A blokklánc-technológia, a bitcoin és a felezés alapjaiban változtatta meg a digitális eszközök alapvető tulajdonságait, melynek köszönhetően a legfontosabb értékké a fenntarthatóság és az infláció elleni védelem vált. Ezzel próbálkozott többek között a Litecoin is és számos más projekt is, azonban a mesterséges intelligencia megjelenésével a blokk
Pedig az NGM közleménye szerint közel 8 százalékkal több adóbevétele lett az államnak, mint tavaly. De mindenki nyugodjon meg, a választás előtti osztogatásra van pénz!
Mozgalmas év volt az idei a kiskereskedelem számára: változó fogyasztói hangulat, élénkülő verseny és gyorsuló technológiai fejlesztések formálták a piacot. Ahogy közeledik az év végi vásárlási csúcsidőszak, a pontos, gyorsan frissülő árkommunikáció szerepe fontosabb, mint valaha. A digitális polccímkék mára nemcsak modern megoldásnak számítanak, h
A székesfehérvári polgármester szerint Vargha Tamás országgyűlési képviselőt a temetőbe küldték és "genetikai hulladéknak" nevezték, miután a TISZA elnöke hozzászólt a politikus egyik bejegyzéséhez. Cser-Palkovics András szerint ez a stílus köszönőviszonyban sincs Magyar Péter "szeretetországról" szóló nyilatkozataival.
A múlt hétvégi, grazi ellenőrzések során több súlyos biztonsági kockázatot is azonosítottak. Egyebek mellett törött kormányrúd, fékhiba és korróziós kár is volt a hibák között. A vizsgálatok folytatódnak, nemcsak az osztrák, hanem a magyar, a szlovén és a horvát rendszámú járműveket is figyelik a helyi hatóságok.
Az Európai Unió Bírósága C-482/18. számú ügyben hozott ítélete alapján a törvény bejelentési kötelezettség, nyilatkozattételi kötelezettség elmulasztásával kapcsolatos bírságolási szabályai módosulnak. Változik a bevallási kötelezettség nem teljesítésével összefüggő eljárási szabály, továbbá hatályon kívül helyezik a bírság maximumára vonatkozó ren
A minisztérium azt írta, hogy egyetlen hónap alatt 400 milliárdos mínuszt "szedett össze" a költségvetés, ami csaknem a duplája annak, mint egy éve volt.
A kínai autógyártók térnyerése robbanásszerűen folytatódik Európában, aminek ékes bizonyítéka, hogy a BYD 2025 októberében majdnem háromszor annyi járművet értékesített a régióban, mint amerikai riválisa, a Tesla. Miközben a kínai márkák lassan kiharcolnak maguknak egy 6,8 százalékos piaci szeletet, a Tesla eladási lendülete drámai mértékben megtör
"Azzal, hogy az autósport csúcsát célozza, az Audi nem hagy kétséget ambíciói felől" – emeli ki Gernot Döllner, az Audi vezérigazgatója. "A megújulás történetének újabb izgalmas fejezete. A Forma–1 lesz a hajtóerő, ami felpörgeti az átalakulást egy agilisabb, rugalmasabb és innovatívabb Audi felé." Döllner szerint az Audi ambiciózus, de reálisan fe
A legenda nem sértődött meg a kritikán, sőt, egy extravagáns, bolyhos kesztyűt ragadott a visszavágáshoz. A TikTokra feltöltött klipben azt is elmondta, övé a legtisztább sütőablak egész Windsorban.
A vörösáfonya árnyalatú manikűr ünnepi hangulatot áraszt, elegáns és minden bőrtónuson gyönyörűen mutat. Inspirálódj ezekből a különleges manikűr ötletekből, amelyek tökéletesen passzolnak az ünnepi időszakhoz.
Több közösségi média betiltását is bevezették Ausztráliában a 16 év alattiak számára. Kérdés azonban, hogyan győződik meg az Instagram arról, hogy valaki átlépte a korhatárt, s mi a helyzet, ha valaki megpróbálja átírni a születési dátumát?
Az USS Nimitz (CVN-68), az amerikai haditengerészet legidősebb repülőgép-hordozója megkezdte utolsó útját: Pearl Harborból a kontinentális Egyesült Államok felé tart, hogy 2026-ban megkezdjék kivonását a hadrendből.
A miniszterelnök szerint az Európai Unió háborúra készül Oroszországgal, már a dátumot is kitűzték. Úgy véli, a 2026-os választás lesz az utolsó esély a béke megőrzésére.
A mezőgazdaság kibocsátása 2025-ben 6,2 százalékkal nőtt, elérve a 4,4 ezer milliárd forintot, miközben az ágazat teljesítménye vegyes képet mutat. A növénytermesztésben jelentős visszaesések mellett az állattenyésztés növekedést produkált - számolt be az Infostart.
Egy jó gasztroajándék sosem jut a ronda pulcsik sorsára! Finom kávék és illatos, művészi csomagolású teák az EspressoShop.hu-tól kedvezményes karácsonyi csomagokban.
A Grácia Mazsorett csoport is fellépett csütörtökön, az Erkel gimnázium korszerűsített tornacsarnoka és új konditerme ünnepélyes átadóján. Az Erkel 75 programsorozat részeként átadott beruházás révén olyan új terek jöttek létre, amelyekben a diákok még több lehetőséget kapnak az edzésre, a versenyzésre és az élményszerű mozgásra. Teleki-Szávai Kr
Nő az esély a közszolgáltatásokban címmel hátrányos helyzetű nők egészségügyi foglalkoztatása és képzése érdekében indít programot a Belügyminisztérium.
Ma van a szeplőtelen fogantatás ünnepe: mit jelent az, hogy valaki "kegyelemmel teljes", és hogyan egyeztethető össze ez az állapot a szabad akarattal? Ádám Rebeka Nóra írása.
A mesterséges intelligencia (MI) a pénzügyi rendszer új motorja lehet – hangsúlyozta Izer Norbert, a jegybank pénzpiacokért és digitalizációért felelős ügyvezető igazgatója.
A szabályozási környezet változásai miatt a Revolut teljesen beszünteti kriptovaluta-szolgáltatásait Magyarországon. Legfrissebb posztjukban mutatják a határidőket és a teendőket, hogy ne ragadjon benn a felhasználók pénze.
A lap a Drogkutató Intézettel közösen hozta össze az óriási tévesztést. Az angolul hagyott szó félreértelmezése miatt írtak ópiummák helyett az ártatlan mezei virágról.
A folytatásban egyebek mellett kiemelt figyelmet kap az élőhal-árusítás és a rendezvényeken forgalmazott alkoholos italok ellenőrzése is – hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium közleménye.
Egyre kiélezettebb a hangulat akörül, hogy a lefoglalt orosz vagyon legjelentősebb részét birtokló Belgium készen áll-e beleállni az ukrán költségvetést és védekezést megmentő jóvátételi hitellel járó kockázatokba. Miközben a magyar kormány erősen elhatárolódik Ukrajna további anyagi támogatásáról a felmerülő korrupciós vádak miatt, addig most hét
A karácsonyi vacsora lehet egy kellemes, meghitt este a családoddal, de lehet idegtépő kérdezz-felelek is néhány kevésbé szívesen látott rokonnal. Ha szerencsés vagy, akkor az, hogy karácsonykor előkerülnek a távoli rokonok, igazi örömöt jelent. Ha kevésbé szerencsés vagy, akkor tortúrát. Könnyen találhatod ugyanis magadat egy minden lében kanál, s