2025. november 9. vasárnap

nov. 9
19:12
3 munkavállalói prioritás, ami csak a Z generációra jellemző (Igényesférfi.hu)
A Z generáció számára a legfontosabb a folyamatos fejlődés, a rugalmasság és a biztonság egyensúlya.
nov. 9
19:12
Orbán Viktor Manchesterben szurkolt Szoboszlainak (Magyar Hírlap)
A City-Liverpool rangadón is feltűnt a magyar miniszterelnök.
nov. 9
19:18
Orbán Viktor: Szinte korlátlan finanszírozási lehetőségünk van Amerikában, amellyel ki tudunk váltani bármilyen brüsszeli pénzt (SzMo)
A kormányfő a Washingtonból hazafelé tartó repülőgépen vágott oda Brüsszelnek. A lépés azt is jelentheti, hogy a kormánynak már nem is annyira fontos az uniós pénz.
nov. 9
19:18
A büntető is kevés volt a bravúrhoz a Kazincbarcikának a Fradi ellen Mezőkövesden (Demokrata)
A címvédő fővárosi csapat ezzel a második helyre jött fel a tabellán úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint az éllovas Paks.
nov. 9
19:18
Online ismerkedés vagy átverés? Így ismerhető fel a romantikus csalás (Hóvége)
Ha túl szép a történet, hogy igaz legyen, akkor csalásról lehet szó.
nov. 9
19:24
Ezt nem láttuk jönni: különleges videót tett közzé Orbán Viktorról a Fehér Ház (Mandiner)
Ő egy igazán különleges ember és nagyszerű vezető – közölte Donald Trump.
nov. 9
19:26
"Komoly jelentősége volt ennek a találkozónak, aki mást mond, az nagyon vakon van" – a műsorvezető is elmondta, mit ért el Orbán Viktor Washingtonban (Mandiner)
Évtizedes jelentőségű volt a miniszerelnök és Donald Trump találkozója.
nov. 9
19:30
Erdő a városban: a klímaalkalmazkodás új iránya Magyarországon (Alternatív Energia)
A klímaváltozás kihívásaira olyan természetalapú megoldásokkal kell válaszolni, mint amilyen az erdőtelepítés.
nov. 9
19:30
Tipikus anya-lánya viszonyok, és a velük járó problémák (Éva Magazin)
Úgy érzed, jó a viszonyod az anyukáddal, néha mégis bezavar valami megfoghatatlan erő a kommunikációba? Segítünk átlátni a viszonyotokat és adunk néhány tippet, hogyan javíthattok rajta.
nov. 9
19:30
Ezeknek a csillagjegyeknek teljesen átalakul az életük a Tarot kártya szerint november 10-e után (Glamour)
Új sorozattal jelentkezünk: Selenvie, a GLAMOUR Tarot olvasója mostantól heti előrejelzésekkel segít, hogy lásd, mi vár rád a héten, és felkészülten vedd az akadályokat vagy használd ki az előtted álló sikerszériát!
nov. 9
19:30
A rövid haj tette őket még nőiesebbé: 15 nő, akit teljesen megváltoztatott az új frizurája (Joy)
A haj az arcunk ékszere – tartja a mondás. És semmi kétség, hogy ez így is van, hiszen kifejezhetjük vele személyiségünket, az érzéseinket, és egy adott életszakaszunkat is.
nov. 9
19:30
Az oroszok és az AfD miatt aggódik a német elnök (Magyar Hírlap)
Steinmeier: a német demokrácia évtizedek óta nem volt ilyen veszélyben.
nov. 9
19:30
Sertéságazat 2025: új kihívások, új sikerek (Magyar Mezőgazdaság)
A hazai sertéságazat előtt komoly kihívások állnak: járványok, antibiotikum-használat, állatjólét. Dr. Nemes Imre főállatorvos a Sertés Egészségügyi Akadémia webináriumán foglalta össze az ágazat aktuális helyzetét.
nov. 9
19:30
Béralku taktikák, amelyek a legjobbnak bizonyulnak (Karrier Trend)
A fizetésről való tárgyalás nem pusztán egy szám körül forog, bár tény, hogy annak feljebb tornázása fontos. Jó előkészítéssel, tudatossággal és megfelelő stratégiával a béralku igazi karrier­építő eszközzé válhat. A megfelelő taktika nemcsak a magasabb kezdő fizetést biztosíthatja a béralku során, hanem hosszú távon is pozitívan hathat a pályafutá
nov. 9
19:30
Így vesznek rá az éttermek, hogy többet költs náluk (Bien)
Amikor elmész a családoddal, barátaiddal vacsorázni egy étterembe, te is gyakran kapod magad azon, hogy bár eredetileg meghatároztál egy összeget a fejedben, a végén mégis többet költöttél? Nos, nem arról van szó, hogy nem tudod beosztani az anyagiakat; a legtöbb étteremben ugyanis néhány pszichológiai trükk segítségével rávesznek arra, hogy még jo
nov. 9
19:36
Fűmag okozta egy kutya halálát - a gazdája figyelmezteti a kedvenceikkel sétálókat (Háziállat)
Egy fiatal nő története bejárta a közösségi médiát: szeretett kutyája váratlanul meghalt egy séta után – egy apró fűmag volt a hibás.
nov. 9
19:36
Fordítsd a szorongást erővé – Deepak Chopra szerint a bizonytalanság a kreativitás titkos forrása (Igényesférfi.hu)
Deepak Chopra szerint az élet alapállapota a bizonytalanság. Mutatjuk, hogyan fordíthatod a szorongást cselekvéssé!
nov. 9
19:36
Kedvenc üdülőhelyünk betiltotta a dohányzást a fiatalok számára – és a turisták sem kivételek (in.hu)
Amikor egy nyugodt napot szeretnénk eltölteni a tengerparton, valószínűleg az utolsó dolog, amire vágyunk, az a cigarettafüst szaga. Egy népszerű üdülőhelyen azonban ez hamarosan már nem fog problémát jelenteni.
nov. 9
19:42
Több mint egy évtized után hazatérhetett egy izraeli katona holtteste (HírTV)
A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta a 2014. augusztus elsején, a Gázai övezetben vívott háborúban elesett Hadar Goldin katona földi maradványait Izraelnek - jelentette be az izraeli miniszterelnöki hivatal vasárnap.
nov. 9
19:42
Az Egri Bazilika: A város szimbóluma, a hit, a remény és a szeretet temploma (SzMo)
Harangok, freskók és legendák – fedezd fel az egri bazilika csodáit. Magyarország egyik legnagyobb temploma igazi építészeti remekmű is. Most néhány érdekességet is elárulunk róla.
nov. 9
19:42
Belgium 150 ezer fiatalt hív a hadseregbe (Magyar Hírlap)
Önkéntes egyéves szolgálatra biztatják a 17 éveseket.
nov. 9
19:42
Szijjártó Péter: Öntsünk tiszta vizet a phoárba! (Demokrata)
Ha nem Orbán Viktornak hívnák Magyarország miniszterelnökét, akkor a magyar családoknak karácsonyra már háromszorosára nőtt volna az energiaszámlája – írta a politikus.
nov. 9
19:42
50 éves jubileumot ünnepelt a kiskőrösi Úttörténeti Múzeum (Autószektor)
A római kortól egészen napjaink gyorsforgalmi úthálózatáig kalauzolja a látogatót az Úttörténeti Múzeum állandó kiállítása, amelynek mintegy másfél hektáros parkjában a hazai útépítés történetének emblematikus munkagépei is megtalálhatók. Közöttük is kiemelkedő szerep jut az úthengereknek, nem véletlen, hogy a múzeum rendelkezik Európa legnagyobb ú
nov. 9
19:42
Ha Hétfő, akkor ismét vár a Vekker – Újra itt a Mandiner reggeli műsora Gyürky Enikővel és Szabó András Csutival (Mandiner)
Kezdd velünk a heted első reggelét! Könnyed hangulatban, élőben megvitathatod az aktuális közéleti témákat a két műsorvezetővel Gyürky Enikővel és Szabó András Csutival!
nov. 9
19:42
Elindult a P2P kriptovásárlás a Trust Walleten (BitcoinBázis)
A világ számos részén a kriptó nem luxus vagy befektetés, hanem lehetőség. Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerika több országában milliók számára ez jelenti az első valódi hozzáférést a digitális gazdasághoz – akkor is, ha a bankrendszer gyenge, a kártyás fizetés pedig elérhetetlen. Csakhogy ahol a hagyományos pénzügyi utak hiányoznak, ott a kriptóho
nov. 9
19:48
Marco Rossi új vezért választott a magyar válogatott élére? Különös vallomást tett az olasz edző (Promotions)
Magyarország szeretne ott lenni a világbajnokságon, egyetlen igazán fontos kulcsembert lát Rossi is.
nov. 9
19:48
Az Orbán-Trump barátság óriási elismerés Magyarországnak – a rapper is elmondta, mit gondol a miniszterelnök amerikai látogatásáról (Mandiner)
Young G szerint politikai oldaltól függetlenül büszkének lehet lenni az kiemelkedően jó magyar-amerikai kapcsolatokra.
nov. 9
19:48
Taylor Swift egyetlen Grammy-jelölést sem kapott – ez az egyszerű oka, és nem az utálói tehetnek róla (naphire.hu)
Taylor Swift legújabb albuma, a The Life of a Showgirl hiába aratott hatalmas sikert, egyetlen Grammy-jelölést sem kapott, de ez nem az énekesnő ellen irányul. Egész egyszerűen az új lemez túl későn, a jelölési időszakon kívül jelent meg.
nov. 9
19:54
Tragédia a magyarok kedvenc őszi-téli nyaralóhelyén: na ezért életveszélyes valójában a paradicsomi sziget (Pénzcentrum)
Óriáshullámok ragadtak magukkal több embert a Spanyolországhoz tartozó Tenerife szigetén, hárman életüket vesztették és 15-en megsérültek - közölték vasárnap a helyi hatóságok.
nov. 9
19:54
Guardiola ezredik meccsén a City leiskolázta a Liverpoolt (Player)
A Manchester City nagyon simán legyőzte a bajnok Liverpoolt.
nov. 9
19:54
Meghan Markle mindenkit túlszárnyalt Kris Jenner szülinapi partiján: fekete szettjében ő volt a legszebb vendég (Femcafe)
Meghan Markle ismét bebizonyította, hogy stílusban és eleganciában aligha akad párja Hollywoodban. A hercegné a hétvégén férjével, Harryvel vett részt Kris Jenner 70. születésnapi partiján, ahol fekete, lenyűgözően nőies ruhájában minden tekintetet magára vont.
nov. 9
19:54
Megtörte a csendet a drogbotrányba keveredett T. Danny: beszédes videóval és egyetlen mondattal reagált (SzMo)
A fiatal előadó egy edzőtermi videóban mutatta meg, mit gondol a helyzetről. A rövid üzenet kettészakította a rajongótáborát.
nov. 9
19:54
Guardiola ezredik meccsén a Manchester City szétszedte a Liverpoolt (Telex)
Úgy nyertek 3-0-ra, hogy Haaland még egy tizenegyest is elhibázott. Orbán is a helyszínen nézte az angol rangadót.
nov. 9
20:00
Egy új kutatás választ adott az univerzum egyik legfontosabb kérdésére (Portfolio)
Régóta foglalkoztatja a tudósokat a világűrben található sötét energia természete, a legújabb kutatások teljesen új képet festettek róla – írja a Science Daily.
nov. 9
20:00
SES: Csalódást keltő kilátások (Mínuszos)
Az Intelsat felvásárlása utáni első előrejelzés csalódást keltett, az SES részvényei több mint tizenhárom százalékkal
nov. 9
20:00
Szijjártó Péter: A washingtoni tárgyalások nyertesei a magyar emberek (Magyar Hírlap)
A külügyminiszter szerint, ha nem Orbán Viktor lenne a miniszterelnök, a magyar családoknak karácsonyra háromszorosára nőtt volna az energiaszámlája.
nov. 9
20:00
"Kikukáztam a pizzát" – Mi volt a legnyomorultabb dolog, amire a pénztelenség kényszerített? (Bien)
Mindannyiunknak adódtak már "fluktuációs" problémái, az alábbi tíz esetben elég komolyak.
nov. 9
20:06
A nap rangadója, Guardiola jubileumi diadala – Haalandék esélyt sem adtak Szoboszlaiéknak (HírTV)
A Premier League 11. fordulójának rangadóján a Manchester City 3-0-ra legyőzte a címvédő Liverpoolt. Pep Guardiola ezzel a győzelemmel ünnepelte 1000. vezetőedzői mérkőzését.
nov. 9
20:06
Nem meglepő módon válás után kevesebb házimunkát végeznek a nők – bemutatjuk, miért (WMN)
Kutatások szerint válás után a nők házimunkával töltött ideje csökken, a férfiaké viszont nő – még akkor is, ha a gyerekek a nőknél maradnak.
nov. 9
20:06
Leiskolázta a Liverpoolt a Manchester City (Magyar Hírlap)
Hiába szurkolt a lelátón Szoboszlai Dominikéknek Orbán Viktor.
nov. 9
20:06
Lemondott a BBC vezérigazgatója és a BBC News igazgatója (Telex)
A BBC kiszivárgott belső jelentése szerint megtévesztően vághattak meg egy Trump-beszédet a Panorama című műsorukban.
nov. 9
20:06
Verstappen megint csodát tett Brazíliában, Norris már 24 ponttal vezeti a vb-pontversenyt (Telex)
Eső nélkül is nagyon izgalmas lett a Brazil Nagydíj. Piastri túlvállalta magát, ami visszaütött, Norris hozta a kötelezőt, Verstappen hátulról alkotott nagyot újfent.
nov. 9
20:06
Elon Musk lehet a világ első ezermilliárdosa – a Tesla részvényesei jóváhagyták fizetési csomagját (ICT Global)
A Tesla részvényesei elsöprő többséggel támogatták a cégvezető juttatási csomagját. A döntés új korszakot nyithat a vállalat és vezére kapcsolatában.
nov. 9
20:12
"Lehet, hogy egy európai harcmezőn fogok meghalni 27 évesen" (444.hu)
Magyar fiatalok, akik a szabadidejükben játsszák el, milyen lenne háborúban állni. Van, aki Wagner-egyenruhában jár Zala megyében, és van, aki azt adja elő, milyen lenne egy drón elől menekülni. Mit jelent ez számukra – csak egy fantáziavilágot, vagy olyan valóságot, amit már saját életüknél is valóságosabbnak éreznek? Itt a 444 riportfilmje, a Min
nov. 9
20:12
Orbán Viktor elárulta, hogy miért nem tartott vele Washingtonba Rogán Antal (SzMo)
A miniszterelnök szerint az ezerforintos benzinártól óvták meg a magyarokat. Azt is elmondta, miért kellett néhány miniszternek itthon "vigyázni a boltra".
nov. 9
20:12
Gyors, ízletes és igazi komfortkaja – a szegedi The Pasta Clubra mindenki számíthat (Street Kitchen)
A tésztázók műfaja Budapesten nem ismeretlen, sőt vidéken is egyre több ilyen egységet találni. Ezúttal a szegedi The Pasta Club kínálatát csekkoltuk.
nov. 9
20:18
Norris Brazíliában közelebb került a világbajnoki címhez (HírTV)
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
nov. 9
20:18
Szijjártó Péter: Lehet hülyeségeket beszélni, de a nemzetközi politika komoly dolog (SzMo)
A külgazdasági és külügyminiszter szerint ha nem Orbán Viktornak hívnák Magyarország miniszterelnökét, akkor a magyar családoknak karácsonyra már háromszorosára nőtt volna az energiaszámlája
nov. 9
20:18
A Sims volt a játékok progresszív úttörője, de ez borulhat Trump veje és a szaúdiak érkezésével (Telex)
Véletlenül került be egy nők közötti csók a Sims első verziójába, azóta viszont a játék a nyitottság és a sokszínűség élharcosa és egyfajta menedék lett. A játék hatalmas közössége azonban aggódik az új tulajdonosok miatt.
nov. 9
20:24
Elfoglalták Ribnojét az oroszok (Magyar Hírlap)
A moszkvai védelmi tárca szerint az "Vosztok" hadsereg csoport nyomult előre.

Keresés