Az érzelmileg intelligens emberek pontosan tudják, mikor érdemes megszólalni, és mikor bölcsebb csendben maradni. Ők nemcsak hallják, amit a másik ember mond, hanem érzik is
A fikusz népszerű a szobakertészek körében, mivel egy igényes, mutatós növény. A fikusztartók tapasztalhatják azonban, hogy valójában meglehetősen igényes és sokszor érzékeny növényfajtáról van szó.
A Numbeo globális megélhetési költségek indexe az áruk, szolgáltatások és a bérleti díjak árát méri New York Cityhez képest (100-as alapérték). A hagyományos vagyonközpontok, mint Svájc és Szingapúr, a legdrágábbak, míg a dél-ázsiai nemzetek, mint India, Pakisztán és Banglades, a legolcsóbbak.
A Hungarikum Bizottság döntése szerint két új érték került be a Hungarikumok Gyűjteményébe, a magyar nyereg és a Pető-módszeren alapuló Konduktív Pedagógia Rendszer - jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Az alkoholfüggésből való felépülésnek az csak az első lépése, hogy az ember végleg leteszi az italt. Az igazán kemény munka innentől kezdődik: meg kell tanulnunk kapcsolódni, elsősorban az új, szermentes önmagunkhoz. A gyógyulás útját járva számos dolog okoz kihívást: a családból való átmeneti kilépés, a bizalom felépítése, a visszatekintés ugyanúg
Évtizedekig tartó alulfinanszírozás és külső technológiákra való támaszkodás után az európai védelmi ipar valódi befektetési reneszánszát éli. 2025-ben az Eu-tagállamok együttes katonai költségvetése eléri a rekordnak számító 381 milliárd eurót, ami 19%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A Freedom24 – a magyar befektetőket a globális piaco
A következő egy-két évben a generatív AI által vezérelt keresési élmény tovább fog terjedni. Az AI-összefoglalók a találati lista élén jelennek meg, ami csökkentheti az organikus forgalmat bizonyos weboldalak számára. Ugyanakkor a PPC hirdetések egyre inkább integrálódnak ezekbe az AI-alapú válaszokba, miközben a kampánykezelés szinte teljesen auto
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Ahogy megyünk bele egyre jobban a hidegebb időkbe, úgy kell egyre inkább felkészülnünk a különböző vitaminokból is. Ezt nagyon könnyen eltudjuk érni, mégpedig azzal, hogy savanyú káposztát fogyasztunk nagy sűrűséggel. Azonban, elárulunk egy titkot: feltudod dobni egy kis újdonsággal.
A muskátli már-már hungarikummá növi ki magát lassacskán, hiszen nagyon kevés az olyan udvar, vagy balkon, ahol ne jelenne meg legalább 1-2 ültetvénnyel.
Milyen érdekes, hogy gyakran nem is tudjuk, mit jelentenek a híres helyek nevei. Londonban teljesen természetes, hogy a Piccadilly az Circus, pedig sehol egy bohóc, New Yorkban pedig ott a Wall Street, na de hol a fal?
Belgiumban két szélsőjobboldali párt utódjaként új politikai formáció alakult. A Chez Nous és a Nemzeti Front (NF) örökébe lépő új párt neve TRUMP, ami a "Tous Réunis pour l'Union des Mouvements Populistes" ("Mindenki együtt a populista mozgalmak uniójáért") rövidítése. A TRUMP párt egyik célja az egységes Belgium megteremtése.
Hétfőn este elstartolt az RTL vadiúj, menekülős műsora, a Most Wanted - A hajsza, amelyben Sebestyén Balázsék üldözik a szökött celebeket. Kiderült, hogy Majka is a rabok között van, de őt egészen más feladat miatt vitték el bilincsben.
"A lányom egyre távolabb kerül tőlünk, a szüleitől. Az unokáinkat is alig látjuk. Mit tehetünk, hogy visszakapjuk a gyerekünket?" Amikor így indul egy online konzultáció, az bizony lelkileg elég lesújtó, de innen szép nyerni. Amikor a puzzle darabok összeállnak, akkor egyszerre minden érthetővé válik. Egy valós történet, ahol a szülők keresik a meg
A magyar miniszterelnök és az amerikai elnök találkozója – érthetően – elhomályosított minden más hírt a múlt héten. Különösen az Amerikával kapcsolatos híreket. Pedig történt még valami nagyon fontos. Ami látszólag minket, magyarokat nem érint. Közvetlenül biztos, hogy nem. De nagyon fontos tanulságai lehetnek. Több is.
Hétfőn este elstartolt az RTL vadiúj, menekülős műsora, a Most Wanted – A hajsza, amelyben Sebestyén Balázsék üldözik a szökött celebeket. Kiderült, hogy Majka is a rabok között van, de őt egészen más feladat miatt vitték el bilincsben.
A Most Wanted celebpárosai mindent megtettek, hogy kicselezzék üldözőiket, azonban így is akadt két szökött rab, akik nem találtak időben fuvart. Egy benzinkúton kapták el az első kiesőket Sebestyén Balázsék. Mutatjuk a videót!
Michael Smith és Luke Humphries továbbjutott az A-csoportból, míg Nathan Aspinall számára véget ért a torna. Gerwyn Price a D-csoport élén végzett a Darts Grand Slamen.
Az amerikai szenátus elfogadta az átmeneti költségvetést, amely január végéig biztosíthatja a kormány működését, a javaslat most a képviselőház jóváhagyására vár. Ugyanakkor a költségvetési vita nem ért véget: január végéig végleges költségvetést kell elfogadni.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo