores szigetén, ám eddig rejtély volt, hogyan tűnt el a Föld színéről.
A Toyota egy B-szegmensbe tartozó szabadidő-autóval - a hazánkban már bemutatott Suzuki eVitara testvérével - bővíti elektromos kínálatát. A nemzetközi menetpróbán a Toyota Urban Cruiser terepképességeit is bizonyította.
A végrehajtási eljárás adós halála esetén csak akkor ér véget, ha nincs örökös vagy nincs fedezet, így a hagyaték és az örökös döntései határozzák meg a folytatást.
Átadták az építőipari szakma kitüntetéseit szerdán Budapesten, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (Évosz) évzáró ünnepi közgyűlésén. Lechner Ödön-díj elismerésben részesült Hegedűs Gergely András, a Magyar Építők főszerkesztője, Keszthelyi Tibor, a Főmterv Zrt. vezérigazgatója, Peterka Attila, a West Hungária Bau Kft. stratégiai igaz
2025 augusztusában megnyitotta kapuit Budaörsön az Over the Box, egy különleges motoros tematikájú specialty kávézó, amely egyszerre közösségi tér, találkozóhely és kreatív tartalomgyártó műhely. A hely a café racer–motoros életérzést ötvözi a modern, letisztult kávékultúrával, és már a nyitás óta gyorsan a környék egyik meghatározó közösségi pontj
Ha visszagondolunk a gyerekkorunk vasárnapi ebédjeire, szinte biztos, hogy a rántott hús mellé tálalt rizibizi is eszünkbe jut. Mivel ez a köret évtizedek óta a magyar asztalok állandó szereplője, sokan hajlamosak azt hinni, hogy hazai találmány. Valójában azonban a rizibizi története Olaszországból, egészen Veneto régiójából ered.
A mesterséges intelligencia már nemcsak okos beszélgetőpartner többé, hanem biztonságunk, egészségünk és életminőségünk javításában is mindennapi partnerünk lehet. A Bosch 2025-ben bemutatott fejlesztései jól példázzák, milyen sokféle – lakossági és ipari – területen támogatják az életünket a gyakorlatban az Mi-alapú termékek és megoldások. A Bos
A Vörös-tenger térségében fennálló geopolitikai kockázatok miatt a hajók gyakran a Jóreménység foka felé kerülnek, ami hetekben mérhető késéseket okoz.
Kedves, hétköznapi pillanatok és józan döntések formálják a mai napot. Több jegynél előtérbe kerülnek a pénzügyek és az ünnepi készülődés, de a kapcsolatokban és a munkában is akadnak szívmelengető helyzetek. Ma a türelem és az őszinte kommunikáció hozza a legtöbbet.
A szerdai játéknap nagy rangadóját a Bernabeuban játszották, ami jelenleg inkább gödör, mint stadion. Az ősszel sokat mellőzött Rodrygo a 28. percben megszerezte a vezetést a madridiaknak, de a ManCity O’Reilly, majd Haaland révén még az első félidőben fordított. A sérült Mbappé távollétében a blancók nem voltak igazán veszélyesek, a Manchester
Talán nem is gondolnánk, de a hideg hónapok elengedhetetlen téli kabátjai valójában könnyen káoszba torkolló helyzetet alakíthatnak ki a repülőgép fedélzetén. Cikkünkben megosztunk néhány hasznos tanácsot azzal kapcsolatban, hogyan kerülhetjük el a hasonló problémákat.