2025. január 5. vasárnap

jan. 5
14:24
Büntetőeljárást indított a rendőrség a hajnalban Budapesten történt baleset ügyében (Autószektor)
Csécsi Soma korábban elmondta, hogy a BRFK járőrei a XI. kerületben intézkedés alá akartak vonni egy személygépkocsit, a vezetője azonban továbbhajtott, ezért a járőrök a nyomába szegődtek. Járművével megpróbált elszökni a rendőrök elől, végül a XXII. kerületben, a 6-os út és a Növény utca kereszteződésénél egy másik autóval ütközött. A szóvivő in
jan. 5
14:24
Mindenkit megelőzött Viktor Gyökeres, a világ legeredményesebb focistája volt 2024-ben (Telex)
Varga Barnabás az 53. helyen van a listán.
jan. 5
14:24
Egy baki miatt idő előtt kiderült a TV2 Házasság első látásra című műsor végeredménye (Telex)
A háttérműsort elfelejtették hozzáigazítani a fináléhoz.
jan. 5
14:24
Tíz konkrét tipp, hogyan spórolhatsz pénzt a következő utazásodon (Roadster)
Íme, egy lista tíz, könnyedén megvalósítható módszerről.
jan. 5
14:24
4 helytakarékos rendszerezési trükk a tengerjáró hajókról, amit otthon is bevethetsz (Bien)
A tengerjáró hajókon mindennek megvan a helye, illetve a funkcionalitás az egyik legfontosabb szempont, hiszen a kicsi kabinokból ki kell hozni a maximumot. Persze, az otthonod nem egy kabin, azonban a hajókon alkalmazott rendszerezési és kreatív megoldásokkal egy harmonikusabb, praktikusabb teret alakíthatsz ki magad körül.
jan. 5
14:30
Tavaly jelentősen csökkent az illegálisan Olaszországba érkezők száma (HírTV)
Bevált az olasz kormány stratégiája, tavaly majdnem 60 százalékkal csökkent az illegálisan érkezők száma. A belügyminisztérium beszámolója szerint Tunéziával a leghatékonyabb az együttműködésük, ahonnan több mint 80 százalékkal kevesebben indultak az olasz partok felé 2024-ben.
jan. 5
14:30
"Nehezebb üldözöttnek lenni, mint üldözőnek" – hamarosan újra versenyez Gulyás Michelle (Infostart)
Az UTE olimpiai bajnok öttusázója februárban, az idénynyitó kairói világkupán kezdi újra a versenyzést. Gulyás Michelle az InfoRádióban elmondta: az akadályverseny bevezetésével várhatóan teljesen megváltoznak az erőviszonyok, de megpróbál alkalmazkodni a helyzethez. Arról is beszélt, hogy miben szeretne még fejlődni.
jan. 5
14:30
Lázár János szerint a Máv ki is rúghatta volna az Mkkp aszfaltra festő aktivistáját, de ezt az ő kérésére nem tették meg (SzMo)
December 27-én, Lázár és János napján felfestették a batidai vadászkastélyhoz vezető út aszfaltjára, hogy merre található "Lázár János kastélya" és "Nernia". A kastély hivatalosan egy céghez tartozik, amelyben Lázár résztulajdonos.
jan. 5
14:30
Miért és hogyan ültessük át szobanövényeinket? (Agrofórum)
A szobanövények átültetése elengedhetetlen része a gondozásuknak, amely segít fenntartani egészségüket és biztosítja megfelelő növekedésüket.
jan. 5
14:30
A Nyugat szerint az oroszok spórolnak (Magyar Hírlap)
Nagy veszteségek.
jan. 5
14:30
Januártól folytatódik a tanárok béremelése (Demokrata)
A tavalyi 32,2 százalékos emelkedés után az idén újabb 21,2 százalékkal nő a tanárok bére.
jan. 5
14:30
Somló (Magyar Nemzet)
Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy a Somlót és a somlói bort mindenki ismeri. Pedig sajnos ez nem így van.
jan. 5
14:32
Január elsejétől ismét emelkedik a szakképzésben dolgozók bére (Demokrata)
Közel huszonnégyezer szakképzésben dolgozó fizetése emelkedik átlagosan 21,2 százalékkal.
jan. 5
14:36
A vadon növő paradicsomfajták rezisztenciát hordozhatnak a paradicsommollyal szemben (Agroinform)
Nemesítési programok forrását képezhetik.
jan. 5
14:36
Ítéletidő Angliában: döntöttek Szoboszlaiék mai meccséről (ATV)
A kedvezőtlen időjárás, a havazás és havas eső miatt merült fel, hogy esetleg elhalasztják Szoboszlai Dominikék meccsét.
jan. 5
14:36
Georgia állambeli szülőhelyén megkezdődött Jimmy Carter egykori amerikai elnök több napon át tartó hivatalos állami búcsúztatása (hirado.hu)
Georgia állambeli szülőhelyén megkezdődött szombaton Jimmy Carter egykori amerikai elnök több napon át tartó hivatalos állami búcsúztatása, amelynek során a néhai politikus koporsóját Atlantában és Washingtonban is nyilvános ravatalra helyezik.
jan. 5
14:36
Erdei Madár Zsolt őszinte vallomása: a Sztárbox kapcsán nem merült fel a nevem (Promotions)
Erdei Zsolt meglepő vallomást tett az RTL kapcsán.
jan. 5
14:36
Nyitrai Zsolt: Már igényelhető a munkáshitel (Magyar Hírlap)
A főtanácsadó hangsúlyozta,a munkáshitel több mint háromszázezer fiatalt segíthet.
jan. 5
14:36
Szia Hölgyem, Uram! Epr-ügyintézés érdekel? (Transpack)
Az Epr-ügyintézés nem egyszerű feladat. Válassza ki a megfelelő szakértőt, amely sikert kovácsolhat cége számára.
jan. 5
14:36
Semmi sem indokol előre hozott választást Magyarországon (Magyar Nemzet)
A Századvég tudományos igazgatója szerint egy minél előbbi országgyűlési választás a brüsszeli elit kívánsága lenne.
jan. 5
14:36
Tragikus hírünk van a Shrek rajongói számára: elhunyt a film legnagyobb sztárja (naphire.hu)
Meghalt az a szamár, amelyik a Shrek című film egyik főszereplőjét is inspirálta.
jan. 5
14:36
10-ből 9 kertész EZT ajánlja, ha barnul a tuja (Lender)
10-ből 9 kertész EZT ajánlja, ha barnul a tuja A tuják állapotának romlása egyre nagyobb méreteket ölt és nagy problémát okoz Magyarország középső és déli részén egyaránt. Az olykor hetekig tartó nyári forróság, a vízhiány és a mangánhiány együttesen mind hozzájárulhatnak ennek a csodás növénynek a jelentős romlásához. Amikor a tuják ezeknek a hián
jan. 5
14:38
Trump saját birtokán látta vendégül Giorgia Melonit (hirado.hu)
Már Trump hivatalba lépése előtt építik a szövetségüket.
jan. 5
14:42
A 7 legjobb sóskás recept, melyek elfeledtetik a rossz menzás emlékeket (Mindmegette)
A gyerekkori, rossz menzás emlékeknek köszönhetően sokan nem szeretik a sóskát, pedig igazi csodazöldség, rengeteg jótékony hatással, melyeket már nagyszüleink is ismertek.
jan. 5
14:42
Nyitrai Zsolt: már igényelhető a munkáshitel (BorsOnline)
Már igényelhető a bankokban a munkáshitel – közölte Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó vasárnap a közösségi oldalára feltöltött videóban.
jan. 5
14:42
Tuktuk és méregdrága luxushotel: így nyaral Orbán Viktor Indiában (SzMo)
A miniszterelnököt le is fotózták a motoros riksában. A sofőr állítása szerint egy ötcsillagos luxushotelnél vette fel a városnézésre induló magyar politikust.
jan. 5
14:42
Der Spiegel: az orosz erők közel vannak a Donbassz teljes bevételéhez (Demokrata)
Az orosz hadsereg tovább nyomul előre és egyre nyugatabbra tolja a frontot az ukrajnai konfliktusban.
jan. 5
14:42
Magyar legendák előtt tiszteleg a Concerto Budapest (Magyar Nemzet)
A hangversenyén Csajkovszkij, Mendelssohn, Brahms és Bartók hegedűversenyei szólalnak meg.
jan. 5
14:48
A havazás miatt veszélybe került Szoboszlai Dominik pályára lépese, de a Liverpool nem hagyja magát (Infostart)
A tervezett időpontban, vasárnap, magyar idő szerint 17.30-kor megrendezik a Liverpool-Manchester United mérkőzést az angol labdarúgó élvonalban.
jan. 5
14:48
Most jött: rettenetes tragédia történt Magyarországon, a tűzoltók sem segíthettek (Metropol)
Halálos szén-monoxid-mérgezés történhetett.
jan. 5
14:48
Örökbefogadták Moo Denget, az imádnivaló törpe vízilovat (hirado.hu)
Moo Dengnek, a vízilóbébinek, aki tavaly lenyűgözte a világot, most már van egy örökbefogadója is.
jan. 5
14:48
Betegnek tűnök ezen a képen? – csak évei vannak hátra a 20 éves lánynak (BorsOnline)
Amikor kiderült a kegyetlen igazság, már nem lehetett semmit tenni.
jan. 5
14:48
Házasság első látásra: Óriásit bakizott a TV2, a finálé előtt kiderült a végeredmény (SzMo)
A bonyodalmat valószínűleg az okozhatta, hogy az RTL és a TV2 egymásra licitálva ide-oda pakolgatta az adásokat. A végeredmény idő előtt kiderült.
jan. 5
14:48
Visszaverték az ukrán fegyveres erők nagyszabású ellentámadását a Kurszki területen (Magyar Hírlap)
A Taszsz számításai szerint az AFU a háború kezdete óta több mint egymillió katonát veszített.
jan. 5
14:48
Magyar Péter távozásra szólította fel a köztársasági elnököt (Hungarianpress)
A Tisza Párt elnöke úgy látja, hogy a köztársasági elnök nem reflektált valódi felvetésére, válaszában „csak ócska semmitmondó személyeskedésre futotta”, ezért szombat este a hivatalából való mielőbbi távozásra szólította fel Sulyok Tamást. Magyar Péter, aki előrehozott választásokat követel, és korábban arra szólította fel az államfőt, hogy mondjo
jan. 5
14:54
Már a teázással is rengeteg mikroműanyagot juttatunk a szervezetünkbe? (Agroinform)
Mennyi mikroműanyag van egy csésze teában?
jan. 5
14:54
Sorsdöntő év, elárulta Szoboszlai Dominik jövőjét az ország jósnője (Ripost)
A Ripost heti legolvasottabb sportcikkei közül válogattunk.
jan. 5
14:54
Dúlnak az indulatok Dél-Koreában (Magyar Hírlap)
Több ezren sürgették a felfüggesztett elnök letartóztatását, mások a döntés végrehajtása ellen tiltakoztak.
jan. 5
14:54
Újabb járvány szabadult el Kínában, ami már mindenhol jelen van: Mutatjuk a tüneteket! (Nyugati Fény)
Fontos óvintézkedésekre figyelmeztetnek!
jan. 5
15:00
Ha könnyed, mégis laktató vacsorára vágysz: mutatjuk a sült brokkolisaláta receptjét (Hamu és Gyémánt)
Ha úgy érzed, kicsit túltelítődtél az ünnepek alatt, és valami könnyedre van szükséged, ennél a brokkolisalátánál nehezen találsz majd jobb opciót. Mutatjuk a gyorsan elkészíthető receptet, ami egyetlen összetevő kihagyásával azonnal vegetáriánussá alakítható.
jan. 5
15:00
Megszentelte, majd ivott a Dunából Kocsis Fülöp érsek a vízkereszt ünnepén (Telex)
Vízkeresztkor Jézus Krisztus Jordán folyóban való megkeresztelkedését ünneplik a görögkatolikusok.
jan. 5
15:06
Fucsovics Mártont kiemelték (Infostart)
Fucsovics Mártont a harmadik helyen emelték ki az ausztrál nyílt teniszbajnokság selejtezőjében, és első ellenfele a spanyol Oriol Roca Batalla lesz.
jan. 5
15:06
Felfedezték az eddig legnagyobb brit dinoszaurusznyom-lelőhelyet (hirado.hu)
Egy oxfordshire-i kőfejtő páratlan tudományos felfedezés helyszíne lett: több mint 200, középső jura időszakból származó dinoszaurusz-lábnyom került elő.
jan. 5
15:06
Mégis miért teszünk fogadalmat újévkor, ha úgyse tartjuk be? (BorsOnline)
Korábbra nyúlik vissza a szokás eredete, mint hinnéd!
jan. 5
15:06
Maruzsa Zoltán: Januártól folytatódik a tanárok béremelése (Magyar Hírlap)
A cél a 844 ezer forintos pedagógus átlagbér elérése.
jan. 5
15:06
Roxette, Willie Nelson, Rolling Stones (Demokrata)
A zenében az képviseli a legfőbb értéket, ami évek múltán is ugyanolyan lelkesedést vált ki az eltérő életkorú hallgatókból.
jan. 5
15:06
A legfontosabb kerti munkák januárban, ezeket ne felejtsd el! (Lender)
Még messze van a jó idő, mégis eljött az idő, hogy átgondoljuk mit szeretnénk vetni, ültetni tavasszal. Télen is rengeteg dologgal elő tudunk készülni a tavaszi időszakra. Azért jó, ha felkészülünk már télen, hiszen nem tavasszal fogunk ezekkel a feladatokkal elidőzni. Meg is mutatjuk, melyik teendőkre gondolunk. 1. Rendrakás a szerszámok között Am
jan. 5
15:12
Gyurcsány Ferenc levélben kérdezi a fideszes képviselőktől, hogy miért jó az országnak a Fidesz (444.hu)
Ezt merje bárki dilinek és mókázásnak nevezni! Ha ettől nem rogyik meg a NER, akkor semmitől!
jan. 5
15:12
Szemerey Zsófi a szezon végén távozik a Metz kézilabdacsapatától (m4sport.hu)
Emmanuel Mayonnade vezetőedző elmondása szerint Szemerey Zsófi a jelenlegi szezon végén távozik a Metz kézilabdacsapatától.
jan. 5
15:12
Ilyen teát soha ne igyanak a 60 év feletti emberek (Magyar Hírlap)
A megfelelő italok kiválasztásával javíthatnak az egészségükön.

Keresés