Kemény Lili Örkény Színháznak írt drámája 25 év Magyarországáról mesél négy képben. SZFE-szalagok az előtérben, Harry Potter a tévén, Eminem, csempészek, oligarchák, strómanok, néhány csalódott fiatal és egy nagyon lelkes tanár. Az orosz barátban bőven van téma, kár, hogy a nagyja elveszik a katyvaszban. Kritika.
Te emlékszel, milyen darabokból állt a Dior idei tavaszi/nyári kollekciója? És arra igen, hogy mit viselt Dakota Johnson vagy Emma Stone a cannes-i filmfesztiválon? Nem baj, ha az elsőre nemmel, a másodikra igennel feleltél, a divatházak szándékos döntéseinek "áldozata" vagy.
A kedvenc énekesnőnk dedikált Cd-je, limitált kiadású merch, a szereplők által aláírt mozis plakát, vagy az egyik Oscar-gálán viselt ikonikus ruhadarab: ezek szinte hétköznapi tárgyaknak tűnnek az alábbi listán szereplő tételekhez képest. A legelvakultabb fanok gyűjteményében ugyanis ennél sokkal elképesztőbb "kincsek" szerepelnek.
Úgy tűnik, a Losonci negyed szavazóit nem hatotta meg a lejárató kampány. Horváth Alexander végül fölényes, 52 százalék feletti eredménnyel szerzett újra mandátumot.
A sérültek számáról és állapotáról egyelőre nem adtak pontos információt a hatóságok. Ez már a második ilyen eset Szlovákiában rövid időn belül, legutóbb októberben ütközött két vonat Szádalmás közelében.
Az együttes a mostani kiírásban gyalázatosan teljesít, szombaton a Szuszában kapott ki 3-0-ra Győrtől és 13 forduló után csupán két pont az előnye a kieső helyen álló Nyíregyházával szemben.
A 12 év után újrainduló Csillag születik hamar unalmassá válik, de azt nem lehet elvenni tőle, hogy itt emberként bánik a zsűri az indulókkal. Ez pedig hatalmas diadal a konkurencia jelenlegi állapotát látva.
Ha nem Orbán Viktornak hívnák Magyarország miniszterelnökét, akkor a magyar családoknak karácsonyra már háromszorosára nőtt volna az energiaszámlája – írta a politikus.
A zöldségek támogatják a hormonrendszer, az energiaszint és a bélflóra egyensúlyát – ami anyaként különösen fontos. Nincs szükség drága alapanyagokra vagy bonyolult diétára: néhány egyszerű trükkel a zöldségek természetesen beépíthetők a mindennapi ételekbe, akár a család kedvencei mellé is.
Depressziós a hangulat a Dunaújvárosban a vasmű bezárása óta, minden ötödik helyi lakos az elköltözést fontolgatja, derült ki az Iránytű Intézet reprezentatív kutatásából. A helyiek egy új ipari beruházásban látják a jövőt, és többségük a kormánytól várja megoldást – mondta Pék Szabolcs az intézet vezető elemzője az InfoRádióban.
Huszonöt év után ismét találkozott egymással Jim Carrey és Taylor Momsen. A színész és az énekesnő a Rock and Roll Hírességek Csarnokának beiktatási ünnepségén találkozott egymással, mint kiderült, először azóta, hogy bemutatták közös, mára klasszikussá vált karácsonyi filmjüket, A Grincset.
A szakemberek 34 halfajt azonosítottak az idei dunai halmonitorozás alkalmából. Sály Péter, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének tudományos munkatársa az InfoRádióban ismertette a vizsgálatok pozitív, illetve aggasztó eredményeit.
A jövő héten napos és tartósan ködös tájak is előfordulhatnak az országban: az éjszaka képződő köd és rétegfelhőzet többfelé megmaradhat napközben is, itt szitálás és kisebb eső is előfordulhat, míg ott, ahol a köd, rétegfelhőzet feloszlik, napos idő várható. A csúcshőmérséklet a borult, párás vidékeken 6-10, míg ott, ahol kisüt a nap, 11 és 15 Cel
Orbán Viktor népes magyar delegációval repült ki az Egyesült Államokba csütörtökön, hogy másnap Donald Trump amerikai elnökkel tárgyaljon a Fehér Házban. Azonban a kormánytagok közül nem mindenki tartott vele, Rogán Antal és Gulyás Gergely például itthon maradt. A miniszterelnök elárulta, ők miért nem mentek.
A főváros VIII. kerületének 8. számú egyéni választókerületében ma tartott időközi önkormányzati választást megelőzően hamis szórólapok jelentek meg, amelyek a Tisza Pártra utalnak.
A Fülöp-szigeteken több mint 900 000 embert evakuáltak, miközben az ország a Fung-wong (helyi nevén Uwan) nevű szuper tájfun közeledésére készül. A hatóságok vasárnap estére várják, hogy a hatalmas vihar elérje a szárazföldet, és a meteorológiai szolgálat szerint akár 185 km/órás tartós szelek és 230 km/órás széllökések is előfordulhatnak.
Orbán Viktor miniszterelnök a hét folyamán lezajlott egyesült államokbeli tárgyalásai után Manchesterbe utazott, ahol a helyszínen tekinti meg a Premier League csúcsrangadóját, a Manchester City és a Liverpool FC mérkőzését.
A Liverpool simán kikapott a Manchester Citytől az angol labdarúgó-bajnokság vasárnapi meccsén. A vörösöknek nem volt esélyük idegenben, még akkor sem, ha Szoboszlai Dominik most is a jobbak között volt. A bajnoki címvédő visszaesett a nyolcadik helyre.
Bartha Attila, a Bükki Nemzeti Park Nyugat-Bükki Tájegységének vezetője az InfoRádióban arról beszélt, hogy miért száradhatott ki a hazánk egyik legnépszerűbb turisztikai látványosságának számító Szalajka-patak és a hozzá tartozó Fátyol-vízesés, illetve mit lehet tenni a víz megtartása érdekében, ami még nem a természetbe való durva beavatkozás, és
A Csillag Születik tizenhárom év után újra képernyőre kerül. Az RTL vasárnap esténként látványos showműsorral tér vissza, amelyben Köllő Babett, ByeAlex, Geszti Péter és Molnár Áron értékelik az ország tehetségeit. A stúdió új, a hangulat pedig garantáltan fergeteges – humor, dráma és megható pillanatok egyaránt várnak a nézőkre.
Orbán Viktor szerint az Egyesült Államok pénzügyi segítséget nyújthat Magyarországnak, ha továbbra sem érkeznek meg az uniós források. A miniszterelnök Donald Trumppal "pénzügyi pajzsról" állapodott meg. Bod Péter Ákos, a jegybank volt elnöke szerint ez valutacsere-megállapodás lehet, amelyet jellemzően válságközeli helyzetben lévő országok alkalma
Halálos baleset történt reggel Debrecen-Bánk közelében. Egy fácán miatt vesztette el az irányítást autója felett egy sofőr, járműve megpördült, majd frontálisan ütközött egy utánfutós kocsival. Egy 29 éves nő életét vesztette, ketten megsérültek.
Dudás Csanád a Modern Talking Borther Louie slágerével készült a Csillag Születik Válogatójára. Köllő Babett úgy látta, a versenyző hasonlít is az eredeti előadóra, Thomas Andersre, Geszti Péter és ByeAlex azonban ennél kritikusabban fogalmazott – szerintük ugyanis maximum csukott szemmel és háttal állva. A Dieter Bohlenként debütáló Dallos-Puskás
Már több mint egy hete otthon van és örökbe fogadhatja a család azt a pécsi kisfiút, aki 3 évig élt egy kórházban. A Házon kívül riportja után – amelyben bemutattuk, hogy hiába várja Melinda és családja a gyereket, mégsem kaphatják meg – több százezren írtak alá egy petíciót. Ezután a minisztérium is lépett. Meglátogattuk a kisfiút már otthon, a cs
Meccs közben meghalt a szegedi kézilabdacsapat technikai vezetője, Dobozi Iván a Veszprém elleni rangadón. A 69 éves sportvezető életét a mentők már nem tudták megmenteni. A Pick Aréna előtt ma gyertyákkal emlékeztek rá a csapat tagjai, szurkolók és barátok.
A mobiltelefonok olyannyira beépültek mindennapi életünkbe, hogy lassan fel sem tűnik, ha valaki séta közben sem teszi el. Pedig sokat elárul rólunk, ha még ilyenkor sem tudunk elszakadni a készüléktől.
A földönkívüli élet lehetősége az egyik legősibb tudományos és filozófiai kérdés. Az ismert és aktívan kutatott Drake-egyenlet egy gyakran hivatkozott modell arra, hogyan lehetne megbecsülni a fejlett civilizációk számát a galaxisban. Bár inspiráló, számos paramétere bizonytalan vagy teljesen ismeretlen, így nem ad szilárd választ arra a kérdésre,
Igazi káosszal szembesülnek az utasok a Népligetnél, ugyanis sem a mozgólépcsők, sem a kijelzőtáblák nem üzemelnek rendesen a MÁV-hoz tartozó buszpályaudvaron.