A Jóbarátok sztárja, David Schwimmer az Entertainment Weeklynek adott interjújában visszaemlékezett egy forgatási balesetre, melyet rémisztőnek nevezett.Az egész a 3. évad 2. epizódjának, a "Senki sincs készen"-nek az élő felvételén történt, ahol Matt LeBlanc (Joey Tribbiani) megpróbálta megelőzni Matthew Perry Chandler Bingjét és beleugrott a fote
Tóth Imre Bruti a hivatalos Facebook-oldalán reagált Fábry Sándor Pertu podcastben adott interjújára, amelyben a köztévét kritizálta, ahol teljesen másképp bánnak vele, mint anno az RTL-nél, ahol saját bevallása szerint ajándékokkal halmozták el. Bruti bár kijelenti, hogy Fábry Sándort zseniális humoristának tartotta, a beszélgetés során tett kijel
Szilveszterkor a legtöbben különböző fogadalmakat tesznek, aztán a lelkesedés sokszor alábbhagy, ahogy egyre előrébb lapozunk a naptárban. A fogadkozások helyett inkább arra buzdítunk, hogy indítsd a lehető legjobban a 2024-es évet, cikkünkben ehhez adunk ötleteket.
Azt mondják, a halál olykor megváltást jelent. Ha az ember hallgatja Erzsébetet, az egykori válogatott futballkapus Tamás Gyula özvegyét, akkor bizony bólogat erre. Mert a Vasas legendája, aki 83 esztendősen, január 2-án hunyt el, sokat szenvedett az elmúlt években. Az egykori bivalyerős férfit rengeteg betegség kínozta. Alzheimer-kórral küzdött, n
Hivatalosan is életbe lépett New York városban a dugódíj. A gépkocsivezetők napi 9 dollárt, azaz valamivel több mint 3600 forintot fizethetnek naponta. Az új rendszer célja, hogy csökkentsék a forgalmat a hírhedten zsúfolt autós forgalmat, de nem terjed ki a település teljes területére.
Naponta egy-két kávé elfogyasztása normális és elfogadható, mint ahogy az is természetes, hogy ha hozzászoktál például a kora délutáni feketézéshez, ebéd után már alig várod, hogy elkortyolhasd kedvenc élénkítő italod. Ha azonban gyakran érzel késztetést arra, hogy újabb és újabb adag után nyúlj, ideje kideríteni, hogy mi okozza a kávééhséget!
Szíria új vezetője nem volt hajlandó kezet fogni Annalena Baerbock német külügyminiszterrel a nők jogairól szóló megbeszélésen Damaszkuszban. A német tisztviselő francia kollégájával érkezett a közel-keleti országba.
Szerző: Heimer György Mint annak idején a kilencszázhetvenes években, a Toyota vagy a Honda, úgy rohamozza ma a BYD a világ autópiacait. A mindössze három évtizedes múltra visszatekintő kínai óriásvállalat az idén legyártotta a 10 milliomodik járművét, 2025-ben viszont már egy év alatt 5-6 millió kibocsátással számol. Fotók: BYD Ahogy a mesebeli
Gesztesi Panka tavaly töltötte be a 18. életévét, azonban sajnos az egyik legfontosabb személy már nem lehetett ott a születésnapján. 2020-ban hunyt el az édesapja, akivel rendkívül szoros volt a viszonya, azonban öt éve már, hogy nem lehet velük. A fiatal szépség egy szívbe markoló, gyerekkori fotóval emlékezett meg Gesztesi Károlyról a halála évf
Különösen egy síelés során válhatnak nélkülözhetetlenné a tetőboxok. Az ADAC 13 kompakt tetőboxot tesztelt minőség és biztonság szempontjából, köztük autógyártók és neves tartozékgyártók modelljeit. Kiderült, melyiket éri meg a legjobban megvenni.
Aktuális piaci információkat hallhattunk A jövő növénye? című szója Agroinform webináriumon, ahol a hazai szójatermesztés helyzetéről és lehetőségeiről hangoztak el előadások.
Éves horoszkóp sorozatunkban jegyről-jegyre vesszük végig, kire mi vár 2025-ben karrier, szerelem és fejlődés téren. Mivel nagyon nehéz és sűrű időszakot élünk, nyilván kíváncsi vagy, megkönnyebbülést hoz-e a következő év, és ha igen, mikortól lesz könnyebb. Tarts velünk, hogy felkészülten várd 2025-öt – lássuk, mi vár rád, ha Vízöntő vagy.
Több mint félmilliárd forintért, az eddigi második legmagasabb áron kelt el egy jókora kékúszójú tonhal vasárnap a hagyományos tokiói újévi tonhalárverésen, jelezve az ágazat kilábalását a Covid-járvány okozta pangásból. A Honsu-sziget északi csücskénél – az egyik fő tonhalhalmezőn – szombaton kifogott 276 kilós tonhalért a Michelin-csillagos szusi
Te is egyetértesz azzal, hogy a szokatlan színű és ízű ételeknek és italoknak van egy igazán különleges varázsa? Még ma is sokan rácsodálkozunk például arra, ha egy fagyipultban hupikék színű fagylaltot látunk, amikor pedig azt hisszük, már nem érhet minket meglepetés, akkor szembetalálkozunk a sajtos-tejfölös vagy kovászos uborka ízű fagyival. Has
Enyhe, de szeles, változékony időre lehet számítani a jövő héten, és több hullámban érkezik csapadék is. A maximum-hőmérséklet több napon is megközelítheti a 15 Celsius-fokot és az éjszakák is jellemzően fagymentessé válnak, majd a hét végére lehűlés érkezik – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
A férfiaknál Péni István, a nőknél pedig Bajos Gitta nyerte a sportlövők idei első válogatóján a 10 méter légpuska versenyszámot a XIV. Százhalombattai Shooting Openen.
A Finnországban kifejlesztett, élvonalbeli technológia áttörést jelent a megújuló energiatárolás terén. A homokakkumulátor tárolja a szél- és napenergiából származó hőt, és elektromos árammá alakítja, így fenntartható megoldást kínál a szén-dioxid-kibocsátás és a fosszilis tüzelőanyag-függőség csökkentésére.