Az amerikai részvénypiac pénteken enyhe emelkedést mutatott: az S&P 500 0,2%-kal zárt magasabban, ezzel sorozatban negyedik nyereséges napját könyvelve el, miközben a Nasdaq Composite 0,3%-kal, míg a Dow Jones 0,2%-kal erősödött.
Egy amerikai szankciók alá vont orosz LNG-létesítmény megkezdte szállításait Kínába, ami az orosz-kínai energetikai együttműködés erősödését jelzi - írta meg a Bloomberg. Kína nem ismeri el az egyoldalú szankciókat, az ország az elmúlt hónapokban egyre több feketelistára tett orosz gázt vásárolt. Peking figyelmen kívül hagyta az orosz olaj értékesí
Múlt pénteken derült ki, hogy Hajdúböszörményben kukacos csokimikulást kaptak az óvodás és iskolás gyermekek. A légy-, illetve lisztmolylárvákkal szennyezett édesség több érintettnél is rosszullétet okozott.
A tender eredményeként Budapesten a legnagyobb múlttal rendelkező Főtaxi – amely már tizennégy éve a repülőtér megbízható szolgáltatója – ismét elnyerte a repülőtéri taxis szolgáltatás működtetésének jogát. Az F Mobilitás Kft., a globálisan vezető mobilitási platformként ismert Uber hazai partnere pedig új szereplőként kap lehetőséget arra, hogy fe
A vártnál jobban alakult a német ipar termelése, ami októberben havi alapon 1,8%-kal bővült. A szakemberek előzetesen zsugorodásra számítottak, azonban a megjelent adat azt mutathatja, hogy elérte a mélypontot Európa legerősebb gazdasága, ez pedig a magyar kilátásokra is hatással lehet.
Az X közösségi platform felfüggesztette az Európai Bizottság hirdetési fiókját, miután az uniós végrehajtó szerv 120 millió eurós bírságot szabott ki a vállalatra az átláthatósági szabályok (DSA) megsértésére hivatkozva - írja a Politico.
Súlyos baleset történt a Turi György által vezetett Kőbánya Sport Club úszásoktatásán, egy hároméves kisfiút újra kellett éleszteni, miután nem vette észre senki, hogy a víz alá merült - úszómester ugyan tartózkodott a helyszínen, de ő sem látta a történteket. Az eset kapcsán a szülők feljelentést tettek, hiányolva a megfelelő tájékoztatást és a be
Hiába aratta 71. Formula–1-es futamgyőzelmét Max Verstappen Abu-Dzabiban, a 2025-ös világbajnoki címet Lando Norris szerezte meg: a McLaren brit versenyzője hetedik idényében felért a csúcsra
Több mint 12.000 szem szaloncukor került megkóstolásra az idén hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Év Szaloncukra versenyen, amit a Szeretem a csokit TikTok csatorna videósai, Kovács Ádám és Kovács Gergely hoztak létre.
Balaton-parti luxusvillákat épít majd a beruházó az üdülő helyére, 3-3,5 milliós négyzetméterárakkal. A tulajdonosok magántőkealapok mögé bújnak, de Nagy Márton minisztériuma több ponton is segítette a bizniszt.
Éles és meglepő fordulatot vett a lakáspiac, amire valamennyire számítani lehetett a kereslet mérséklődése és a kínálat bővülése miatt. Az ingatlan.com legfrissebb, novemberi lakásárindexe szerint országos szinten érdemben lassult a lakásárak emelkedése. Havi szinten országosan 0,5 százalékos emelkedés történt, ami jóval elmarad a szeptemberi 2,8,
Hétfőn 2011 óta nem látott szintre emelkedett a 30 éves német államkötvény hozama, miközben világszerte folytatódik a hosszú lejáratú kötvények eladási hulláma a költségvetési fenntarthatósággal kapcsolatos aggodalmak miatt.
Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (Euipo) felmérése szerint a szellemitulajdon-védelemmel rendelkező európai vállalatok jelentős versenyelőnyt élveznek az erről nem gondoskodó versenytársaikkal szemben: átlagosan 23,8%-kal magasabb bevételt termelnek, illetve 22%-kal magasabb béreket is fizetnek. De hogy állnak ebben a versenyben a mag
December 12-én, COMPUTER CONTACT címmel nyílik kiállítás a Szent István Király Múzeum Új Magyar Képtárban Hegedűs 2 László retusált alkotásaiból, amelyen olyan legendák jelennek meg, mint Warhol, Chaplin, vagy David Lynch. A H2 ARCHÍVUM képei között kettő fotó hiteles, valóságos, de a megfejtés, a bizonyosság és kétség mérlegelése a szemlélőre van
A legeltetett állatok viselkedése és egészségi állapota mostantól valós időben nyomon követhető digitális eszközökkel, amelyek hatékony döntéstámogatást nyújtanak a gazdálkodóknak.
Párjával baltadobó mutatványokkal lepték meg a nézőket. Az egykori pornószínésznő azt mondta, a veszélyesnek tűnő mutatvánnyal az emberek kiteljesedését szeretné segíteni.
Cikkünk írásakor a bitcoin épp a 90 ezer dolláros szint visszaszerzésével küzd, ugyanakkor az árfolyamon és a százalékokon túl sokkal nagyobb probléma van kibontakozóban: a nagyvállalati tulajdonosok, melyek tevékenysége összefügg szorosan a bitcoin árfolyamával, ilyenkor extra kitettséget „élveznek” a volatilitásból, ami olykor-olykor a részvényár
December 11-től január 3-ig a londoni Alexandra Palace lesz a sportvilág egyik központja. Luke Littler 18 évesen másodszor lehet darts-világbajnok, de figyelnünk kell az "öregekre" is, no meg Kovács Patrikra.
A döntőben Vavra Bence és Freddie maradt alul, de az igazi csata a neten zajlik. A kommentelők egymásnak estek, hogy ki érdemelte meg jobban a győzelmet!
Donald Trump amerikai elnök aggodalmát fejezte ki a Netflix és a Warner Brothers Discovery 72 milliárd dolláros fúziójával kapcsolatban, amely jelentősen növelné a streamingóriás piaci részesedését - írta meg a BBC.
Tilalommal érintett vízterületen fogtak el orvhorgászokat, akik engedély nélkül horgásztak és két nagy méretű pontyot rejtettek el járművükben - számolt be a Pecaverzum.
Hétfőn mintegy 2500 kisvállalati adózót értesít a NAV, akik csak egymillió forintot meghaladó tartozásuk rendezésével maradhatnak kivások jövőre is. A befizetés határideje 2025. december 31.
Nem adózhat tovább kivásként az a cég, amelyiknek több mint egymillió forint nettó adótartozása van az év végén. Ezért az adóhatóság mintegy 2500 kisvállalati adózónak küld értesítést – írja közleményében a NAV.
Huszonkét év után gyakorlatilag megszűntek számára a fellépési lehetőségek a Magyar Állami Operaházban, miután kiállt az egészségügyi dolgozók tavaszi tüntetésén – állítja Hábetler András operaénekes és rendező. A művész végül visszatért eredeti szakmájához, és ma már ferencvárosi háziorvosként dolgozik.