Az ifjú kutatóval, a Karikó Katalint által alapított JATE-díj első kitüntetettjével fiatalon elért sikerről, feltüzelhető középiskolásokról és baktériumoknak ellenálló antibiotikumokról beszélgettünk. Interjúnk.
A hétvége jelentős részében marad a borongós, csapadékos idő. Bár lesznek átmeneti szakadozások a felhőtakaróban, az ország döntő része felett továbbra is erősen felhős vagy teljesen borult ég lesz a jellemző. A csúcshőmérséklet 9-14 fok között változik szombaton.
Egy helyi önkormányzat kivethet-e ugyanarra az ingatlanra kommunális adót és építményadót egyszerre? Ha egy egyéni vállalkozó a lakásának egyik részében (ugyanazon a címen és helyrajzi számon) működteti egyéni vállalkozását (amely egyébként egy kiskereskedelmi üzlet), akkor kötelezhető-e építményadó és kommunális adó fizetésére is egyidejűleg? Az A
Egyre népszerűbb az ultrafutás, de az extrém versenyek között is vannak olyanok, amelyek kiemelkednek. Összegyűjtöttük a világ legkeményebb ultráit, amelyekről még olvasni is fárasztó.
A liverpooli lányok teljesen odáig vannak a magyar válogatott sztárjáért. Kerkez Milos igazi őrületet váltott ki a szurkolólányok körében: a Bors pedig rá is talált arra a brit drukkerre, akinek a szobafala tele van Kerkez-poszterekkel, a telefonján ő a háttérképe, és szinte minden Liverpool-meccsen ott van.
A kenyér az emberiség egyik legősibb és legkedveltebb étele, amely kultúrákat, kontinenseket és évszázadokat köt össze. A TasteAtlas szakértői most rangsorolták a világ legjobb kenyereit, a lista pedig igazi gasztroutazás lett a hagyományos cipóktól a lepényeken át egészen a különleges nemzeti receptekig. Az élre egy indiai klasszikus, a fokhagymás
Az e-mailes csalások veszélyeire hívja fel a figyelmet az Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége. Mint közölték: több bejelentés érkezik hozzájuk olyan fogyasztóktól, akik nem értik a kapott e-maileket, és ehhez kérnek segítséget tőlünk. Ezek többsége átverés, valamilyen formában megpróbálja megkárosítani a fogyasztókat.
A lagúnák városa Olaszország egyik leglátogatottabb úti célja, amely szinte minden turista bakancslistáján szerepel. Vannak azonban olyan részei is, amelyek árnyékban maradnak, nem véletlenül. Velence Olaszország egyik legkedveltebb és mint ilyen, az egyik leglátogatottabb városa. Olyannyira, hogy a romantikus település már kénytelen extra turiszti
Sokan úgy gondolják, hogy akkor járnak jól, ha a tankot mindig egészen tele töltik. A szakértők szerint azonban ezzel épp többet árthatunk, mint amennyit spórolunk.
A Duna House reprezentatív ingatlanpiaci kutatásából kiderül, hogy mely szempontok a legfontosabbak az ingatlanvásárlást tervezők számára. Avagy legtöbben zöldövezetben, terasszal vagy erkéllyel keresnének jól finanszírozható, meghatározott fűtési típusú otthont. Az építés éve és az energetikai besorolás viszont már másodlagos.A kutatás eredményei
Száz nap után kifulladt a Bolojan-kormány lendülete: a megszorítások és a koalíciós viták leginkább az erdélyi magyar közösségeket sújtják, ahol a fejlesztések leálltak és a források apadnak.
Rá tudsz jönni, hogy ki hazudik? Adott négy kép négy házról, de az egyiken valami nem stimmel. Ez az Iq-teszt biztosan megdolgoztatja az agyad! Te kitalálod, hogy ki a tolvaj?
Trump dicsérettel és gesztusokkal halmozta el Orbánt, aki közel 240 milliárd forint értékben tett vállalásokat, az amerikaiak a nukleáris ágazatban is megjelennek. A kormányfő elérte, hogy Magyarország az amerikai szankciókat elkerülve továbbra is importálhasson orosz kőolajat és földgázt. A kettős adóztatás azonban érvényben maradt.
A Pfizer Inc. beleegyezett, hogy 10 milliárd dolláros üzletben felvásárolja a Metsera Inc.-t, miután a Novo Nordisk A/S-sel heves licitverseny alakult ki a fogyókúrás gyógyszereket gyártó startupért.
Roppanó avar, narancsos-pirosas színkavalkád, aranyló fényben úszó erdő, friss levegő, plusz izgalmas kalandok, játékos feladványok, magával ragadó történetek és hősök: ezt adják a meseösvények és meseutak. Olyan őszi kiránduló helyszíneket mutatunk, ahol biztosan a gyerekek is lelkesen bandukolnak.
Az otthonunk a nyugalom szigete – legalábbis szeretnénk, ha így lenne. A frissen felmosott padló, az illatos gyertya fénye és a gondosan elrendezett párnák mind azt az érzést keltik, hogy minden tiszta és rendezett. Ám a látszat néha csal: a baktériumok és vírusok észrevétlenül telepednek meg a legváratlanabb helyeken – ott is, ahol soha nem gyanít
Ha a gyerek felnő, a határok, szerepek és elvárások újrarendeződnek, és ez nem könnyű sem a szülőnek, sem a gyereknek. Hogyan lehet közel maradni egymáshoz úgy, hogy közben elengedjük őket? Milyen lépések segítenek újrahangolni a kapcsolatot a felnőtt gyerekeinkkel?
Az első rész se volt jó, de most talán sikerült alulmúlni azt is. Annyi ponton meg lehetett volna állítani a folyamatot, de senki nem lépett közbe időben, és így végül kijött ez a produkció, és ez nem túl nagy baj, mert úgy látom, hogy másoknak átlagban jobban tetszik, mint nekem. Talán csak én vagyok a fura.__GA__Szóval hurrá, ez egy újabb testcse