2025. november 20. csütörtök

nov. 20
10:45
Sebestyén Balázsékat megint 10 millióra büntették (Blikk)
Több mint tízmillió forint bírságot szabott ki a Balázsék című műsorszám egyik adása miatt a Rádió 1-re a médiatanács, ami egy újabb eljárást is indított a médiaszolgáltatóval szemben. Egy másik médiaszolgáltatót egy zeneszám kifogásolható szövege miatt bírságolt meg a testület.
nov. 20
10:45
Távozzon Rossi a válogatott éléről? És ha igen, ki jöjjön a helyére? Szavazzon! (Blikk)
A Magyar Labdarúgó Szövetség jövő kedden tartja meg szokásos értékelő ülését, amelyen vélhetően Marco Rossi sorsa is téma lesz. A labdarúgó-válogatottat 2018 óta irányító olasz kapitánynak 2030-ig élő szerződése van, pozíciója ugyanakkor bizonytalanná vált a múlt vasárnap, az írek ellen hazai pályán 3-2-re elvesztett világbajnoki selejtezőt követőe
nov. 20
10:45
"Csak igenekből lehet országot építeni"  – megjelent Áder János könyve a tíz elnöki évéről (hirado.hu)
Jó döntés volt ‘89-ben a parlamentáris berendezkedés mellett dönteni – jelentette ki a köztársasági elnök A haza minden előtt címet viselő könyv bemutatóján.
nov. 20
10:45
Szlovák cég kockázatos ügyvezetővel, román vállalkozás, ami nulla fővel 55 milliárd forintnyi árbevételt termelt – találtunk kettőt a gázmaffia külföldi… (444.hu)
A több tízmilliárd forintnyi adót elcsaló cégláncolat ilyen külföldi vállalatoknak köszönhetően szerezhette be áfa nélkül a földgázt. Mindkettőnek volt magyar gázkereskedelmi engedélye, de mindkettőét visszavonták, figyelemre méltó indoklásokkal. Egy érdekes lengyel szál is felbukkan a történetben.
nov. 20
10:45
Egy manipulátor anatómiája: bájosnak tűnik, de kicsinyes, sunyi, és folyton ítélkezik (Life)
A manipulátor észrevétlenül irányít, közben pedig elhiteti veled, hogy te döntesz. De honnan tudhatod, ha valaki játszik az érzéseiddel?
nov. 20
10:45
Rendkívüli videót tettek közé Lázár Jánosról, sosem hallottuk még így beszélni Orbán Viktorról (Promotions)
Nem titkolózott a közlekedési miniszter.
nov. 20
10:45
Idén sem drágul a karácsonyi hal (Magyar Hírlap)
A hazai halfogyasztás harmada az európai átlagnak.
nov. 20
10:45
Németországból érkezett a segélykiáltás: menthetetlen helyzetben vannak, már megint Magyarországra irigykednek (Mandiner)
Egyre rosszabb a helyzet a nyugati országban.
nov. 20
10:45
Horror: rengetegen meghaltak a buszbalesetben (Magyar Nemzet)
Szörnyű eset.
nov. 20
10:45
Rekordot döntött az egyetemisták elvándorlása, egy új ország is a toplistára került (Forbes)
A számok azt mutatják, hogy a nemzetközi továbbtanulás iránti érdeklődés folyamatosan növekszik, és új célországok is felkerülnek a magyar diákok térképére. Mi történt? Egyre több magyar fiatal választ külföldi egyetemet: a 2024/25-ös tanévben már több mint 18 000 magyar fiatal tanul külföldi egyetemen – derül ki az Engame Akadémia legfrissebb, nyo
nov. 20
10:45
A ChatGPT segítő mondata még a cikkben volt, amikor kinyomtatták – nagymúltú lapnál történt a kínos baki (Médiapiac)
Nyomtatásban megjelent cikkben maradt benne a ChatGPT segítő szándékú lezáró válasza egy pakisztáni angol lapban. Az újság elnézést kért.
nov. 20
10:45
Hihetetlen, de igaz: ettől lesz tisztább és ízletesebb a húsleves (ÉrdekesMagazin)
Gyerekkoromban mindig csodálkoztam, miért tesz a nagymamám egy apró kristálypoharat a fazékba, amikor húslevest főz. Sokáig azt hittem, csak valami furcsa szokása, aztán rájöttem, hogy ez a kis trükk valóban segít abban, hogy a leves tiszta, a hús pedig puha és ízletes legyen.
nov. 20
10:45
Agykarbantartó kvíz – Ha valami izgalmasra és érdekesre vágysz, itt egy vegyes kvíz (Kvízguru)
Ez az agykarbantartó kvíz tökéletes választás, ha valami izgalmasra és gondolkodtatóra vágysz. Változatos kérdések várnak, amik egyszerre szórakoztatnak és tanítanak. Egy kis szellemi felfrissülés mindig jól jön. Induljon a vegyes kihívás! A Kvízgurun minden nap olyan kérdések várnak, amelyek segítenek karbantartani az elméd. A rendszeres agytorna
nov. 20
10:47
Meggazdagodnál? Ezek a régi cuccok a 90-es évekből ma már kisebb vagyont érnek (Life)
Ha szeretnél szert tenni egy nagyobb összegre, de nem tudod hogyan csináld, akkor itt az idő, hogy előszedd a régi kacatjaidat. Íme azok a cuccok a 90-es évekből, amelyek ma már egy vagyont érnek.
nov. 20
10:47
A tavak lassan kiszáradnak, de a karácsonyi hal nem drágul (Magyar Nemzet)
A fogyasztás 35-40 százaléka karácsonyra koncentrálódik.
nov. 20
10:51
Trump korbácsot ragad Putyin ellen (Piac és Profit)
Donald Trump egyik legjobb barátja Alexander Stubb finn elnök, ezért érdemes odafigyelni szavaira. A politikus szerint itt az ideje megregulázni az orosz elnököt.
nov. 20
10:51
A Toyota közel egy évtizedre nyújtja a modellciklusokat (autopro)
A Toyota jelentősen átalakítja modellfejlesztési stratégiáját.
nov. 20
10:51
Katalin smaragzöld ruhában tarolta le a vörös szőnyeget: az egész világot levette a lábáról élete leggyönyörűbb szettjében (Femcafe)
A hercegné a minap egy jótékonysági rendezvényen tette tiszteletét férjével, és minden kétséget kizáróan élete legszebb ruháját viselte ez alkalommal.
nov. 20
10:51
Zelenszkij napjai meg vannak számlálva – orosz kajánság, vagy tényleg lehúzzák az arany-wc-n? (vg.hu)
Zelenszkij gátlástalanságát is jól jelzi, hogy minden botrány dacára ismét eurómilliárdokért kuncsorog Brüsszelben.
nov. 20
10:51
"Kis csodánk" - Sydney van den Bosch megmutatta kisbabáját (BorsOnline)
Sydney van den Bosch és férje, Kaszás Benjámin nagyon büszkék első gyermekükre, akit Kaszás-van den Bosch Lia Elysee-nek neveztek el.
nov. 20
10:51
Közös konferenciát szervez jövőre az MRSZ és a MAKSZ (MMonline)
Az 50 éves Magyar Reklámszövetség az RTL Ligetben megrendezett jubileumi közgyűlésén két szakembernek, Levendel Ádámnak és Dr. Nagy Bálintnak adott át Tiszteletbeli Örökös Tag életműdíjat. Egy új taggal is bővült az egyesület Elnöksége, ezzel ismét 24 fős a testület létszáma. Az ünnepi taggyűlésen a múlt eredményeinek felidézésén túl hangsúlyt kapo
nov. 20
10:51
Selmeczi Gabriella: A nyugdíjrendszert 2010 óta stabil lábakra helyeztük (Demokrata)
A Fidesz 2010-ben vállalta fel a magyar nyugdíjasok felé, hogy értékállóvá teszi a nyugdíjat.
nov. 20
10:51
Baloldali pénzosztó a tiszás jelöltek között: a Soros-szervezet Ökotárs kuratóriumi tagját indítják Jászságban (Magyar Nemzet)
Egy újabb "civil és független" jelölt Magyar Péter pártversenyén.
nov. 20
10:51
Egy kis lankadás, egy be nem írt komment, és kész, hiába minden erőfeszítés, mégis Orbán nyer (Mandiner)
Egon, vegye tudomásul, ha ez van, mi nem nézzük akkor, mi levesszük a tévéről a hangot, mi levesszük a tévét is falról, Egon, mi a kádba így vágjuk bele a készüléket és lesprickoljuk Isana Sensitive krémtusfürdővel!
nov. 20
10:51
Olyan gyenge előrejelzést adott az IMF a világ 20 legnagyobb gazdaságának, amilyet 2009 óta nem láttunk (Telex)
Kisebb gazdasági növekedéssel számolnak, mint korábban.
nov. 20
10:51
A trükk, amit Oroszországban tanultam: így száradnak meg a ruhák pillanatok alatt fagyban is (Lender)
Mindig bosszantott, amikor télen napokig lógtak a ruhák a szárítón, és csak nem akartak megszáradni. Aztán egyszer Oroszországban láttam, hogyan oldják meg ezt a problémát, és szinte sokkolt, hogy milyen egyszerű módszerekkel gyorsítják fel a szárítást.
nov. 20
10:51
Az Unicum segít újra összefogni az ellenzéknek (Pesti Srácok)
Az Unicum anno Karácsony Gergelynek, most pedig Jámbor Andrásnak nyújtott útmutatást.
nov. 20
10:53
Szijjártó Péter: Őrület, ami zajlik Brüsszelben (Magyar Nemzet)
Brüsszel újabb százmilliárd eurót akar Ukrajnának küldeni.
nov. 20
10:57
NKFH: Milka táblás csokoládét hívott vissza forgalmazó (Infostart)
Idegen anyag jelenléte miatt a Mondelez Hungária Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott Milka Caramel 100 grammos táblás csokoládét - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH)
nov. 20
10:57
A MOME idén is nyílt napon várja a mesterszakok iránt érdeklődőket (Kreatív Online)
A 2025-ös MA Nyílt Nap × Alumni-karriernapon kerekasztal-beszélgetések, karriertámogató előadások, workshopok, konzultációk, felvételi tájékoztatók és részletes képzésismertetők segítenek abban, hogy mindenki megtalálja az őt érdeklő szakot.
nov. 20
10:57
Mire számíthatnak a befektetők csütörtökön? (ProfitLine)
A Catl, a világ legnagyobb akkumulátorgyártójának hongkongi részvényei csütörtökön több mint 8%-ot estek, miután mintegy 77,5 millió részvényre lejárt a hat hónapos eladási tilalom a vállalat májusi IPO-ját követően.
nov. 20
10:57
Red Bull: A Mercedes előnyből indult, de gyorsulunk! (m4sport.hu)
Felgyorsultak a motorfejlesztések, közelednek a riválishoz – állítja a részlegvezető.
nov. 20
10:57
"Életem legjobb formájában voltam." – furcsa anyajegyet vett észre, ekkor már tűzként terjedt a rák az anyuka testében (BorsOnline)
Az anyukának hónapokat kellett várnia biopsziára.
nov. 20
10:57
Kamilla Rodrigez megnyerte a Miss Universe szépségversenyt, majd apácának állt (Life)
Néha elég egyetlen pillanat, hogy az ember felismerje, az élete rossz irányba halad. A brazil topmodellből lett apácával pontosan ez történt.
nov. 20
10:57
Az őrület a legvisszafogottabb kifejezés arra, ami itt zajlik Brüsszelben (Magyar Hírlap)
Ukrajnában egy háborús maffia, egy korrupt államhatalmi rendszer működik.
nov. 20
10:57
Hemzsegnek a Szdsz-esek a Tiszában: csúnyán lebuktak Magyar Péter jelöltjei (Mandiner)
Szép csendben visszasettenkedne az Szdsz és az MSZP.
nov. 20
10:57
Erős Antónia csillagaiba volt kódolva a fényes Híradós karrier (rtl.hu)
Lehet rajta mosolyogni, lehet benne hinni, de az biztos: Erős Antónia horoszkópja úgy fest, mintha kézzel rajzolt útmutató lenne egy híradós karrierhez. Megnéztük, mely csillagjegyek és tulajdonságok lökték őt a képernyő felé – és miért működik ez ma is.
nov. 20
10:57
Ősrobbanás, féregjárat, főnyeremény – van, aki a csillagokba néz, más a lottószelvényre (AC News)
Stargate visszatér, a JWST őscsillagokat vadászik, két lottónyertes pedig már most a mennybe ment – mindenki máshogy közelíti meg az univerzumot.
nov. 20
10:57
Frontálisan összeütközött két vonat Csehországban, 47-en megsérültek (Telex)
A baleset a České Budějovice és Plzeň közötti vonalon történt a reggeli órákban.
nov. 20
10:57
Másodszor is meg kell ismételni a tiszaburai választást (Telex)
A csalás miatt megismételt időközi választáson is sok csalás történt, így november végén harmadszorra is elmehetnek szavazni a tiszaburaiak.
nov. 20
10:57
Több mint tízmillió forintra bírságolták a Rádió 1-et Balázsék műsora miatt (Telex)
A Médiatanács szerint a július 15-i adás megsértette a korhatár-besorolásra vonatkozó törvényt.
nov. 20
10:57
Szijjártó Péter: Az őrület a legvisszafogottabb kifejezés arra, ami itt zajlik Brüsszelben (vasárnap.hu)
A külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben közölte: "Az őrület a legvisszafogottabb kifejezés arra, hogy miközben bebizonyosodott az, hogy Ukrajnában egy háborús maffia, egy korrupt államhatalmi rendszer működik, Brüsszel újabb százmilliárd eurót akar az országba küldeni az európai emberek pénzéből". A minisztérium közleménye szerint
nov. 20
10:59
„A befogadásról és a párbeszédről szól” – Véget ért az idei Verzió (Kreatív Online)
A 22. Verzió filmfesztiválon hatvan film közül négy kategóriában osztottak ki díjakat a szakmai zsűrik. A Legjobb emberi jogi dokumentumfilm a Sundance-nagydíjas Áttörni a sziklákon című alkotás, a Legjobb magyar dokumentumfilm az Apám lánya lett, a Szia Sári! című film közönségdíjat kapott.
nov. 20
10:59
Piastri kemény leckékről, nehéz elbeszélgetésekről és a végjátékra maradt egyetlen útról (m4sport.hu)
Követett el hibákat és élt át nehéz helyzeteket a McLarennek Oscar Piastri, de nem hagyja, hogy ezek kihatással legyenek rá az utolsó versenyeken. Üldözőként sem adja fel.
nov. 20
10:59
Lázárt akkor húzza magához Orbán, amikor veszélyben érzi a rendszert (Telex)
2010 után nagyra nőtt, 2018-ban visszaszorult, 2022-ben visszatért, és éppen akkor tudott újra megerősödni, amikor a Fidesz nehéz helyzetbe került. Lázár János maga dicsekedett el azzal, hogy ő lett a kampány három oszlopának egyike. Forrásaink szerint buzog benne az ambíció, de ez nem tetszik mindenkinek.
nov. 20
11:03
Ez van a Revoluton is túl – eljött a neobankok kora? (Privátbankár)
Eddig a neobankok kínáltak kriptovaluta-vásárlási lehetőségeket, most fordult a kocka, a kriptós szolgáltatók is próbálnak betörni a neobankok hagyományos területeire. Kriptós alapokon nyújtanak banki szolgáltatásokat, főleg bankkártyákkal és kamatozó számlákkal kezdik, de eszük ágában sincs itt megállni.
nov. 20
11:03
Újrakezdés belülről: a micellás kurkuma ereje az év végi hajrában (Mindmegette)
Sokan csak akkor kezdenek el támogatást keresni, amikor már érzik, hogy valami nincs rendben. Gyakran csak akkor figyelünk az immunrendszerünkre, amikor már legyűrt minket egy vírus, és az ízületeinkre is akkor gondolunk, amikor a fájdalom elkezd beleszólni a mindennapjainkba. Az év vége igazi versenyfutás, miközben a testünk és lelkünk egyre hango
nov. 20
11:03
Kitört a pánik, a biatorbágyi parkolóból raboltak el egy férfit (BorsOnline)
A férfit 20 ezer euróért engedték el. A rendőrség is megszólalt az emberrablásról.
nov. 20
11:03
Meg ne egye ezt a Milkát! Műanyagdarabok lehetnek benne (Blikk)
A gyártó sürgősen visszahívta az egyik népszerű csokoládémárkájának egyik termékét – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön.
nov. 20
11:03
Padkáztathatja Magyarországot és fél Európát a németek történelmi hibája (Portfolio)
Sokan várták, hogy az egész Európai Unió növekedését berúghatja, de a német gazdaságélénkítő csomag hatásai bizonytalanok a 2026-os növekedési kilátásokat illetően. Egyelőre Berlin késlekedik a valódi tervek megvalósításával, ami sok tagállamnak, így Magyarországnak is rossz előjel. A német ipari termelők 40 százaléka például kirúgásokat is tervez.

Keresés