A kínai gyáripar tevékenysége októberben már a hetedik hónapja zsugorodhatott, ami arra utal, hogy az ázsiai országnak további gazdaságélénkítő lépésekre van szüksége a belföldi kereslet növeléséhez. A Reuters által megkérdezett
A meggyes sütemények gyakori szépséghibája, amikor a meggy a tészta aljára süllyed. Több trükk is létezik arra, hogy a meggy ne a sütemény alján kössön ki. Cikkünkben a fortélyokat is eláruljuk, egyúttal egy olyan könnyen elkészíthető meggyes süti receptet mutatunk, ahol a meggy valóban "lebegni" fog.
Ma, 2025. november 8-án a magyar naptár szerint elsősorban a Zsombor ünnepli a névnapját, és vele együtt több ritkább, történeti vagy tájnyelvi alak is felbukkan: Zombor és Zsómbor. Ha van Zsombor a családban vagy a baráti körödben, ma mindenképp köszöntsd fel – ez az ő napja!
Az Európai Bizottság októberben javaslatot tett a rendelet célzott módosítására, miután a tagállamok a nyár folyamán kifejezték aggályaikat a rendelkezés gyakorlati kihívásaival kapcsolatban.
Szimbolikus csengetéssel ünnepelték a Budapesti Értéktőzsdén a Cig Pannónia Életbiztosító Nyrt. tőzsdei megjelenésének 15 éves évfordulóját. A magyar alapítású biztosítótársaság 2010-ben lépett a pesti parkettre, és az elmúlt másfél évtizedben a hazai biztosítási piac meghatározó, stabil növekedést mutató szereplőjévé vált. A Cig Pannónia Életbizt
Kevés film képes arra, hogy egyszerre legyen korszakalkotó, generációkon átívelően szerethető és technikailag, dramaturgiailag is mestermunka. Robert Zemeckis filmje pontosan ilyen alkotás. Ez nem csupán egy sci-fi kalandfilm, hanem egy örök érvényű történet az identitásról, a családról és az önmegvalósításról – mindez humorral, lendülettel és szív
Ahogy a levelek színt váltanak, a kávénk pedig egyre inkább fűszeres lattéra cserélődik, elérkezik az évszak, amikor mindannyian vágyunk egy kis változásra — és ez nemcsak az öltözködésünkre igaz. Míg tavasszal és nyáron a hajhosszokkal kísérletezünk, ősszel a hajszíneké a főszerep. Lássuk, mely árnyalatok uralják idén a szezon hajtrendjeit!
Holtomiglan, holtodiglan? A statisztikák szerint 2024-ben 46 561 pár mondta ki a boldogító igent, és 17 732 házaspár kapcsolata ért véget. A válások száma az elmúlt időszakokban csökkenő tendenciát mutat, de kutatások szerint van egy ok, amely főként a férfiakat sarkallja arra, hogy tovább álljanak.
Táplálkozási szakértők állítják, nem minden konzerv kerülendő. A konzervek általában kedvezőbb árúak mint a friss élelmiszerek és tovább eltarthatók. Mégis mindenki inkább csak kényszermegoldásként tekint rájuk, lévén hogy feldolgozott élelmiszerek.
A napi kvíz most ismét próbára teszi a tudásodat és nem lesz könnyű dolgod. A legjobb játékosok legalább hat kérdésre tudják a helyes választ, így van miért küzdeni. A kérdések változatosak, de mindegyik egy kis gondolkodást igényel. Készen állsz, hogy felvedd a versenyt velük?
"Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik" - szól a mondás a november 11-i Márton nap kapcsán. De vajon honnan ered és milyen hagyományok kötődnek ehhez a naphoz?
Közeleg Márton-napja és ilyenkor libát eszünk. Készíthetünk a libából levest, ludaskását, sültet, sokféle fogást. Ezúttal ennek jegyében állítottuk össze a hétvégi ebédmenüt, az egyiket a libának, a másikat viszont húsmentes fogásoknak szenteltük.
A november 28-i közgyűlés előterjesztése alapján a Duna House (DH) 750 millió forint osztalékelőleget, részvényenként 21,81 forintot fizethet - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Hiába próbálja Orbán történelminek bemutatni a küldetését, a szabadsajtó nem habozik lerántani a leplet üzelmeiről. Körkép következik. Nizalowski Attila írása.
Sötét képet vetítenek előre azok az új kutatások, amelyek szerint a mikotoxinok számos állat- és humán-egészségügyi probléma kialakulásában szerepet játszhatnak. Bár a kirakós darabjai még nem kerültek teljesen a helyükre, az már most egyre biztosabbnak tűnik, hogy ezzel a problémával a jövőben még sok dolgunk lesz – hangzott el A mikotoxinok megje
A hétvége első napja is számos izgalmat tartogat az egyes csillagjegyek számára, azt azonban, hogy neked mit üzennek a csillagok, csakis akkor tudhatod meg, ha elolvasod a szombati horoszkópot!
Kikerült a kínálatból Magyarország eddigi legolcsóbb új autója, így mostmár 5,5 millió forint alatt nem lehet új kocsit kapni. Jelenleg a Dacia Sandero és a Kia Picanto vezeti a legolcsóbb új autók 10-es listáját, ezek mellett még a Fiat Pandina alapváltozata áll meg 6 millió forint alatt.
Napi Temu-rendelések, felesleges AliExpress-es "örömcsomagok", tucatnyi ruhadarab, amelyek sosem kerülnek ki a szekrényből – és mégis újra és újra ott az inger: megveszem, csak ezt az egyet. A vásárlásfüggőség nem új jelenség, de a digitális korszak filléres webáruházai sosem látott tempóban mélyítik el az érzelmi impulzusvásárlásokat. A kérdés már
Kukoricából – az eddig beérkezett és a várható adatok alapján – 3,4 millió tonna termést várnak, s ez 1 millió tonnával haladja meg a tavalyi mennyiséget úgy, hogy harmadával csökkent a vetésterület.
A koreai konyhaművészet, vagyis a hansik, mára nem csupán egy nemzeti gasztronómiai hagyomány, hanem a kulturális identitás és az egészségtudatos életmód szimbóluma is a világban.
A magyar miniszterelnök népes küldöttség élén az Egyesült Államokba utazott, hogy találkozzék az amerikai elnökkel, a világ talán legnagyobb hatalmú politikusával. (Nem mellesleg bő egy héttel azt követően, hogy a legjelentősebb spirituális vezető, a pápa fogadta. Ilyenkor születnek az efféle népi szólások, mint például "Elszigetelődött, mint Orbán
Botrány szaga terjeng a brit filmiparban: egy alig ismert producer, Alan Latham tucatnyi középszerű, szinte nézhetetlen filmet gyártott le az elmúlt években – mindezt milliókért, főként az adófizetők pénzéből.
Továbbra is ellentmondásosan alakulnak a piacok, hiszen a nyersolaj ára ugyan csökken, a finomított termékeknél ez nem látszódik – derül ki az Mfor Üzemanyagár-figyelő heti elemzéséből. Emiatt a hazai üzemanyagpiacon sem lehet komolyabb áresésre számítani.
A Tisza Világ applikáció adatainak kiszivárgása az utóbbi évek egyik legsúlyosabb adatvédelmi botrányává nőtte ki magát: novemberre már több százezer magyar állampolgár személyes információi kerülhettek nyilvánosságra. A történet nemcsak politikai, hanem erkölcsi és szakmai kérdéseket is felszínre hozott – különösen az újságírói és elemzői munka ha