2025. november 20. csütörtök

nov. 20
8:15
Trumpék olyan területeket is az oroszoknak adnának, amit azok még nem is szereztek meg (Telex)
Azzal az indokkal, hogy ha a háború folytatódik, előbb-utóbb úgyis megszereznék. Cserébe Washington biztonsági garanciát ígér Ukrajnának.
nov. 20
8:15
Lázárt akkor húzza magához Orbán, amikor veszélyben érzi a rendszert (Telex)
2010 után nagyra nőtt, 2018-ban visszaszorult, 2022-ben visszatért, és éppen akkor tudott újra megerősödni, amikor a Fidesz nehéz helyzetbe került. Lázár János maga dicsekedett el azzal, hogy ő lett a kampány három oszlopának egyike. Forrásaink szerint buzog benne az ambíció, de ez nem tetszik mindenkinek.
nov. 20
8:15
A meglepő ok, amiért Károly király kétszer ünnepli a születésnapját egy évben (in.hu)
A brit királyi család sokszor került mostanában a figyelem középpontjába, a walesi hercegi pár közelmúltbeli költözésétől kezdve Vilmos herceg őszinte megjegyzéseiig a monarchia jövőjéről. A múlt hétvégén egy fontos eseményre került sor: III. Károly király a 77. születésnapját ünnepelte, amelyhez a palota egy hivatalos portrét is közzétett róla.
nov. 20
8:15
Sok nyugdíjas nem tudja, pedig így jóval több pénzed marad (Most Hír)
A nyugdíj melletti munkavégzés ma már nemcsak egy rugalmas munkaerőpiaci megoldás Magyarországon, hanem anyagilag is kifejezetten megéri foglalkoztatottnak és foglalkoztatónak egyaránt, nincs például tb és szocho sem - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
nov. 20
8:15
A szavakkal leírhatatlan természet írói – Botanikus írók (Litera)
Az íróasztalon túl című sorozatunkban olyan írókat, szerzőket mutatunk be, akiknek az irodalom mellett valamilyen más terület is kiemelkedő szerepet töltött be az életükben. Ezúttal botanikus írókkal foglalkozunk, akik a természetjárást művészi szintre emelték.
nov. 20
8:21
Pert fontolgat a kormány az EU ellen az orosz gázvásárlás tilalma miatt Szlovákiában (Infostart)
"A szlovák kormány azt vizsgálja, hogy pert indítson-e az Európai Unió ellen az orosz energiáról való leválás miatt" – jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök. Az Európai Unió döntése értelmében 2028-tól teljesen leállnának az Oroszországból érkező gáz- és kőolajszállítások.
nov. 20
8:21
A Mediatorral kampányol az Oázis (MMonline)
Mostantól maguk a növények oszthatják meg igényeiket a gondos gazdáikkal, ugyanis az Oázis Kertészet felelős növénygondozást segítő edukációs AI-platformja hangot ad nekik. A BotaniChat koncepciójáért, megvalósításáért és kommunikációjáért a Mediator felel.Örülhetnek a növénytulajdonosok, hiszen most már a növények maguk is elmondhatják, hogyan érz
nov. 20
8:21
Orbán Viktor: Ahhoz, hogy győzni tudjunk, mindenkire szükségünk lesz (Demokrata)
"Mondjuk el Brüsszelnek: Magyarország nem kér a háborús tervekből!"
nov. 20
8:21
Ettől a naptól rettegnek Ukrajnában: ekkor jöhet el a háború döntő ütközete (Mandiner)
Oroszország Zaporizzsjához próbál közelebb kerülni, tüzérségi és dróntámadásokkal igyekszik nyomást gyakorolni az ukrán katonai parancsnokságra.
nov. 20
8:21
A Tisza pártcsaládja blokkolja az ukrán háborús maffiával kapcsolatos vizsgálatot (Magyar Nemzet)
A patrióták vitát kezdeményeznek az ügyben, de hiába.
nov. 20
8:21
Novák Katalin már nem kapja állami tiszteletdíját, mert elkezdett dolgozni (Telex)
A volt köztársasági elnökök az életük végig kapják állami fizetésüket, de csak akkor, ha nem dolgoznak a magyarországi munkaerőpiacon.
nov. 20
8:21
Napi matek feladat, kevés ember tudja jól megoldani! (Kvízkuckó)
Sokan csak egy könnyű matekpéldának gondolják, mégis rengetegen elrontják! Csak keveseknek sikerül első próbálkozásra jól megoldani. Te vajon közéjük tartozol? Próbáld ki magad ezzel a trükkös, logikát igénylő napi kihívással! A Kvízkuckóban naponta új kvízek várnak, amelyek nemcsak szórakoztatóak, hanem fejlesztik a memóriát, támogatják a tanulást
nov. 20
8:27
Bődületes csúcs után gyűjt erőt a forint (Privátbankár)
Kissé gyengült a hazai fizetőeszköz ma reggelre.
nov. 20
8:27
Napi horoszkóp: erre a 7 csillagjegyre különleges hatással lesz a Skorpió újhold (Metropol)
Vajon te is közöttük vagy? Mutatjuk!
nov. 20
8:27
Kissé gyengült a forint csütörtök reggelre (ProfitLine)
Gyengült kissé a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
nov. 20
8:27
"Hát üdvözlégy digitális Krisztus!" – Bochkor Gábor az AI Jézusnak gyónta meg bűneit: ezt követte el (Ripost)
Hogy képtelenségnek tűnik? Pedig nem az! Egy svájci egyetem kísérlete igazolta, hogy a mesterséges intelligencia, akár át is veheti a papok szerepét a gyónási folyamatokban. Bochkor Gábor le is tesztelte és bizony nem csalódott.
nov. 20
8:27
Bitcoin: hihetetlen lejtmenetben a legnagyobb kriptodeviza, már a 90 ezer dollár jelenti a mentsvárat - az okok egyértelműek, a kilátások rosszak (vg.hu)
A bitcoinnak már az ETF-befektetők is hátat fordítottak.
nov. 20
8:27
Ezért ne csomagold soha alufóliába az ételeket, szakértők figyelmeztetnek a veszélyre (Glamour)
Sokan csomagoljuk elkészült, kihűlt ételeinket alufóliába és tesszük be a hűtőbe, hogy másnap kivehessük és újramelegíthessük. Csakhogy ez a tárolás egyik legrosszabb módja, szakértők figyelmeztetnek, hogy az élelmiszereket inkább edényekbe tegyük.
nov. 20
8:27
"Padlóra kerültünk, szinte sokkos állapotba..." - Extra kezeléssel nő magasra a törpenövésű Soma (BorsOnline)
Magyarországon is elérhető a növekedés segítő terápia
nov. 20
8:27
Cardi B megmutatta újszülött kisfiát: itt vannak az első fotók (Life)
A világhírű rapper negyedik gyermekének adott életet. Cardi B most közösségi oldalán osztotta meg a róla készült képeket.
nov. 20
8:27
Súlyos titok látott napvilágot Ozzy Osbourne-ról (Magyar Hírlap)
Régóta súlyos beteg volt.
nov. 20
8:27
Kiszivárgott Ursula von der Leyen levele Ukrajna finanszírozásáról (Demokrata)
A bizottság elnöke gyors megállapodást sürget Ukrajna finanszírozásáról.
nov. 20
8:27
Agrár-Edih: digitalizáció felsőfokon a hazai mezőgazdaságban (Magyar Mezőgazdaság)
Az Agrár-Edih online szakmai webinárja három díjazott agrárdigitális innováció gyakorlati bemutatójával adott átfogó képet a hazai fejlesztések előrehaladásáról.
nov. 20
8:27
McLaren: Mi sosem leszünk olyan egyversenyzős csapat, mint a Red Bull (Autószektor)
Furcsa hely a Forma–1. Sebastian Vettel, Lewis Hamilton vagy Max Verstappen legsikeresebb szezonjaiban a bajnokok aktuális csapatának gyakran a fejéhez vágták, hogy elnyomja és egyszerű vízhordóvá teszi a második versenyzőjét. Idén a McLarent ezzel szemben gyakran azért kritizálták, mert ennek nyilvánvaló hátrányai ellenére is konokul ragaszkodott
nov. 20
8:27
Magyar autóversenyzőket kaszált el a NAV (AC News)
A NAV most megmutatta: ha nem szabályszerűen versenyzel, a célszalagnál nem pezsgő vár rád, hanem bilincs.
nov. 20
8:27
Csak egy rémes "divathullám" volt a genderőrület, mára alig akadnak követői (vasárnap.hu)
Az elmúlt években példátlan lendülettel emelkedett az amerikai egyetemisták körében a nonbináris és egyéb nemkonform identitások aránya – ám 2023 után váratlan és meredek visszaesés kezdődött – írta meg a Skeptic híre alapján a Mandiner. A Foundation for Individual Rights and Expression (Fire) évente 50 ezer hallgatót vizsgáló felmérése szerint a n
nov. 20
8:27
Íme Portugália titkos Velencéje, amit szinte senki sem ismer (Roadster)
Igazi gyöngyszem, melynek bája a kanyargós csatornákban, a színes épületekben és az elegáns vízparti kávézókban rejlik.
nov. 20
8:27
Nem bírja a télies időt a forint, ennyit gyengült a pénzünk csütörtök reggel (Most Hír)
Gyengült kissé a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
nov. 20
8:29
Hoppá! Dua Lipa exével jár a dögös szupermodell, Emily Ratajkowski (Life)
A modell Manhattan utcáin csókolózott Romain Gavrasszal, Dua Lipa korábbi partnerével. Úgy tűnik, Emily Ratajkowski fülig szerelmes!
nov. 20
8:29
Új kutatás igazolja, hogy lassítja az öregedést a nyelvtanulás (Roadster)
A többnyelvűséget az oktatásba és az egészségügybe is beépítené egy kutató.
nov. 20
8:33
Drágább lesz-e idén a karácsonyi hal? (Agroinform)
Az elhúzódó aszály ellenére közepes évet zárnak a haltermelők.
nov. 20
8:33
Nőtt a kórházban hagyott csecsemők száma (444.hu)
Jelenleg 353 gyerek van, aki egészségügyi intézményben él.
nov. 20
8:33
Számháború a "gigajó" fizetésekről: a statisztikában növekednek a bérek, de a pénztárcában eltűnni látszik (ATV)
A KSH szerint szeptemberben tovább nőttek a fizetések.
nov. 20
8:33
Orosz kémhajó cirkál a brit területi vizek szélén – közölte a brit védelmi miniszter (hirado.hu)
Jelentésük szerint lézerrel is megzavarták a megfigyelésére felszállt brit repülőgépeket.
nov. 20
8:33
Felmérés: A Tokaji a magyarok legkedveltebb borvidéke (Márkamonitor)
A hazai borvidékek közül a Tokaji a legnépszerűbb a magyarok körében –– derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből. A dobogó második fokára az Egri borvidék került, míg harmadik helyen a Villányi zárt. A rangsor negyedik helyén a Balaton-felvidéki és a Badacsonyi borvidék osztozik, az ötödik pedig a Szekszárdi lett. A válaszadók többségét
nov. 20
8:33
"Lezsibbadt a fél oldalam, nem tudtam emelni a kezemet, és nem működött a jobb lábam" – Balsai Móni őszintén beszélt a betegségéről (SzMo)
A Jászai Mari-díjas színésznőnek a fél oldala lebénult, a jobb lábát sem tudta mozgatni. A János Kórház orvosai rakták össze, de a keze a mai napig zsibbad.
nov. 20
8:33
A brit elit egység felrobbant az idegtől Jason Statham legvadabb akciófilmjének láttán, a rajongók mégis imádják (Promotions)
A filmről kiderült, hogy olyan történetet bolygat meg, amelyet sokan inkább örökre eltemettek volna
nov. 20
8:33
Kiszivárgott béketerv: semmitől sem félnek úgy egyesek, mint a háború végétől (Mandiner)
Az amerikaiak 28 pontos békejavaslata "súlyos aggodalmakat kelt" Európában és Kijevben.
nov. 20
8:33
Ronnie O'Sullivant lenullázták, riválisa szánalmasnak nevezte a történteket (Magyar Nemzet)
Az év legkülönlegesebb sznúkerversenyén még a címvédő és hét világbajnok van versenyben.
nov. 20
8:33
Így lesz a portfóliódból támadási felület – a doxolás veszélyei (BitcoinBázis)
A kriptós közösségi médiás karrierjük elején sokan gondolkodás nélkül kipakolják a portfóliójukat, a nyertes tradeket, sőt néha még komolyabb összegekről is posztolnak. Ez persze valahol érthető, hiszen elég hatékony módszer, jönnek a lájkok, pörög a megtekintés és nő a követőtábor. Csakhogy kevesen gondolnak bele abba, mi történik akkor, ha valaki
nov. 20
8:33
Megérkezett a Porsche új villanyautója, íme a magyar árak (Villanyautósok)
Ez a márka eddigi legerősebb szériaautója.
nov. 20
8:33
Nyílt Nap az ELTE Informatikai Karán november 27-én (Helló Sajtó!)
Az ELTE Informatikai Kara 2025. november 27-én Nyílt Napot tart, ahol a felvételi előtt álló középiskolások megismerhetik a képzési kínálatot, a legmodernebb technológiákat és az ipari együttműködéseket. A program mintaórákat, campus túrákat és beszélgetéseket kínál, előzetes regisztráció szükséges.
nov. 20
8:33
Ezek a gyógynövények segíthetnek télen – természetes támogatás a hideg hónapokban (EgészségKalauz)
A következő gyógynövények nemcsak hatékonyak, de könnyen beszerezhetők, és akár a mindennapi teázás vagy főzés részeként is támogathatják a szervezetet téen a vírusokkal szemben.
nov. 20
8:33
5 menő karácsonyi ajándék tipp kamaszodó lányoknak (Bien)
Ahogy közeledik a karácsony, nem csak a hóeséstől válik izgalmassá az év vége. A kamaszlányok számára is különleges időszak ez, hiszen a fa alá rejtett ajándékok számtalan meglepetést tartogathatnak. Ha neked is van egy tinédzser lány a családodban, és nem tudod, mivel lepd meg az ünnepek során, akkor jó helyen jársz. Íme öt inspiráló ötlet, amelye
nov. 20
8:33
Újfajta csalás terjed: Ha ezt hallod a telefonban, azonnal tedd le (KertÉsRecept)
Ha téged is hívtak telefonon, és kínai nyelven szóltak bele, akkor van egy rossz hírünk.
nov. 20
8:33
Ne edd meg az utolsót! – Bonyodalmak Az elveszett szaloncukor körül (Librarius)
Minden felnőtt olvasóban lakik egy kisgyerek, aki alig várja, hogy Az elveszett szaloncukor című meséhez hasonló olvasmányokkal kényeztessék.
nov. 20
8:35
Kevesebb benzin, több áram: indul a Toyota új offenzívája (Magyar Nemzet)
A legnagyobb autógyártó megfizethető hibridet, illetve új villany- és prémiumautót is hoz jövőre Magyarországra.
nov. 20
8:39
Körözést adott ki a rendőrség, nagy erőkkel keresik a Fradi korábbi játékosát (BorsOnline)
Az egykori sportolót garázdaság miatt keresi a rendőrség.
nov. 20
8:39
Megnyílt Magyarország legújabb McDonald's étterme: ezt a várost nagyon szereti a gyorsétteremlánc – a furcsa, hogy lehet megközelíteni (vg.hu)
Az ETO Park területén lévő egység már az ötödik a városban.
nov. 20
8:39
A bor nem akar tovább forrni? Ezzel indítható újra! (Agrofórum)
A borászatban kevés bosszantóbb pillanat van annál, mint amikor egy szépen induló erjedés egyszer csak „elfárad”. A cukor lassan fogy, a kotyogó elhallgat, a borász pedig sejti, valami nincs rendben.

Keresés