Lando Norris nyerte a Brazil Nagydíjat, s miután Oscar Piastri egy opportunista előzésért kapott időbüntetés nyomán csak ötödik lett, újabb 15 ponttal távolodott csapattársától. Kimi Antonelli a hajrában kivédekezte Max Verstappen támadásait, aki bokszutcai rajttal lett harmadik. A hétvégére beharangozott eső a szombat után vasárnapon sem kavarta m
Szokatlan látvány tárul a kirándulók elé a népszerű Szalajka-völgyben. A lépcsőzetes mederben máskor hangos csobogással alázúduló víz, a Fátyol-vízesés teljesen eltűnt, a patak meder száraz, csak a színes őszi levelek borítják.
Nem egészen egy éve, hogy először teszteltem az akkor még friss és ropogós, harmadik generációs BMW X3-at. Akkor még fennakadtunk a hatalmas, körbevilágított veséin és az új hullámos, szoborszerűen lesarkított formáin, ráadásul egy nagyon más konfigurációt próbáltam, mint most: 381 lóerős sorhat és fizikát meghazudtoló összkerékhajtás. Az az autó n
Hadar Goldin hadnagyot 2014-ben, a Gázai övezetben vívott harcok során ölte meg a Hamász. Az izraeli haderő szerint a holttest visszaszerzése "kiterjedt hírszerzési és katonai erőfeszítések eredménye".
Idén úgy döntöttem, lecserélem az évek óta használatos adventi koszorúnkat, és egy kicsit rendhagyóbb, ám annál praktikusabb változat mellett teszem le a voksomat.
A két évtizedes jubileumot a legendás album bakelit kiadásával és koncertturnéval teszi még emlékezetesebbé Zséda, az eMerTon- és Artsjus-díjas énekesnő. Aki a fontos évforduló mellett új terveiről is mesélt a GLAMOUR-nak.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb adatai szerint 2025 első felében 201 személyautó eltűnését jelentették be Magyarországon. Bár a lopásszám némileg csökkent a tavalyihoz képest, a tolvajok továbbra is a legnépszerűbb márkákat viszik: az Opel, a Suzuki és a Ford vezeti a körözési listát.
A Politiconak beszélt egy vezető európai tudomány tanácsadó arról, hogy az Európai Unió új időközi klímacéljában található kiskapuk növelik a 2050-es nettó nulla cél elérésének veszélyét.
Changpeng Zhao, ismertebb nevén CZ, most épp nem tőzsdét épít, hanem a saját történetet vési kőbe. A Binance alapítója november 8-án közölte, hogy „majdnem kész” a memoárja, amelyben – saját szavaival – „semmit sem tart vissza”. A kéziratot már szerkeszti, de a munkába bevonja a követőt is: az X-en (korábbi Twitteren) borítóötleteket is kért tőlük:
November 21-én tartják meg a 10. Inkubátor pitchfórum döntőjét, ahol tíz fiatal filmes fogja prezentálni az első egészestés (és egy rövid animációs) filmtervét. Az alkotókat bemutató interjúsorozatunk következő vendége Boros Panna, aki Flóris László bokszedzőről és keményen küzdő tanítványairól készít dokumentumfilmet. Idén egyedül ő képviseli ezt
Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint a távozó prágai kormány politikája meggyengítette a visegrádi országok közötti együttműködést, de bízik abban, hogy a most megalakuló új kabinet helyreállítja a partnerséget.
Orbán Viktor szerint megoldották a finanszírozási gondokat az amerikaiakkal. A szakértő azonban lehűtötte a kedélyeket: ez nem ajándék, hanem egy kamatos hitel lehetősége.
A Tisza Párt adatbázisának feltöréséről szóló ügy új kommunikációs frontot nyitott a kormány oldalán – a narratíva szerint ukrán fejlesztésű applikációról, adatlopásról és háborúpárti szálról van szó, miközben a logikai ellentmondások és a politikai félelemkeltés uralják a történetet. A kampány ezzel új szakaszba lépett, ahol a valóságérzékelés, az
November 6. és 26. között ismét kezdetét veszi a Black Friday az ország összes Auchan áruházában, az akciók az Auchan online áruházban is érvényesek. Az akciós időszakban idén nemcsak hatalmas kedvezményekkel és ingyenes hitelkonstrukciókkal, hanem a legnépszerűbb márkák termékeivel is várják a vásárlókat, kiegészítve egy exkluzív, limitált eseménn
Sokak számára csak show, valójában kemény versenysport – koreográfiával, akrobatikával és tökéletes időzítéssel az 50-es évek óta. Mennyit keresnek az amerikai futball cheerleaderei?
Életrajzi film készült a C. Ronaldót felfedező Bölöni Lászlóról, aki, noha a románokkal érte el nagy sikereit, magyar maradt. A BEK-győztes futballistát – akit Portugáliában, Belgiumban, Franciaországban is tisztelnek – Magyarország ezzel a filmmel fedezheti fel magának újra. A 72 éves erdélyi legendáról szóló dokumentumfilmben még Ceaușescu diktát
Egészen bizonyosan tudom, hogy a szerelők és mesteremberek között is vannak kedves, lelkiismeretes és profi szakemberek, de mindenki tudja: ha találomra hívunk egy számot, jó eséllyel nem egy ilyen szaki veszi fel a telefont. Egy lakásfelújítás közepére érve már kijelenthetem: tanultam egyet s mást a szakemberekről, de persze tudom, hogy a megrende
Daniel Tammet autista savant, több nyelven beszél. Új könyve kilenc különleges, spektrumon élő ember életébe enged bepillantást, Ausztráliától Franciaországon át Japánig. Olvass bele a Kilenc elme című kötetbe!
Valaha az éjszakák ritmusa teljesen más volt, és az alvásunk is máshogy zajlott. Ma a folyamatos nyolcórás pihenés tűnik természetesnek, mégis sokan tapasztaljuk, hogy éjszaka felébredünk. Vajon mi áll a változás mögött, és mit árul el ez az alvási szokásainkról?
Összességében mintegy 5 milliárd eurós, vagyis csaknem 2 billió forintnak megfelelő bevételt generált a felmérésben résztvevő 23 országban a helyi kereskedők és éttermek számára a Wolt. A kutatásból kiderül: a digitális platformok mára a helyi gazdaság nélkülözhetetlen szereplőivé váltak, és számos magyar vállalkozás számára a Wolt jelenti az első
A TikTokon óriási népszerűségnek örvendenek az úgynevezett "skincare" vacsorák, melyek csupa olyan hozzávalóból állnak, amik belülről szépítik meg a bőrödet. Így ha a szokásos esti arcápolási rutinod mellett ezt is beveted, állítólag még eredményesebb lehet az éjszakai beauty sleep.
Idén év végén zárul 2014-2020-as Vidékfejlesztési Program, aminek keretében 3300 milliárd forintnyi forrást biztosított a kormány a gazdálkodóknak. Ennek az összegnek közel kétharmada a beruházási pályázatokhoz kapcsolódó támogatás volt.
Hosszú betegség után, 88 éves korában elhunyt Kálmán Yvonne, a világhírű magyar operettkomponista, Kálmán Imre lánya, aki életét édesapja zenei örökségének védelmére és nemzetközi népszerűsítésére szentelte - tájékoztatta a Budapesti Operettszínház szombaton az MTI-t.
A miniszterelnök az amerikai útja után egyenesen Manchesterbe repült, hogy a VIP-páholyban szurkoljon. A liverpooli magyar focistáknak azonban nem volt szerencséjük, a City simán legázolta őket.
Lemondott vasárnap Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, miután olyan belső feljegyzések kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint a brit közszolgálati médiatársaság manipulálhatta Donald Trump amerikai elnök egyik beszédét.
A Sztárban Sztár All Stars zsűritagja a mai, 10. élő show-ban egy nem akármilyen Holdampf Linda kreációt viselt: megvillantotta benne hosszú, kecses lábait, valamint szexi dekoltázsát is.
Fotó: Mercedes A 26. születésnapját négy nap múlva ünneplő pilótának ez az idei hetedik és pályafutása 11. futamgyőzelme. Norris mögött Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője zárt másodikként, míg a dobogó alsó fokára a címvédő és négyszeres vb-győztes Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője állhatott fel úgy, hogy a boxutcából
A nagyinterjúból állítólag az is kiderül majd, milyen volt valójában a viszonya a NER-ből kiugrott Magyar Péterrel. Az Index azt ígéri, hogy Hatvanpuszta ügye is szóba kerül a beszélgetésben.
Súlyos vasúti baleset történt Pozsony közelében, amikor vasárnap este Bazin és a szlovák főváros közötti szakaszon két személyvonat ütközött – számolt be az Új Szó.
A McLaren ausztrál pilótája egy talán túlságosan is bátor előzési kísérlet miatt kapott büntetést, ami miatt csak az ötödik lett a São Pauló-i Nagydíjon.
A szélsőjobboldali Alternatíva Németországért pártot támogató Naomi Seibt szerint Németországban üldözik a politikai nézetei miatt, kapott már halálos fenyegetéseket és a belbiztonság is figyeli őt.