2025-ben elindul a BMW, a CATL és a BYD gyára is Magyarországon, a jegybank pedig kiszámolta, mennyivel is járulhatnak ezek hozzá a gazdasági mutatókhoz. Ugyan ebben az évben a gyárak 0,9 százalékpontot dobhatnak a GDP-n, de a profitot és a bérek egy részét is kiviszik az országból.
A Golden Globe-díjátadó nemcsak a filmvilág egyik legkiemelkedőbb eseménye, hanem a csillogás és a luxus megtestesítője is. Az A-listás sztárok számára a vörös szőnyegen való megjelenés egy gondosan megtervezett műalkotás, amely jelentős anyagi és időbeli ráfordítást igényel. Nézzük, mennyibe kerülhet egy filmsztár felkészülése erre a különleges es
Nagyot bakizott a TV2, ahol az utóbbi napokban, hetekben az RTL-lel folytatott nézettségi verseny miatt többször is az utolsó pillanatban változtattak azon, hogy a Házasság első látásra epizódjai mikor kerülnek adásba. Úgy tűnik azonban, hogy erre a taktikára most ráfáztak, ugyanis a sorozat háttérműsorát az eredeti tervek szerint adták le, vagyis
A geotermikus energia több mint 100 éve része az energiarendszereknek, de globális szinten eddig korlátozott szerepet játszott. Az iparág azonban fordulóponthoz érkezett: az új technológiák lehetővé teszik a korábban kiaknázatlan forrásokhoz való hozzáférést, a költségcsökkentés és az innovatív finanszírozási modellek pedig utat nyitnak a geotermia
Hivatalosan is bemutatkozott a Hyundai Creta elektromos kivitele Indiában. Az újdonság könnyen megkülönböztethető a belső égésű motoros testvéréről, hiszen a
Te is ledaráltad már a Nyerd meg az életed második évadát? Akkor biztosan megvannak az új kedvenceid! Az új epizódokban ugyan visszatér néhány ismerős arc, de jó pár új szereplőt is megismerhetünk a halálos játékok során. Mutatjuk, hogy néznek ki a sorozat legmeghatározóbb karakterei a való életben!
Jimmy Carter, az Egyesült Államok leghosszabb ideig élő volt elnöke, december 29-én elhunyt. A hagyomány szerint 30 napos gyászt rendeltek el, amibe belesik Trump beiktatása is.
Tényi István arra kéri a kormányt, hogy a köztársasági elnököt ért támadások miatt nyújtson be politikai nyilatkozatot az Országgyűlésnek, a köztársasági elnök személyének büntetőjogi védelme érdekében Magyarország Kormánya alkosson büntetőjogszabályt.
Az ünnepek alatt töménytelen mennyiségű nehéz étellel terheljük meg szervezetünknek. A habzsolással teli időszakot követően ajánlott pihentetni a szervezetet egy pár hétig, hogy a szervet regenerálódhasson. Íme, 4 egyszerű recept, ami nem csak a gyomrodat kíméli, de az alakod visszanyerésében is segítségedre lehet.
Vasvári Vivien emlékezetes meglepetést szervezett a szerelmének, Bodnár Zsigmondnak a születésnapja alkalmából. Megható sorokkal köszöntötte fel, és azt is megmutatta, milyen szépen gömbölyödik a pocakja. A házaspár Dubajba utazott, majd a tortázás után fergeteges bulit csaptak egy ottani étteremben. Az édesanya a szék tetején állva táncolt várandó
Brazíliában nyomozást indítottak egy izraeli turista ellen háborús bűnök vádjával, a férfi már elhagyta az országot - jelentette az izraeli katonai rádió.
A háborús pszichózis felszínre hozta a magyarokat revizionistának tartó előítéleteket, de az emberek és a két ország közötti kapcsolat ma sokkal jobb, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt – mondta a magyar-román kapcsolatokról az RMDSZ elnöke.
Az énekes-színésznő tudja mitől döglik a légy: a minap abban a darabban pózolt a vörös szőnyegen, ami a 2025-ös év első hónapjainak legnagyobb trendje lesz, nem véletlenül.
Kamala Harris január 6-án, alkotmányos kötelezettségének eleget téve, hivatalosan is megerősíti Donald Trump győzelmét a 2024-es elnökválasztáson, lezárva ezzel egy rendkívüli választási időszakot. Bár politikai jövője még bizonytalan, Harris támogatói szerint továbbra is kulcsszereplő maradhat a demokrata párt és az amerikai közélet színpadán.
Időközben Biden átadta Lionel Messi argentin labdarúgónak, Hillary Clinton volt külügyminiszternek és Soros György üzletembernek az ország legmagasabb polgári kitüntetését, a Szabadság Érdemérmet.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A repülőgépen való alvás nem mindig egyszerű. Szakértők okos tippjeivel azonban megtanulhatjuk, hogyan merülhetünk pillanatok alatt álomországba repülés közben.Igen, a repülőgépen való alvás megtanulható.Ha a repülés közbeni alvásról van szó, a légi utasok általában két kategóriába sorolhatók: vannak, akik használnak utazópárnát, és azonnal elalsza
Számos női életmódtrend felemelkedését és bukását követtük már végig az évek során. Mi továbbra is kitartunk amellett, hogy nem kell minden trendet követni, ugyanakkor nem árt tudni az éppen aktuális hullámokról, hogy relevánsak tudjunk maradni. Ezért összegyűjtöttük, hogy mi lesz divatos és mi nem a következő évben.1. A Micro-BobEmlékszel a lobra,