Helytakarékos és praktikus, de mégis kényszermegoldás az emeletes ágy – legalábbis így látják a szülők. A gyerekek viszont többnyire imádják a bunkerszerű fekvőhelyet, főleg, ha ilyen szuperül néz ki, mint az alábbiak is.
Schuler Zsófia szerint óriási a korrupció és így nem lehet tisztán vinni egy vállalkozást. Úgy érzi, el kell kicsit távolodnia ettől a helyzettől mentálisan és fizikailag is.
A német Krone új, 7,10 méter munkaszélességű és opcionálisan integrált szállító járószerkezettel rendelkező direkt vágóasztalt mutatott be, amely új mércét állít fel az áteresztőképesség és a kényelem terén.
A BIFF – Budapest International Film Festival hat napon keresztül, húsz nemzetközi filmmel várja a nézőket a Corvin Moziban október 29. és november 3. között.
Idén harmadszor gyűltek össze a Nemzet Színészei, hogy új tagot válasszanak soraikba. A július 30-án elhunyt Király Levente helyére kerestek méltó színművészt.
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2024 második negyedévében a nyers adatok alapján 1,5, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,3 százalékkal haladta csak meg az előző év azonos időszakit - tudatta az MTI.
Az iráni exelnök rejtélyes májusi budapesti látogatásának részleteit a magyar szervek titkosították - írja saját értesüléseire hivatkozva a HVG. A lap úgy tudja, hogy Ahmadinezsád budapesti útjáról több magyar kormánytag tudott előzetesen, sőt, azzal is tisztában voltak, hogy a korábbi iráni elnök programjában szerepelt egy titkos éjszakai találkoz
Mindig izgalmas, amikor egy regényt, vagy egy színház darabot modern köntösbe bújtatnak, pláne, ha ezt a mozivásznon láthatjuk. Az adaptációk évtizedek óta uralják a filmipart, azonban vannak olyan alkotások, amelyekről nem is gondolnánk, hogy valójában népszerű klasszikusok ihlették. Most tesztelheti, hogy Ön mennyire tudja összekapcsolni a modern
Még nem létezett az okostelefon kifejezés sem, amikor a kis családi garázscégből indult magyar vállalkozás már rég telefontokokat forgalmazott, mára a Cellect Hugary a mobilkiegészítők piacát domináló céggé vált. A fejlődés során számos kihívással kellett szembenézniük, ahogy az iparág többi szereplőjének is: például a műanyagipar megreformálásával
Az ügyféligények rácáfoltak a várakozásokra: a Yettel „szakértőit” meglepte, hogy az idősebbek is értékelik a kényelmet. A Yeppet eredetileg a fiatal közönségnek hozta létr a Yettel, de az első két hónap eredményei szerint az előfizetők között ugyanolyan arányban megtalálható a 18-35 éves korosztály, mint az idősebb, 36-55 év közötti előfizetők,
Augusztusban Oroszország naponta 15 négyzetkilométert foglalt el Ukrajnában. 2022 októbere óta, vagyis majdnem két éve nem voltak ennyire eredményesek.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei ellenőrzése során lesújtó körülményeket találtak egy kínai étterem konyhájában. A látottak alapján azonnal értesítették a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatalt, melynek hatására bezáratták a helyet.
A hideg hónapokban jelentős probléma, hogy jóval kisebb a választék a friss gyümölcsöket és zöldségeket illetően, emiatt idővel unalmassá és egyhangúvá válik a kínálat. Igaz, hogy ilyenkor a mélyhűtőkben is ajánlatos kutakodni, de szerencsére van még egy megoldás: csíráztass otthon az egészségedért!
Noha több észrevételt is megfogalmaztak a pedagógusok különféle szervezetei, a mai napon mégis változatlan formában jelent meg két, Pintér Sándor által hozott rendelet: az egyik a pedagógusok új vizsgakövetelményét, a másik az oktatásban dolgozók mobiltelefon-használatát szabályozza.
J. K. Rowling a közösségi oldalán mondta el véleményét Valentina Petrillóról. A Harry Potter-könyvek szerzője egy ironikus bejegyzést osztott meg a transznemű vak sportolóról. Véleménye szerint a síkfutó csaló, amiért a női sportolók között indult.
A spanyol rendőrség fokozott erőfeszítéseket tesz az olívabogyó-lopások megfékezésére a szüreti szezon kezdetén. A dél-spanyolországi Sevilla tartományban nemrég közel fél tonna olajbogyó eltulajdonítását akadályozták meg Albaida del Aljarafe város közelében - közölte a The Guardian.
John Healey brit védelmi miniszter keddi nyilatkozatában azzal indokolta az Izraelbe irányuló brit fegyverexport részleges felfüggesztését, hogy a munkáspárti brit kormánynak kötelessége a jogállamiság normáinak figyelembe vétele. A brit főrabbi ugyanakkor éles szavakkal ítélte el a döntést.
Újabb komoly szakmai elismerést kapott a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész. Gratulált a Vígszínház is, ahol lassan 50 éve meghatározó tagja a társulatnak.
Elon Musk 2022 októberében vásárolta meg a Twittert, azóta pedig számos formabontó innovációt vezetett be. A dél-afrikai filantrópot eddig sem kellett félteni, azonban az, amit a világ egyik legnagyobb közösségi médiafelületével tett, az teljesen egyedi. A 2023-ban X-re keresztelt Twitter nemrégiben bejelentette, hogy elindítja saját televíziós alk
A németországi Göttingeni Egyetem kutatásában arra voltak kíváncsiak, hogyan viszonyulnak a német fogyasztók a “tehenek nélküli sajtok" fogyasztásához.
A kormány mindent megtesz azért, hogy Románia még idén, a magyar európai uniós elnökség időszaka alatt csatlakozhasson a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezethez - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben.